A rádióban még a szovjet kivonulásról beszéltek, de itt már látszott, halálra vagyunk ítélve 

Milyen volt a forradalom előtt vidéken, Debrecenben a közhangulat a fővároshoz képest? Érzékelhető volt a társadalmi feszültség?

Pályakezdő tanárként három évig Budapesten tanítottam és onnan költöztem Debrecenbe, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van összehasonlítási alapom. Debrecenben feszesebb volt a helyzet akkor, mint Budapesten. Nagyobb volt a nyugtalanság. Jobban lehetett érezni a diktatúrát és a vesztes háború utáni nyomorúságnak a következményeit.

Persze a kamasz világ sajátos módon akkor is élte a saját életét, a fiatalos hobbikat, az akkori modern divatot követve.

A társadalmi feszültség azonban tapinthatóan erősebben jelen volt vidéken, mint Pesten.

Épp a forradalom kitörése előtt pár hónappal lett igazgatóhelyettes, egy újonnan alapított iskolában. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

1955 januárjában költöztem Debrecenbe családalapítási szándékkal épp az iskolai félév során. Ekkor még a Csokonai Gimnáziumba, ami Magyarország legnagyobb gimnáziuma volt. Két félévet csináltam végig így, majd városi kezdeményezésre a Közoktatásügy ketté választotta a Csokonai Gimnáziumot. Az új fiúgimnázium 1956 július elsejével jött létre, leválasztva a Csokonaiból 8 fiú osztályt és tizenegy tanárt. Az új iskola pedig a Tóth Árpád Gimnázium nevet kapta.

1956 augusztus 22-én megalakult a gimnázium tanári kara, amelyben megkaptam az igazgatóhelyettesi beosztást. Az igazgatói posztot egy évvel később vettem át nyugdíjba vonuló igazgatónktól.

Amikor kitört a forradalom kevesebb mint két hónapos volt az iskola, én pedig két hónapja voltam az igazgatóhelyettese. Szűk két hónapja bíbelődtünk közel 400 fiú gyerekkel, albérletben a Csokonai Gimnázium épületében. A gyerekeken és a tanárokon kívül két bélyegző volt az iskola vagyona. Egy hosszú meg egy kerek.

Azon a napon is zajlott a tanítás, amikor a városban elkezdődött a tüntetés a járműjavító és az egyetem közreműködésével. Akkor már délelőtt voltak iskolák, amelyek bekapcsolódtak a tüntetésbe.

A hangulat az egész városban forradalmi volt, de kézzel tapintható volt a bizonytalanság is. Káosz, zűrzavar uralkodott. A tüntetők között ellenséges harckocsik, páncélautók vonultak. A tüntetés résztvevői megdobálták az autókon ülő katonákat, akik rezzenéstelen arccal tűrték ezt a számukra érthetetlen fogadtatást.

Habár minden egy békés tüntetéssel kezdődött, fokozatosan forrósodott fel a hangulat.

A kamasz gyerekeket eltöltötte a forradalom izgalma, a hazafias hevület. Nagyon mozgalmas lett a forradalmi romantika által korbácsolt kamasz világ.

A tanítás ugyan folyt volna a következő napokban is, de erősen szabadságharcos hangulat mellett. Voltak szülők, akik már nem engedték el a gyerekeket az iskolába, a vidékieknek már nem kellett bejárni a környező községekből, a kollégistákat pedig hazaküldtük. Nem volt kötelező az iskolába járás. Ha viszont mégis elküldte a szülő a gyereket, akkor az iskola felelőssége volt foglalkozni velük. Tanítás már nem volt, hanem különböző foglalkozásokat szerveztünk helyette.

Akkor a tantestületnek az volt az állaspontja, hogy ez a helyzet nem a gyermekkorú népesség dolga, nem mondtuk, hogy Hajrá gyerekek, indulás! Vigyázni kellett rájuk.

Ennek ellenére lett két olyan tanítványunk, akik Debrecen Szocialista Forradalmi Bizottmányának a vezetőségébe kerültek, voltak akik pisztollyal szaladgáltak a városba és bevitték a rendőrök őket. Az egyikőjüket az osztályfőnöke hozta ki az őrszobából.

Sokan voltak olyanok is akik jótékonykodtak. A város élelmezésében segédkeztek, forgalmi szolgálatot, egészségügyi szolgálatot láttak el a diákok. Kibontakozott teljes valójában a forradalom, a szabadságharc teljes frontja.

Milyenek voltak a forradalmi hétköznapok? Volt ellátás a városban?

A városban óriási szegénység volt ekkor. Éjszaka két órakor kellett sorban állni a húsért, ha valaki húst akart enni esetleg. Nagy volt a nyomorúság. A téli tüzelőt is részletre lehetett megvenni, havonta 20 forintot kellett fizetnem, hogy legyen télire szén, ami az akkori bérekhez mérten magas összeg volt.

A forradalom alatt élt a remény a városban, hogy megváltozhat valami és jobbra fordulhat az ország sorsa?

A kezdetekkor még reménykedtünk , hogy változni fog valami a szabadság irányába. A végén azonban már lehetett látni az eredményt. Vagy még nagyobb baj lesz, vagy nem sikerül.

Az Amerika Hangja, vagy a Szabad Európa még mondta a rádióban, hogy elkezdtek a szovjet csapatok kivonulni, megvan a megállapodás, miközben itt éjjel-nappal zúgott a város a tankoktól és a páncélautóktól. Szó szerint rázkódott a föld.

Ekkor számunkra már világos volt, hogy a szovjetek nem kifele mennek, hanem befele jönnek. Amit a nyugat mondott, az nem volt a valóság. Ekkor már látszott, hogy halálra vagyunk ítélve.

Mit éreztek, miután leverték a forradalmat?

A levert forradalom után szomorúság, gyász, szegénység uralkodott. Döbbenet és csodálkozás, nyomorúság, hideg következett. Nehéz szavakkal leírni. Borzasztó volt.

Nekünk a tanári karral az volt a koncepciónk, hogy az iskola olyan hely legyen, ami élményt ad a gyermeknek, ne elrettentő közeg legyen, hanem második otthon, a szülő pedig tudjon róla, hogy gyermeke jó helyen van és szeret iskolába járni, ahol foglalkoznak, törődnek vele. Ez volt a konszolidációs időszakban a mi pedagógiai programunk lényege.

Borítókép és címlapi kép: Debrecen 1955-ben, egy évvel a forradalom előtt; Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal