Az egészségét meg akarja őrizni? Napi szinten kell akkor erre figyelnie

Interjú2023. márc. 15.Devecsai János

Az egészséges életmódhoz feltétlenül szükséges, hogy napi szinten kellő mennyiségű vizet igyunk - mondta el a növekedés.hu-nak Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, (OGYÉI) főigazgatója, akivel a szervezet Aqua Challenge kampánya kapcsán a hazai csapvíz minőségéről és arról is beszéltünk, hogy károsak-e a szénsavas ásványvizek.

Egy felnőtt embernek átlagosan mennyi vizet kéne fogyasztania?

Naponta körülbelül 2-2,5 litert, de a pontos érték egyéni tényezőktől függ, többek között a testsúlyunktól is. Az emberi szervezet 70 százalékát víz alkotja; ha nem iszunk eleget, a testünk nem tud megfelelően működni.

Ennek következtében a vérünk besűrűsödik, a tápanyagok pedig nehezebben jutnak el a sejtekhez.

A víz éltető ereje a vese és az agy megfelelő működéséhez is nagyon fontos, emellett a bőr feszességének megőrzésében is meghatározó szerepe van. Ha a naponta bevitt, kb. másfél liternyi cukros üdítőt vízre cseréljük, egy hónap alatt nagyságrendileg húszezer kalóriával kevesebbet viszünk be a szervezetünkbe.

Itthon is elérhetőek olyan vizek, amelyeknek gyógyító vagy egészségjavító hatást tulajdonítanak (Pi víz, hidrogénnel dúsított vizek.) Ezeknek Ön szerint valóban más a hatásuk?

Én szakmai szemmel úgy gondolom, hogy azok az ígéretek, amelyekkel árulják őket, tudományosan egyelőre nem megalapozottak. Való igaz, hogy ha ezeket fogyasztjuk, akkor legalább vizet iszunk, ez pedig az egészséges életmódot támogatja.

A szénsavas ásványvizek fogyasztását javasolja-e ugyanolyan mennyiségben, mint a csapvízét? A szénsav mekkora dózisban lehet egészségtelen?

A szénsav valóban kémiai reakcióba léphet a fogakkal és a nyálkahártyákkal, de úgy vélem, hogy abban a mennyiségben, amekkorában az átlagos fogyasztó ezt issza, nem káros. Ha szénsavas ásványvizet iszunk, az sokkal jobb alternatíva, mintha cukros üdítőt vagy alkoholos italt fogyasztanánk.

Az eredeti kérdésére válaszolva: ha választani kell, akkor elsősorban a csapvízfogyasztását ajánlom.

Az egész ország területén egészséges a csapvíz?

Magyarország területének szinte százszázalékán iható és jó minőségű a csapvíz. Az országúti és az út menti ivókutak is megfelelőek, az az oktatási intézmények mintegy 70 százalékában van ivókút,

így az iskolák többségében a víziváshoz nem kell a WC-be menni és a mosdóból kortyolgatni, ha valaki vízhez akar jutni.

Számít-e ebből a szempontból, hogy melyik országrészben milyen a vízvezetékrendszer, például a csövek tartalmaznak-e még ólmot?

Természetesen számít, a víz ízén is lehet érezni, ha a csőrendszer régi. De senkinek nem kell aggódnia, mert az ólomtartalom sehol nem haladja meg a megszabott határértéket. A Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatai kimutatták, hogy az országban mindenütt iható a csapvíz.

Ön szerint a vízfogyasztási szokások tekintetében van számottevő különbség a generációk között?

A fiatalok jellemzően több cukortartalmú üdítőt isznak, mint az idősebbek: átlagosan napi négy decilitert, míg az idősebbek ennek a felét. Az idősek esetében azt látom jellemző problémának, hogy általánosságban kevés folyadékot visznek be a szervezetükbe.

Emiatt is ajánljuk az időseknek, hogy mindig vigyenek magukkal ivókulacsot, vagy ha ez segít, akkor vezessenek ivásnaplót.

Megosztana néhány gondolatot az Önök által meghirdetett Aqua Challenge-ről?

Nálunk az OGYÉI-nél a NETA Programiroda most márciustól immáron harmadik alkalommal hirdette meg a vízfogyasztást népszerűsítő kampányát. A résztvevők korábban 30 napig, az idei kampányban hat hónapig vállalják, hogy a lehető legtöbb napon át csak vízzel oltják a szomjukat.

A célunk, hogy ezúton is hirdessük a bőséges vízfogyasztás kedvező élettani hatásait.