Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tíz éve nem voltak ilyen borúlátók a magyarországi német vállalatok

Hírek2023. ápr. 26.MTI

A külföldi vállalkozások számára Magyarország az idén kevésbé vonzó befektetési célpont, mint egy évvel korábban volt - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2023. tavaszi konjunktúrajelentéséből.

Tavaly még a felmérésben részt vevők 88 százaléka választotta volna ismét Magyarországot befektetése helyszínéül, az idei vizsgálatban viszont 79 százalékra csökkent az arányuk. 

A DUIHK az idén 29. alkalommal végezte el konjunktúrafelmérését február 13. és március 17. között, 249 külföldi, többségében németországi vállalkozás részvételével.

A DUIHK felmérését a régió 15 másik országában szintén elvégezte, és az 1620 résztvevő válaszaiból összehasonlító elemzést készít.
A felmérés eredményét szerdán Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be.

Sávos András, a szervezet elnöke kiemelte, hogy a német cégek értékelése a befektetői környezetről, befektetési kilátásaik változása fontos visszajelzés a magyar gazdaságnak.

Dirk Wölfer, a DUIHK kommunikációs osztályvezetője a jelentés eredményeit ismertetve elmondta, hogy a vállalatok a saját kilátásaikat jelenleg kedvezőtlenebbnek értékelik, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Ugyanakkor a beruházási tervek és a foglalkoztatás kérdésében növekedési szándék figyelhető meg, ez alapján úgy tűnik, hogy a gazdasági visszaesést átmenetinek tekintik.

A vállalatok az energiaárakat az enyhülés ellenére a leggyakrabban említik a saját vállalkozásukat fenyegető kockázatként, ezt követi a szakképzett munkaerő hiánya és az árfolyam. Ezek a kockázatok a régió más országaiban is hasonló mértékű gondot jelentenek - jegyezte meg.

Az idei felmérés szerint a vállalati telephelyek minőségére (gazdaságpolitikai keretfeltételek, munkaerőpiac, infrastruktúra és partnerek) vonatkozó elégedettség ismét enyhén romlott az előző évhez képest: az átlagos értékelés 2,97-ről 3,11 pontra változott (1-5-ig terjedő skálán). ű

Az elégedettség csökkenéséhez hozzájárultak a 2022. eleje óta hozott gazdaságpolitikai intézkedések, például az extraprofit-adók és az adminisztratív árrögzítések.

A munkaerőköltségekkel elégedett, illetve elégedetlen cégek aránya hasonló, ennek ellenére a vállalatok továbbra is magas bérkiadás-növekedéssel számolnak, átlagosan 14 százalékkal az idei évre.

A DUIHK Befektetési Hangulat Indexe, amely az üzleti várakozásokat és az üzleti környezet értékelését figyeli, a tavalyi 6 pontról 2 pontra csökkent. Ez megerősíti azokat az előrejelzéseket, amely szerint a GDP-növekedés lassulása várható - közölte a DUIHK.