A KONZUM BESZÁLLÁSA UTÁN TOVÁBB TERJESZKEDHET A CIG

Interjú2018. ápr. 17.Növekedés.hu

Kezd visszatérni a biztosítási szakma a gyökereihez, aminek a jele, hogy a befektetési, megtakarítási életbiztosítások mellett a régi, hagyományos kockázati életbiztosítások újra nagyobb szerepet kapnak – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója.  Az ügyfelek is jól járhatnak azzal, hogy élénkül a verseny a hazai biztosítók között, ami arra serkenti őket, hogy egyre innovatívabb termékeket dobjanak piacra. Mozgalmas éve volt a 2017-es a CIG Pannóniának. Milyen érzésekkel tekint vissza? Nagyon sikeres volt a tavalyi esztendő, ami alapvetően annak tudható be, hogy az organikus növekedésünk mellett egy sikeres akvizíciót is befejeztünk. Ennek az egyszeri hatásai is látszódnak a tavalyi számainkban.

Megdupláztuk a nyereségünket, a CIG-csoport konszolidáltan 2,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el. 
Ami a tavalyi teljesítményünkön túlmutat és hosszú távon még fontosabb számunkra, hogy ezen akvizíció révén tovább tudtuk bővíteni a disztribúciós csatornáinkat. Azáltal, hogy stratégiai megállapodás született az MKB Bankkal, a hagyományos két csatorna, a függő ügynöki és a brókeri mellett egy harmadik jelentős értékesítési vonal kialakítása vált lehetővé. Úgy hogy ez hosszú távon jelentősen befolyásolja a növekedésünket és az eredményességünket. Fontos volt még a Konzum belépése a cégbe, ennek az engedélyeztetése még folyamatban van.
E tranzakció egyrészt jelentős, 8 milliárd forintos tőketöbbletet hozott a CIG Pannóniának, ami további akvizíciókra nyújthat forrást.  
Másrészt a kereszttulajdonlás a további növekedésünkre is pozitívan hathat. A tavaly év abból a szempontból is sikeresnek tekinthető, hogy kiderült, a korábbi piaci félelmekkel szemben az etikus koncepció érvényesítése nekünk semmilyen problémát nem okozott, növelni tudtuk ugyanis az új szerzéseinket, ezáltal a piaci részesedésünket, például a brókereken keresztül, ami azért lényeges, mert ez egy független csatorna, ezért is nagy a verseny a biztosítók között e téren. Megítélésem szerint jól sikerült termékeket vittünk a piacra és a Magyar Nemzeti Bank elvárásait is tudtuk teljesíteni, ami tulajdonképpen a hosszú távú versenyképességünkhöz elengedhetetlen volt. Végül, de nem utolsósorban, örömmel nyugtáztuk, hogy végre a CIG-részvények tőzsdei árfolyama is kezdett emelkedni, még ha az még így is messze van a kibocsátáskoritól. Az idei év is sűrűnek ígérkezik. Mit tekint a legnagyobb kihívásnak 2018-ban? Az egyik, hogy konszolidáljuk magunkat, mivel egy meglehetősen erőltetett menetű integráción vagyunk túl. A másik, hogy elkezdjünk dolgozni a Konzummal való kapcsolaton, szeretnénk ugyanis még tovább erősíteni banki értékesítési területünket. Ez azért kihívás a számunkra, mert egy banki csatorna más, mint a hagyományosak, amelyek csak korlátozottan tudnak bővülni, sőt inkább azt lehet mondani, hogy stagnálnak. Azt meg lehet állapítani, hogy Magyarországon még sokáig szükség lesz a személyes tanácsadásra, közreműködésre az értékesítésben. Magyarul, lehet, hogy banki és egyes vagyonbiztosítási termékeket már lehet online eladni, erre az életbiztosításoknál még jó néhány évig várni kell. A harmadik fontos kihívás, hogy most már látjuk,
a biztosítási piac elkezdett visszatérni a tradicionális területére, hadd tegyem hozzá, szerencsére. 
Ami azt jelenti, hogy a befektetési, megtakarítási életbiztosítások mellett a régi, hagyományos kockázati életbiztosítások újra nagyobb szerepet kapnak. Fontos, hogy nagyon versenyképes új termékkel tudjunk megjelenni. Márpedig erre a mostani alkalmas időszaknak tűnik. Hiszen azóta, hogy két éve az unit-linked biztosításoknál a jutalékkorlátozások megjelentek, a közvetítőknél is elkezdődött egy átalakulási folyamat, ami azt jelenti, a biztosítók is arra kényszerülnek, hogy egyre jobb termékekkel jöjjenek ki. És akkor még meg kell említeni az egészségbiztosítást, ami gyakorlatilag még mindig szűz területnek tekinthető, annak ellenére, hogy a biztosítóknak már több ilyen terméke van. Nekünk például a Best Doctors, ami nagyon súlyos betegségek esetén külföldi gyógykezelést tesz elérhetővé. De a magyarországi egészségügyi szolgáltatások finanszírozásába is szeretnénk bekapcsolódni. Egyelőre azonban kivárunk, mert kíváncsiak vagyunk, hogy a kormánynak mik a tervei, hiszen azokhoz kell majd alkalmazkodnunk. Fontos kihívás még a humán erőforrás megteremtése. Miközben ugyanis az EU, illetve a magyar szabályozó hatóság egyre komolyabb elvárásokat támaszt a működésünkkel kapcsolatban – legyen az a szolvencia, a GDPR vagy a nemzetközi számviteli szabályok stb. –,
erősen kell küzdenünk azért a munkavállalói körért, amely képes megfelelni a követelményeknek. 
Főként nálunk, ahol sokkal magasabb a döntéshozatali kompetencia, a felelősségvállalás, miután nekünk nincs külföldi anyacégünk, amelyik megmondaná, mit, hogyan kell csinálni, emiatt mindent magunknak kell kitalálni. Ezért olyan emberekre van szükségünk, akik egyrészt szakmailag felkészültek, másrészt megvan bennük a hajlandóság, hogy nagyon komoly ügyekben döntsenek, s fel is vállalják annak összes ódiumát. Milyen típusú munkaerőre van szükségük? Pályakezdőkre vagy már tapasztalt, rutinos menedzserekre? Is-is. Ez attól függ, hogy éppen milyen munkakörről van szó. Szerencsére a CIG-et irányító, húszfős menedzsment meglehetősen stabil, a tagjai nagyon jó háttérrel rendelkeznek, értékes tapasztalatokat szereztek azáltal, hogy más multinacionális cégeknél tanulták meg a szakmát. Ezért, bár van még néhány poszt, ahol szeniorokra van szükség, alapvetően juniorokban gondolkodunk. Nálunk egyébként is nagyon fiatal a gárda, és személy szerint én is jobban szeretem az ifjabbakat. Mi ugyanis elég egyedi vállalatvezetést valósítunk meg és ugyancsak az általánostól eltérő üzletpolitikai megoldásaink vannak, amelyekhez a fiatalok sokkal nyitottabban állnak hozzá és nem vesz el sok időt az, hogy próbáljuk az észjárásukat átállítani a más biztosítónál korábban elsajátított megközelítésről, gondolkodásmódról. És a fiatalok mennyire tekintik vonzó szakmának a biztosítást? Mely szektorokkal kell megküzdeniük a „kegyeikért”? Folyamatosan vizsgáljuk, hogy e téren mi a helyzet az iparágban. Úgy vélem, a szakmánkon belül versenyképesek tudunk lenni, annak ellenére, hogy a teljesítményfüggő javadalmazás nálunk sokkal komolyabb, mint bárki másnál az iparágban. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a jó munkaerőért a többi szakmával is rendkívül keményen meg kell küzdeni, de belőlük meg nagyon kevés van….