Sztárban sztár a mozikban - Aratnak a zenés életrajzi filmek

Hírek2020. feb 1.Fodor Sándor

Már meg sem lepődünk, hogy a Disney által megvásárolt Fox Searchlight stúdió új Bob Dylan-életrajzi film elkészítését jelentette be.

A félisten, vén trubadúr szerepében a kölyökképű Timothée Chalamet fog feltűnni, aki azonban nem is annyira zöldfülü, olyan mesterekkel dolgozott már együtt, mint Wes Anderson vagy Greta Gerwig. A filmet az a James Mangold rendezi, aki legutóbb a Ferrari és a Ford bírkózását megörökítő „Az aszfalt királyai” című filmmel keltett nagy feltűnést.

Nyomós és számszerű oka van, hogy a Fox Searchlight újfent leporol egy zenés életrajzot, ugyanis a „Bohém rapszódia”, a Rami Malek által életre keltett Freddie Mercury-filmeposz eddig több, mint 900 millió dollárt hozott a stúdió konyhájára.

A Bob Dylan sztori megfilmesítése egyébként nem újkeletű, közülük a legbizarrabb talán az „I'm Not There” című Todd Haynes feldolgozása volt, aki az időközben irodalmi Nobel-díjat is bezsebelő korszakos zsenit hét színésszel játszatta el, a leglenyűgözőbb éppen egy nő volt, Cate Blanchett alakította az ifjú, izgága és szemtelen Dylant.

A maffiafilmek mogulja Martin Scorsese kétszer futott neki a Dylan életműnek,

az „No Direction Home”-ben feltűnik maga az élő legenda is, barázdált arccal, jellegzetes dylenes affektálással és cinikus öniróniával meséli az életét. Az „Irish Man” viszont az észrevétlenségbe lökte Marty Mester újabb Dylan-filmjét, ami „Thunder Revue” címmel indult volna hódító útjára. Természetesen az utóbbi próbálkozások művészi igényességtől vezérelve nyúltak a témához, megpróbálva fölérni a magas lécet, amit Dylan emelt a munkásságával.

Ám a Fox Searchligt fölbuzdulva a Freddy Mercury-film sikerén, nem vágyik művészi magaslatokra, inkább vinné a kasszát.

A tavalyi dömpinget jól jelezte, hogy a Bohém rapszódia mellett kicsusszant egy Elton John-film is, a „Rocketman” Dexter Fletcher rendezésében.

S ha már egy oldalon emlegetjük a két filmet, sajnos nem lehet egy lapon emlegetni a két elkészült alkotást. A „Bohém rapszódia” annyi kompromisszumot kötött a korrekt történetmesélés kárára a korhatár kibővítésének maximalizálása és a Queen ügyvédi csapata végett, hogy sikerült rendesen kiherélni a tényleges sztorit.

A „Rocketman” bevállalósabban és őszintébben pattant elő Elton John idiotizmusaival és fantasztikus művészetével, annyira, hogy Fletcher filmjére még az elcsépelt „őszinte” jelző is ráillik.

Külön érdekessége a zenei nagyágyúkról szóló életrajzi filmeknek, hogy miközben a téma szinte tálcán kínálja a sikert, egészen nagy rendezők is mellé tudnak nyúlni. Mert kit ne érdekelne, hogy egy hihetetlennek tűnő karrier honnét indult, mi volt az a pont, amikor átbillent visszafordíthatatlan sikerbe, majd később, ki hogyan tudott sáfárkodni a világsztársággal és a mellbevágó nagyságú, hirtelen jött vagyonnal.

Magas labda volt a Doors mágikus énekesének Jim Morrisonnak a filmje, ami olyan rendezőt állított hadrendbe, mint az ereje teljében levő Oliver Stone-t. S miközben mindenki attól ájuldozott, hogy Val Kilmer „tisztára” Jim Morrison (ezeknek a filmeknek az egyik buktatója, hogy mennyire sikerül élethűen megjeleníteni a „hőst”, képzeljük el mondjuk Woody Allent Mick Jaggerként) a film bágyatagra, köldöknézősre és kihagyott ziccerre sikeredett.

Éppen az ellenkezője a már emlegetett James Mangold remek Johnny Cash-filmje „A nyughatatlan”.

Ahol Joaquin Phoenix nem csupán olyan, mint Johnny Cash, hanem ő Johnny Cash. Azzal együtt, hogy nem igazán hasonlít a „fekete ruhás férfira”, mégis elhisszük, hogy ő az a nyughatatlan és fékezhetetlen pasas, aki minden koncertját azzal a minimalista mondattal konferálta föl, hogy „Johnny Cash vagyok”. És tényleg.

Láthattunk már nagyon jó és nagyon hervasztó életrajzi filmeket a rock és pop nagyágyúiról, de az utóbbi időkben – főként a „Bohém rapszódia” kasszasikerén felbuzdulva - egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az emlékszobor állítás mellett a profit ambicionálja a stúdiókat. Úgyhogy hamarosan a sokadik Bob Dylan-film a mozikban, felkészül a coolság királya, a rongylábú, örökéletű Keith Richards.