György László: a jelenlegi helyzet a hazai vállalatok kegyelmi időszaka lehet

A gazdaságpolitika legfőbb feladata mindig az egyensúlyteremtés - mondta a növekedés.hu-nak György László közgazdász. A Neumann János Egyetem tanára szerint a jó gazdaságpolitika legfőbb célja nem a növekedés, az ugyanis csak eszköz ahhoz, hogy biztosítsuk a biztonság, a rend, az igazságosság, a szabadság és a jólét értékeit és ezek egyensúlyát. Ezek az emberhez méltó élet hozzávalói, a gazdaságpolitika ehhez teremt alapot.

Miért kell a gazdaságpolitikának beavatkoznia és egyensúlyt teremtenie Magyarországon?

Egyrészt a rendszerváltás óta sosem volt olyan stabil és egyensúlyi a hazai közpénzügyi rendszer, mint jelenleg, novemberben a magyar állam már olcsóbban jutott finanszírozáshoz az Egyesült Államokhoz képest is, miközben a bérek sosem látott mértékű emelkedése infláció és eladósodás nélkül zajlik. De említhetnénk azt is, hogy a foglalkoztatottság több évtizedes csúcson áll. Nem túlzás azt állítani, hogy ez történelmi állapot. Sikerült létrehozni olyan közpénzügyi és munkapiaci egyensúlyokat, amelyeket a rendszerváltás óta sosem. Ezzel először állt elő olyan helyzet, amelyben a gazdaságpolitika már igazán hosszú távra is tervezhet, mert az alapok rendben vannak. Van mire építeni.

Nemrég úgy fogalmazott, hogy a hazai vállalatok szempontjából kegyelmi időszak következhet. Ezt mire alapozza?

Valóban ez a helyzet. Többek között a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjaival (például a Növekedési Hitelprogram – a szerk.) a hazai vállalatok kegyelmi időszaka indulhatott a hitelezés tekintetében, de a világgazdasági helyzet is biztatónak nevezhető. Emellett a hazai lakosság is költeni kezdte a gyarapodó pénzügyi vagyonát. Eközben a járulékok csökkentése segíti a cégeket, hogy jól éljenek ezzel a kivételes időszakkal, megalapozzák a szükséges belső átalakításokat és egy magasabb hozzáadott érték-szintre lépjenek. Ez ugyanis a legfőbb kihívás: két kézzel megragadni a termelési láncot, és úgy kúszni felfelé azon, hogy a felettük lévők lefelé kitámasztanak, miközben minket senki sem tanított meg mászni. Sőt.

Amellett érvel Egyensúlyteremtés című, nemrég megjelent könyvében, hogy a kilencvenes évek kudarcai hosszú időre gyengítették a magyar gazdaság versenyképességét.

Így van, a kilencvenes évek elhibázott átmenete nem létrehozta a magyar vállalatokat, hanem a kegyelemdöfést adta meg azoknak, itt borult fel a hazai és külföldi tőke közötti hosszú távú egyensúly. A gazdasági erőfölényben lévő nyugati vállalatok – amellett, hogy értékes működőtőke beruházásokat is hoztak – erejüket arra használták fel, hogy a kialakulóban lévő új magyar gazdaságot a saját termelési láncaik alacsonyabb hozzáadott értéket termelő szakaszaiba csatolják be. A gazdaságpolitika pedig semmilyen védelmet nem nyújtott az itthoni kkv-k számára, amelyeket ráadásul egyből kiszolgáltatott többek között a világpiaci nyersanyagárak ingadozásainak, miközben Kína és a fejlett nyugati gazdaságok is ott védték a hazai cégeket és stratégiai szektorokat, ahol csak tudták.

A hazai kkv-k öt százaléka exportál, ha a cégek számát nézzük, ha pedig az exporált áruk értékét, akkor is jóval a régiós átlag alatt vagyunk. Mit lehet tenni a javítás érdekében?

A hazai cégek a fent részletezett okok miatt sem tudtak a globális piacra lépni, így a magyar hozzáadott érték nagy részét ma külföldi cégek termelik meg, míg Németországban vagy az USA-ban ezt döntően a hazai vállalatok teszik. Míg Lengyelországban a kkv-k exportból való részesedése 2014-ben közel 85 százalék volt, addig hazánkban ez alacsonyabb volt, mint 20 százalék. Nagyon jól mutatja ez a hosszú távú egyensúlytalanságot, amely a magyar gazdaságban a hazai és külföldi tőke között kialakult. Érdemes megnézni, miként kerüli el az adózást hazánkban a Facebook és a Google, amely nagyon jól illusztrálja ezeket az egyensúlytalanságokat: nem csak a külföldi és hazai tőke, hanem a tőke és a munkaerő között is. Ami pedig a magyar kkv-k sokaságának rossz, az a magyar embereknek is csak rossz lehet. A hibás szakpolitikai döntések egyensúlytalansághoz vezettek, ez a magyar kkv-szektor versenyképességi problémáihoz, amely pedig a gazdaságpolitika fő célját, az emberhez méltó élet biztosítását veszélyezteti a hazai dolgozók számára.

Milyen alapelvekre épül az egyensúlyt visszaállító gazdaságpolitika?

A gazdaságpolitikának meg kell szabadulnia az ideológiáktól és az emberhez méltó életkörülmények fejlesztésére kell törekednie. Ennek eszköze az erős és fejlesztő állam, amely segíti a hazai cégeket. A divatos szabadpiaci ideológiákkal szemben alig van olyan nagy multi, amely saját erejéből, közvetett vagy közvetlen állami támogatás nélkül lett naggyá. De ez persze nem elég, az a vállalat, amely kizárólag a támogatásokra építi növekedési modelljét, hosszabb távon elbukik, épp úgy, ahogy a magyar gazdaság is a szakadék szélére került a kétezres évek adósságvezérelt növekedésének köszönhetően. A technológiai átmenetet pedig feltétel nélküli alapjövedelem helyett feltételes, tanuláshoz kötődő jövedelemmel kell helyettesíteni, tekintettel az előttünk álló technológiai szerkezetváltásra. Tanító és tanuló társadalomra van szükség, amelynek az állam biztosíthatja a feltételeit: cél, hogy ha a gépek „elveszik” a munkánkat, akkor a felszabaduló időnkkel – és a gépek által létrehozott adóbevételekre építve – jól gazdálkodjunk. A 21. század munkája a tanulás. Emellett persze felértékelődik majd a természetes és épített környezet minőségének biztosítása is, ahogy a biztonság is egyre fontosabbá válik.

Ha nem a gazdasági növekedés a gazdaságpolitika fő feladata, akkor mi lenne az?

A gazdaságpolitika legfőbb feladata mindig az egyensúlyteremtés, amely valódi művészet, hiszen számos célt szeretnénk megvalósítani sok-sok eszköz, ám még több korlát szorítása között. A jó gazdaságpolitika legfőbb célja nem a növekedés, az csak eszköz ahhoz, hogy biztosítsuk a biztonság, a rend, az igazságosság, a szabadság és a jólét értékeit és ezek egyensúlyát. Ezek az emberhez méltó élet hozzávalói, a gazdaságpolitika csupán ehhez teremt alapot.