Kórházszövetség elnöke: a kórházak nem tudják betartani a gazdálkodási szabályokat

Orbán Viktor, miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány átcsoportosítja a fejlesztési forrásokat, és kiemelt prioritásként kezeli a kórházi várók, kórtermek és az azokhoz kapcsolódó szociális helyiségek felújításának kérdését. Meglátása szerint mely kórházakat, illetve mely osztályokat kell most a leginkább felújítani?

Az elmúlt években – főleg vidéken – nagyon komoly beruházások történtek, így legégetőbbnek jelenleg a budapesti kórházak rendbetételét tartom, ugyanakkor vidéken is számos olyan intézmény van, amely felújításra szorul. Első feladatként át kell gondolni, hogy a fekvőbeteg intézményeknek milyen funkciókat szánunk, és csak ezt követően kell azt megtervezni, hogy milyen sorrendben és milyen mértékben korszerűsítünk.

Az intézményeknek éves karbantartási tervükben ütemezni kell a javítási, fejlesztési munkákat, azonban a forráshiány, a takarékosság, és a prioritások oda vezettek, hogy ma már a balesetveszély elhárítása és a jogszabály által kötelezően elvégzendő feladatok mellett nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem jut pénz a környezet szépítésére, modernizálására.

A gyógyulás folyamatát nagyban segíti, ha megfelelő környezetben gyógyul a beteg, így nemcsak a műtőket, kórtermeket, ambulanciákat, hanem az intézményi köztereket is szépíteni kell.

A fejlesztések során törekednünk kell a megújuló energiák használatára, a környezetszennyezés csökkentésére, a zöld felületek növelésére, valamint ergonomikus területek kialakítására.

Meglátásom szerint ugyanakkor az eredményes betegellátás szempontjából jelenleg sokkal fontosabb lenne a 8-10 évnél régebbi orvostechnikai eszközök cseréje, valamint a klimatizálás megoldása, hiszen a klimatizálás hiányának következtében kialakuló szövődmények kezelése, illetve a betegek és a munkatársak rossz komfortérzetével kapcsolatos problémák nagy terhet rónak az intézményekre.

A miniszterelnök nyilatkozata alapján a jövőben egyetlen kórház sem halmozhat fel adósságot, ezért minden eszközt megadnak a kórházi adósságok felszámolására. Véleménye szerint milyen strukturális átalakítások és mekkora többletforrás szükséges ahhoz, hogy a kórházak ne halmozzanak fel adósságot a jövőben?

A kórházi adósság nem újkeletű probléma. Az 1993-ban bevezetett teljesítményelvű finanszírozás mellett már rövid időn belül észlelhető volt, de fókuszba csak 2012-ben, a kórházak állami tulajdonba vételét követően került. Az adósság keletkezésének több oka van. A szakmák finanszírozása jelentős eltér egymástól, így a strukturális összetételtől nagyban függ az adott intézmény gazdasági teljesítménye.

Tovább rontja a helyzetet, hogy évek óta nem jelenik meg a finanszírozásban a működtetéssel kapcsolatos többletkiadások ellentételezése.

Ezekből csak néhány kiragadott konkrét példa az árfolyamváltozás (az egészségügyben használt áruk jelentős része külföldről származik), a minimálbérek, a garantált bérminimum emelése miatti áremelkedések hatása a szolgáltatásokra, az ÁFA, valamint a jogszabályi előírások miatti befizetési kötelezettségek növekvő összegei (például a rehabilitációs hozzájárulás), és így tovább.

A központi béremelésre biztosított forrás csak a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatottakra terjedt ki, azonban a humánerőforráshiány miatt jelentős az egyéb jogviszonyban (egyéni, társas vállalkozás) foglalkoztatottak száma, akiknél szintén jelentős díjemelést kellett végrehajtani a betegellátás folyamatos biztosítása érdekében.

A kórházak adósságmentes működéséhez mindenképpen rendbe kell tenni a finanszírozás alapját képező a Homogén Betegség Csoport (HBCS) súlyszámokat és német pontokat, azért, hogy a betegellátás tényleges költségeit jelenítsék meg.

A működési-dologi kiadások területét érintő jelentős növekedésnek (inflációs hatások) is meg kell jelenni a finanszírozási díjtételben. Ezek megvalósítását követően lehet csak reális célként kitűzni azt, hogy az intézmények adósságmentesen üzemeljenek.

Mindenképpen szakértői elemzésre van ahhoz szükség, hogy kiderüljön, mennyi többletforrást igényelnek a fenti változtatások. (Az ÁEEK irányítása alá tartozó intézmények 3 éve negyedévente szolgáltatnak kontrolling-adatot egységes szempontok szerint, amely akár kiindulópontja is lehetne a számításoknak.)

Az évről-évre jelentkező egyre növekvő tartozásállomány egyértelműen jelzi, hogy forrásbevonásra van szükség. A tartozás összege 2019. november végi állapot szerint 70,8 milliárd, amellyel kapcsolatban megjegyezném, hogy a 2018. évi konszolidációt követően a 2018.12.31-i lejárt adósság 13,8 millió forint volt, tehát „csak” 57 milliárd forint adósság keletkezett 11 hónap alatt.

Szeretném felhívni a figyelmet az egyik legnagyobb problémánkra, a fedezet nélküli kötelezettségvállalásra is. Kérdezem, ha az adott évben elfogy az előirányzat (van kórház, ahol már áprilisban!), mit kell tennie a főigazgatónak? Állítsa le a betegellátást?

Ez esetben sérül az Alaptörvény egészségügyi ellátásra vonatkozó része, hiszen az intézmény nem látja el alapító okirata szerinti alapfeladatát. Vagy dolgozzon tovább, és akkor megsérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat (Áht.)? Higgye el, nagyon nehéz helyzetben vannak a kórházak. Elsődleges feladatukat, a betegellátást, csak úgy tudják az év során végig folyamatosan végezni, hogy legjobb szándékuk ellenére sem képesek maradéktalanul betartani a szabályokat.

Az egészségügyben jelenleg az egyik legnagyobb kihívás a szakdolgozók és nővérek elvándorlásának megállítása.  Ezért is valósul meg egy nagyobb szabású béremelés az esetükben: idén januártól 14 százalékos, novembertől 20 százalékos fizetésemelés lép életbe. Elegendő-e Ön szerint a fent említett bérfejlesztés ahhoz, hogy megálljon a kivándorlás?

Elengedhetetlen a bérek további emelése, amelyeknek közelíteni, optimális esetben el kell érnie az uniós átlagot, de ez a megállapítás nemcsak a szakdolgozókra kell, hogy vonatkozzon, hanem az orvosokra, és a műszaki, gazdasági területen dolgozókra is.

Az is nagyon fontos, hogy a béremelés megtervezésekor figyelmet fordítsunk arra, hogy a végzettség, képzettség, és a munkában eltöltött idő is leképződjön a bértáblában, és megszűnjenek a jelenleg tetten érhető aránytalanságok. Nagyon fontosnak gondolom a béremelés ütemezését és az ígéretek teljesítését, mivel egy elhúzódó, több évre kiterjedő béremelést már nem biztos, hogy elbír az ágazat dolgozóinak türelme.

Az egészségügyben dolgozókat azzal tudjuk megtartani, ha kiszámítható és vonzó életpályamodellt állítunk fel számukra, valamint, ha az anyagi megbecsülés mellett erkölcsi megbecsülést is tudunk biztosítani - megfelelő hangnemmel, támogatással, szerethető légkörrel, megfelelő munkaszervezéssel, valamint az ágazathoz, intézményhez és munkatársakhoz kötődő valódi kapcsolatokkal.

Az elkövetkezendő években előreláthatóan több orvos megy nyugdíjba, mint amennyi orvostanhallgató elvégzi az egyetemet. Mely területek lehetnek leginkább érintettek, és mennyiben zavarja mindez a normális ügymenetet?

A Magyar Kórházszövetség most kért be a tagkórházaktól egy kimutatást, amely azt összegzi, hogy az elkövetkezendő 5 évben hány orvos, szakdolgozó, műszaki-gazdasági területen dolgozó megy nyugdíjba, hiszen a pótlásukra előre fel kell készülni. 70 kórház szolgáltatott adatot, amelyek összegzése alapján a következőket mondhatjuk.

Ebben a 70 intézményben a következő 5 évben több mint 1600 orvos, 5600 szakdolgozó, és 2300 gazdasági, műszaki területen dolgozó kolléga éri el a nyugdíjkorhatárt. Ezek az adatok nem tartalmazzák a jelenleg már nyugdíjasként dolgozó orvosokat és szakdolgozókat.

Mivel a műszaki és gazdasági területen nyugdíjasként csak egyféle juttatást lehet igénybe venni, náluk nem igazán értelmezhető a továbbfoglalkoztatás megigénylése.

A 2013.01.01-ban életbe lépő, az egészségügyben dolgozó nyugdíjasok továbbfoglalkoztatását is tiltó kormányhatározat felülvizsgálatra szorul, tekintettel arra, hogy a jogszabály alóli mentesítési procedúra nehézkes, sok dolgozót elrettent, és ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.

Miként alakul az orvosi egyetemekre jelentkezők száma, mely szakok, területek a leginkább kedveltek, és hol látni a legnagyobb hiányt az utánpótlásban?

Az átnézett adatok alapján a Semmelweis Egyetemen a 2016-os mélypont után folyamatosan növekszik a felvettek száma, míg a többi orvosegyetemen a jelentkezők száma stagnáló, vagy csökkenő tendenciát mutat. A képzésben egyértelműnek látszik a női dominancia, illetve az, hogy a korábbi konvenciók veszni látszanak. Manapság egyre több lány jelentkezik műtétes szakmára, miközben nem ritka a férfiak jelenléte a „női szakmákban”.

A hiányszakmákat jelenleg a következők vezetik: érsebészet, pszichiátria, fül-orr-gégészet, infektológia, nefrológia, mikrobiológia, traumatológia, sürgősségi orvostan, de sajnos sorolhatnám tovább is.

Mindezek alapján nem halogathatjuk a hiányszakmák népszerűsítését, amiben az anyagi megbecsülés mellett szerepet kell kapnia a legújabb technológiák elérésének, a belföldi-külföldi továbbképzéseknek, tanulmányutaknak. A hozzáállásunkon is változtatni kell, hiszen a mai fiatalokat érő hihetetlen mennyiségű impulzus miatt könnyebben változtatnak munkahelyet vagy szakmát, így a vágyaik megvalósításának támogatása mellett biztonságot kell számukra nyújtani intézményi és ágazati szinten is.

Milyen eszközökből, műszerekből, gépekből van most a legnagyobb hiány a kórházakban? Mennyire számít modernnek a jelenlegi eszközpark?

Ahogy korábban már említettem, az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeképpen sokat javult az eszközpark az intézményekben, ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az 5-8 évvel ezelőtt beszerzett gépek máris idősnek tekinthetők, tehát vagy cserére, vagy esetleg állandó javításra szorulnak, ez utóbbi pedig kifejezetten megterheli az intézmények költségvetését.

A rutinszerűen használt elavult gépek cseréje mellett a nap mint nap megjelenő innovációk implementálása sem túlzó elvárás, hiszen a szakembereink képessége és képzettsége, valamint a betegek igénye is ezt kívánja. Az új eszközök nyilvánvalóan drágák, azonban a betegek legmagasabb színvonalú ellátása nem lehet pénzkérdés, és persze az innovációk bevezetése nemcsak a betegellátás minőségét javítja, hanem az ágazatban dolgozók motiváltságát is fokozza.