Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

"Az energia-kiadásokat ezzel a módszerrel akár 50 százalékkal is le lehet nyomni"

Interjú2022. aug. 18.Devecsai János

A jövőben egyre nagyobb jelentősége lesz annak, hogy az otthonokban, a társasházakban, a középületekben, illetve az irodákban a megfelelő szigetelés ki legyen építve - mondta el a növekedés.hu-nak Ács Balázs, a közép-európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalatának, a Masterplastnak az alelnöke.

Nyilván nagyon változó, de mégis körülbelül mennyit lehet spórolni az energiaszámlákon egy jó szigeteléssel?

Minden egyes ház különböző. De például a 60-as, 70-es években tömegével épült kertes házaknak, az úgynevezett „Kádár-kockáknak” az energia-fogyasztását - ha elhanyagolt állapotban vannak - egy durva becsléssel úgy 250 kilowattóra/négyzetméter/évre tenném.

Egy jó szigeteléssel és egy termikus burokkal ezt az értéket mintegy 100 kilowattóra/négyzetméter/év fogyasztásra is le lehet vinni.

Termikus buroknak hívjuk azt, amikor egy épületnek a teljes felülete le van szigetelve. Nem csak a homlokzata, hanem például a lábazat és a födém is, illetve a nyílászárók is korszerűsítve vannak.

Nyilván a tényleges adatok rengeteg mindentől függnek, de mi úgy gondoljuk, hogy egy termikus burokkal az energia-kiadásokat akár 50 százalékkal is le lehet nyomni.

Mekkora potenciál van még a hazai szigetelőpiacban?

Még úgy is, hogy az utóbbi időben sokat javult a helyzet, a hazai felmérésekből azt látjuk, hogy a magyarországi épületállománynak körülbelül a 70 százaléka nincs megfelelően szigetelve. Ebbe az adatba beletartoznak a szigetelés nélküli ingatlanok és azok is, amelyeken olyan rendszerek gondoskodnak az energia-megtakarításról, amelyek mára elavultak és nem felelnek meg napjaink energetikai követelményeinek.

Egy családi háznál a falakon minimum 15 centis szigetelésre lenne szükség. Ehhez képest sok olyan otthon van, amelyre csak 5-6 centis rendszerek vannak felrakva.

A szigetelési ágazatban tehát óriási potenciál van. Csak a következő időszakban közel 800 ezer lakáson végezhetnek kisebb-nagyobb felújítási munkálatokat.

A mostani rezsicsökkenés módosítás hogyan hatott az üzletmenetre? Látni már a keresletnövekedést?

Egyértelműen megnőtt az igény a szigetelő termékekre. Nem csak az elmúlt hetekben, hanem már az elmúlt egy évben is. Bár a rezsicsökkentés miatt a magyar háztartások sokáig nem érezték meg az emelkedő energiaárakat, jó páran rájöttek, hogy a jelenlegi trendek mellett kiváló befektetés a szigetelésre áldozni.

Hisz az a legzöldebb energia, amit fel sem használunk.

A rezsicsökkentés körüli friss változások persze a növekvő keresletnek még nagyobb lökést adtak.

Az ellátási láncok zavarai okoznak még problémát?

Ezen a téren már normalizálódik a piac. Viszont a szigeteléseket valakinek fel is kell tennie a falakra. Itt már akadnak problémák. A szakemberhiány a következő időszakban is gondokat okozhat.

A kapacitásainkat viszont folyamatosan tudjuk növelni. Jövő januártól például a káli telephelyünkön egy újabb polisztirol üzemet fogunk átadni, amely elsősorban a magyar illetve a szlovák piacot fogja kiszolgálni.

Idén a második negyedévben rekord árbevételük volt. Ez minek köszönhető?

Főleg a magyar és az olasz piacnak köszönhetjük a kiemelkedő negyedévet.

Olaszországban exportőrként jó ideje jelen vagyunk, viszont most tavasszal hoztuk létre az olasz leányvállalatunkat. Itt első körben kereskedelmi tevékenységet végzünk, illetve jövő évtől Olaszországban is felavatunk egy új polisztirol üzemet.

A háború alatt hogy tudják kezelni az ukrán piacot?

Amikor kitört a háború, érthető módon teljesen leállt az ukrán gazdaság. Ám amint picit konszolidálódott a helyzet és az üzleti világ fogaskerekei újra elkezdtek forogni, megint beindult az értékesítés.

Ez a roppant tragikus és szörnyű háború jelenleg az ország keleti részén zajlik. Emiatt beindult egy jelentős belső migráció.

Akik az Oroszországhoz közeli területeken éltek és nem hagyták el az országot azok túlnyomó részt átvonultak Ukrajna nyugati felére. Emiatt viszont sok helyen lakáshiány alakult ki.

Így nagy szükség volt rá, hogy a folyamatban lévő ingatlan-beruházások és fejlesztések minél előbb elkészüljenek.

Nagyon bízunk benne, hogy a józan ész győzni fog és ez a szörnyű háború hamarosan le fog zárulni és hamarosan beindulhat az ország újjáépítése.

Milyen évek elé néz a Masterplast?

Úgy látom, hogy ez a szigetelések évtizede lesz. Az energia-felhasználásnak úgy a 40 százalékáért az épületenergetika felel, nem csak itthon, hanem a nagyvilágban is. Egyre nagyobb jelentősége lesz annak, hogy az otthonokban, a társasházakban, a középületekben, illetve az irodákban a megfelelő szigetelés ki legyen építve.

Azt gondolom, hogy a lakosságnak és a kormányzatnak is azaz érdeke, hogy felpörögjenek a szigetelést érintő beruházások.

Ezért is fontos lenne, hogy minél több támogatási program segítse az energia-megtakarítástösztönző felújításokat.