Több kollégiumot is be kell zárni a téli szünetre

Hírek2022. dec. 24.Növekedés.hu

Több egyetemi kollégium is bezárt hosszabb-rövidebb időre a téli vizsgaidőszak alatt Magyarországon, a magas energiaköltségek miatt így próbálnak takarékoskodni az intézmények - írja a Világgazdaság.

A felsőoktatási kollégiumok döntő része  átvészelte az őszi szemesztert, a már megkezdődött vizsgaidőszak idejére viszont több városban is a részleges bezárás mellett döntöttek - írja a Világgazdaság.

A Szegedi Tudományegyetem kollégiumainak egy része például több hétre bezárt: az intézmény kéthetes igazgatási szünettel és egyhetes téli bezárással igyekszik mérsékelni az energiaköltségeit. Így december 19. és január 8. között a legtöbb oktatási épület zárva tart.

A tizenöt kollégiumi épület közül pedig mindössze négy maradt nyitva erre az időszakra, de ezekben az épületekben kizárólag azok a hallgatók tartózkodhatnak, akik nem tudnak hazautazni erre a három hétre sem.

Hét kollégium csak erre a három hétre zár be, a hallgatóknak legkésőbb december 16-án kellett kiköltözniük, és leghamarabb január 8-án térhetnek majd vissza. Négy intézmény azonban csak február 5-én nyit ki ismét.

Szegeden az épületeket legfeljebb 20-21 Celsius-fokra lehet felfűteni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – a hallgatói önkormányzat korábbi közlése szerint – kettő kivételével az összes kollégiumot bezárták december közepén. Ezek egészen február 11-ig nem fogadnak hallgatókat. Az egyetem emellett más épületeit is lezárta: december 19. és január 9. között – egy kivétellel – az oktatási célú helyiségeket sem lehet használni.

A Semmelweis Egyetem körlevélben tájékoztatta a hallgatókat még november végén arról, hogy december 22. és január 8. között a felsőoktatási intézmény általános szünetet rendel el, és ezen időszak alatt a kollégiumok is zárva lesznek. 

Mindössze egy kollégium tart nyitva, ahol viszont csak külön kérelem alapján lehet tartózkodni - írja a lap.