Főtájépítész: juhok és szürkemarhák is legelnek majd Budapesten, nemcsak méhek

A Városháza ezekben az időkben külön figyelmet szentel a “Körúton kívüli” Budapestnek, ami igazán jó hír a külterületeken élőknek. De komoly, hogy nemcsak méhlegelők lesznek a külső kerületekben, hanem juhokat és szürkemarhákat is fognak legeltetni Budapesten?

Nemcsak lesznek, hanem már vannak is nyájak a főváros területén, igaz, magántulajdonban. A jövőben sem tervezünk nyájat tartani, mi a legeltetéshez csak a műszaki infrastruktúrát: a juhhodályt, a pásztorszállást stb. biztosítanánk, valamint esetleg az állategészségügyi szolgálatot a Fővárosi Állat- és Növénykert szaktudásával. De ehhez meg kell nyerni a LIFE Biodersity EU-forrást, amelyre most adtunk be pályázatot múlt év végén.

Elmagyarázná, miért jó, ha egy nagyváros közterületein haszonállatok legelnek?

Egyrészt szeretném eloszlatni azt a kényszerképzetet, hogy erre a közparkokban kerül sor. Nem, mi kifejezettem a természetvédelmi területeinken vizsgáljuk ezek feltételeit.

A legeltetésnek komoly fenntarthatósági és természetvédelmi értéke, egyúttal biodiverzitásnövelő, élőhelyjavító, talajjavító szerepe van, és mi, hasonlóan más nagyvárosokhoz, rehabilitációs céllal vetnénk be a dél-budai Tétényi fennsíkon és a III. kerületi Mocsáros-dűlőn.

A helyzet ugyanis az, hogy a védett növényeket ezeken a gyeptársulásokon sok esetben kiszorítják az invazív fajok, a Tétényi fennsíkon például jelentős orchidea-mezők, kikericsek, kökörcsin fajok veszélyeztetettek. A védekezés, kezelésegy szintig működőképes emberi erővel, de az igazi megoldás a legeltetés lenne. Az állatok egyrészt a pásztor irányításával időben lelegelik a nem kívánatos fajokat, másrészt a védett növényeket terjeszteni tudják a magot érlelő növény elfogyasztásával és máshol kitrágyázásával. A természetvédelmi célú legeltetés egyébként nem újdonság idehaza sem, a Hortobágyi vagy a Kiskunsági Nemzeti Parkban már több évtizede működik.

Mondana külföldi nagyvárosi példát is?

Világszerte több helyen, például Madridban, Münchenben is legeltetnek köztéri parkokban, de a New York-i Central Parkban is bevetnek rendszeresen juhokat az invazív fajok visszaszorítására.

S, hogy a méhlegelőre is mondjak példát, Angliában, ahol a nyírott gyep kultusza kialakult, a King’s College-ban pár éve vadvirágos rétté alakítottak egy olyan területet, amely az 1720-as évek óta körömollóval nyírt pázsit volt, s teszik ezt a városon belüli biodiverzitásban gazdag ökoszisztéma létrehozása céljából.

Önök a hazai méhlegelők miatt kaptak hideget-meleget.

Nem lepődtünk meg, mert a helyiek a világban mindenütt ugyanolyan értetlenséggel vagy akár ellenállással fogadták a méhlegelőket, mint a budapestiek. Ez sem magyar sajátosság. De nagyon inspiráló, hogy azt is látjuk, mennyien megszokták, megszerették a jelenlétüket, megértették a jelentőségüket és milyen sokan merítettek ebből a saját kertjük gondozása során is, már a fővárosiak is.

De miért a városnak kell megoldást találnia a fajok sokszínűségének megőrzésére?

Világszerte mind többen élnek városokban, egyre nagyobb darabot hasítunk ki a természetből. Ugyanakkor a mezőgazdaság ipari méreteket öltött, az alkalmazott rovarölőszerek miatt a városok kezdenek ökológiai menedékké válni a hasznos rovarok számára. David Attenborough-ra utalnék, aki azt mondja, hogy egy hatalmas kihalási folyamat közepén vagyunk, rengeteg faj tűnik el, és még csak fel sem tudjuk mérni, mennyi ebből az, ami az emberiség számára nélkülözhetetlen. A biológiai sokszínűség megőrzése, éljünk bárhol, mindannyiunk érdeke és egyben etikai kérdés is.

Hogyan kell a legeltetést elképzelni a fővárosban? Több száz állatból álló nyájakon kell majd magukat átvergődniük a Tétényi-fennsíkon a kirándulóknak, futóknak, kutyásoknak?

Kétszáz állatnál több nem lesz egy nyájban, mert nem lehet nagy állattartó telepeket létesíteni a természetvédelmi területeken.

Nem fogjuk elkeríteni senki elől például Tétényi-fennsíkot, és az állatokat nyilván nem a kijelölt turistautakon terelnék majd a pásztorok,

ott továbbra is lehet majd mindent, amit eddig: túrázni, futni, kutyázni, természetesen a természetvédelmi szabályok betartásával.

Ön az első teendők egyikeként jelölte meg, hogy csak azokat a fákat vágják ki, amiket tényleg muszáj, viszont újakat ültessenek, ahová csak lehet.

A famentési akcióban az elmúlt két évben nagyjából 1500 egészséges fát sikerült megvédeni azzal, hogy a vagyonvédelmi rendeletbe beleírtuk: a fák esetében is kell lennie védőtávolságnak a közművektől, útépítésektől,

nem lehet olyan beavatkozást végezni, ami a meglévő egészséges fákat veszélyezteti. Ezzel jó sok munkát is csináltunk magunknak, mert havi szinte átlagosan 40 közműterv érkezik be hozzánk véleményezésre, amit ilyen szempontból is megvizsgálunk, minősített favizsgálótól kérve szakvéleményt.
A tájépítészeti osztály munkájának ez a legkevésbé látható, de egyik legfontosabb része, sok esetben az az eredmény, hogy valami nem történik meg, mert nem engedjük. Kicsit olyan ez, mint a terrorelhárítás. Ha ki is vágnak fát, mert mondjuk rossz fizikai állapotban van és cserére szorul, ragaszkodunk ahhoz, hogy a zöldsáv, a fahely megmaradjon, mert nagyon limitált az a közműmentes sáv, ahol fákat lehet ültetni.

A kivágott fák helyére újat kell ültetni, nem?

Igen, ezt a kerületi rendeletek szabályozzák, ráadásul a legtöbb helyen törzskörméret alapján, tehát ha egy nagyon nagy fát vágnak ki, akkor helyette akár tízet, húszat is kell ültetni. Ennek azonban, főleg a belső kerületekben, lehetetlenség eleget tenni:

a Blaha Lujza téren például nem vágtak ki sok fát, csak amit feltétlenül muszáj volt, és bár 85 újat ültetünk helyette, ez is csak a fele annak, mint amit a kerületi jogszabály előír. Egyszerűen fizikai képtelenség többet elhelyezni a téren, ahol eddig körülbelül 20 fa volt.

Ez a jogszabályi megközelítés egyszerűen nem tartható, mi a saját területünkön arra törekszünk, hogy minden egyes fa helyett egy másikat kelljen csak ültetni, annak viszont minőségi pótlásnak kell lennie.

Ez mit jelent?

Azt, hogy úgy kell kiválasztani és elültetni, hogy hosszú távon jól érezze magát a helyén. A lombkorona-gyökér egyensúly elvét alapul véve egy fának nagyjából akkora lesz a koronája, amekkora helye a gyökerének van. Ha a gyökér a közművektől nem fér el, ha vízzáró a burkolat vagy, ha alatta például mélygarázs van, akkor az a fa ott csak vegetálni fog, hiába lenne az ökológiai programja alapján mondjuk egy óriási tölgy.

Mint például a Széllkapu-parkban?

A Széllkapu koncepciója alapvetően nem rossz, a megvalósítás során azonban túl nagyot akartak domborítani.  Egyrészt a mélygarázs miatt a fáknak nincs talajkapcsolata, ezért a park eleve örökre gépekre van kötve, ami rossz hír, mert mi sajnos nagyon rosszak vagyunk fenntartásban. Ha valami ott tönkremegy, félő, hogy az egésznek annyi. Ráadásul

a fák mindegyike holland, német, olasz faiskolából érkezett, olyan helyen élte meg a fiatal korát, ahol teljesen más volt a klíma. A váltást, a szmogos, emberekkel zsúfolt, hol nagyon hideg, hol nagyon száraz és meleg budapesti közegbe kerülést ezek a fák ezt úgy élik meg, mintha a gyerekünket egy elit iskolából Guantánamora küldenénk.

Már most lehet látni egyik-másik fán, hogy a halálán van, tartok tőle, hogy itt nagy lesz a fapusztulás, nem most, mert a fák sokáig képesek vegetálni a tartalékaikból. Lehet parkot létrehozni alápincézés és közúti alagút nélkül is, de ez az állami fejlesztéseknél igen ritkán sikerül.

A Blahán kívül hol lesz még faültetés, facsere?

Idén tavasszal készül el egy jelentősebb parkfejlesztésünk, a 8 hektáros Pünkösdfürdői Park. Ez egy ökológiai park lesz, ahol meglesznek az ismert közparki funkciók – sportterület, játszótér, wc –, de emellett nagyjából 600 fát ültetünk el a vízpartot kísérő galériaerdőt imitálva, ártéri gyümölcsöst telepítünk, és itt is egy biológiai sokszínűséget biztosító növénykiültetést hajtunk végre.
A Bartók Béla úton remélhetőleg sikerül a legmodernebb, Stockholmban meghonosított módszerrel megújítani az egészségügyi okokból kivágott fák helyeit. Ez egy olyan faültetési rendszer, ahol az ültető közeg képes megtartani a burkolatot, miközben sokkal jobban tud benne fejlődni a növény, mint a sima talajban. 
A belvárosban egy új zöldfelület, városi köztér születik egy parkolóból, a Városháza-park, a tervpályázat leadási határideje március végén zárul. A Klinikák metrómegálló melletti kisebb üres területen is szeretnénk egy közkertet létrehozni. Emellett számos terv van előkészítés alatt, többek között a Flórián-tér, a Népliget vagy az Óbudai-sziget egyes részei is megújulnak, rehabilitálódnak. A Radó Dezső tervben leírt általános, átfogó stratégia mentén minden nagy parkra készítünk egy részletesebb tervet, ami alapján születnek majd az engedélyezési-kivitelezési tervek.

Az Óbudai-szigeten a Sziget fesztivál, vagy a környezetvédelem érdekei érvényesülnek?

A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Nem volt egyszerű, de

sikerült 10 százalékkal kisebb területre korlátoznunk a fesztivált azzal, hogy az Óbudai-sziget egy részét természetvédelmi oltalom alá helyeztük.

Ezeket a területeket a rendezvény idején el kell kordonozni, és legalább egy ellenőrzés mindenképpen lesz is a szabály betartatásáért.

A Népliget sorsát hosszú évtizedek óta nem sikerült rendezni. Mi ennek az oka?

Maga a terület 15 önálló helyrajzi számon szerepel, van itt tulajdona a Fővárosi Önkormányzatnak, a magyar államnak, a X. kerületnek, a Fradinak, az Elműnek, és a ’90-es években még az is megesett, hogy az állami vagy a fővárosi telken lévő épület magántulajdonba került. A sok érdek sajnos nem mindig tart egy irányba, mostanra azonban végre elkészült egy olyan stratégiai terv, amit mind a három nagy szereplő elfogad, és a parkhasználók is jónak tartanak. Reménykeltő az is, hogy a térségbe érkeznek olyan kulturális és közlekedési beruházások, amelyek a Népliget helyzetét pozitív irányba mozdítják.

Az Üllői út másik oldalán tavaly év végén készült el a Multifunkcionális Sportcsarnok, ami nyomokban tartalmaz zöldet, akárcsak a Millenniumi városrész brutálisan beépülő Soroksári úti oldala, vagy a Kopaszi-gát melletti giga lakóövezet, a Budapart. A fővárosnak semmi ráhatása nincs arra, hogy az ilyen beruházásoknál mennyi zöldfelületet kell meghagyni, vagy kialakítani?

A magánjellegű beruházások kívül esnek a hatáskörünkön, a kiemelt állami beruházások meg végképp.

A kétszintű önkormányzatiságnak az egyik sajátos átka, hogy a főváros keretjelleggel meghatározhat ugyan fejlesztési irányokat, de a konkrét szabályozás, amely építési jogot keletkeztet, vagy akár meghatározza a zöldfelületi arányokat, kerületi hatáskörben van.

A Kopaszi-gát amúgy magánterület, nem közpark, az adás-vételi szerződés szerint egészen pontosan közcélra megnyitott magánterület.

Ki adta el és mikor?

A XI. kerületi önkormányzat értékesítette a 90-es években az Öböl XI. Kft.-nek, aminek voltak különféle tulajdonosai, például egy spanyol befektető, aki mintaszerűen tartotta fenn a gátat tíz éven keresztül. A Budapart fejlesztés, ami a gát melletti területen zajlik, kerületi szabályozás alá esik, és míg a Kopaszi-gát maximum 5 százalékban beépíthető, a mellette lévő új városnegyed sűrűbben lakott lesz, mint az Újlipótváros.

A Millenniumi városközponttal kapcsolatban viszont van egy jó hírem: itt a középtávú tervek szerint a HÉV-et leviszik a föld alá, így teljes mértékben átalakulhat és zöldebbé válhat az irodaházak és a Duna közötti sétány.

Ez ugyan még jó tíz év, de uniós forrásokkal megvan rá az esély.

A vízszintes zöldítés mellett a függőleges felületekre telepített növényzet is egyre elterjedtebb. Szerepel ilyesmi a terveik között?

A függőleges felületek zöldítése sok esetben parasztvakítás, marketingeszköz, és iszonyú sokba kerül.

Akkor van létjogosultsága, ha talajkapcsolatos növényeket, repkényt, borostyánt telepítenek például a tűzfalakra. Csak itt megint abba a szintén speciális magyar problémába botlunk bele, hogy társasházakról beszélünk, amelyeknek rengeteg tulajdonosa van, akik között ritkán van egyetértés. Ennél jobban hiszek a közintézmények falára futtatott növényekben, a tetejére telepített tetőkertekben, de nem abban, amit ismét csak gépekkel lehet életben tartani, hanem ami önmagában is életképes, mert olyan növényekkel van beültetve, amelyek bírják a nagy hideget, a nagy meleget, a csapadékhiányt, az egyszerre lezúduló sok esőt, és gyakorlatilag gondozásmentesek. Ezek az úgynevezett extenzív tetőkertek.

Hogyan változott a zöldfelület nagysága az elmúlt évtizedekben Budapesten?

A második világháború végétől egészen a 80-as évekig a városban a zöldfelületek aránya folyamatosan nőtt, magán- és közterületeken egyaránt, különösen a 60-as évek után, amikor új városrészek jöttek létre, és beindult a lakótelepek zöldítése. A legfrissebb mérések szerint, amelyek 1995 és 2015 között készültek, a zöld felület aránya nagyjából stagnált. Ez azonban nem feltétlenül jó, mert

a „zöld” területek sem feltétlenül zöldek: sok rozsdaterületen (volt ipari létesítményen vagy rendezőpályaudvaron), ahol nem történt semmi, spontán elkezdett nőni a gyom.

Közben például a legnagyobb parkokban, mondjuk a Városligetben csökkent a zöldfelület aránya, de ugyanez igaz kisebb mértékben a Margitszigetre vagy a Hajógyári-szigetre, de még a Népligetre is, amibe egy lakópark épült a 90-es évek elején.

Azt mondta korábban, hogy a műholdas infrafotó elemzéseik szerint a főváros zöldfelületei leginkább a kertvárosok magánkertjeiben csökkennek. 

Így van. Ennek egyik fő oka a telkek egyre nagyobb mértékű beépítése és leburkolása: nagyobb házzal vagy akár többlakásos társasházzal, parkolókkal, garázzsal, melléképülettel, medencével, terasszal, műfűvel. A másik ok, hogy

sokan akarnak ugyan kertes házban lakni, de nagyon kevesen akarnak kertet gondozni, ezért a jobbik esetben befüvesítik, hogy csak nyírni kelljen és körbe ültetik örökzöldekkel, rosszabb esetben jön a burkolás vagy a műfű, vagyis élettelenné teszik az élőhelyeket.

A Zöld Budapest egyik kulcsa tehát meggyőződésünk szerint a magánház-tulajdonosok kezében van, mert a zöldterületek legnagyobb része magántulajdonú, az pedig látványosan és folyamatosan épül le.

A fővárosi közterületi zöldinfrastruktúra mennyiségi adatai:

* becsült érték ** FŐKERT által fenntartott helyi természetvédelmi területek területe *** 2013. évi CXLVIII. Törvény a Normafa Park történelmi sportterületről alapján (állami tulajdonú terület, mely a kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe tartozik)

A főváros zöldterületeit lehet növelni valamilyen módon?

Valamennyire igen. Most kezdtük el feltérképezni a szántóterületeket, amelyeken lehet erdősíteni, illetve a papíron erdő besorolású részeket, amelyeken azonban egy darab fa sincs. A már említett parkosítással, rehabilitációval együtt is csepp ez a tengerben.

Azok a területek, amelyekkel többet lehetne tenni a főváros zöldebbé tételében, jellemzően állami tulajdonban vannak, de akadnak jelentős kerületi tulajdonú, közparkként szabályozott, de aktuálisan nem akként funkcionáló területek is. De itt is van pozitív változás,

például az észak-csepeli projekt, amelynek részeként egy 36 hektáros hatalmas közpark épül, vagy említhetném a XIII. kerület új projektjét, a Vizafogó parkot is.
Szintén készült egy terv a Nyugati környékére, amely a Podmaniczky utca mentén egy közpark létrehozását ambicionálja. Ez összvárosi szempontból ugyan nem nagy terület, de ha azzal vetjük össze, hogy a VI. kerületben összesen van 300 közterületi fa, akkor annak a kerületnek a zöldfelülete ezzel a lépéssel megtriplázódik. Nyilván, minél beljebb jövünk a belvárosba, annál nehezebb nagy zöldfelületeket létrehozni, itt a kicsit is értékelni kell.

A rakpartoknál hogyan valósulhat meg a zöldítés?

A rakpartoknál a még a Tarlós-érában elfogadott és elkezdett koncepció mentén haladunk, hogy – különösen a pesti oldalon –, kimozduljunk ebből a jelenlegi autópálya cloaca maxima állapotból.

A forgalom elől ugyan nem lehet teljesen elzárni a pesti rakpartot sem, de az átmenő helyett a lokális forgalom irányába kell elmozdulni, a zöldebb, sétára, közösségi életre alkalmasabb rakpartot kell megcélozni. A budai oldalon a helyzet nehezebb, mert ott nem zárult be az M0 körgyűrű, ezért az átmenő forgalom továbbra is terheli az alsó rakpartot. A felső rakpartnál azonban van egy Duna-Buda-tervpályázatunk, ami a belvárosi Duna-part Árpád híd és a Lánchíd közötti szakaszának megújítását célozza. A Fő utcán fasort telepítünk, sétányt alakítunk ki, mögötte a Bem-tér is szinte teljesen átalakul majd, a Duna-menti zöld területek a Császár-fürdő környékén ugyancsak megújulnak.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy kizöldüljön a főváros?

A folyamat már a kétezres évek elején elkezdődött, elég csak a Millenáris parkot, a Kopaszi-gátat, a Bikás park rehabilitációját, a Március 15. teret, a 4-es metró megállóinak környezetrendezéseit vagy a Deák-téri Gödröt említeni. Azt azonban fontos megérteni, hogy a zöldítés egy négydimenziós történet, ahol nagyon fontos a negyedik, azaz az idődimenzió.

A zöldfelület-fejlesztéshez türelem kell, ez csak hosszabb távon tud működőképes lenni, bár tudom, hogy ez nem erőssége a politikának és a városlakói türelem is véges. De gondoljunk azokra a történeti fotókra, amelyek a ma buja zöld tereinket, parkjainkat, fasorainkat ábrázolja a születésük után. Azok is a fák is „piszkafaként” kezdték az életüket.

Mit gondol, az ön neve fővárosi tájépítészként bekerülhet-e Budapest aranykönyvébe, hasonlóan az olyan nagy elődökhöz, mint Tost Károly és testvére, Antal, az idősebb és a fiatalabb Pecz Ármin, Fuchs Emil, vagy éppen Radó Dezső?

A nagy elődök szinte mindegyike kapott legalább egy évtizedet a posztján, van, aki kettőt is. Azt gondolom, hogy már az is óriási előrelépés, hogy személyemben ismét van a zöldfelületeknek egy kijelölt felelőse a Városházán. Ha hosszabb távon fennmarad ez a főtájépítészi pozíció, már megérte részt venni az újrakezdésben. A másik válaszom a kérdésére, hogy a tájépítész attitűd nagymértékben eltér az építészitől. Az építészek nyomot szeretnének hagyni az utókor számára, mi tájépítészek pedig azt gondoljuk, hogy akkor végezzük jól a munkánkat, ha az, amit csinálunk, észrevétlen marad, mintha csak a természet alkotta volna.