A bankrablásokat nagyjából 16-an követték el Magyarországon - El is fogták mindet

Interjú2020. nov. 24.Devecsai János

Jelenleg a vagyonvédelmi ágazatot főleg a hazai cégek uralják. Ennek elsősorban egy oka van: a külföldiek nem látnak nagy profitot a magyar piacban. Visszaélések nélkül komoly pénzekre nem lehet szert tenni - mondta el a növekedés.hu-nak Fialka György a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke, aki lapunknak a bankrablások visszaszorításáról is beszélt.

A koronavírusnak milyen hatása volt a személy- és vagyonvédelmi ágazatra?

Azzal, hogy az élelmiszeripari cégek, az éttermek, a bárok és a szórakozóhelyek leálltak, illetve a reptéri forgalom a töredékére esett vissza sok helyen a vagyonőrök munkája is megszűnt. Csak tavasszal 300-400 állás számoltak fel a szektorunkban.

Jellemző, hogy egy éve még munkaerőhiánnyal küszködtünk, most meg a vagyonőröknek úgy a 30 százaléka munkanélküli.

Mire számítanak: meddig tartanak a mostani áldatlan állapotok?

Nem vagyok járványügyi szakértő, de az alapján, amiket hallani lehet, a mostani egészségügyi krízis valószínűleg legalább jövő tavaszig ki fog tartani.

Mennyi mostanában a bankrablás Magyarországon?

Volt egy időszak még 2002-2004 magasságában, amikor viszonylag sok pénzintézetet rámoltak ki.

Akkor a bankok, a biztonsági vezetők és a rendőrség összefogott és viszonylag rövid idő alatt, egy éven belül kézre kerítették az ország szinte valamennyi bankrablóját. Úgy 16-18 személyről van szó.

Ehhez tudni kell, hogy a bankrablás általában a helyszín felmérésével kezdődik.

A gyanús személyekről a rendőrség összegyűjtötte a képeket és kiküldte a bankfiókoknak. Ahogy megjelent valaki, akiről sejthető volt, hogy nem jó szándékkal tért be a bankba, a személyzet máris jelzett a rendőrségnek. Az olyan esetek, mint amilyen a kispesti bankrablás volt, ahol az egyik elkövetőt lelőtték, miután fegyvert rántott, kifejezetten ritkának számítanak. Általában sikerül épségben elkapni a bűnözőket.

Az utóbbi években sokat segített a bankok védelmében a megelőzés is. Egy rablás általában pár perc alatt végbe megy mielőtt kiérnek a rendvédelmi erők. Ma már viszont az időzáraknak hála 8-10 percet kell várni a széfek kinyitásához. A bűnözők legfeljebb a felső fiókban lévő 200 ezer forint körüli apróhoz férhetnek hozzá. Ennyiért viszont nem éri meg nekik bankot rabolni. Ezért ma már inkább dohányboltokra szokták rátámadni.

A vagyonvédelem terén jó pár cég a szürke- és a feketegazdaságban működik. Hogy lehet ezt a problémát kezelni?

Sajnos mind a mai napig sok a fekete foglalkoztatás. Most, hogy rengeteg a munkanélküli vagyonőr félő, hogy a szokottnál is többen hajlandóak belemenni abba, hogy a fizetésüket zsebbe kapják. Hisz örülnek az emberek, ha egyáltalán álláshoz jutnak.

Az utóbbi években viszont így is sokat javult a helyzet. Született egy törvény, amely már csak az egyszeres alvállalkozói láncot engedélyezi a szerződéseknél. A NAV pedig egyre szigorúbban ellenőrzi a járulékfizetéseket. A hatóságokkal mi is szorosan együttműködünk, mellette pedig igyekszünk a vagyonőröket is felvilágosítani arról, hogy miféle hátrányok érik őket, ha nem legálisan jutnak a fizetésükhöz.

Legyen szó akár a kieső nyugdíjról vagy a TB folytonosság elvesztéséről.

Mikor használhatnak az őrök fegyvert?

Először is fontos, hogy megkapják az ehhez szükséges képzést. Az őrök önmagukban még így sem lesznek automatikusan jogos fegyverhasználók. Ők ezen a téren csak annyi joggal vannak felruházva, amennyivel maga a megbízó rendelkezik. Tehát ha egy cég azt akarja, hogy az őrei használhassanak fegyvert, akkor ehhez nekik is kikell váltani a szükséges engedélyeket.

Erre általában olyan helyeken kerül sor, ahol pénzkíséréssel foglalkoznak. Meg persze a bankoknál és néhány olyan speciális magáncégnél, mint amilyenek az ékszerboltok.

Mennyit keres egy őr általában?

Ha állami helyre kerülnek, akkor minimum 2336 forintos órabért kapnak. De ebből nem az egészet kapják kézhez. Ez a szerződő cégnek jár. Sajnos vannak még 1000 forintos szerződések is. Ez jelenleg nem egy jól megbecsült szakma.

Azért is küzdünk, hogy a vagyonőrök olyan fizetést kaphassanak, amelyből csalás nélkül is el tudják tartani a családjukat.

Ma már a legtöbb őrző-védő cég magyar. Kevés a külföldi szereplő. Ez minek köszönhető?

Még évekkel ezelőtt sok nemzetközi vállalat volt a magyar piacon, mint amilyen a Group 4, vagy a Securicor. De mára a magyar társaságok rendszerint leszakadtak a külföldi anyavállalatokról és jelenleg az ágazatot főleg a hazai cégek uralják. Ennek elsősorban egy oka van: a külföldiek nem látnak nagy profitot a magyar piacban. Visszaélések nélkül komoly pénzekre nem lehet szert tenni.

Videók ajánlása vagy bármi