Lehet eredményes egy élsportoló bántalmazás nélkül?

Rendszeresen találkozunk hírekkel amelyek sportolók bántalmazásával foglakoznak. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen foglalkoznak a problémával?

A probléma létezik, sajnos valóban sok pedagógus és edző él ezekkel a megoldásmódokkal. Fontosnak tartottuk, hogy a Pedagógia és Módszertani Tanszék nevelés- és sporttudományi szakemberei ne menjenek el a probléma mellett szó nélkül. Feladatunknak tekintettük ezeknek a berögzült és hibás nevelési elveknek a feltérképezését, ezzel együtt kiszorításának elősegítését a mindennapi gyakorlatból. A kutatási csoport tagjaival együtt (Budainé Dr. Csepela Yvette, Dr. habil Cserny Ákos, Prof Dr. Hamar Pál, Prof. Dr. Soós István) azok a pedagógiai, sportpedagógiai esetek keltették fel az érdeklődésünket, amelyben egy hatalmi helyzetben lévő tekintélyi személy a konfliktusok megoldása vagy a teljesítmény fokozása érdekében olyan megoldásokat alkalmaz, amellyel a gyermek testi-lelki-szellemi egészségében, személyiségfejlődésében hosszútávon is fennálló sérülést okoz. Ezeket a történéseket a neveltek később spontánul vagy tudatosan kialakított körülmények között is fel tudták idézni. A 21. században azonban inkább már az a kérdés, hogy nevezhetjük-e pedagógiának - még ha feketének is - ezeket a megoldásmódokat? Szerintünk nem.

A nevelésben, a sportban, élsportban lehet eredményt elérni ezek nélkül a nem kívánatos módszerek nélkül?

Ennek így kellene lennie. Ma a neveléstudomány képes olyan nevelési-oktatási módszerek megfogalmazására, amelyek komplex módon értelmezik a személyiséget a maga összetettségével, egyéni sajátosságaival, szükségleteivel együtt. Egyúttal képes olyan határozott, erőteljes pedagógiai irányelvek meghatározására is, amelyek a gyermek, sportoló érdekében történő fejlesztést szolgálják és beleférnek a neveléstudomány törvényszerűségeinek, szabályrendszerének, filozófiájának, szemléletének keretébe. Természetesen elzárkózik minden olyan megoldásmódtól, amely ezzel ellentétesen gondolkodik és módszereivel olyan hatást vált ki a személyiségből, amelyet a neveléstudomány elutasít, mint pl. a szorongás, a félelem, megalázottság érzése, a kisebbrendűségi komplexus, önértékelési problémák, a társas interakciók hiánya és a sort folytathatnánk.

A pedagógiai munka éppen ezért minden esetben tudatos tevékenységet jelent: a gyermek érdekében történő, átgondolt pedagógiai akciókról van szó, amelyek ráadásul társadalmi szinten realizálódnak. Naponta dönt sorsokról, arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen, tettei, szavai, személyes példája meghatározó a gyermek fejlődésére. Olyan módszerek, megoldások nem tartozhatnak a pedagógia körébe, amelyről egy pillanatig is feltételezhető, hogy esetleg káros lehet a személyiség fejlődésére.

A pedagógusok, edzők vajon tudják, hogy helytelenül járnak el? Ha igen, miért teszik?

Kutatásunk során kapott adatok alapján előzetesen kijelenthető, hogy a tanárok és az edzők is sok esetben úgy érzik nincsenek jól működő, hatásos, eredményekkel szolgáló pedagógiai módszerek birtokában. Sokszor tapasztaltuk, hogy a fekete pedagógia a fegyelmezés egy formájaként jelenik meg a hierarchia fenntartása érdekében. Ilyenkor tudatosan alkalmazzák a tanárok, edzők a fekete pedagógiai módszereket, mert ezek a módszerek látszólagos megoldást nyújtanak a kialakult problémahelyzetben. Sok esetben tapasztalható, hogy ismerik ezeknek a megoldásmódoknak a személyiségre gyakorolt káros hatásait, de nem érdekli őket. Tudják, hogy lelki sérülést okoznak, megfélemlítenek vagy szorongást váltanak ki, de a cél szentesíti az eszközt. A cél pedig a helyes viselkedés, a teljesítmény, a fegyelem fenntartása. Ebben a vonatkozásban megállapítható, hogy a pedagógusok nincsenek tisztában pedagógiai munkavégzésükből fakadó szerepükkel, tevékenységük jogi-erkölcsi-etikai határaival, szabályaival.

Ehhez több esetben hozzájárul az a gyakorlati tapasztalat is, amely a fekete pedagógiai megoldásmódokat csak részben volt képes társadalmi szinten szankcionálni. Azt is mondhatjuk, hogy ennek a megoldási készletnek hagyományai vannak a gyermekek nevelésében. Emellett vannak olyan tanárok, edzők is, akik nem mérik fel helyesen tetteik következményeit. Tapasztalatlanok, több esetben jót akarnak, mégis ártanak, tehát nincsenek annak a komplex, rendszerszintű gondolkodási kompetenciának a birtokában, amely a tevékenységük személyiségre gyakorolt hatásait ismertté tenné számukra.

Hogyan jelenik meg a fekete pedagógia a sportban?

A sportban az edző részéről az időről-időre történő objektív visszajelzés elengedhetetlen követelmény, még akkor is, ha az a tükör, amit a sportoló elé tartunk nem a legkedvezőbb képet mutatja a teljesítményről, az akaratról, a hozzáállásról, a szorgalomról. Az edzői értékelésnek azonban minden esetben tiszteletben kell tartania a sportoló emberi méltóságát. Ez pedagógiai és jogi szabály is. Amikor a kritikánk negatív élű, akkor is tudni kell azt olyan köntösbe burkolva a sportoló elé tárni, amellyel a fejlődését segítjük, nem pedig megalázzuk, eltiporjuk. Hibázni lehet, a felismerés után azonban nekünk azt az utat kell megmutatnunk, amelyben a hiba javítható. Ehhez nem kell az edzőnek durva, sértő, agresszív magatartást tanúsítania. 2019-ben jelent meg Mocsai Lajos és Hamar Pál szerkesztésében A sportpedagógia szakmódszertani kérdései címmel tankönyvünk, amelyben 10 pedagógiai területet, köztük az értékelést is érintve 36 edzői interjút felhasználva szerzőtársaimmal együtt (Budainé Csepela Yvette, Prukner László, Rácz Levente és Sáfár Sándor) adtunk jól alkalmazható humánus edzői megoldásmódokat.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy lesznek sportolók, akik a határozottabb szóból értenek. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy megtörjük a sportolót, nem jelenti az állandó büntetést és hibáztatást, a becsmérlést, a többiek előtti megalázást, vagy éppen a testi fenyítést. Az amerikai Brooke de Lench tanulmánya alapján is ismerjük, miszerint az edzők által elkövetett bántalmazás a félelem légkörét teremti meg, ami miatt ostobának, értéktelennek, feldúltnak, önbizalomhiányosnak, dühösnek, depressziósnak, megalázottnak, sértettnek érezték magukat a sportolók. Mindez hosszú ideig tartó érzelmi sebeket hagyott bennük. A felsorolt hatásokat kiváltó módszerek nem nevezhetők pedagógiai módszereknek!

Beszélne egy kicsit a kutatásukról?

Online, nyílt végű kérdéseket küldtünk ki egyetemi hallgatóink számára, akik retrospektív módon az általános és középiskolai éveik alatt szerzett mai napig „felejthetetlen” sérelmeiket írták le. A résztvevők szintén választ adtak sérelmeik következményeiről, valamint arról, hogy beszéltek-e ezekről valakivel, és ha igen, akkor kivel és mikor. A kapott adatokat tartalomelemzéssel dolgoztuk fel trianguláció segítségével, a reliabilitás elérése érdekében. Megállapítottuk, hogy az esetek döntő többsége – 42%-a - a sportklubokban történt, míg testnevelés órán az esetek 23% fordult elő. Öt kategória mentén határoztuk meg a sérelmeket, amelyek között a súlyosabb eseteknek számító pszichológiai terror fordult elő a leggyakrabban. Ehhez a kategóriához tartozóan az esetek 53%-ában találkoztunk olyan rendszeres tanári-edzői magtartással, amely félelmet keltett, szorongást okozott és/vagy a személyiség megvetésével járt. Sokszor megdöbbentő történetekről számoltak be a válaszadók. Példaként megemlíteném, hogy a verbális- és fizikai agresszió, bántalmazás előfordulása is 16%-os volt és 3%-ban találtunk szexuális bántalmazás vagy zaklatás kategóriájába tartozó eseteket. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a nemzeti irányelvek kialakítása, a fiatalok, a pedagógusok és a szülők tudatosítása, valamint a panaszmechanizmusok jól kialakított rendszere csökkenthetik a fekete pedagógia alkalmazásának gyakoriságát.

Milyen új elemekkel gazdagították a már meglévő fekete pedagógiai ismereteket?

Egyrészt a sérelmek, bántalmazások újszerű kategóriáit alkottuk meg, illetve meghatározásaink árnyaltabb tartalmi kidolgozottság mentén fogalmazzák meg a mondanivalót. A másik újdonság a fekete pedagógia jogi relevanciájának vizsgálata volt, amely alapvetően a büntetőjogban, kisebb részben pedig az alkotmányjogban érhető tetten. E megközelítést szem előtt tartva jogi oldalról is tisztáztuk a fogalmat. Ennek értelmében olyan diszfunkcionális pedagógiai tevékenységként definiáltuk, amely a pedagógiai tevékenységet végző személy, a tanár, az edző erőfölényén, fölérendeltségén - pedagógus esetében kiemelt, hatalmi helyzetén és ezzel együtt a diák, a sportoló kiszolgáltatott helyzetével való visszaélésen alapul. Jogi megközelítés másik újdonsága a fogalom módszertani értelmezése, amelyben a diák, a sportoló rovására szándékosan vagy gondatlanul alkalmazott káros pedagógiai módszercsoport (pl. testi fenyítés), valamint a nem pedagógiai cselekvések (pl. zaklatás) jelennek meg, egyúttal negatív következményt, sérelmet, végső soron jogsértést vonva maguk után.

Bár kutatásuk a magyar pedagógiára vonatkozott, de a világ számos részén egyre nagyobb aggodalomra adnak okot a hasonló rossz gyakorlatok. Ez alátámasztja, hogy szükség van egy nemzetközi tanulmányra, amelyet a kutatócsoport szándékai szerint egy transzlációs projekt követ majd a bevált gyakorlatok biztosítására, valamint a gyermekek és fiatalok védelmére a testnevelésben és a sportban.