Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szingapúr és New York a világ legdrágább városai

Hírek2022. dec. 1.MTI

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) csütörtökön ismertetett éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).

A cég hangsúlyozta, hogy a globális inflációs hullám alaposan átrendezte az idei listát - a szankciók által hajtott infláció miatt Moszkva például többtucatnyi hellyel került magasabbra - , de az EIU várakozása szerint jövőre jelentősen enyhül a drágulási ütem.

Az EIU kétszáznál több termékcsoportból összerakott áru- és szolgáltatáskosár négyszáz egyedi termékének helyi átlagárát számította ki, és ennek alapján állította össze éves listáját a világ 172 nagyvárosának dollárban számolt megélhetési költségeiről.

Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York.

A közép-európai EU-fővárosok - Budapest, Prága, Varsó - az idén sem szerepelnek a felső tízes mezőnyben.

Az idei listán Szingapúr és - most első ízben - New York került holtversenyben az első helyre, egyaránt éppen 100-as költségindexszel.

Tavaly Tel-Aviv volt a világ legdrágább városa az EIU számítási módszertana szerint, és így a 2021-es WCOL-lista élére került.

Az izraeli nagyváros azonban New York és Szingapúr jelentős drágulása miatt az idén a harmadik helyre csúszott vissza, de csak épphogy: a New York-i 100-as alapindexhez mért költségmutatója jelenleg 99.

A felső tízes mezőnyön belül Hongkong és Los Angeles holtversenyben a negyedik, egyaránt 98-as WCOL-indexszel, utánuk Zürich (94), Genf (91), San Francisco (85), Párizs (84), Koppenhága (83) és Sydney (ugyancsak 83) következik.Az elemzés szerzői kiemelik, hogy a WCOL-indexek összeállításához használt helyi fogyasztói árak inflációja a lista egészét tekintve most volt a leggyorsabb "legalább az elmúlt húsz évben": a felsorolásban szereplő országok átlagos inflációja az utóbbi tizenkét hónapban 8,1 százalék volt a helyi fizetőeszközökben mérve.

Az átlagon belül a motorbenzin drágult a legnagyobb mértékben: literje - ugyancsak helyi valutákban számolva - 22 százalékkal magasabb a felmérésbe bevont városok átlagában, mint tavaly ilyenkor.

Az EIU számításai szerint a listán szerepelő nagyvárosok helyi valutákban mért átlagos éves inflációja 2021-ben 3,5 százalék, 2020-ban 1,9 százalék, 2019-ben 2,8 százalék volt.A magas idei infláció számos várost többtucatnyi hellyel feljebb sodort a megélhetési költségek listáján.
A legnagyobb mértékben a két legnagyobb orosz város, Moszkva és Szentpétervár ugrott előre.Moszkva költségindexe 16 ponttal 72-re nőtt, és így az orosz főváros az idei WCOL-listán 88 helyezéssel magasabbra, a 37. helyre került. 

Az Economist Intelligence Unit csütörtökön bemutatott költséglistáján a világ legolcsóbb városa - legalábbis dollárban - Szíria fővárosa, Damaszkusz, amely a New York-i 100-as alapszinthez mért 11 százalékos WCOL-indexével az utolsó, 172. helyre került.

Az EIU elemzői közölték: várakozásuk szerint jövőre - ha az ukrajnai háború nem eszkalálódik - meredeken csökken az energia, az élelmiszerek és az ipari nyersanyagok, köztük a fémek világpiaci ára, így a globális infláció az idei évre várt 9,4 százalékos átlagról 2023-ban 6,5 százalékra mérséklődik.