A jövő üzleti kulcsszava a kiszámíthatóság – interjú Noszek Péterrel, a Menedzserszövetség elnökével, a Nestlé ügyvezető igazgatójával
InterjúA kiszámíthatatlanságot a következő években a stabilitásnak kell felváltania. Az üzleti élet szereplői számára most ez a legfontosabb tényező, mivel a döntéshozók az elmúlt időszakban leginkább ennek a hiányát élték meg. Az euró bevezetése pedig több szempontból is jót tenne a magyar gazdaságnak. Noszek Péterrel, a Menedzserszövetség elnökével, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatójával beszélgettünk gazdaságpolitikáról, globális kihívásokról és a modern vezetés alappilléreiről.
- A klasszikus vezetői erények mellett ma már elengedhetetlenek bizonyos puha készségek (soft skills) is. Kulcsfontosságú a reziliencia, azaz az alkalmazkodóképesség, valamint az innovációra való nyitottság.
- Nem szerencsés bizonyos gazdasági-pénzügyi szektorokat vagy iparágakat hátrányosan megkülönböztetni, különadókkal vagy extraprofit-adókkal terhelni. A szelektív adóztatás torzítja a piacot, és már rövid távon is visszaveti a beruházási kedvet.
- Az euró magyarországi bevezetése megszüntetné az árfolyamkockázatot, kiszámíthatóbb környezetet teremtene, és csökkentené a kamatszinteket.
– Ön 2026-ban Kapitány Istvánt váltotta a Menedzserszövetség élén. Szokott egyeztetni az elődjével?
– Természetesen, ahol és amikor lehetőségem van rá. Több éve ismerjük egymást, hasonló nemzetközi karriert futottunk be mindketten, bár én nem jutottam olyan magas szintre, mint István.
– Nemzetközi és hazai szinten is komoly vezetői tapasztalattal rendelkezik. Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki manapság jó menedzserré váljon?
– A klasszikus vezetői erények mellett ma már elengedhetetlenek bizonyos puha készségek (soft skills) is. Kulcsfontosságú a reziliencia, azaz az alkalmazkodóképesség, valamint az innovációra való nyitottság. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az „A” terv mellett rendelkeznünk kell „B”, „C”, sőt akár „D” forgatókönyvvel is. Emellett a vezetőknek meg kell tanulniuk szigorúan priorizálni. Új, kritikus kompetencia, hogy folyamatosan készen kell állnunk a változásra. Végül, de nem utolsósorban a csapatmunka: ahogy a klasszikus mondás tartja, egyedül nem megy. Mindent nem lehet tudni, ezért a diverz, felkészült csapat a siker kulcsa. A Menedzserszövetség egyik fő hivatása éppen az, hogy a társadalmi felelősségvállalás mellett ezt a következő vezetői generációt kinevelje és támogassa.
– Tudna egy konkrét példát mondani arra, milyen váratlan piaci helyzetekre kell ma felkészülnie egy döntéshozónak?
– Egy modern vezetőnek folyamatosan menedzselnie kell a növekvő költségnyomást. Kedvenc példám erre a kakaóbab világpiaci árának alakulása. Hosszú évek relatív stabilitása után – amikor a tonnánkénti ár 2500 és 3500 dollár között mozgott – rendkívüli és példátlan hullámzás vette kezdetét. 2024–2025 fordulójára az árak történelmi csúcsra, közel 12-13 ezer dollárra szöktek fel. Nem szükséges részleteznem, hogy ez a drámai árrobbanás mekkora kihívást jelent az édességszektorban.
– Az Ön szakmai életrajza rendkívül impresszív: 36 éve, a rendszerváltás idején gyakornokként kezdett Svájcban a Nestlénél, amelynek ma a hazai ügyvezetője. Hat országban élt, 12 pozíciót töltött be, és húsz év külföldi menedzserlét után tért haza. Milyen változásokat tapasztalt a visszatérésekor? Magyarország azzá a nyugatias országgá vált, amiért a rendszerváltás történt?
– Magyarország rengeteget fejlődött, és ezt a saját bőrünkön tapasztaljuk. A legjobb példa erre Szerencs, ahol a Nestlé annak idején megvásárolta a nagy múltú csokoládégyárat. Emlékszem, amikor a kilencvenes évek elején először jártam ott: egyetlen vegyesbolt volt a településen, és többnyire földutakon vagy romos aszfalton közlekedtünk. Ma Szerencsen modern városkép fogad minket, felújított üzletekkel, virágos közterekkel, és szinte az összes jelentős kiskereskedelmi lánc jelen van. De a humán tőke is hatalmasat lépett előre: 1992-ben az 1800 gyári dolgozóból mindössze ketten beszéltünk idegen nyelvet. Ma az angol nyelv és a számítógépes ismeret alapelvárás, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása pedig a mindennapi operáció részévé vált.
– Nemrég adták át a Nestlé büki gyárának legújabb egységeit. Mit kell tudni erről a beruházásról, és mekkora állami támogatást vettek igénybe hozzá?
– Szeptember végén avattuk fel a legújabb egységeket: három új üzemet és egy teljesen automatizált magasraktárat. Ezzel a 325 milliárd forint összértékű fejlesztéssel a nyugat-magyarországi komplexum Európa legnagyobb állateledel-gyárává vált. A termeléshez szükséges gabonát alapvetően a környező régió gazdáitól szerezzük be, bár az idei mezőgazdasági helyzet miatt importra is szorultunk. Technológiai szempontból is szintet léptünk: az elmúlt évtizedben a tizedére csökkent az egy tonna termék gyártásához szükséges emberi munkaerő-igény, a raktárunk bizonyos részein pedig kizárólag robotok dolgoznak. Ami pedig a finanszírozást illeti: elvi okokból nem vagyok a támogatások híve. A piacon kell bizonyítani, nem pedig a költségvetési forrásokért folytatott lobbiversenyben.
– Ezek szerint a Nestlé egyetlen forint állami támogatást sem kapott a beruházáshoz?
– Pontosan így van.
– Térjünk át a makrogazdaságra. A Menedzserszövetség elnökeként és nagyvállalati vezetőként mit tartana kívánatosnak a jelenlegi gazdasági környezetben?
– Ahogy kezdtem: a kiszámíthatóságot. A gazdasági szereplők számára most ez a legfontosabb. Ugyanakkor legyünk objektívek: a volatilitás nem mindig a hazai gazdaságpolitika számlájára írható, hanem a külső globális sokkok következménye. A Covid-pandémia, az orosz-ukrán háború és az energiaválság mind-mind fokozták a bizonytalanságot. Jelenleg szinte nem is tudok olyan hazai szektort mondani – az élelmiszeripartól a mezőgazdaságon át a pénzügyi szféráig –, amelyet a klasszikus kiszámíthatóság jellemezne.
– Az Országgyűlés előtt van a költségvetési törvényjavaslat, amely kijelöli a gazdaságpolitikai irányt. Egy exportvezérelt vállalat vezetőjeként mi a legfontosabb prioritás Önnek rövid, közép-, illetve hosszú távon?
– Rövid, közép- és hosszú távon egyaránt a stabil, előrevetíthető gazdaságpolitikai környezet a leglényegesebb. Vállalati oldalon pedig a legfőbb feladatunk a nemzetközi versenyképesség javítása, valamint a teljesítmény és a működési hatékonyság folyamatos fejlesztése.
– Ön egy svájci tulajdonú vállalatot irányít. Ha a híres svájci semlegességet átültetjük az üzleti életre, hogyan definiálná azt a magyar piacon?
– Az üzleti semlegességet a gazdaságpolitika szintjén úgy határoznám meg, mint a diszkriminációmentességet. Nem szerencsés bizonyos gazdasági-pénzügyi szektorokat vagy iparágakat hátrányosan megkülönböztetni, különadókkal vagy extraprofit-adókkal terhelni. A szelektív adóztatás torzítja a piacot, és már rövid távon is visszaveti a beruházási kedvet.
– Ha jól számoljuk, a globális minimumadó bevezetése a Nestlé Hungáriát is érinti, hiszen a tényleges társasági adóterhelés bizonyos esetekben 15 százalékra emelkedik a hazai 9 százalékról.
– Kétségtelen, hogy a változás következtében vállalatunk több száz millió forinttal többet fog befizetni a költségvetésbe. Bízunk benne, hogy a kormányzat a gazdaság fejlesztésére és a versenyképesség növelésére fordítja majd ezt a bevételt.
– Hogyan értékeli a hazai fizetőeszköz árfolyamának alakulását?
– A devizakurzus szempontjából is a volatilitás minimalizálása, a stabilitás, kiszámíthatóság megteremtése a legfontosabb. Bár sok exportáló vállalatnak korábban rövid távú előnyt jelentett a forint gyengülése – hiszen ez alacsonyabb hazai költségszintet eredményezett a nemzetközi eladásokhoz képest –, be kell látni, hogy a folyamatosan leértékelődő nemzeti valuta strukturálisan nem fenntartható versenyképességi tényező.
– Ha már az árfolyamnál tartunk: a kormányzat deklarált célja, hogy 2030-ra megteremtse az euró bevezetésének feltételeit. Ön támogatja a közös valuta bevezetését?
– Határozottan európárti vagyok. A közös valuta megszüntetné az árfolyamkockázatot, kiszámíthatóbb környezetet teremtene, és csökkentené a kamatszinteket. Ez mind vállalati, mind lakossági szinten komoly ösztönzést adna a gazdaságnak. Emellett az eurózóna tagság egy olyan gazdasági közösséget jelentene, amely többoldalú védelmi hálót biztosítana Magyarország számára a globális piacokon.