Titkos kiegyezés: Négy ország hajói átjuthatnak a Hormuzi-szoroson
HírekIrán mentesítette India, Kína, Irak és Katar hajóit a Hormuzi-szorosban érvényben lévő korlátozások alól – jelentette be Amir Hajat Mokaddam, az iráni parlament Nemzetbiztonsági és Külpolitikai Bizottságának elnökhelyettese.
Ezen országok hajói szabadon közlekedhetnek, és a tájékoztatás szerint az amerikaiak sem tartóztatják fel őket - számolt be az Al Dzsazíra.
Irán a háború elején lényegében lezárta a szorost, júliusban pedig az Egyesült Államok is haditengerészeti blokádot vezetetett be Irán déli kikötői ellen. A mostani felmentésekkel Teherán több előnyre is szert tesz, és megkerüli a szeptemberben meghirdetett amerikai gazdasági blokádot.
Irán tranzitdíjakat szed be az indiai és kínai hajóktól, Indiától gyógyszereket kap cserébe, mivel ezeket saját maga nem tudja gyártani, míg a katari hajók ingyenesen haladhatnak át.Cserébe Kína politikai hátteret biztosít, Katar pedig diplomáciai támogatást nyújt, ráadásul közvetítői szerepet is betölt az USA és Irán közötti béketárgyalásokban.Szakértők szerint ez egy olyan lépés Teherán részéről, amellyel pénzhez jut, mivel Kína például az iráni kőolaj-export mintegy 90 százalékát vásárolja meg, és megtöri az amerikai vezetésű blokádot.
Mind a négy állam rendkívül függ a Hormuzi-szoroson keresztül történő exporttól és importtól.
Kína és India az Öböl-menti kőolaj felvevőpiacának kulcsszereplői: októberben a szoroson átmenő olaj 42%-a Kínába, 13%-a Indiába ment. Indiának komoly veszteséget jelentene az olajszállítás teljes leállása, míg Kína – bár képes ellensúlyozni az USA érdekeit – mérlegeli a politikai árat.
Katar alapvető érdeke a szomszédos Iránnal való kapcsolat fenntartása, miközben a cseppfolyósított földgáz (LNG) és olaj szállítását is újraindította a térségen keresztül. Irak szintén jelentős olajexportőr, amelynek hajóforgalma az utóbbi hónapokban megélénkült a szoroson át.
Mégsem "gazdasági számkivetett"?
Az USA Pénzügyminisztériuma augusztus 24-én hirdette meg ezt a hivatalos nevén is futó átfogó kampányt, amelyet Donald Trump és Scott Bessent pénzügyminiszter „gazdasági D-napként” vagy Irán-gazdasági számkivetett programként is emlegetett.
Célja teljes mértékben elvágni Iránt és a Forradalmi Gárdát a globális gazdasági kereskedelemtől, megállítani az olajexportot és megakadályozni, hogy Teherán digitális eszközöket vagy árnyékbankrendszereket használjon a szankciók kijátszására.
Bessent komoly figyelmeztetést adott ki minden olyan külföldi országra, bankra és vállalatra, amely tovább üzletel Iránnal, például olajat vásárol vagy pénzügyi tranzakciókat segít elő, ezeket az országokat szintén kizárhatják az amerikai dollárrendszerből.
A pénzügyminisztériumi jelentések szerint Irán gazdasága súlyos zuhanásban van, az infláció elérte a 90%-ot, az iráni rál pedig történelmi mélypontra süllyedt. Scott Bessent becslései alapján az amerikai nyomás és blokád akár 25 százalékkal is visszavetheti az iráni gazdaság teljesítményét.