Ötszöröződött a Masterplast részvény ára alig több, mint egy év alatt

Hírek2022. jan. 19.Növekedés.hu

Minden összejött a Masterplast Nyrt-nek 2021-ben. Amikor így fogalmazunk egy cégről, akkor általában a negatív tényezőkre gondolunk, de a magyar építőanyag-gyártó esetében ezúttal szerencsésen álltak össze a csillagok. A cég 2021-ben a forgalmát 55 százalékkal, míg az adózott eredményét egyenesen 141 százalékkal növelte.

A tőzsdén jegyzett Masterplast Nyrt. január 18-án befektetői tájékoztatót tartott. Aki esetleg lemaradt volna róla, a Budapesti Értéktőzsde oldalán megtalálja az előadások diáit.

Mielőtt konkrét számszaki adatokat ismertetnénk, gondoljunk csak bele 2021 nagy trendjeibe!

Az energiaárak elképesztő mértékben elszálltak, ez sok cégnek gondot okozott, de egy olyan társaságnak, amelyik éppen az energiatakarékosságra apellál, hiszen szigetelőanyagokat gyárt nagy tételben, ez inkább főnyeremény.

Az építőanyagok árai is nagyon megemelkedtek, ez akkor is pozitívum volt a gyártónak és kereskedőnek, ha természetesen az ellátási láncok nehézségei, vagy a munkaerőhiány is jelentkezett minden iparági szereplőnél.

És végül (sajnos) velünk maradt az egészségügyi vészhelyzet is, a cég szempontjából öröm az ürömben, hogy a társaság belépett az egészségügyi termékek piacaira is.

A fő számok

A Masterplast Nyrt. 2021-es forgalma várhatóan 190,3 millió euróra (68 milliárd forintra) nőtt.

Azért csak várhatóan, mert január közepén még nem száz százalékosak az éves adatok, de azért nagy változás ebben már aligha történik. Pedig 2020-ban sem volt rossz éve a cégnek, de akkor még csak 122,7 millió euró volt a forgalom, ez ahhoz képest több mint másfélszerezés.

Az adózott eredmény viszont még ennél is látványosabban ugrott meg, több mint megduplázódott, a 2020-as 6,4 millió euróról, 2021-re már 15,4 millió euróra (5,5 milliárd forintra) emelkedett.

Nádasi Róbert vezérigazgató az említett prezentációjában azt is rögzítette, hogy abban bízik, hogy egyáltalán nem csak egy egyszeri sikerről van szó, hiszen a cég 2021-ben nagyon sok beruházással igyekezett a jövőt megalapozni.

Az egészségügyi alapanyaggyártó kapacitás kiépítésére 9,5 milliárd forintot, az egészségügyi késztermékek kapacitására 2,6 milliárd forintot, míg az üvegszövet-gyártásba (ebben a cég világszinten is top-játékos) 2,7 milliárd forintot költött a cég.

A tőzsde is visszaigazolta a Masterplast sikert

Nincs rosszabb, mint egy olyan cég részvényesének lenni, amelynek a vezetői nagyon elégedettek az elvégzett munkával, csak éppen a részvényesek ebből nem éreznek semmit. A Masterplast az elmúlt két évben egyáltalán nem ez a kategória volt.

2020 novemberében a cég részvényei 800 forintos áron álldogáltak (a megelőző években alig mozdultak), idén január 18-án 4500 forint volt a jegyzés, ez több mint ötszörözés.

Mindezt tehát alig több mint egy év alatt érte el a társaság. Mivel a Masterplast Nyrt. ezzel az árral már 65 milliárd forintnál is többet ér, a tőzsde hetedik legértékesebb cége lett, amelynek a napi átlagos forgalma is már a blue chipekhez közelít. Na, még nem az OTP szintjéhez, de a Magyar Telekom már nem sokkal veri a Masterplastot.

A cég kilátásai

A Masterplast számára kifejezetten ígéretes a közeljövő is. Az általános iparági környezet szinte minden szempontból segít egy olyan cégnek, amely az építőiparban és azon belül is az energiatakarékosságban is élenjáró.

A különböző zöld programok, az energia-átmenet idején is igaz az a mondás, hogy a legzöldebb és a legolcsóbb áram az el nem fogyasztott áram, vagyis az energia-hatékonyság a lakosság, de a cégek és a kormányok gondolkodásában is csak felértékelődik.

Tibor Dávid elnök részletezte a stratégiát. A társaság jövőképe hármas, természetesen megmarad az építőipar, egyre fontosabb a magasabb jövedelmezőségű egészségipar, és harmadik lábként megjelenik a moduláris gyártás üzletága is.

Ez utóbbi talán kevésbé ismert fogalom, az a lényege, hogy az építőiparban igyekeznek az élőmunkát kiváltani, ennek egyik technológiai megoldása a régi lakótelep-építésekre emlékeztető „házgyár”, vagyis az egységes modulokból felépülő épületek. A Masterplast 2023-ban már tömeggyártással szeretne jelen lenni a piacon.

Covid-hatások

Természetesen a Covid esetében talán nem ízléses nyertesekről beszélni, de mégis, ha van ilyen, akkor a Masterplast inkább ide sorolható. Az emberek jelentős részének nem csökkent a jövedelme, ugyanakkor az utazási, a szórakozási lehetőségek visszaszorultak, így sokan kezdtek otthoni munkálatokba, lakásfelújításba.

Ez egy lakossági szempont, de a zöld jövő miatt egy hosszabb távú jövőképben is nyertes lehet minden, ami segít a körforgásos gazdaság, a megújuló energia, az energiahatékonyság nagy ügyében, és itt az épületek kulcselemet jelentenek.

Szintén a Covidhoz kapcsolódik, hogy az egészségipar is felértékelődött, a Masterplast által gyártott egyszer használatos egészségügyi textíliákra egyelőre nagyon nagy az igény.

A cég stratégiai jövőképében mindenféle automatizálás, webes értékesítés, akár cégvásárlások is szerepelnek, de még új termékek is, így nagyobb hangsúly juthat az XPS-re, amely egy vízálló szigetelőanyag, elsősorban a földszint alatt, illetve a tetőn használják az építkezők.

Előrejelzések

Kockázatokról, negatívumokról talán egy „duplázós” évben nem is szükséges annyit beszélni, de azért a társaság életében is veszély a munkaerőhiány, viszont a prezentációk alapján a cégnek esze ágában sincs csak ülni a babérokon, folyamatosan fejleszt.

A cég mindenesetre a következő években is szép növekedéssel kalkulál, Euróban kifejezve 2022-re 215, 2023-ra 255, míg 2024-re 305 milliós forgalmat remél a társaság, vagyis forintban kifejezve 2024-ben már 100 milliárd forintos lehet az árbevétel.

Ebben az időszakban az adózott eredmény is folyamatosan javulhat, a következő három évre rendre

16,5,

21,

26,5 millió eurót

tervez a társaság. De matematikailag a legszebb számsort a tervezett osztalékfizetés egyenletesen növekvő számsora mutatja, mert a cég szerint a 2020 és 2024 közötti öt üzleti év egy részvényre jutó forintban kifejezett osztaléka így fejlődhet:

44

55

66

77

88

Ha ezt az egyenletes ütemet tartja a cég, akkor a részvényesek biztosan elégedettek lehetnek, a kívülálló legfeljebb annyit fűzhet hozzá, hogy azt azért nem bánnánk, ha a szép nyereség nem abból származna, hogy a következő üzleti években is nagy szükség lenne a járvány miatt elkapkodott egészségügyi termékekre.