Elmagányosodást okozott a Covid – interjú Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal

A tavalyi első lezárások idején mindenki arra számított, hogy ennek többek között egy baby-boom lesz az eredménye, ehhez képest az elmaradt, ellenben a válások száma emelkedésnek indult. Törvényszerű lenne, hogy egy ilyen krízisnek csak negatív hatásai lehetnek?

Látom én is a statisztikákat, ám az említettek mellett az eljegyzések és a házasságkötések száma is megugrott, vagyis a válások számának emelkedése mellett pozitív változások is történtek. Úgy tapasztalom, hogy egyfajta polarizáció ment végbe nem csupán a számszerűsíthető dolgok terén, hanem a kapcsolatok minőségében is.

A párok, a házastársak visszatekinthetnek az elmúlt egy évre úgy is, hogy az egy szakítópróba volt számukra s együtt képesek voltak átvészelni a krízis igazán nehéz időszakait.

De közben pedig megküzdöttünk a rengeteg stresszel, a feszültséggel, a szorongással, az egzisztenciális krízissel, sőt az érthető halálfélelemmel is.

Viszont ilyen helyzetekben nem csak önmagunkra, hanem egy másik ember igényeire, szükségleteire is figyelnünk kell. Hogyan lehet mindezzel megbirkózni egyénileg és kapcsolati szinten?

Az valóban egy lényeges kérdés, hogy mindennek a hatása hogyan csapódik le az egyénben és a kapcsolatokon belül, az viszont biztos, hogy nincsen egyetlen és üdvözítő megoldás. Az ilyen helyzetekben nem csak az a lényeges, hogy az adott személy hogyan képes megküzdeni egy adott problémával, hanem hogy a kapcsolatában mennyire együttműködő, elfogadó.

Ez azért fontos, mert ha az egyik folyamatosan ellehetetleníti a másik fél stresszkezelési megoldásait, akkor azzal önmagának és a kapcsolatának is kárt okoz.

Egy életszerű példával: ha valaki reggel kilenckor jógázik, de a másik fél az ő szükségleteit figyelmen kívül hagyva temperamentumos zenére ébredve veti bele magát a munkába, az ügyintézésbe, azzal az adott napi személyes- és a kapcsolati stresszszint is megnövekszik. Sokféle – egymással ellentétes jó és rossz – megoldás létezik. Például az úgynevezett

represszor típusú ember, noha tudja, hogy probléma van, mégis elnyomja azt, nem foglalkozik vele, nem süpped félelembe vagy önsajnáltba, hanem folytatja tovább az életét. A szenzitizátor viszont éppen ellenkező módon cselekszik: minden információt begyűjt, mert a tudás bírtokában érzi azt, hogy uralja.

Látszik, hogy két teljesen ellentétes stratégiáról van szó. Tehát az a legfontosabb, hogy ne erőltessük egymásra a saját stílusunkat, fogadjuk el és tartsuk tiszteletben a másik ember megküzdési stratégiáit.

A saját praxisában megjelentek a korábbiaktól eltérő, talán jellegzetesebb problémák, mintázatok?

Úgy hiszem, hogy bizonyos szempontból mind a három hullámnak más következményei, hatásai voltak az emberi kapcsolatokra. A tavaly tavaszi első hullámban a már említett polarizáció jelent meg például a szexuális együttlétek során is. Voltak, akik számára az intim együttlét az érzelmi összekapaszkodást, a stresszkezelés egyik formáját jelentette, emellett sokaknak ez az időszak a „végre van időnk egymásra is…” lehetőségében telt. De azok száma sem kevés, akik életében ez a váratlan és komoly krízis olyan élethelyzetet teremtett, amikor az intimitás, a szexualitás tényleg a legutolsó gondolatuk sem volt.

Mindez érthető okokból történt: például hosszú hetekig voltak otthon a gyerekek, közben pedig egy teljesen új munkamódra kellett átállni, így nagymértékben megnehezedett a „lopott órák” beillesztése a mindennapokba. A téli időszakra eső második hullám sem kedvezett a pároknak hiszen esetükben azok a kicsi, de közös programok maradtak el – egy-egy vacsora, színház, wellness hétvége – amelyek fontosak a kapcsolatok életben tartásához.

Ezekbe a hónapokba nem csak az időjárás, hanem sok kapcsolat is beleszürkült.

De a második hullám mégis a szinglik életét nehezítette meg leginkább olyan az értelemben, hogy ellehetetlenítette az ismerkedés lehetőségeit, így legfeljebb csak egyfajta eszkimókként, beöltözve találkozhattak az utcákon sétálgatva.

De a harmadik hullámra nem csak a jobb időjárás érkezett meg, hanem a vakcinák is. Immár jobb a helyzet?

Mostanra már nagyon elfáradtak az emberek, a párok esetében pedig sokszor azt tapasztalom, hogy a hosszú ideig tartó be- és összezártság miatt az együttlétek száma nagyon lecsökkent, amit sokan riadtan számolnak, s tekintik ezt a kapcsolat „hőmérőjeként”.

Tény, hogy az intim vagy közös pillanatok nagyon megritkultak, hiszen hiába vannak a párok egész nap együtt, a lakás vált a fő munkahellyé, ahol párhuzamosan dolgozik mindenki, s próbálja emellett a gyerekek dolgait is rendezni.

Mindez nagyon nehézzé tette a spontaneitást.

Amit a párok, házaspárok tehetnek, hogy tervezéssel alakítsanak ki „mi időt”, ami csak róluk szól, aminek lényege az aktív egymásra figyelés szemben a passzív egymás mellett létezéssel.

Az elmúlt hónapok sajnos nagyon kedveztek a társas magány és az érzelmi elmagányosodás érzése kialakulásának.

Viszont szerencsére már itt a napfény, kiszabadulhatunk a négy fal öleléséből és a vakcináknak köszönhetően valamelyest szabadabbak is lettünk. Mindez talán sokakat segít kilépni a depresszív hangulatból.

Említette, hogy az emberek mára elfáradtak, sokakat tényleg megrángattak ezek a hónapok, de talán a napfény és a kirándulás nem minden esetben elég a „felfrissüléshez”. Mit tehetnek még önmagukért, hogy jobban érezzék magukat?

Azt gondolom, hogy az elmúlt egy évben az emberek időérzéke is elveszett egy kicsit, elmaradt a mindennapok, az élet megtervezése. Nem teljesült az az első elvárás, hogy egy nagyot „harcolunk”, aztán a járványnak egy bizonyos időpontban vége lesz és minden folytatódik a régi medrében.

Sajnos sokan egyre inkább rászoktak erre a tanult tehetetlenségre – vagyis arra a tudatra, hogy nem tehetünk semmi – amivel együtt a „határidők”, a célok is eltűntek. Pedig a fejlődéshez mérföldkövek kellenek, s gyakran a határidő a legjobb múzsa.

Például, ha valaki szeretne lefogyni a strandszezonra, az motivációt ad és a határidőt is kijelöli. A Covid időszakában ez a típusú célállítási képesség-, lehetőség veszett el, sokan egyfajta „karanténformát” vettek föl; mindkét nemnél megjelentek a pici pocakok, csökkent a vitalitás, a bánatháj miatt sokan elégedetlenek magukkal.

Viszont már látszik a fény az alagút végén, s most mindenki ismét tehet önmagéért és az egészségéért. A legfontosabb, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, ennek pedig egyik fontos része a rendszeres testedzés – nem véletlenül beszélnek a testedzésről mint orvosságról is –, amit eddig nem tettek lehetővé a bezárt edzőtermek, vagy a kinti hideg.

A depresszió egyik legjobb és mindenféle mellékhatás nélküli ellenszere és gyógyszere a fizikai aktivitás, a testmozgás, hiszen frissül a vérkeringés, élettel telnek meg az izmok, visszatér az életerő, az önbizalom és az életkedv is.

A mozgásnak – legyen szó sétáról, kirándulásról, futásról, kerékpározásról – azonnali pozitív hatása van. Ez a legelső lépés a testi-lelki egyensúly visszaszerzéséért. Már a görögök is „ülő halál” szindrómáról beszéltek azok esetében, akik nem mozogtak eleget.

Ön hogyan élte meg az elmúlt egy évet, milyen kihívásokkal találkozott, és hogyan tartja magát egyensúlyban?

Nagyon szeretek előadásokat tartani vendégelőadóként s nagyon szépen megtelt a naptáram, ám a vírushelyzet mindezt egyetlen tollvonással keresztülhúzta. Ez okozott nehézséget a számomra, de szerencsére több lábon állok. Emellett az egyetem új kihívásokat diktált, hiszen egyik pillanatról a másikra kellett az oktatást az online térbe helyezni és ott alkalmazni olyan informatikai rendszereket, amiket korábban nem is ismertünk, nem használtunk. A praxisom, a rendelésem is nagyrészt az online térbe került.

Viszont ebben az időszakban fedeztem föl a szobabiciklit, így napi negyven perc tekeréssel s az utána következő erősítéssel viszonylag sikerült megőriznem az edzettségemet.

Azt láttam, hogy egyre kevesebbet foglalkozom a saját problémáimmal, mert nagyon erősen hatott rám az, hogy milyen sok embernek lettek nehézségei az életük számos területén; megterhelődtek a kapcsolataik, tönkrementek a vállalkozások, egzisztenciális válságok alakultak ki.

Noha komolyan vettem és veszem a vírushelyzetet, de mivel alapvetően sokat dolgozom otthon, emellett a sport is megmaradt az életemben, így nem éltem meg olyan drámai módon ezt az egy évet. Minden negatívumával együtt is szeretetben és egymásra vigyázva vészeltük át ezt az időszakot, nekem pedig több kapacitásom maradt arra, hogy másokat támogatni tudjak.

(fotó:Blatniczky János Timóteus)