Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem okozott meglepetést az MNB döntése

Hírek2024. nov. 19.Növekedés.hu

Nem okozott meglepetést a jegybank mai kamattartásról szóló döntése, előzetesen is erre lehetett számítani - írta a Makronom Intézet elemzője.

Az inflációs folyamatok októberben is kedvezően alakultak, az áremelkedési ütem ismételten elmaradt az elemzői várakozásoktól - írta a szakértő.

Ebben viszont átmeneti tényezők játszottak szerepet, úgymint a szolgáltatások árának havi csökkenése, miközben más termékcsoportok, mint az élelmiszerek vagy a ruházkodási cikkek esetében a historikusnál erőteljesebb volt a havi átárazás – előbbi esetében az aszályhelyzet hatása tükröződhet vissza az adatokban.

A jegybankot viszont óvatosságra nem ez, hanem a nemzetközi pénzpiaci helyzet alakulása inthette.

Az amerikai elnökválasztás körüli felfokozott hangulat jelentős pénzpiaci turbulenciát okozott. Trump győzelme is érdemi dollár-erősödést váltott ki, elsősorban a várható gazdaságpolitikájához társított inflációs hatások, illetve azok monetáris politikára gyakorolt hatása miatt, ami felfelé tolta a Fed-del kapcsolatos kamatvárakozásokat.

Ez a folyamat pedig negatívan érintette a feltörekvő piaci devizákat, így a forintot is.

A jegybanki kamatvágás ilyen turbulens pénzpiaci helyzetben további forintgyengülést váltott volna ki. A sajtóban az elmúlt időszakban több helyen is felmerült kamatemelési lehetőség ellenben alapvetően nem változtatott volna a helyzeten, tekintve, hogy a most végbemenő folyamatok eredete nem lokális, hanem globális.

Ugyanis fundamentális oldalról semmi sem indokolja a forint ilyen mértékű gyengülését: a folyó fizetési mérleg továbbra is jelentős többletet mutat, miközben az elmúlt időszakban a kamatkülönbözet is nőtt a Fed és az EKB kamatvágásai révén.

Jelen helyzetben a jegybank részéről a kivárás, a piaci folyamatok monitorozása a legjobb eshetőség,

a turbulencia előbb-utóbb elül, amely így a jegybanki hitelességet is javíthatja, amelynek hosszabb távon lehet pozitív hozadéka.

Ezt tükrözik vissza a jegybanki üzenetek is a közleményben. A Monetáris Tanács változatlanul hangsúlyozta az óvatos, szigorú és türelmes monetáris politikát, illetve a körültekintő és adat-vezérelt döntéshozatalt, amely az eddigi hangnem fennmaradását mutatja. Nincs tehát lényegi változás a jegybanki kommunikációban a megelőző hónaphoz képest, amely szintén a pénzpiaci folyamatok átmenetiségének megerősítését szolgálja.  

A decemberi kamatdöntés továbbra is kétesélyes, kérdés, hogy a piaci hangulat addig milyen irányba mozdul el, illetve bekövetkezik-e újabb sokkhatás, amely befolyással lenne az ország kockázati megítélésére.

Alapvetően arra számítunk, hogy idén már nem csökkent kamatot az MNB. Jövőre folytatódhatnak csak a kamatvágások, előrejelzésünk szerint negyedévente 25 bázispontos lépésekben, elsősorban a Fed kamatpolitikájához igazodva.