A színésznő, akit nem érdekel a pénz

Találkoztam valakivel, aki nem használ számítógépet, nincs e-mail címe, és nem érdekli se a pénz, se a vásárlás. Színésznő. Az egyik legjobb. Györgyi Anna.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Milyen hír hallatán vetett bukfencet az édesapja az előszobában?

Amikor megtudta, hogy felvettek a Színművészeti Főiskolára. Egyébként sok helyre nem tudtam volna beadni a jelentkezésemet, mert rossz tanuló voltam. Viszont a gimnáziumi évek alatt rengeteget jártam színházba és moziba. Szenvedélyesen. Volt olyan előadás az Ódry Színpadon, melyet tízszer láttam, vasárnap pedig néha három filmet is megnéztem. Arra gondoltam, hogy miért ne lehetnék én is olyan, aki a színpadon jön-megy? Mindenféle előképzés nélkül 1985-ben jelentkeztem a főiskolára. Szürke ruhában, smink nélkül, összefogott hajjal mentem. Útközben a cipőm sarka beleragadt a kátrányba. Elég furcsán nézhettem, ki, de… megláttak bennem valamit. A szüleim egyáltalán nem számítottak rá, hogy felvesznek, ezért tört ki az eufória.

Ma is ugyanolyan lelkesen jár moziba. Legtöbbször egyedül. Miért fontos, hogy ennyi filmet megnézzen?

Mert két órára kiszakítanak a valóságból, teljesen más dimenzióba kerülök. Sokszor, mikor utána kimegyek az utcára – ahol minden szürkébb egy kicsit –, hirtelen nem is tudom, hol járok. Mindenevő vagyok, imádom a művészfilmeket, de szívesen megnézem Tom Cruise-zal a sokadik Mission Impossible-t, mert azt is élvezem, ahogy ugrál egyik repülőről a másikra. Ha nem próbálok, akkor délelőtt 10-kor is beülök egy filmre, olyankor ketten vagyunk a moziban. Utoljára egy libanoni filmet néztem ki. Színházba viszont nem járok, az sajnos már nem tud úgy elvarázsolni, mint a film. Nekem a mozi jelenti a szabadságot.

Ki a kedvenc színésznője, akit gyakran szinkronizál?

Juliette Binoche-ra gondol? Őt nagyon szeretem, bár a kacaját nehéz szinkronizálni. Természetesen nevetni sokkal nehezebb, mint sírni. Technika is szükséges hozzá, rekesszel kell tolni, de én olyankor valami viccesre szoktam gondolni. Amikor Bubik Istvánnal az Úrhatnám polgárt játszottuk az Új Színházban, szolgálólányként nagy kacajjal jöttem be a színpadra. Az első próbán sikerült, de aztán már nem. Szenvedtem. Mondtam, Pista könyörgöm, segíts rajtam, csinálj valamit a takarásban. Olyan helyes volt, mindig megnevettetett.

Eddig szerencsésen alakult a pályája, mert nagyon sokféle figurát játszhatott el.

Mert nekem a férjem rendező! (nevet) A rendező feleségének könnyű!

Igen, azt akartam megkérdezni, hogy ki a kedvenc rendezője.

Akkor most nem mondom Kiss Csabát.

Könnyebb vagy nehezebb a férjével dolgoznia?

Abból a szempontból nehezebb, hogy ha valami nem sikerül vagy őt bántják, az nekem duplán fáj. Néha furcsa helyzetekbe kerülök. Főleg ha konfliktus alakul ki, mert miközben ugyanolyan színész vagyok, mint a többiek, sok mindenre érzékenyebben reagálok. Olyan kis aranyosnak tűnök, de azért fát lehet vágni a hátamon. Mi Csabával teljesen különbözőek vagyunk. Ő nagyon okos ember, penge agyú, racionális. Én egyáltalán nem. Mindketten imádjuk az állatokat, négy kiscica, két macska, egy kutya és egy tengeri malac vár otthon. Utazni is szeretünk, már sokfelé jártunk együtt. Megbeszéltük, hogy öt-hat év múlva elmegyünk egy hátizsákos, föld körüli útra. Már kiraktunk a konyhába egy Tanzánia-Kenya térképet, és elkezdtük gyűjtögetni a pénzt. Én sorsjegyeket is veszek. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem utaztam egy nagyot.

Jövőre lesz harminc éve, hogy elvégezte a főiskolát. Ennyi év után, milyennek látja a színészi szakmát?

Nagyon sznob a szakma, bár ez hozzátartozik a művészetekhez. De nem olyan, mint a táncosok pályája, ahol bizonyos kritériumoknak kell megfelelni. Színész bárki lehet, klasszikus balett táncos viszont nem. Egészen szubjektív a szakma megítélése, ma már szinte szépen sem kell beszélni. Ha a színész társulathoz tartozik, akkor üzemszerűen kiírják a szerepre, azt kell eljátszania. A színésznőknek nehezebb, mert nincs annyi lehetőségük, a középkorú nőknek pedig a legnehezebb. A színész sokszor nem tud dolgozni, ha boldog, ezért nem feltétlenül hátrány, ha néha szenved egy kicsit, hurcolja magával a fájdalmát, amit egy idő után kezel vagy letesz. Szükség van élettapasztalatokra, mert saját magunkból dolgozunk. A depresszió, a világfájdalom, a szerelmi csalódás mind jót tesz, mert beleépíthetjük a szerepbe. Aznap is színpadra kell állni, ha valami nagyon rossz történik. Én is akkor voltam a legérzékenyebb, amikor kilógtak az idegszálaim, de úgy meg nem lehet és nem is akarok élni, mert van egy másik életem, ahol összeszedettnek kell lennem.

Ki az, aki sokáig maradhat a pályán?

Aki szívós. Ez elsősorban idegi munka, de fizikailag is nagyon elfáradunk, mert rengeteget állunk. Főleg ha megterhelő a szerep, és több is van belőle. Már reggel ráül az emberre, hogy te jó ég, mekkora a hasam, hogy nézek ki, hogy leszek így szép este vagy legalább valamennyire vonzó. Tudok ma játszani ilyen állapotban, nem fogom elfelejteni a szöveget? Vannak olyan szerepek, melyek kiforgatják az embert magából. Olyankor azt mondjuk, hogy íme, ezért érdemes színésznek lenni. Én egy jó, embert próbáló filmszerepért imádkoztam, és életem nagy ajándéka, hogy nemrég megadatott. Szabó Magda Pilátus című regényéből Dombrovszky Linda rendezett filmet, melyben Izát játszom, a doktornőt, aki akaratán kívül megöli az édesanyját. Kemény nő. A forgatáson nagyon szép, zárt ruhákat kaptam. A záró bulira farmerben, kibontott hajjal, smink nélkül mentem, és a fotósunk, aki nap mint nap fényképezett, alig ismert meg. Azt mondta: „Nusi, annyiféle arcod van, most teljesen másként nézel ki.” Én ennek örülök, mert alapjáraton olyan pasztell, semmilyen vagyok, de nagyon formálható az arcom, meg az egész lényem. Nem akarom magam fényezni, csak azért mondom, mert sokféle szerepet játszottam. Gyurmaszerű vagyok, lelkileg és külsőleg is.

Nem is tudják beskatulyázni, bármerre hajlítható, bármilyen szerepet el tud játszani, minden darabban nagyszerű.

Ööh..

Erre most ne mondjon semmit.

Jó. … Akkor elmesélem, hogy mostanában csupa vérdrámát próbáltam. Tatabányán, a Jászai Mari Színházban a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabban Máriát játszottam, aki fortyog a gyűlölettől. A Pinceszínházban Csaba rendezte A tribádok éjszakáját, ott is gyepáljuk egymást lelkileg. Viszont decemberben, a Rózsavölgyi Szalonban egy vígjátékot mutatunk be, Amazonok – Három év múlva címmel. Abban végre egy teljesen lökött, őrült nő lehetek.

Színpadon könnyű megnevettetni?

Igen. Az Új Színházban, a Veszedelmes viszonyokban én játszottam a gonosz asszonyt, Pálfi Kata pedig a szűzies lányt. A stúdiószínpadon adtuk elő, a nézők egy méterre ültek tőlünk. Egyszer csak Kata valamiért iszonyatosan elkezdett nevetni. Ránéztem, és én se tudtam elmondani a szöveget. Véresre haraptam a számat, újra és újra nekifutottam a mondatnak, de egyre magasabb hangon fejeztem be. Pukkadoztunk a nevetéstől. A főiskolán pedig a Vőlegényben Sajgál Erika kitömve jött be, hogy bejelentse, megérkezett Rudi. Mikor megláttam, elkezdtem csapkodni a térdemet, majd némán kimentem. Ő is kijött. Képtelen volt folytatni. Úgyhogy ugrott a jelenet, a nézők nem tudták meg, hogy megjött a vőlegény.

Mennyire érdekli az ismertség?

Semennyire. Szabadúszó vagyok, de nincs menedzserem. Én nem értek a pénzhez, ezért anyagi kérdésekről más tárgyal helyettem. Ha valaki azt mondaná, hogy tehetségtelen vagyok, ronda vagy elvenne egy szerepet, nem esnék kétségbe, akkor csinálnék valami mást. Nekem a lelki nyugalmam a legfontosabb. A technikai dolgok se nagyon érdekelnek. Van egy régi, rossz mobilom, nincs órám, és nem tudok kocsit vezetni. Kizártam magam a világból! (nevet)

Pont az ellenkezője voltam és vagyok annak, amit a színésznőkről gondolnak. Soha nem szerettem mutogatni magam.

A Beugró című műsorba is hívtak, de nem vállaltam. Pokorny Lia nagyon jól megcsinálta, én nem tudtam volna. Sorozatokba se mentem el. Nem vállalok el mindent, de amit igen, abba igyekszem mindig a tudásom legjavát beleadni. Nem az ismertség miatt lettem színész, hanem azért, mert hiszek a tehetségben, a fantáziában, a befektetett energiában. Jó esetben – ha okosan osztom be az erőmet, és jól válogatom a szerepeket – húsz év múlva is játszom majd. Remélem, nem leszek fásult, és lesz még hitem, ami a legfontosabb. Egy-egy bemutató előtt szenved otthon a család? Nem. Csak akkor vagyok nyűgös, ha keveset vagy rosszul alszom. De, hogy én éppen alkotó fázisban vagyok, és engem nem szabad zavarni, olyan nincs. Előfordult, hogy reggel a fél hatos vonattal elindultam Debrecenbe próbára, utána szaladtam a buszhoz, amivel elmentem Békéscsabára, mert az Új Színház a Veszedelmes viszonyokkal ott vendégszerepelt. Lejátszottam az előadást, a színházi busszal hazamentem Pestre, aludtam, majd reggel elindultam a fél hatos vonattal Debrecenbe.

Ki merem jelenteni, hogy a szívem-lelkem a szakmáé, de a családi életem fontosabb.

Mi van a karjára tetoválva?

A gyerekek neve. Ani és Léna. Tegnap előadásom volt, ezért le kellett ragasztanom.

Őket érdekli a színészet?

A kicsit egyáltalán nem, ő állatorvos szeretne lenni vagy modell, vagy mindkettő. Szép magas lány. Anit igen, ő tavaly jelentkezett a Színművészeti Egyetemre, egy hajszálon múlt, hogy nem került be. Most Pál Andráshoz jár a Pesti Magyar Színiakadémiára.

Kért segítséget a felkészüléshez?

Meghallgattam, de nem tudom elfogulatlanul nézni. Próbálom ...de annyira szép… különleges kis csajszi.

A sajtos tejfölös tésztán kívül miben verhetetlen?

Köszönöm a kérdést! Remekül elkészítem a főtt virslit és a főtt tojást is. Mindig kérdeztem a gyerekektől, hogy esetleg valami mást? De csak a cécát, a sajtos cécát kérték. Karácsonykor viszont halfalatkákat készítek kapros-chilis-paradicsomos-tejszínes-sajtos mártással és rizzsel. Hatszor megkérdezem, hogy ehető? Mindig mondják, hogy isteni finom, Mama! Engem sajnos nem kapcsol ki a főzés, görcsösen állok a konyhában, viszont Csaba nagyon jól főz. És így is szeret. OE