Mennyivel kevesebb uniós pénzt kaphat Magyarország?

Sokan tartanak attól, hogy az Európai Unió következő, 2021-2027-es költségvetési időszakában kevesebb forrás jut majd a kohéziós források és a közös agrárpolitika finanszírozására, így a magyarországi beruházásokra is. Tényleg vesztesek lehetünk? 

Nem tartom jónak azt a szemléletet, amely eleve győztesekre és vesztesekre osztja fel a tagállamokat. Az uniós költségvetés adja az Európai Unió létezésének alapját, meghatározza Európa életét és jövőjét. Ez egy win-win (nem zérusösszegű) játszma kell, hogy legyen, hiszen az a cél, hogy a különféle szakpolitikákra költött pénzek eredményeként egy sikeresebb és eredményesebb legyen.A következő hétéves pénzügyi ciklus megtervezésekor is az a legfontosabb szempont, hogy az unió működőképes maradjon, és meg tudja valósítani a céljait. Ugyanakkor nekünk is fel kell készülnünk arra, hogy kevesebb lesz a kohéziós és agrártámogatás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne kapnánk támogatást, arra azonban figyelni kell, hogy a lehető legjobban használjuk fel a kapott összeget.

Hazánk hogyan képviselte az érdekeit az eddigi két pénzügyi ciklus során? 

Mindkét időszakban sikeresen képviseltük a magyar érdekeket, így Brüsszel olyan hétéves költségvetéseket fogadott el, amelyekben érvényre jutottak a magyar szempontok. Akadtak olyan országok, amelyek talán kevésbé jó feltételeket voltak képesek kiharcolni, mint mi, de – mint mondtam – nem szabad szembeállítani az egyes országokat az agrárpolitikáról vagy a kohéziós pénzekről szóló vitákban, mert közös az érdek és a cél. 

A 2004-es csatlakozás utáni időszakban melyek voltak a legfontosabb területek, ahol sikerült érvényre juttatni a magyar szempontokat?

Akkoriban költségvetés-ellenőrzési bizottság elnöke voltam az Európai Parlamentben, így jól láttam, hogy a 2004-es bővítés után – amikor a kelet-közép-európai országok csatlakoztak – a büdzsé addigi struktúrája és szemlélete már nem felelt meg az új kihívásoknak. Akkor hoztuk létre az a különleges munkacsoportot, amely gyökeresen átalakította a költségvetési struktúrákat. A változás lényege az volt, hogy a súlypont eltolódott a fenntartható európai versenyképesség irányába. Így került előtérbe a növekedés,a regionális és a kohéziós fejlesztésekkel, és csak ezután jött az agrárium és a többi európai politika.

A prioritások kijelölése mellett az egyes politikák végrehajtásánál is olyan feltételeket sikerült kiharcolni, amelyek jobban alkalmazkodtak a közép-kelet-európai országok igényeihez.

Így például a 2007-2013-as ciklusnak úgy vágtunk neki, hogy arra még az n+2-es szabály vonatkozott, vagyis a pénzügyi ciklus hivatalos lejárta után csak két évig lehetett az adott időszak pénzügyi keretét használni. De el tudtuk magyarázni Brüsszelnek, hogy nálunk nehezebb előkészíteni és megvalósítani az uniós közbeszerzések szerint zajló beruházásokat, sikerült elfogadtatni az n+3 szabályt. Ugyancsak fontos vívmány volt, hogy az önkormányzatok esetében az áfát is beleszámíthatjuk a költségvetési támogatásba. A harmadik fontos dolog pedig az volt, hogy számos projekt esetében alacsony, 10-15 százalékos önrészesedést sikerült kiharcolni, miután megértettük Brüsszellel, hogy a forráshiányban szenvedő országoktól nem szabad elvenni a projekt megvalósításának lehetőségét. Ilyen körülmények között jött létre tehát a 2007-2013-as költségvetés, amelyről bátran mondhatom, hogy a javunkat szolgálta. 

Fazakas Szabolcs, a Magyar Közgazdasági Társaság Európai Uniós Szakosztályának elnöke

Milyen problémák merültek fel az éppen most folyó 2014-2020-ás költségvetési időszak tárgyalásán? 

Hazánk számára az volt a fő kérdés, hogy meg tudjuk-e tartani a korábban elért jó pozícióinkat. Ne feledjük, a 2010-es évek elejére már körvonalazódtak a nettó befizető és a  nettó kedvezményezett országok közötti ellentétek. A populista EU-ellenes erők számos befizető nyugat-európai országban megkérdőjelezték a felzárkózást szolgáló kohéziós politikák létjogosultságát, holott már az uniót alapításától fogva az a szemlélet jellemezte, hogy kiegyensúlyozottan kell fejleszteni, ezért a fejlett térségek befizetéseiből kell támogatni az elmaradottabb régiókat. Ezzel ugyanis végső soron mindenki nyer. Határozott magyar fellépésre elértük, hogy a 2014-2020-as időszakban nem csökkentek a kohéziós és az agrártámogatások, fent tudtuk tartani a szintet.

Sőt, a második periódus összességében kedvezőbb is volt az elsőnél, mert az agráriumnál 2013-ra fokozatosan elértük a száz százalékos uniós támogatási szintet.

Számítások szerint az első 15 évben Magyarország nettó 50 milliárd euró bevételhez jutott, vagyis nem váltunk nettó befizetővé. Matolcsy György jegybankelnök is arról beszélt a minap egy konferencián, hogy a felzárkózáshoz szükséges források nagy részét az Európai Unió adja, a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban összesen 10200 milliárd forintot. Ha valamit kifogásolhatok, az talán az, hogy az úgynevezett közös “fazekakból” nem vettük ki eléggé a részünket, így kevesebb fejlesztési pénzt tudtunk szerezni például a határmenti együttműködésre, a kutatás-fejlesztésre vagy a hallgatói mobilitásra. 

Köztudott, hogy a magyar növekedési adatok és a beáramló uniós pénzek nagysága szorosan összefügg. Hogyan látja, kezd lazulni az összefüggés, vagy sem?

Amikor a magyar gazdaság még a szakadék szélén tántorgott, nagyon nagy szüksége volt az uniós pénzekre. Ma azonban már olyan helyzetben van, hogy nem csak az uniós támogatásoktól függ a növekedés. De azt látni kell, hogy az uniós pénzek nagyban hozzájárulnak ehhez. A jelenlegi ciklusban lekötött támogatások kifizetése 2022-2023-ig tart, tehát addig folyamatosan folynak be a pénzek.

A 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus támogatásait hazánk szinte száz százalékig fel  tudta használni. Mi várható a mostanában befejeződő ciklusban?

Hazánk korábban is bebizonyította, hogy nagyon jól fel tudja szívni a támogatásokat. Ez nem változott, így a mostani ciklusban hasonló felhasználási arányra lehet számítani, hiszen már tavaly lekötöttük a teljes keretet. Most már csak az a feladat, hogy bebizonyítsuk, képesek voltunk teljesíteni a felhasználásra előírt kritériumokat. Ha ez sikerül, akkor Brüsszel kifizeti a megítélt támogatást. Figyelni kell azonban a szabályozásra: amennyiben egy ország maga jön rá, hogy képtelen teljesíteni egy-egy projekt esetében az előírt feltételeket, és visszavonja a támogatási kérelmet, akkor más célra felhasználhatja a keretet. Ha azonban az uniós ellenőrzés során derülnek ki a hibák, akkor elvész a pénz.

Ezért nagy a felelőssége a magyar adminisztrációnak. Ezért is van az, hogy mindig túltervezik a felhasználást, hogy egy-egy kieső projekt helyébe más léphessen.

Ugyanakkor azzal is számolni kell, ha az unió valamely beruházást nem finanszírozza meg, akkor a magyar költségvetésnek kell a helyére lépni. Miután mostanra megegyezett a magyar kormány az uniós tisztségviselőkkel a technikai problémák miatti vitás projektek finanszírozásáról, a néhány hónapig lelassult kifizetés ismét normális mederbe terelődött. Ebből az a tanulság, hogy ne küldjünk ki olyan számlákat, amelyeket vitathat az EU.

A 2021-2027-es időszakra javasolt uniós költségvetés csökkenést jelent a jelenlegihez képest. Hol számíthatunk a nadrágszíj meghúzására, és mire lehet több pénz? 

Annyiban jogos az aggodalom, hogy gyülekeznek a viharfelhők az uniós költségvetés felett. A problémák egy része abból fakad, hogy a jelenlegi rendszer bürokratikus és rugalmatlan.  Még mindig azt finanszíroznak meg, amit hét éve határoztak el, miközben ez idő alatt óriásit változott a világ, és rengeteg új feladatot kellene megoldani az uniós forrásokból, de nem lehet rá plusz pénzeket szerezni. Ilyen, nem előre látott esemény a migráció, ami 2015-ig lényegében ismeretlen fogalom volt. Ezután viszont milliárdokat kellett ígérni Törökországnak cserébe azért, hogy visszatartsa a menekülthullámot, de az olasz partokra vagy a görög szigetekre eljutó menekültek miatt ez a két ország is joggal tart igényt  támogatásra.

Kiderült, hogy egyre nagyobb feladat, és mind több pénzt emészt fel a közös határvédelem, vagy a terrorizmus elleni háború. Ha pedig a közös védelmi politika terén is előrelépés történik, és létrehozzák az európai hadsereget, annak a költsége nagyobb lesz, mint az éves büdzsé.

De nemcsak ezek viszik a pénzt, hanem az utóbbi időben egyre hangsúlyosabbá váló klímavédelem, a határigazgatás és biztonság vagy a hallgatói mobilitás is. Az új finanszírozási igények önmagukban elegendők arra, hogy széfeszítsék a meglévő kereteket. De az EU nemcsak költségvetési, pénzügyi válsággal küzd, hanem a reálgazdasági folyamatokban is mutatkoznak problémák. Komoly lemaradásban vagyunk a globalizáltversenytársakhoz képest a digitális átállás, a mesterséges intelligencia és a modern technológia alkalmazása terén. Ezért jelentős uniós forrásokat kell mozgósítani ahhoz, hogy túllépjünk a 20.századi szemléleten, és fenntartható, versenyképes gazdaságot építsünk.

A jövő költségvetésében tehát 4-5 olyan új prioritás jelentkezik, amelyekre sokat kellene költeni, amit néhányan a hagyományos mezőgazdasági és kohéziós politikákra szánt összeg terhére kívánnak biztosítani.

Mindez évek óta ismert probléma. Az a kérdés, hogy az új költségvetésben el lehet-e ezeket ismerni?

A közös védelem nélkül is még évi 15-20 milliárd eurónyi kiadásról van szó úgy, hogy ebben nincsenek benne az ipari és a képzési programok kiadásai. Kérdés, honnan szerezzünk erre fedezetet. A problémát súlyosbítja a brexit, hiszen annak hatására évi 15 milliárdnyi eurónyi angol befizetés esik ki. Így nyilvánvalóan nem marad elég pénz az agráriumra, az oktatásra és az egyéb célokra.

Erre mondta Günther Oettinger, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős európai biztos, hogy felezzük meg a problémát: vagyis a felét álljuk a költségvetésből, a másik felét pedig plusz befizetésekkel pótoljuk. Ez reális megoldás lenne, de sehol nem talált támogatókra, nem tetszik sem a befizetőknek, sem a kedvezményezetteknek.

Annak ellenére nincs megoldás ezekre a problémákra, hogy már régóta dolgoznak rajta, és nagyon szorít az idő. Még a legnagyobb befizető Németország is szembeszállt a német biztos elképzelésével, így nem támogatta, hogy a tagországok bruttó nemzeti jövedelmének 1,19 százalékára nőjön a költségvetés összege, hanem az 1,00 százalékos érték mellett foglalt állást. Tehát ma már nem az a kérdés, hogy hány százalékkal csökkentik hazánk számára a kohéziós és agrártámogatásokat a brexit és egyéb költségek emelkedése miatt, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán időben elfogadott uniós költségvetés. Abban sem vagyok biztos, hogy az utolsó időpontra, az október 17-i uniós csúcsra lesz elfogadható javaslat. 

Az Európai Bizottság új mechanizmust vezetne be abból a célból, hogy megvédje az uniós költségvetés felhasználását a jogállamiság hiányosságaiból következő pénzügyi kockázatoktól. Et mit jelent számunkra?

Úgy látom, a kohéziós és egyéb uniós támogatásokból egyre inkább szeretnének kihátrálni egyes nyugat-európai politikusok. Mert ha sikeres a felzárkóztatás, akkor irigyek, ha pedig nem, akkor azt mondják, hogy minek adtuk oda a támogatást, nem volt semmi értelme. Így erősödött meg az az álláspont, hogy az uniós támogatások  kifizetését a jogállamisághoz kellene kötni. De nem eldöntött még, hogy melyek ezek a kritériumok, és ki fogja elbírálni az azoknak való megfelelőséget. Inkább úgy tűnik, hogy találni véltek egy olyan fegyvert, amellyel kényszer alá helyezhetik a nekik nem tetsző országokat, mint Lengyel- és Magyarország. Az uniós költségvetést eddig csak úgy lehetett elfogadni, ha minden tagország rábólintott. Ha viszont bevezetik a büdzsé elfogadásától független politikai szempontrendszert, az felülírja a szabályokat, és ezzel akár vissza is lehet élni. Összegzésképpen annyit el lehet mondani, hogy hazánk az eddig kapott támogatást az ország és Európa érdekében használta föl.

Meg lehet mondani, hogy a nekünk juttatott támogatásokból mennyi áramlik vissza Németországba?

Ezt lehetetlen kiszámítani, hiszen senki nem tudja megmondani egy-egy nálunk dolgozó német vállalat mennyiben számít magyarnak vagy németnek.

Számomra elfogadható Oettinger úr számítása, miszerint minden kohéziós kifizetés 70 százaléka a német gazdaságot gyarapítja. Ez megnyugtathatja a német ipart, es persze bosszanthatja az olaszokat és a franciákat.

De azt is tudomásul kell venni, hogy a magyar gazdaság szorosan kötődik a némethez, míg tőlünk délre, például Romániában vagy Bulgáriában arányaiban több az olasz, francia érdekeltség. Mindezt figyelembe véve nemcsak nekünk, a felzárkózóknak, hanem az egész uniónak érdeke a kohéziós támogatások fennmaradása és eredményes felhasználása.