Magyar sikertörténet Írországban: egy hazai cég a leggyorsabban növekvő cégek között

Interjú2022. márc. 22.Devecsai János

Az egyik partnerünk fejlesztését fogják használni egy mostani Ed Sheeran koncerten is - mondta a növekedés.hu-nak Bakos Balázs, a startupok felkarolásával foglalkozó Zoosh ügyvezetője. A társaságot Írországban a Deloitte az 50 leggyorsabban növekvő technológiai cég közé is beválasztotta.

A startupok hallatán sokan csillogó szemű fiatalokra gondolnak, akik készek megváltani a világot. Mindez mennyire van közel a valósághoz?

Ha kifejezetten a sikeres startupokról beszélünk, akkor nem igazán. Nyilván vannak kivételek: Mark Zuckerberg például tényleg tinédzserként indította el a Facebook elődjét. De nem ez a megszokott. A Harvard Business Review készített egy kutatást, amelyből kiderült, hogy a leggyorsabban növekvő cégeknél az alapítók átlagéletkora 45 év.

Látszik, hogy azok tudnak rendszerint sikeres startupot felépíteni, akiknek már van szakmai tapasztalatuk.

Gyakran hallani, hogy Magyarországon a vállalatok nem költenek eleget az innovációra. Milyen hatással van mindez a startup életre?

A kezdeti fázisban lévő startupok lehetőségei mindenhol szűkösek. Ahhoz, hogy például valaki kockázati tőkét kapjon, jó, ha már van egy kész csapata, esetleg egy terméke, amivel már lehet kereskedni. Mivel az induló startupokba roppant kockázatos pénzt tenni, ezért itt nagy szerepe van az állami szerepvállalásnak, nem csak nálunk, hanem Nyugat-Európában is.

Emellett az induló társaságok azért a privát szektorra is támaszkodhatnak. Magyarországon viszont, uniós összehasonlításban, a cégek innovációs költései nem túl magasak.

Az EU-ban a középmezőnyben vagyunk, ami nyilván tovább szűkíti a startupok hazai lehetőségeit. Ez egy olyan terület, ahol mindenképp fejlődnie szükséges az országnak.

A cége, a startupokat is segítő Zoosh nem csak a magyar, hanem az ír és az angol piacon is jelen van. Azon túl, hogy mások a finanszírozási lehetőségek, milyen különbségek vannak még az itthoni és a kinti startup élet között?

Magyarországon nagyon sokszor előfordul, hogy a startupokat olyanok hozzák létre, akik technológiai területről érkeznek és miután kitalálnak egy újítást, szerveznek köré egy céget. Ennek vannak hátrányai is. Mivel az alapítók nem járatosak az üzleti életben nem biztos, hogy reálisan fel tudják mérni, hogy az innovációjukra tényleg szükség van-e.

Külföldön arányaiban is sokkal többször fordul elő, hogy sikeres üzletemberek vágnak bele a startup alapításba, akik aztán később szereznek technológiában járatos szakembereket a projektjükhöz. A különbségek a mi eltérő történelmi hátterünknek is köszönhetőek, hiszen Magyarországon alig 30 éve van piacgazdaság.

A vállalati életnek nincs akkora múltja itthon, mint tőlünk nyugatabbra.

Viszont Magyarországnak kétségtelenül előnyére válik, hogy nagyon sok jó szakember, mérnök kerül ki az iskolákból. Mi pont ezért a cégcsoporton belül a technológiai központunkat itthon hoztuk létre.

Amikor el kell dönteni, hogy egy startupnak fognak-e segíteni vagy sem, milyen tényezőket szoktak mérlegelni elsősorban? Hogy lehet kiszűrni, hogy ne olyasmibe tegyék a pénzüket, ami esetleg biztos bukás lesz majd?

Olyan alapítókat keresünk, akik a saját területükön tapasztaltak, rendelkeznek iparági tudással.

Továbbá az is nagyon fontos, hogy ne csak egy „vasárnapi ötletről” legyen szó, hanem rendelkezzenek piackutatással és egy első körös üzleti tervvel.

A kockázatokat mi sem tudjuk nullára csökkenteni, de az évek során kialakítottunk egy olyan folyamatot, ahol az alapítókkal együtt, lépésről lépésre haladunk. Már a nagyon korai szakaszban, a termék megépítése előtt vásárlói visszajelzéseket gyűjtünk, így konkrét piaci igényeket elégítünk ki a születő termékekkel.

Korábban a Zoosh megalapítása előtt a multivilágban dolgozott. Mi miatt döntött úgy, hogy váltani fog?

A multivilágban is több sikeres termék kifejlesztésében volt szerencsém aktívan részt venni. Még a Nokiás csapatommal építettük meg a világ első mobil podcasting alkalmazását és olyan mobilhálózat-tervező szoftvert is fejlesztettünk, mely a mobilfónia további terjedését segítette.

Viszont 2014-ben azt gondoltam, hogy az IT szektor nagyon nagy átalakulás előtt áll a felhő alapú technológia és szolgáltatások megjelenésével. Az átalakulás révén cégek sokasága lesz képes modern szoftverek beszerzésére, felhasználására szolgáltatás formájában. Úgymond a felhő demokratizálja, széles körben elérhetővé teszi a modern technológiai vívmányokat.

Ebben szerettem volna aktívan részt venni, és ilyen felhő alapú szoftveres cégeket építeni. 

Nyilván rengeteg startup ötlettel találkoznak. Kiemelne egyet közülük példaként, amelyik kifejezetten érdekes?

Az egyiknél az alapító egy Rolling Stones koncerten szembesült vele, hogy a másodlagos piacon vett jegye elvesztette az érvényességét, mivel kétszer eladták ugyanazt a jegyet, és nem mehetett be. Ekkor találta ki, hogy létrehozna egy olyan fizetési szolgáltatást, amely biztonságos, vásárlói élményt is nyújt és a jegyvásárlást, jegykezelést áttereli a digitális térbe.

Ez a partnerünk azóta óriási piaci szereplőkkel, például a Gigantic Tickets-el üzletel. Egy mostani Ed Sheeran koncerten is az ő fejlesztésüket fogják használni.

A cége a Zoosh miért pont Írországba helyezte az egyik központját?

Már a 2014-es alapításnál egy izraeli példát követtünk és rögtön az első nap bejegyeztük az ír részleget. Pont azért, mert fő piacként rögtön az angol és az ír piacot akartuk megcélozni. Ez pedig jó lépésnek bizonyult.

Már a kezdettől venture buildinggel, vagyis más cégek felépítésével foglalkoztunk.

A korai fázisban lévő startupoknak nem csak pénzügyi segítséget nyújtunk, de mellette szakmai szolgáltatásokat és coachingot is biztosítunk az alapítóknak. Olyan gyorsan növekedtünk, hogy ma már közel 100 alkalmazottunk van és 1,6 milliárd forintos volt a tavalyi forgalmunk. Írországban a Deloitte az 50 leggyorsabban növekvő technológiai cég közé is beválasztotta a Zoosh-t.