"Gyakran felvillannak képek, a baleset emlékei, hiszen bárkivel, bárhol, bármi megtörténhet. Senki sem hős, mi sem vagyunk azok, ha menteni kell, az már régen rossz" – mondta Szathmári Zsolt a Hableány-katasztrófánál is dolgozó mentésvezető búvár a Növekedésnek adott interjúban. Azon felül, hogy felelevenítettük a két évvel ezelőtti dunai hajókatasztrófa mentését, szó esett a mentőbúvárok képzéséről, hivatástudatáról.
Három évtizede van a szakmában, képzéssel, mentéssel is foglalkozik. A búvároktatás honnan hová tart?
A Magyar Honvédség hivatásos búvároktatójaként dolgoztam 1986 és 1997 között, ezalatt a 11 év alatt közel ezer katonai búvárt képeztem ki. Ám a kilencvenes évek vége felé sor került egy óriási létszámleépítésre, így hatalmas űr keletkezett a rendszerben. Megalakítottuk kollégáimmal 2006-ban a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesületet, amelynek elnöke lettem. Ez a civil szervezet 2012-ben alapító tagja volt a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Mentőcsoportnak, valamint 2013 óta tagja a Sugovica Járási Mentőcsoportnak is. Úgy gondolom, egy ütőképes mentőcsapatot hoztunk létre, ráadásul új oktatási módszerek alapján. Ez a kiindulópont. Véleményem szerint áttörést hoztunk a hazai rendszerben, egyre komolyabb feladatokat tudtunk vállalni.
Mi jelentette ezt a bizonyos áttörést?
Külföldi tapasztalatokat, gyakorlatokat, eljárásrendet hoztam be Magyarországra. Úgy gondoltam, új módszerekre van szükség az oktatásban. Én vagyok az egyetlen Magyarországon, aki az ERDI előírásai szerint katasztrófavédelmi búvárokat, illetve oktatókat is képezhet.
Mi az ERDI és milyen előírásokról van szó?
Az ERDI (Búvár Kutató-mentő Szolgálatok Nemzetközi Szervezete) a rendőrség, tűzoltóság, katasztrófa-elhárítás és más hivatásos és önkéntes búvár szolgálatok búvárainak, árvízvédekezést, mentés irányítóknak, valamint szakértők, szóvivők képzésével foglalkozik, hogy azok tagjai bármilyen körülmények között bevethetőek legyenek.
Az ERDI I. Búvár, (átminősítő) búvár képzés az alapszintű közszolgálati búvár feladatok ellátására
A független szolgálatok képzési igényeinek kielégítésére tervezett programok megfelelnek nemzeti és nemzetközi előírásoknak (ISO) és szervezetek legmagasabb szintű biztonsági követelményeinek.
A rendszer célja, hogy lehető legjobb képzést és támogatást biztosítsa a szolgálatok számára. A kulcsszó: gyors reagálás, akár határon átnyúlva.
Az ERDI nemzetközi képzési programjai minden területen – tervezés, végrehajtás, irányítás, beavatkozás, műszaki támogatás - lefedik a búvár kutató-mentő szolgálatok tevékenységeit.
Ha jól értem, itt a lényeg az innovatív képzési módszereken van?
Abszolút. Az oktatások és minősítések egységes rendszere minden esetben jól felmérhetővé és tervezhetővé teszi az adott feladat végrehajtásához szükséges, a szakemberek számának és azok képességeinek meghatározását, a tevékenységirányítás számára. Mint mondtam, egy-egy eseményre a gyors reagálási képesség nagyon fontos. Egy-egy árvíznél óriási a terület, amelyet biztosítanunk kell. Minden pillanat számít, jó szakemberekkel, jó felszereléssel, nemzetközi elismerésekkel, bizonyítványokkal.
Így nem csoda, hogy 2009-ben megkapta „Az év szakbúvár oktatója” címet, de mit takar ez az elismerés?
Szakbúvár oktatóként jogosult vagyok zártruhás, hidegvízi, éjszakai, roncs I-II, folyóvízi, sisakos, jégalámerülő, mélymerülő, gyermek búvároktató, haladó nitrox oktatói tevékenység ellátására.
A regisztrált merüléseim száma több mint 10.000 óra.
A tanítás mellett ipari búvármunkákkal is foglalkozom, de kollégáimmal együtt hasonlóan fontosnak tartjuk – ha nem a legfontosabbnak – a prevenciót. Ha menteni kell, az már régen rossz.
A megelőzés miből áll?
Óvodákat, iskolákat látogatunk, olyan tanórákat szervezünk, amely a vízbiztonság erősítésén alapul. A legkisebbeknek maketteken mutatjuk be a tudnivalókat. Örömmel tölt el, hogy több száz óvodába, iskolába látogattunk el, a köszönőlevelek száma bizonyítja, nem kevés sikerrel.
Lényegesnek tartom, aki teheti tanuljon vízbiztonságot, nem kell profivá válni, viszont az élete múlhat rajta.
Az elmúlt esztendők bővelkedtek vízi balesetekben, így az egyesület tagjainak számos esetben kellett beavatkoznia. Búváriskolánk a Magyar Búvár Szakszövetség által elismert intézmény, amelyből jelenleg 6 van az országban!
Kaptunk köszönetet olyan édesapától, aki tőlünk tanulta a vízimentést. Így sikerült saját, bajba jutott gyermekét kimenteni. De ugyanígy büszke vagyok arra is, hogy több helyen az országban végeztünk illetve végzünk vízalatti területek hulladékmentesítését, iszapmentesítését, ipari alpinista munkákat.
Tisztítsuk meg az Országot! pályázaton a Havária egyesület, a Bajai Tűzoltók és a Szolnoki Ipari Búvárok megtisztították Sugovicát a víz alatti hulladékoktól.
Nincs unatkozás, egyre nehezebb minden oktatói és mentési felkérésnek eleget tenni.
Gondolom. Főleg amióta ennyire népszerű. Érti mire gondolok, ugye?
Hogyne érteném. Egy ország ismerte meg nevünket a Hableány két évvel ezelőtti katasztrófájával kapcsolatban, ahol merülésvezető voltam. Természetesen szakmai körökben ismertek voltunk korábban is, tettük a dolgunkat hírverés nélkül is.
Reklám nélkül is ráéreztünk arra, hogy kollégáimmal mit jelent jót tenni másokért. Aki ezt szintén megízleli, állítom, hogy megváltozik a jelleme.
Hiába láttunk temérdek vízi balesetet, hiába voltunk edzettek, de azon az estén mégis óriási fordulatot vett mindannyiunk élete, akik részt vettünk a mentésben, beleértve a helyszínbiztosítótól kezdve a kutyás keresőn át, az ügyeletvezetőig mindenkit.
Jót tett, hogy reflektorfénybe kerültek?
A Hableány-mentést a búvárvilág egyik korszakalkotó eseményének tartom. Ugyanis most tapasztaltuk először azt, hogy a mentés során mekkora szerepet kapott a pszichológiai támogatással való vezetés.
A TEK óriási mértékben támogatott lelkileg bennünket. Ezt nem tudták sem a képernyő előtt ülők, sem a Margit hídon, illetve a rakpartokon állók, akik csendben figyelték a munkákat. Köszönet nekik.
A TEK-nem mentőbúvár osztag, nem erre szakosodtak a fiúk. Ezért kerültünk mi, szakbúvárok a képbe. Az első napokban kevesebben, majd egyre többen csatlakoztak hozzánk, így komoly csapatmunka alakult ki.
A TEK-esek motiválták önöket?
Abszolút. Nem csak bíztattak, hanem erőt adtak. A legprofibb módon. Kihozták a mentésben résztvevőkből a maximumot. A mentésben részt vevők többsége nem érdek, hanem érzelmileg vezérelt személyiség.
Tapasztalat: aki érzelmileg motiváltan ment, nem száz, hanem százötven százalékon dolgozik.
Semmi más nem számít ilyen felfokozott állapotban, csak a mentés. A segítség. A Tekesek sem éreztették a parancselvű hierarchikus, katonai szervezetre jellemző alá-fölérendeltségi viszonyt. Talán ez, az ottani vezetési stílus beépült, beépül a katasztrófavédelmi rendszerbe. Csak javasolni tudom.
Most akkor jó-e, kell-e a hierarchia ebben az esetben?
Úgy gondolom, erre valamilyen szinten szükség van. Kellenek az irányítók akár a tűzoltóságnál vagy a rendőrségnél is. De az biztos, hogy a pszichológiára is szükség van. Ha ez nincs, akkor nem tudunk komoly eredményt elérni. Ezért tudták a vezetők kihozni a maximum maximumát a beosztottakból. Úgy érték el, hogy pszichológiai módszereket alkalmaztak, és egy hangos szó nem hangzott el. A Hableány-mentésnél a katonai szervezetre jellemző alá-felé rendeltség enyhült. Egyek voltunk, egy célért.
Szonárfelvételekből készült montázs a Hableány helyzetéről
Mondana példákat, milyen vezetési módszerekkel találkozott a Hableány-mentésnél?
Harmincéves pályafutásom alatt sokszor azzal szembesültem, hogy amikor egy-egy mentéshez megérkeztem, odalépett hozzám egy vízirendészeti vagy akármilyen más vezető és megmondta, hogy mit kell tennem. Úgy gondolta, hogy neki kell engem irányítani, noha szakmailag kevésbé ért ehhez, hiszen nem is ezt tanulta.
Határozott vagyok, ha ez történik, megköszönöm a lehetőséget, de ezzel a feltétellel nem tudok menteni.
Tudom a dolgom. Amikor megérkeztünk, mindnyájan óriási tiszteletben részesültünk a TEK-esek, illetve a többi csoport által. Ez nagyon fontos, fontosabb, mint a kívülálló gondolná.
Ez ennyire megmaradt önben két év után?
Jobban, mint gondolná. Mindenkire volt idejük, aki részt vett a mentésben jó szót kapott, ráadásul meghallgatták a véleményünket. A döntés természetesen a mentést irányító TEK-parancsnoknál volt.
Ám nem mindegy, hogy megkapjuk e a tiszteletet úgy, hogy a tanácsainkat is megfogadják.
Mindenre jutott idő, előre terveztek, gondolkoztak. Ráadásul úgy, hogy kiszolgáltak bennünket, hiszen minden lépésünkről, beszélgetésünkről kép- és hangfelvételt készítettek. Mindenki, mindent látott az irányítóközpontban, hogy mi történik a víz alatt és a víz felett. Több tucat képernyőn keresztül figyeltek bennünket az irányítók, hogy mit és hogyan csinálunk.
Minden mozzanatról kép-és hangfelvétel készült
Ez nem volt furcsa?
Először igen, ehhez nem vagyunk hozzászokva. Meg kellett szokni, hogy nem vagyunk egyedül, nem kommunikálhatunk a szokott, akár félszavas módon és jelekkel. Minek tagadjam, gyakran elengedjük magunkat munka közben, de azt hiszem, ez érthető. Nos, itt ez nem fordulhatott elő. Pár óra múlva megszoktuk és nem zavart, ugyanis láttuk ennek az előnyeit.
Milyen előnyökről van szó?
A kollégám, aki már négy órája a víz alatt volt – miután be voltunk rádiózva – meghallotta az egyik jégkrémautó jellegzetes tülkölését. Kimerülve felszólt nekem: „de ennék egy fagylaltot”. Miután a többiek ezt az irányítóközpontban meghallották, azonnal intézkedtek. Mire feljött, addigra ott várta a jégrém. Azt hiszem, ez jó példa arra a figyelemre, tiszteletre, gondoskodásra, amiről beszéltem, hiszen ez a mentés óriási fizikai nyomással járt.
Fizikai vagy lelki volt a nagyobb nyomás?
A balesetekhez, halottakhoz, vízihalottakhoz, látványokhoz hozzászoktunk. Nem megszoktuk, hozzászoktunk! De itt a fizikai nyomás akkora volt, amelyet kevesen éltek korábban meg.
Amikor a dél koreai búvár kijött a vízből, összeesett a fáradtságtól. De az, aki nem fél, az vagy őrült, vagy hazudik. Minannyian félünk.
A Duna óriási áramlási sebessége, az elemekkel való küzdés, az arasznyi, vagy annyi sem a látótávolság, a vízalatti fizikai munka nem csoda, hogy mindenkit levett a lábáról. A felszerelésünk súlyát meg kellett toldani plusz hetven kilós ólomsúlyokkal. Olyan mintha valaki tornádóban állna, és csak csövön kapna levegőt. Menni nem lehet, csak mászni vagy kúszni.
Ezt, pontosabban ennyit láttak a Dunában a mentőbúvárok a roncsnál
Ezért kell minden lépést előre eltervezni, visszafelé pedig szintén.
A Hableány-mentés másfajta tervezést, gondolkodást igényelt?
Szeretem előre elgondolni, különböző forgatókönyvek alapján, hogy mit kell tennem ebben vagy abban az esetben, mire számíthatok, milyen lehetőségek vannak. Persze az élet gyakran átírta a terveimet, annak ellenére, hogy itt a legapróbb részletekre kiterjedő egyeztetés volt.
Sok helyen nyilatkozta, hogy rendőri felvezetéssel érkeztek másnap reggel Bajáról a katasztrófa helyszínére. Azt azonban nem kérdezte senki, hogy mi járt a fejében az úton.
Tapasztalataim alapján azt már sejtettem – túlélőre nem bukkanunk. Az a másfél óra elég volt ameddig Bajáról a Margit szigetig felértünk, hogy átgondoljam a terveket, hogy mihez illetve hogyan kezdjünk.
Villámgyorsan felmértem a fiúk pszichológiai és fizikai állapotát, hogy ki és mire használható.
Beszélgetni kellett, hogy kiderüljön a mentális állapotuk. Az egyik kollégám Kovács Gábor például kis termete, illetve erős fizikuma miatt könnyebben bevethető, hiszen a víznyomás is kisebb testfelületet ér, és ezért nem sodorja le a víz a búvárlétráról. Közösen átnéztük, ki és mit tud vállalni, hiszen mégis egy óriási katasztrófával álltunk szemben, olyannal, amelyre nem igazán volt még példa Magyarországon.
A szakemberek tudták: a hajó kicsi, légrés nincs, az ablakok betörtek, esélytelen a túlélés a hajótestben
Milyen esetekben lehet túlélőkre bukkanni?
Ebben nem igazán, talán akkor, ha nagyobb testű a hajó és légréteg szorul be. Ez például órákon keresztül meghosszabbíthatja a túlélési esélyt, ám a Hableány kicsi volt, az ablakok betörtek. Az esélyeket csökkentette az is, hogy hideg is volt, a folyó pedig áradt, az áramlat nagy volt. A balesetkor a Duna vízhozama a normális mennyiség duplája, másodpercenként 4000-4500 köbméter volt. A folyó vízállása 501 cm volt, a sodrása 10-11 km/h.
+16 fokos vízben egy ember 4-5 óra után kihűl, kapaszkodni sem tud, nincs sok esélye a túlélésre.
Kívülálló el sem tudja képzelni, mennyire nehéz a mentés a vaksötétben. Persze az élet hozhat néha furcsaságokat.
Bizonyára akad ezekre is példa.
Egyszer egy amerikai kislányt egy óra elteltével emeltek ki a majdnem jeges vízből – négy perc után károsodik az agy – és sikerült újraéleszteni. Igaz, hogy teljesen nem épült fel, de életben maradt. Amikor mi a helyszínre értünk, a Hableány már több mint 14 órája víz alatt volt. Csodák ugyan lehetnek, de bizonyos keretek közt. Mégsem tehettük meg, hogy nem merülünk le.
Előfordult, hogy a búvárt is menteni kellett
A munkatársairól már esett szó, de mekkora nyomást pakolt önökre a bámészkodó tömeg, a média, illetve a hozzátartozók reménykedése?
Ezt elmondani sem lehet. A reménykedő rokonoknak azt kell látni, hogy mi segíteni jöttünk és elkezdjük a mentést. Ez általánosságban igaz.
Azt mondta, nem sok esélyt adtak. Akkor is?
Akkor is. Látniuk kell, hogy tesszük a tőlünk telhetőt. Láttam az arcokon a rémületet. Álltak némán a Margit híd körül. A TEK a médiának bizalmat szavazott. Magam is csodálkoztam, de semmilyen visszaélés nem történt a média részéről. Hogy ez így sikerült, köszönet.
Ennyire mentálisan támogatott mentésben nem vettem részt. Ekkora csapatot irányítani így még nem láttam.
Ebből is látszik, nem minden a mentésben lévő eszközpark. Fontos az irányítás módszere.
Apropó eszközpark: mennyibe kerül a felszerelés? Kapnak állami támogatást?
Magunk fejlesztjük a felszerelésünket. Egy modern sisak közel húsz kiló és az ára ötmillió forint körül van. Szó szerint mindenki beletolja a spórolt pénzét.
Csak a felszerelés sokmillió forint, az ólomcipő viselése is gyakorlatot kíván
A köldökzsinór (légtömlő a rádiókábellel) egymillió forint. A palackok töltéséhez szükséges légkompresszor ötmillió. Ezekből több kell és gyakori bevizsgás szükséges, tekintettel arra, hogy életvédelmi eszközök.
Ezért is vesszük jónéven, ha valaki az adója egy százalékát a Havária Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesületnek adományozza.
A Hableány mentésnél elismerésképp, kaptunk állami pénzjutalmat, noha úgy mentünk oda, hogy ingyen segítséget adunk. Nem tagadom, számunkra komoly összegről volt szó. De higgye el, a mentés motivál. Ha kell, ugyanúgy kihozunk egy állatot a vízből.
Azt pedig álmomban sem hittem, hogy Pintér Sándor belügyminisztertől egyszer megkapom Rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát. Azt sem tagadom, minden támogatásnak örülünk.
A Havária egyesület 4 tagjának október 23 –i alkalommal Dr Farkasinszki Lóránt tű. ezredes Szent Flórián Plakettet adományozott a katasztrófavédelemben
elért önkéntes munkájuk elismeréseként.
Mire van szükségük leginkább?
Minden pénzügyi támogatást visszaforgatunk. Az autóparkunkat kell most fejleszteni, gyakran saját kocsival vonulunk, ami nem gond, csak véges a kapacitásunk. Nehogy félre értse: nem várom el az állami pénzt, ha kell pályázunk és vagy nyerünk, vagy nem.
Úgy érzem, a fejekben sem mindig tiszta: önként vállaltuk, vállaljuk a segítséget, nincs kitől és mit számon kérnünk.
Amikor a Margit híd környékén jár, felkavarják ma is az élmények?
Nem csak ott, hanem bárhol és bármikor felvillannak a képek és a baleset emlékei. Mi vagyunk a példa arra, hogy bárkivel, bárhol, bármi megtörténhet. Senki sem hős és nem tudom elégszer hangsúlyozni: legfontosabb a baleset megelőzése és vigyázzanak magukra!
