Emmanuel Macron jelentős kihívásokkal kell megbirkózzon a francia állam első embereként. Az elszegényedés, a versenyképesség csökkenése, a migráció okozta problémák tekintetében azonban egyre nehezebb ráígérni a jobboldal politikai ajánlatára. Macron elnök közben utolsó elnöki ciklusát tölti. A következő év sikerein és kudarcain múlik politikai jövője, illetve az, hogy milyen örökséget hagy maga után. A franciaországi történésekről Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértővel, a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli képviseletvezető-helyettesével beszélgettünk.
Néhány hete Emmanuel Macron kormányátalakítást hajtott végre. A legnagyobb meglepetést, talán a miniszterelnökcsere jelentette. Mit lehet tudni az események hátteréről?
Belső információk szerint Emmanuel Macronnak már tavaly ősszel megfordult a fejében a személycsere. A döntés hátterében az állt, hogy a 2023 augusztus végén tartott Rencontres de Saint-Denis alkalmával – amikor Emmanuel Macron összehívta a különböző pártok elnökeit, mindenkit lenyűgözött a 28 éves Jordan Bardulla, a Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National) elnöke, aki sokak szerint Le Pen örökségének egy „tehermentesített” változata. Macron úgy érezte, hogy találnia kell egy hasonló karaktert, akit fel lehet építeni még az európai uniós választások előtt. Gabriel Attal miniszterelnöki kinevezése kézenfekvő megoldás volt, akinek politikai profiljában jobboldali vonások is felfedezhetőek.
Nem mellesleg fiatal, megnyerő, korábban oktatási miniszterként pedig a tudás hatalmáról, a tanárok fontosságáról, a Köztársaság értékeiről beszélt, és nevéhez fűződik a tavaly nyáron nagy port kavart muszlim abaya ruházat középületekben való viselésének tilalma.
Macron pártjának szüksége volt a frissítésre és a többszólamúságra, a közvéleménykutatások alapján ugyanis régóta tudni lehet, hogy egyedül a Nemzeti Tömörülés rezonál a franciák, és legfőképpen a középosztály problémáira.
Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő, a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli képviseletvezető-helyettese
Mit lehet tudni a francia pártok közötti erőviszonyokról?
A republikánus párt mára szinte láthatatlan, a Jean-Luc Mélenchon vezette Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) baloldali pártja pedig szintén nem tudja megszólítani az embereket, csupán az állandó dühöt közvetíti, üzenetei nincsenek. Felmérések szerint, ha most vasárnap lenne az elnökválasztás első fordulója, Marine Le Pen 33 százalékot, (ez majdnem annyi, mint amennyit François Miterrand kapott 1988-ban)
Édouard Philippe korábbi miniszterelnök 25 százalékot, Gabriel Attal 23 százalékot, Jean-Luc Ménenchon pedig mindössze 13 százalékot szerezhetne. Jordan Bardella – bár sosem jelezte, hogy elnöki babérokra törne – 27 százalékot, (többet, mint François Holland 2012-ben), Emmanuel Macron pedig legfeljebb 29 százalékot kapna.
A fiatalítás és a jobboldal irányába tett gesztus?
MACRON elsősorban a patrióta szellemű Nemzeti Tömörülés vitorlájából szeretné kifogni a szelet, egyelőre sikertelenül. Ahhoz azonban, hogy az általa vallott politikai krédót képes legyen 2027-ben is sikerre vinni, jóval több gesztusra és kompromisszumos személyekre lesz még szüksége.
Azt azonban tudni kell, hogy Franciaország nyakig ül az államadósságban, melynek egyik oka, hogy – tartva az Emberi Jogok Európai Bíróságának megrovásától – Franciaország nem mer hozzányúlni a bevándorlóknak juttatott bőséges segélyezési rendszerhez.
Tulajdonképpen ebbe (is) bukott bele Elisabeth Borne korábbi miniszterelnök. A migrációs törvénytervezet miatt. Nem volt ugyanis hajlandó eltörölni a bevándorlóknak járó (akkor is, ha azok illegálisan tartózkodnak az országban) orvosi ellátás ingyenességét (ami egyébként Marine Le Pen-nek régóta egyik fő programpontja), de még abba sem ment bele, hogy legalább sürgősségi ellátásra korlátozzák a jogosultságukat.
A fentiekhez hozzá tartozik, hogy a minap az X-en egy bevándorló közzé tett egy rövid videót, amelyben megköszönte Franciaországnak, hogy kényelmesen tengetheti mindennapjait a francia segélyezési rendszernek köszönhetően.
Havi 1500 eurót kap, mindennap elmegy edzeni, és egész nap nem kell tennie semmit. A gyermekeivel van, közben pedig nevet azokon, akik 1800-2000 euróért gályáznak, és a gyermekeik felügyeletét nem ritkán csak nagy nehézségek árán tudják megoldani.
Milyen az alaphangulat Franciaországban?
Noha az inflációt sikerült 3,7 százalékra csökkenteni, a választók közel felét (44%) továbbra is aggasztja a vásárlóerő gyengülése, az egészségügy helyzete, a közbiztonság romlása és a migráció. Fontos tényező az is, hogy Franciaországban a II. világháború óta most mérték a legalacsonyabb születésszámot: 2023-ban 0,3%-kal nőtt a lakosság (68,4 millió), a növekedés (180 ezer fő) pedig csak a migrációnak volt köszönhető.Egy friss felmérés szerint azonban a franciák 69 százaléka nem akarja bevándorlókkal ellensúlyozni a népességcsökkenést: nők 71, a férfiak 67 százaléka van ezen a véleményen.
Macron hazai megítélésének segít, hogy a folyósói pletykák szerint összejátszik a bevándorlásellenes Orbán Viktorral?
Az bizonyos, hogy a patrióta politikára jól rezonál a francia közvélemény, még azon szavazók is, akik jellemzően liberális irányba szavaznak.
Emmanuel Macron pártja eleve egy „hídpártként” jött létre 2016-ban (akkor még mozgalomként), és a se nem jobb, se nem bal típusú politikával dolgozik, nem véletlen az sem, hogy a mostani kormányátalakítás során kulturális miniszternek Rachida Dati korábbi köztársaságpárti (Les Républicains) EP-képviselőt kérte fel. Ezzel együtt létezik egy Orbán-Macron párbeszéd is, aminek az alapja az, hogy mindkettőjük közös szenvedélye Európa, a kontinens jövője. Ez még akkor is igaz, ha a két politikus egymástól gyökeresen eltérő víziót dédelget a kontinens jövőjét illetően, illetve migráció, az orosz-ukrán háború ügyében, genderkérdésben is mást gondolnak.
Számos olyan pont van azonban, amelyekben közel áll a két ország politikai akarata egymáshoz. Időnként kettős erővel küzdenek az uniós színtéren. Ilyen például a digitalizáció, az európai mezőgazdaság védelme, a hadiipar fejlesztése, vagy éppen az európai szuverenitás kérdése.
Apropó szuverenitás. Mi történt a sokat hangoztatott stratégiai autonómia gondolatával?
Emmanuel Macron valóban tett korábban erős kijelentéseket az USA vonatkozásában, többek között egyhalottnak nevezte a NATO-t, illetve nem rejtette véka alá, hogy barátságtalan gesztusnak tartja, hogy Európa négyszeres áron vásárol gázt az USA-tól.
Ezzel összefüggésben értelmezhető, hogy a francia államfő a 2023 tavaszán zajlott kínai útjával is nyomatékot adott az európai autonómiát sürgető narratívának.
Ez Macron külpolitikai céljait is erősítette. Ugyanis nem feledkezhetünk meg arról, hogy Angela Merlel távozása óta nincs valódi vezetője az Európai Uniónak. Emmanuel Macron jelentkezett be erre a címre, így a külpolitikát érintő megnyilatkozásai ennek fényében is vizsgálandóak.
