Tovább dübörög az AutoWallis: Duplázódó eredmény, szárnyaló árbevétel az első kilenc hónapban

Hírek2022. nov. 30.Növekedés.hu

Újabb csúcsokat döntött az AutoWallis Csoport árbevétele és nyeresége az első három negyedévben, miután a nyári hónapokban is kiváló számokat ért el a tőzsde autós vállalata. Ráadásul az árbevétel és a nyereség már a harmadik negyedév végén jelentősen meghaladta a tavalyi egész éves számokat. A társaság árbevétele közel 50 százalékkal bővült, míg nettó nyeresége közel négyszeresére ugrott kilenc hónap alatt. Az egy részvényre jutó nyereség 17,3 forint, ami közel a duplája a tavaly egész évi mértéknek. A kiváló számok mögött elsősorban a növekedési stratégia következetes megvalósítása, így az organikus és akvizíciós növekedés valamint feszes költséggazdálkodás áll, de egyedi hatások is megfigyelhetőek.

209 milliárd forintos árbevétel mellett 7,6 milliárd forintos nettó nyereséggel zárta az év első kilenc hónapját az AutoWallis Csoport, mely részvényenként 17,3 forintos nyereséget jelent a jelenleg 90 forint körül mozgó részvényárfolyamhoz képest.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a nagyon erős negyedéves jelentés publikálásakor elmondta, hogy

folytatódott az elmúlt negyedévek trendje, így az értékesítési számokat, az árbevételt és nyereséget tekintve is rekordévet zárhat a Csoport 2022-ben.

A vezérigazgató megerősítette: az eredménynövekedés eddigi terv feletti üteme miatt nem zárja ki, hogy a stratégiai tervszámokat felemelik, jelenleg ennek lehetőségét vizsgálják.

Hozzátette, hogy

az ősszel lezárt, illetve bejelentett akvizíciók is (Renault Hungária, Nelson flottakezelő üzletág, JóAutók.hu, Autó-Licit.hu felvásárlása) a kitűzött célok teljesülését támogatják.

Kiemelte, hogy a növekvő infláció, az emelkedő finanszírozási költségek, a várakozások szerint közelgő gazdasági visszaesés óvatosságra inti az iparág szereplőit, ugyanakkor katalizálhatja a már elindult konszolidációs folyamatot, amit a stabil tőkeháttérrel és finanszírozással rendelkező AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítása során kívánnak kihasználni.

A régió 14 országában jelen lévő AutoWallis Csoport messze a hazai és európai piaci átlag feletti teljesítményt mutat az autóértékesítésben negyedévről-negyedévre: miközben a magyar és az európai új autó értékesítés 9, illetve 10 százalékkal zsugorodott, az AutoWallis 27 százalékkal több, összesen 23.890 darab gépjárművet értékesített összességében az első három negyedévben.

Az értékesítési számok folyamatos bővülése elsősorban organikus volt a tranzakciós és akvizíciós hatások mellett. A harmadik negyedévben egyszeri hatás is látható: az ellátási nehézségek (orosz-ukrán háború, chiphiány miatti gyártási nehézségek) az első félévben, különösen a második negyedévben jelentősen csökkentették az átadható autók számát. A harmadik negyedévben azonban a korábban át nem adott autók leszállítása növelte az értékesítési számokat.

Az AutoWallis árbevétele az első három negyedévben 44 százalékkal 209 milliárd forintra nőtt.

A növekedés elsősorban organikus volt az akvizíciós hatás mellett (a második negyedévben már a szlovén Avto Aktiv eladásai is növelték a számokat). A Nagykereskedelmi Üzletág árbevétele 46, míg a Kiskereskedelmié 40 százalékkal bővült. A költségeken belül az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, 40 százalékkal 176 milliárd forintra emelkedett, melynek eredményeképpen az AutoWallis Csoport fedezettermelése 13-ról 16 százalékra nőtt az első kilenc hónapban. Ez elsősorban az autógyártók szállítási zavarai okozta volumen felhalmozódásának és egyéb gazdasági hatások (pl. árfolyamemelkedések) kezelésére életbe léptetett intézkedéseknek köszönhető, így részben nem ismétlődő hatások eredője. Az igénybe vett szolgáltatások értéke 39 százalékkal bővült, az értékesítés növelését támogató marketing költések, illetve a bérautószolgáltatás ismét fellendülő forgalmához kapcsolódó forgalomarányos költségek növekedése miatt.

A személyi jellegű ráfordítások 53 százalékos emelkedését elsősorban a létszámnövekedés és a munkaerőpiaci változások követésére végrehajtott béremelés, valamint az Avto Aktív akvizíciója okozta. A Csoport átlagos létszáma 122-vel 828 főre nőtt. A pénzügyi bevételek és ráfordítások az első félévben 1,2 milliárd forint veszteséget mutattak, ami a 2021-es bázisidőszakhoz képest 865 millió forintos ráfordítás növekedést jelent. Ez főként annak köszönhető, hogy a bázis időszaki 60 millió forintos árfolyamveszteséghez képest idén 720 millió forint értékű nettó árfolyamveszteséget számolt el a Csoport, melyből azonban 747 millió forint nem realizált veszteség.

Összességében az AutoWallis Csoport nettó nyeresége több mint a háromszorosára (+246%), 7,6 milliárd forintra, míg EBITDA-ja több mint a kétszeresére (+121%), 12,7 milliárd forintra ugrott,

ennek megfelelően az EBITDA margin tovább, 6 százalékra nőtt az előző időszaki 4-ről. Az AutoWallis teljes átfogó eredménye közel a négyszeresére (+286%), 8,5 milliárd forintra emelkedett, mely az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 17,3 forintra ugrását eredményezte (+169%), ami több mint a kétszerese a tavaly egész évben megtermelt egy részvényre jutó nyereségnek.