Van-e felső határa az emberi életnek?

Hírek2018. júl 7.Növekedés.hu

Van olyan tudós, aki szerint azért ennek mégiscsak van egy felső, természetes határa. Van azonban olyan is, aki szerint még jócskán ki lehet tolni. A születéskor várható átlagos élettartam szerte a világon emelkedett az elmúlt 100 év során. Azonban nagyon úgy néz ki, hogy 120 évnél hosszabb életre nem képes az ember. De vajon van-e abszolút határa az emberi életnek? Nézzük a tényeket:

a világon a leghosszabb ideig élt ember (akiről ez bizonyított is) a francia Jeanne Calment, aki 1997-ben hunyt el 122 éves korában. 
Jeanne Calment, az összes ember közül eddig ő élt dokumentáltan a leghosszabb ideig, 122 évig

Azóta senki nem élt tovább 119 évnél, ugyanakor a 110 évesnél idősebb emberek száma folyamatosan növekszik. Néhány kutató szerint az emberi életnek van egy természetes felső korlátja - és napjainkban ezt már el is értük. Az átlagos élettartam növekszik, köszönhetően a javuló életfeltételeknek, a tiszta ivóvíznek és a modern orvostudománynak. Ezek a tényezők azonban csak egy bizonyos határig képesek az emberi test elhasználódását kitolni.

Mások szerint a múltbéli eredményekből nem tanácsos a jövőre nézve következtetéseket levonni. Szerintük az orvostudomány, a technológia olyan eredményekre képes, amelyek révén lelassíthatjuk az öregedést, és így nem csak tovább élhetünk, de biológiai értelemben is “fiatalabbak” lehetünk, mint elődeink közül azok, akik hasonló kort értek meg.

Két kutató álláspontját mutatjuk be. Brandon Milholland számos publikációval rendelkezik az öregedéssel kapcsolatban, a Michael Allen Co. nevű gyógyszerészeti-tanácsadó cég munkatársa. Szerinte az emberi élet felső határa valahol a 125 évnél húzódhat. Joon Yun, a Palo Alto Investors nevű befektető társaság elnöke. A cég 2 millió dollárral alapította a National Academy of Medicine’s Grand Challenge for Healthy Longevity nevű szervezetet, amely az egészséges, hosszú élet lehetőségeit kutatja. Joon Yun szerint az emberi élet hossza igenis kitolható, s ez attól függ, hogy a szervezet stressztűrő képességét hogyan tudjuk javítani. Lássuk tehát az érveket!

IGEN!

Az emberi élet felső határa 125 év - Brandon Milholland

Ha szűk értelemben használjuk az emberi élet kifejezést, akkor valóban mondhatjuk, hogy nincs felső határa, hiszen a szervezetben nincs olyan biológiai kapcsoló, amely egy adott időtartam után leállítaná a működést. Ugyanakkor a halálozás valószínűsége az élet előrehaladtával exponenciálisan nő. A túlélés valószínűsége egyre csökken, amíg végül eléri a nullát. A statisztikai modellezés eszközeit használva azt mondhatjuk, hogy
minden 10 ezer évben egyszer születik csak olyan ember, aki eléri a 125 éves kort - még a modern egészségügy által kínált feltételek mellett is. 
A 10 ezer éves időhorizont olyan nagy, hogy magába foglalja az emberi civilizáció fennállásának idejét is. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy az emberi életkor végső határa 125 év. Annak valószínűsége, hogy valaki megérje ezt a matuzsálemi kort, nem emelkedik. A 80-90, vagy 100 éves kor elérése viszont egyre valószínűbb.
Annak esélye, viszont, hogy 111 évet ér meg valaki ugyanakkora napjainkban, mint az 1960-as évek végén volt.
Az 1990-es évek közepéig a legmagasabb (dokumentált) életkor stabilan emelkedett. Ennek a trendnek Jeanne Calment 1997-es, 122 éves korban bekövetkezett halála vetett véget. A következő két évtizedben a francia hölgy rekordját nem sikerült megdönteni, sőt még a közelébe se került senki. A leghosszabb élettartam így az elmúlt 20 évben nem emelkedett. Ez a határ feltehetően tükrözi azokat a társadalmi változásokat, amelyek az ipari forradalom idején kezdődtek el. A közegészségügy robbanásszerű fejlődését, a tiszta ivóvízhez jutás lehetőségét, a javuló életkörülményeket és az alapvető orvosi ellátás lehetőségét. Ha az emberi életkor tovább tolódik ki, az nem képzelhető el az általános egészségügyi feltételek további javulása nélkül. A probléma azonban az, hogy az öregedést nem valamiféle genetikai kapcsoló szabályozza. Ha így lenne, könnyű dolgunk lenne, csupán ezt a kapcsolót kellene megtalálni a gének között, aztán átállítani úgy, hogy később lépjen működésbe. Erre azonban sajnos nincs lehetőség. Az élet hossza számos tényezőtől függ és ezek a tényezők az élet molekuláris szintjein dőlnek el. Ebből kiindulva az emberi élet meghosszabbítása hihetetlenül komplex és nehéz feladat lenne.

Az öregedést egyszerre nagyon sok tényező befolyásolja. Kutatói becslések szerint ha egy orvostudományi áttörés nyomán képesek lennénk a rák összes fajtáját gyógyítani, a várható élettartam akkor is csupán néhány évvel tolódna ki, mert akiket megmentenénk a ráktól, azok más, az öregedéssel összefüggő okból hunynának el.

Néhány kutató szerint a biológiai rugalmasság (bioresilience), az emberi test stressztűrő képességének javítása az élettartam kitolásának kulcsfontosságú tényezője. Ez ígéretes stratégiának tűnik, azonban elég valószínű, hogy ez a képesség már megközelítette a biológiailag lehetséges felső határt. Homeosztázisnak nevezzük az élő szervezetek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képességét, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják. A homeosztázis az evolúciós folyamat évmilliárdjai alatt alakult ki - az emberben is. Vajon néhány év, vagy akár néhány évtized technológiai haladása képes érdemi változást előidézni ebben a folyamatban? Aligha. Egy betegségre, vagy betegségcsoportra megtalált gyógymód, vagy a biológiai rugalmasság javítása nem képesek arra, hogy az öregedés folyamata által a sejtekben elindult károsodásokat visszafordítsák. A legtöbb öregedést gátló eljárás, még azok is, amelyek a laboratóriumokban ígéretesnek bizonyulnak, többnyire kiábrándító eredményt hoz, amikor állatkísérletekben alkalmazzák őket. Az emberi alkalmazásnál pedig gyakorlatilag semmilyen javulást nem hoznak, hiszen az ember teljesen más feltételek között él, mint egy laboratóriumban nevelt és tenyésztett állat. Az emberi öregedés folyamatának megértése, pláne a megváltoztatása olyan komplex előrehaladást igényelne, amelyet még nem látott az emberi történelem. Nincs olyan világos út, amely képes lenne az öregedést feltartóztatni. Azoknak, akik mégis erre törekednek, először azzal a kihívással kell szembenézniük, hogy lehetséges-e egyáltalán ezt véghezvinni.

NEM!

A kulcs a biológiai rugalmasság - Joon Yun.

Lehet, hogy teljesen új alapokra kell helyezni a biológiát ahhoz, hogy az emberi élettartam maximumát kitoljuk, én azonban mégis úgy vélem, hogy ez lehetséges! Egy matematikus, Hermann Minkowski 1907-ben teljesen átalakította a fizikát azzal, hogy a háromdimenziós térhez hozzáadta a negyedik dimenziót, az időt. Egy hasonló áttörés a biológia területén megnyithatná az utat az öregedéssel való küzdelem előtt. A biológia, az orvostudomány eddig a homeosztázis fenntartására, megóvására törekedett. Az áttörés révén azonban a biológiai rugalmasság, a homeosztatikus kapacitás, a test stressztűrő képességének javítása lenne elérhető. Az Egyesült Államokban népszerű gyerekjáték a Weeble. (Magyarul a keljfeljancsi áll a legközelebb hozzá - a szerk.) Ez egy tojás alakú figura, amelynek súly van az alsó részében. Így ha kibillentjük az egyensúlyi helyzetből, előbb-utóbb visszaáll oda. A bennünk lévő keljfeljancsi kezeli a szervezetet ért sérüléseket, a stresszt. Ha elesünk, gyógyító-helyreállító folyamatokat indít el. Ám ahogy öregszünk ez a keljfeljancsi egyre kisebb hatékonysággal működik. Pupillánk nehezebben reagál az éles fényre, a hőmérséklet változásokat nehezebben toleráljuk. Romlik a szervezet kiegyenlítő mechanizmusának hatékonysága. Az öregedéssel vannak olyan változások is, amelyeket nem érzékelünk. Amíg fiatalok vagyunk, a keljfeljancsi kiegyenlíti a vérnyomás ingadozásait, vagy mondjuk a vércukorszintet. Idősebb korban ezek a szintek már nem állnak helyre automatikusan - biológiai rugalmasságunk hanyatlik. Számos kutató szerint az, hogy az emberi élettartamot a bűvös 125 év fölé toljuk, olyan komplex és nehéz feladat, amelyre a mai orvostudomány nem képes. Ám mi van akkor, ha radikálisan megváltoztatjuk a megközelítés irányát, a szemléletmódot és a biológiai rugalmasságra fókuszálunk a helyett, hogy gyógyszerek segítségével pusztán az öregedés tüneteit kezelnénk? Először is gondoljuk újra a diagnosztikát. A tudomány ma főleg a statikus biomarkerekre koncentrál. Célszerűbb lenne azonban a folyamatokra fókuszálni. Az évek múlásával a pulzusszám nem változik túl nagy mértékben. Viszont az, hogy a megemelkedett pulzus mennyi idő alatt áll vissza a  nyugalmi értékre, igen. Itt jöhet be a képbe Hermann Minkowski példája. Adjuk hozzá a jelenleg statikus, “háromdimenziós” orvosi diagnosztikához a negyedik dimenziót, az időt is. Bővítsuk ki a vizsgálatok körét a stressztűrő képességgel! Ha azt vizsgáljuk, hogy a szervezet regenerálódó képessége, a belső keljfeljancsi hogy válozik, máris azt tanulmányozzuk, ami az emberi élet felső határa meghosszabbításának szempontjából a legfontosabb tényező. Másodszor: gondoljuk át a terápiát. A mai gyógymódok arra fókuszálnak, hogy egy megbomlott egyensúlyi állapotot helyreállítsanak valamilyen sérülésből. Ezzel mesterségesen próbáljuk meg felállítani a keljfeljancsit, aminek során egyre több gyógyszerre lesz szükségünk. Harmadszor: gondoljuk újra az egészséges életmódot. A helyett, hogy az állandóságot hangsúlyoznánk, inkább a változásra kellene fókuszálni. A szervezet biológiai rugalmasságát erősíti, ha lassan, fokozatosan variáljuk étrendünket, fizikai erőkifejtésünket, sportolásunkat. A minket körülvelő hőmérsékletet, a stressz szintjét. Hasonlóan ahhoz, ahogy a sportolók edzenek - lassan hozzászoktatva magukat az egyre nagyobb terheléshez. Ezek a változások ugyanakkor csak a kiindulópontot, nem pedig a megoldást jelentik az öregedéssel folytatott harcban. A génterápia fejlődése szintén hozhat áttörést ezen a téren. A tudósok régóta mondogatják, hogy nincs a testünkben olyan kapcsoló, amely az öregedést szabályozza. De mi van, ha tévednek? Ha a gének szabályozzák a szervezet regenerálódási képességét, akkor köztük feltehetően vannak olyanok, amelyek a molekuláris órák ketyegéséért felelősek. Nem tudjuk, hogy ezek működését képesek vagyunk - leszünk-e valaha is - befolyásolni. Azt viszont tudjuk, hogy az emberi test minden egyes sejtje hordozza azt a gént, amely a sejt haláláért felelős, amely úgy van “programozva”, hogy “törölje” saját magát. Ez utóbbiakat nevezzük rákos sejteknek. Jócskán van még mit tanulnunk ezen a téren.
(The Wall Street Journal)