Megindult az államok közötti verseny a Holdért

Az embereket az orvostudomány mellett hagyományosan az űrkutatás és a csillagászat érdekli leginkább a tudományágak közül. Mit gondol, miért? Az űrre úgy tekintünk, mint ami az orvostudománnyal ellentétben csak nagyon kevesek életét befolyásolja közvetlenül.

Éppen hogy nagyon sokakét, szinte mindannyiunkét, csak ennek a mindennapi életben nem vagyunk a tudatában. Ami azonban igazán megragadja az emberek fantáziáját, az az ismeretlen, amely minden, űrben végzett emberi tevékenység kapcsán előkerül. Ez azonban nem újkeletű, a holdfázisokat ábrázoló kisebb faragott kövektől a hatalmas Stonehenge-i építményig húsz-harmincezer éves, kőkorszaki kultúrából származó leletek bizonyítják, hogy az emberiséget milyen régen foglalkoztatja a világűr. Az űrkor berobbanása óta, ötven-hetven éve azonban a kozmosz már igazán az életünk részévé vált.

Szolgáltatások tucatjai alapulnak az űrkutatás eredményein, mint például a mobiltelefonok helyzetét a műholdak segítségével érzékelő GPS, vagy az időjárás előrejelzés, így akkor is „használjuk” a világűrt, ha nem tudunk róla.

A lányokat általában kevésbé fogja meg az űr, talán a nyári hullócsillagokat kivéve. Ön mégis kis korától fogva érdeklődött ez iránt a terület iránt? Ez édesapjának a hatása?

- Teljes mértékben. Szüleim villamosmérnökök, a Műegyetemen oktattak és édesapám, Ferencz Csaba, a legendás fizikus, Simonyi Károly tanítványaként és munkatársaként többekkel együtt 1961-ben alapította meg a rakétatechnikai diákkört, majd elindították az űrtevékenység egyetemi szintű oktatását. Így tehát „be voltam oltva” a világűr iránti érdeklődéssel. Ma már egyébként a lányok is egyre nagyobb mértékben találják érdekesnek a természettudományokat, így például a csillagászatot, bár a mérnöki területen még valóban kisebbségben vannak. Fontos a nők arányának növelése, ahogy a hosszú távú űrmissziók személyzetének kiválasztásánál is látjuk.

Nem véletlenül indítanak mind többször vegyes, férfiakból és nőkből álló csapatot, mert izolált környezetben, pszichés nyomás alatt sokat jelent, ha mindkét nem logikája részt vesz a problémák megoldásában.

A hölgyek jelenlétére azonban sajnos az űrutazások irányítói nincsenek még mindig teljesen felkészülve, amit jól példázott a legutóbbi eset, amikor a ”történelminek” beharangozott első, csak nők részvételével tervezett űrsétát banális ruhaproblémák miatt kellett lemondani, ugyanis nem volt az űrállomás fedélzetén két M-es méretű szkafander.

Ez az eset jól kiemeli a nők sajátos igényeit, amelyekre, ha nagyobb számban jelennek majd meg ezen a területen, a legfelső szinten is gondolni kell.

Kutató korában mi foglalkoztatta legjobban a szakmában, és mi jelenleg?

Most sem hagytam fel a kutatással, s ebben a szerepkörben továbbra is a magaslégköri hullámterjedéssel foglalkozom, amely fiatal mérnökként kezdett érdekelni. A részben földfelszíni forrásokból, villámtevékenységből, földrengésekből, nukleáris robbantásokból származó földkörüli elektromágneses tevékenységből a műholdak műszerei roppant fontos információkat tudnak kinyerni a Föld légkörére nézve, de például a villámok a Vénusz légkörében is hasonló jelenségeket produkálnak, így a szomszédos bolygóról- ezáltal saját Földünkről is - sok új dolgot tudhatunk meg. A terület felelőseként azt tartom a legfontosabb feladatomnak, hogy az űrkutatásban dolgozó szakemberek szava hallható legyen és az ország nemzetgazdasága számára hasznos kutatások kellő súlyt kaphassanak a döntéshozók és a közvélemény előtt. Ez nem hóbort, nem álomvilágot építünk az adófizetők pénzéből, hanem nagyon is jól megtérülő tevékenységet végzünk.

Mely országokban van miniszteri biztosa az űrkutatásnak? Ezek közül melyik jelentős űrhatalom?  

Spanyolországban egy volt űrhajós miniszteri rangban felel a tudományért. Több országnál az egyik tárca megnevezésében külön ott az űr megnevezés. Államtitkár is sok helyen felel az űrkutatásért és nálunk is így indult a rendszerváltozás után, mert az Antall kormányban közvetlenül a tárca nélküli miniszteri rangot kapott akadémikushoz, Pungor Ernőhöz tartozott a terület irányítása. Onnan csúszott le egy minisztériumi osztály szintjére az űrkutatás képviselete. Ez most a máshol is megfigyelhető trendekhez hasonlóan főosztályi szintre került és miniszteri biztosként felelek az irányításért.

Ráadásul a kormány most megduplázta az erre a célra szánt pénzt, a terület 2,5 milliárdot kapott, amekkora összeg eddig nem jutott űrkutatásra. Mi az oka ennek? A korábbi időszakban erre szánt anyagi források épp, hogy fedezték az Európai Űrügynökség (ESA) tagsági díját.

Ez így van. Az eddigi 2,2 milliárdot majdnem teljes egészében erre a célra fordítottuk, fejlesztésekre, más kapcsolatok fenntartására, mint például az Oroszországgal évtizedek óta folytatott kutatási együttműködésre nem maradt. Most végre új lendületet kaphatnak ezek a tevékenységek is.

A környező országokkal való összehasonlításban egyébként az ESA befizetések jó mérőszámok. Ide eddig 6,2 millió eurót fizettünk, míg Románia 45 milliót, a lengyelek 34 milliót és a hozzánk hasonló méretű Csehország is körülbelül 34 milliót.

Lengyelországnak még ezen kívül is külön űrprogramja van, hordozórakéta fejlesztéseikkel már a száz kilométeres magasságot is elérik, Bulgária pedig 2017-ben bocsátott fel egy nagyméretű szolgáltató műholdat. A most kapott pénzinjekció tehát csak első lépésnek tekinthető egy megkezdett úton.

Mely területen rúghat labdába a magyar űrkutatás? A régi eredményekre még a szovjet korszak óta emlékeznek a terület követői.

Igazából a teljes magyar űrtevékenység még az Interkozmosz időszakából ered. Annak a korszaknak a nehéz örökségei mellett van szép és hasznos hagyatéka is, gondoljunk csak Farkas Bertalan sikeres űrrepülésére, amelynek jövőre lesz a 40. évfordulója. Egyik nagy büszkeségünk mai napig is a sugárzásmérés, a dozimetria.

A Nemzetközi Űrállomáson az életvédelmi egység részeként most is magyar fejlesztésű műszerekkel mérik az űrhajósokat ért sugárzás mértékét, de különböző fedélzeti eszközökben ilyenekkel figyelik az egész egységbe érkező sugárzást is.

Sőt, az emberi szervezet különféle szövettípusait, réazeit érő sugárzást mérő egyik magyar fejlesztést a NASA meghívta az Orion űrhajóra is, mellyel majd ismét űrhajósokat szeretnének küldeni a Holdra. Ugyancsak erősek a magyar szakemberek a fedélzeti elektronika, így adatgyűjtők, tápegységek terén, valamint űridőjárási vizsgálatokban. Ez egy felívelőben lévő új szolgáltatás, mely a Napkitörések előre jelzésére képes. De a műholdas termésbecslésben, árvízvédelemben is jók a magyar kutatók, akik az európai Copernicus programban vesznek részt. Az eddigiek egyetemi eredményeken alapulnak, de már van olyan hazai cég is, Miskolcról, amely több ezer alkatrészt szállított az európai Sentinel műholdak számára. Mindez gazdaságilag óriási hozzáadott értéket jelent és az egyik legnagyobb megtérüléssel jár, az ESA főigazgatója az űriparba történő befektetések megtérülése kapcsán egy a hathoz arányt szokott emlegetni.

Ha kitekintünk a világba, hogyan írná le az űrkutatás és az űrutazások jelenlegi állását?

A földkörüli térségben, gondoljunk csak a globális hírközlésre, rengeteg űreszköz segítségével üzemszerű űrtevékenység folyik, s ezek felbocsátása már nem is számít igazán hírnek, bár a nemzetgazdaság szempontjából ez a legfontosabb terület. Az igazi űrkutatást ma a Naprendszeren belüli küldetések, például a nagy gázbolygók és holdjaik megismerése jelentik, amelyekről minél többet tudunk meg, annál több a nyitott kérdés. Kiemelném a tavaly októberben a Merkúrhoz rajtolt BepiColombo missziót, melynek mindkét űrszondáján vagy magyar műszer.

Az ilyen küldetések mindegyike végső soron a földi élet védelmét, a Föld működésének jobb megértését, bolygónk élhetőségének hosszútávú fenntartását szolgálja.

Persze messzebbre is tekintünk, a Naprendszertől fényévek sokaságára, de ez inkább már csillagászat. Ezen belül a tágabb környezetünkben lévő, Naphoz hasonló csillagok és az esetlegesen Föld-típusú bolygók kutatását emelném ki.

A nagy űrmissziók legalább annyira politikai játszmák, mint a tudományos kutatás következményei. Sőt, a leghangosabb amerikai űrsikerek inkább politika-vezérelt akciók következményei voltak, ahogy sokan az amerikai kormány legutóbb bejelentett terveit a Holdra való visszatérésre sem tekintik tudományos kihívásnak. Mennyire akaszthatják meg az ilyen akciók az űrtudomány fejlődését?  

A politika a teljes űrkutatás történetét áthatotta, hiszen ez egy nagyon drága technikai sport. Emiatt minden országban óhatatlanul a források elosztásáért felelős politikai döntéshozók kezében összpontosulnak a stratégiai irányok meghatározásának kulcsai. Politikai döntés volt valóban már a nagy amerikai-szovjet űrverseny elején indult Apolló-program is, ahogy a Holdprogram, vagy az űrsiklók leállítása is.

Ma egy újabb, Holdért folyó versenyfutás bontakozik ki, itt azonban a politika mellett fontos gazdasági és biztonságpolitikai kérdések is felvetődnek.

De a Holdra való eljutás ma is sok technikai kihívást vet fel, az amerikaiaknak most sincs még ehhez megfelelő űrhajójuk, ami felvetheti a kérdést, vajon a korábbi programok leállítása jó döntés volt-e. Lehet, hogy ha az Apolló-programot folytatták volna, lenne már működő Holdbázis, amely megkönnyítene minden további, mélyűri küldetést, hiszen onnan sokkal könnyebb lenne ezeket az űrhajókat elindítani.

Az űrkutatás a Big science terepe, ahol a nemzetközi összefogás nélkül nehéz előre lépni, még az amerikaiak is rászorultak az oroszokra, így a Szojuz űrhajók felhasználására az űrsiklók nyugdíjba küldése óta. Most mégis úgy tűnik, ez az együttműködés kapott egy kis gellert, amikor sikertelenül értek véget a világűrbeli fegyverkezési verseny megakadályozása érdekében folytatott genfi tárgyalások. Mi történt és ennek mi lesz a hatása?

A világ nagyhatalmainak őszintén kellene beszélniük egymással. A nemzetközi jog a világűrt a tengerekhez hasonlóan szabályozza az egyetemes emberiség békés céljai érdekében. Csakhogy ahol emberi tevékenység folyik, ott az emberi érdekek ütköznek és így van ez az űrben is. Itt a kezdetektől jelen volt a katonai szál is, hiszen már az első szputnyik is egy kőkemény katonai üzenet is volt az amerikaiak felé.

Jó lenne, ha a világűr békés célú felhasználásának hangsúlyai továbbra is erősek maradnának.

Az indiaiak épp legutóbb lőtték le demonstratív módon rakétával egyik űrszondájukat, ami az űrverseny egyik káros mellékhatását az űrszemetet gyarapította. Ebből ilyen akciók nélkül is annyi van, hogy már veszélyezteti az űrszondákat. Van-e a csökkentés irányában bármi előrelépés?

Több tízezer törmelék és kisebb, puskagolyó méretű űrszemét darab kering a Föld körül, ami már az űrállomáson tartózkodó asztronauták életét is veszélyeztetheti.

Kisebb becsapódások már voltak, de szerencsére nagy katasztrófa még nem történt. Ha egyre több ország minél több eszköze kering ezeken a pályákon, a kockázat annál nagyobb.  Az Európai Űrügynökség egy program keretében vizsgálja az űrszemét hatékony csökkentésének lehetőségeit, de egyelőre még a törmelékek figyelése is fejlesztésre szorul.

Az átlagembert az űrmissziókkal kapcsolatban főleg az emberes űrrepülések érdeklik, de az utóbbi években nem egy bravúros űrszondaprogramnak sikerült áttörnie a kritikus küszöböt a globális hírpiacon. A következő néhány évtizedre milyen érdekesebb vállalkozásokat jósol?

A közeljövő egyik iránya az űrbányászat, vagyis az aszteroidák és körülöttünk lévő kisebb üstökösök hasznosítása lehet. Egyes számítások szerint az ilyen, például platina tartalmú égitestek hasznosítása földi léptékkel mérve óriási lehetőséget nyújthat. A másik a Hold, ahol tartós űrbázist létesíthetnek és onnan távolabbi űrutazásokat indíthatnak a jövőben. A földi élet máshová telepítésére viszont nagyon kicsi esélyt látok.

Ez egyelőre a tudományos fantasztikum terepe, de a sci-fikben szereplő dolgok egy részével a tudomány is foglalkozik. Így például a SETI kutatás a világegyetemben keres értelmes életre utaló jeleket és most nem az UFO-kra gondolok. De nemcsak ők vizsgálják az ilyen nyomokat. Legutóbb januárban fogtak 1,5 milliárd fényévről érkezett, rejtélyes rádiójeleket egy kanadai űrteleszkóppal. Mit gondol, lesz egyszer ilyen találkozás?

Jelenleg még nem látjuk a nyomát, hogy ne egyedül lennénk a Világegyetemben, de ez nem zárja ki, annak lehetőségét, hogy lennének mások is, s ezért is fontos ennek a vizsgálata.

Ahogy egyre többet tudunk meg az Univerzumról, úgy válik egyre bonyolultabbá az élet létrejöttének kérdésköre.

A nagy kreativitást igénylő űrkutatásban szerencsére senkinek nem kell a fantáziáját béklyóba zárnia, amit jól példáz, hogy a legcsodálatosabb sci-fi írók, mint például Arthur C. Clark, kutatók és mérnökök voltak egyben.

Miközben az emberiség az űrkutatásnak köszönhetően egyre jobban kitolja tudásának határait térben és időben egyaránt, itt a Földön továbbra is sokan, sőt egyre többen megingathatatlanul hisznek olyan dolgokban, mint pl. a lapos Föld. Lehet, hogy itt a Földön kellene először rendet tenni a fejekben, hogy igazán nagyot léphessünk előre az űrben?

Erre nagyon nagy szükség lenne. Sajnos a globális információs hálózatok fejlődésének és az internetnek természetes velejárója, hogy a butaság is gyorsan terjed, de mintegy erre adott immunválaszként sokkal komolyabban kell vennünk a természettudományos képzés fejlesztését és az ilyen ismeretanyag kommunikációját.