Furcsa és ellentmondásos a helyzet a koronavírus lombardiai epicentrumában, amely Olaszország gazdasági központja. A politikusok óriásit hibáztak, hogy későn hirdették ki a kijárási tilalmat – mondta a lapunknak adott interjúban Csákányi Judit szobrászművész, idegenvezető, akit otthonában értünk utol. Mint fogalmazott, a város polgármestere az embereteket egyenesen arra bátorította, hogy „megnyitjuk Milánót” címen menjenek ki az utcára. Szintén kudarc a 21 millió euróból a városban felhúzott ideiglenes kórházi pavilon is, ahol 205 férőhely van es jelenleg 21 beteg fekszik. Mint megtudtuk, napról-napra több a munkanélküli, számuk már három millió, rengeteg vállalkozás, kisüzem ment csődbe.
Mióta él karanténban?
Kezdetben még szürreálisnak tűnt, hogy 2020-ban egy vírus ekkora pusztítást képes végezni. Senki sem gondolta, hogy ideáig jutunk. Lassan két hónapja vagyunk bezárva. Milánó polgármestere a napokban azt mondta, fokozatosan enyhítenek majd az óvintézkedéseken, de rögtön szigorítják azokat, ha a járványgörbe újra felfelé ível. Ugyanis pár nap múlva valamit kell lépni a politikusoknak.
Május harmadikán lejár az első időszakra vonatkozó karantén időpontja.
Május negyedikétől megszűnik a kijárási tilalom. Bár ajánlják a 70 év felettieknek, hogy legyenek óvatosak.
Csákányi Judit: Rettenetes fájdalom ez a helyzet Olaszország hanyatlását látni
A termelés visszatérhet az üzemekbe, igaz, a nagyobb gyárak közül sokan nem zártak be, de 49 százaléka az üzemeknek leállt. Megnyitják az üzleteket, termeszétesen óvatosan: kötelező a maszk, a kézfertőtlenítés, távolság betartása, és kevesen mehetnek be egyszerre. A félelem egyik oka, hogy az olasz gazdaság motorja Lombardia tartomány. Ellenben mint mindennel, ezzel kapcsolatban is rengeteg az ellentmondás.
A veszteség hatalmas és a római kormány korábban mást közölt.
Így nem csoda, hogy akiknek megmaradt a munkahelye, az fél. Ilyenek az egészségügyi dolgozók, szolgáltatásban tevékenykedők, újságírók, tanárok, bankokban, biztosításban való alkalmazottak. Szintén nem vesztették el állásukat a közhivatali tisztségviselők, a szállítmányozók, illetve a mezőgazdasági alkalmazottak.
Említette az ellentmondást, mire gondolt?
Arra, hogy április közepétől fokozatosan újranyitották volna a könyvesboltokat, az erdészeteket és a csecsemőcikkeket áruló üzleteket.
Védőmaszkot viselő eladó Milánó belvárosában. Olaszországban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket fokozatosan feloldják.(Fotó: MTI)
Lombardia, Piemonte és a déli Campania tartomány azonban hallani sem akart erről. Ezért a májusi dátum.Addig nem nyitnak ki ezek a boltok, de a mozik, színházak, a Scala, a templomok sem természetesen. Nincs esküvő, de temetés se, noha rengeteg a halott.
Lombardia kormányzója a hétnapos munkahét ideiglenes bevezetését javasolt a regionális parlamentben, hogy újrainduljon a tartomány gazdasága.
Attilio Fontana szerint a munkahét öt napról hét napra történő elosztása, forgó rendszerben talán növelheti a termelékenységet. Városunk polgármestere Giuseppe Sala sincs a helyzet magaslatán. Legalábbis azt látom. Sok hibát követett el.
Nem erős vád ez?
Nem vád, hanem tény! Kezdetben mindent rosszul kezeltek, azért mert egy ismeretlen helyzet előtt találta magát mindenki.
Mit ért rossz kezelés alatt?
A vírus megjelenésekor sem ő, sem más politikus nem ismerte fel a helyzet súlyosságát, sőt arra buzdították a lakosságot, felesleges bezárkózni. Mind a kormányzó, azaz a megyei elnök, mind a polgármester könnyelmű volt.
Hogy lehet azt mondani két héttel a járvány megjelenése után, hogy „megnyitjuk Milánót”! A polgármesternek ez volt a jelszava!
Azt mondta, hogy a helyiek a kiürült várost újra vegyék birtokukba. Gyakorlatilag így terjedt tovább a vírus, rengetegen nem vették figyelembe, hogy nem lett volna szabad kimenni.
Későn kaptak észbe?
Nem ezt mondanám. Nem a lakosság volt a hibás. A politikai vezetőket hibáztatom. Rosszul kezelték a lombardiai helyzetet. Ez alól kivétel Veneto megye. Jobban is állnak, mint mi. Milánóban az egyik legrosszabb a betegek és a halottak száma.
Végül mekkora lett a szigor?
A hivatalos hírek arról szólnak, hogy ötszáztól-háromezer euróig terjedő büntetést szabnak ki azokra, akik nem tudják bizonyítani, hogy miért vannak az utcán. Jelenleg csak élelmiszerért, gyógyszertárba, vagy sürgős esetben mehetnek ki. Ehhez képest más a helyzet.
A központhoz közel lakom, ám még egy hatósági embert sem láttam, aki büntetett volna.
Valószínű, hogy Milánó központi kijáratainál figyelnek jobban, illetve figyelmeztetnek.
A fiatalokkal mi a helyzet?
Ugyanaz, mint Magyarországon. Friss hír, hogy az érettségit „fizikai formában” megtartják. Itt úgy vélik, ezt a fontos eseményt nem lehet virtuális formában és térben megtartani.
Sokat változtak a bajban az emberek?
Közeli ismerőseimről tudok véleményt mondani. Mindenki feszült, hiszen nem tudjuk mi lesz a végkifejlet, legfőképp, hogy mikor. A szabályokat a szigorítás óta betartják, ám ahogy tapasztalom – hiszen a kutyámat ki kell vinnem – mindenki „idegbajos”. Persze érthető. Elég egy rossz szó, máris vita van. Ahogy megszűnik a kijárási tilalom, kiszabadulnak majd, mint szellem a palackból. Ezt sürgetik is, mondván „itt demokrácia van”. Éppen ezért hatnak üdítően azok a pillanatok, amikor hallom, hogy egy-egy ház erkélyéről énekelnek, gitároznak, hegedülnek, tapsolnak. Furcsa, ellentmondásos ez a helyzet.
Legtöbben a fiatalok közül vesztették el munkájukat, hogyne lennének idegesek.
A vejem színész, a lányom is színházban dolgozik, pontosabban dolgozott, hiszen a művészeti intézmények zárva, nem tudják, mit hoz a jövő. Munkanélküliek lettek.
Kapnak állami segítséget?
A lányom a munkanélküli segélyt még most sem kapta meg, mint más, több százezer fiatal, pedig erre is ígéret volt. Most azt mondják, majd április végére. Ez alól kivétel az a 600 eurós támogatás, amit kiutaltak azoknak a szabadúszóknak, akik nem dolgoznak, mint például a vejem. Valószínűsítem, az ő színházuk, csak úgy, mint a többi, az idén már ki sem nyit. Rengetegen szegényedtek el egyik pillanatról a másikra. A pattanásig feszült helyzet ellenére dicséretes, hogy aki a legnagyobb bajban van, azon a többiek segítenek. Kosarakban élelmiszert raknak ki az utcára számukra.
Ezért vált komplikálttá, furcsává és kiszámíthatatlanná a milánói lét. Semmi nem lesz olyan, mint volt.
A szupermarketekben minden kapható, szerencsére hosszú sor és várakozási idő sincs, mint régen. Természetesen maszk nélkül kimenni tilos. Akinek nincs, az ingyen kap a bolt bejárata előtt. Mindent helyben, országon belül kellett megoldani, mert sajnos hazánk, amely a legnagyobb elszenvedő, segítséget külföldről kapott.
Elmaradt a helyi összefogás?
Érdekesen alakult. Olaszországban 5.200 négyzetméteres, száz férőhelyes kórházat épített Katar.
Ötmillió dollárt adott Kuwait, harminc orvost küldött Norvégia, 11 orvos és 7 ápoló jött Romániából. Tíz tonna kórházi felszerelés pedig az Emirátusokból érkezett.
Rengetek külföldi jött segíteni Albániából, Kubából, Brazíliából, Romániából, Kínából. Ezzel a furcsa valósággal most szembesülünk, pedig Olaszország a mi Lombardia tartományunknak nagyon sok mindent köszönhet.
A betegek kezeléséhez szükséges lélegeztető-berendezés orvosi oxigénpalackjait töltik Cinisello Balsamóban (Fotó: MTI)
Ellenben ha igazságos akarok lenni, Silvio Berlusconit ki kell emelnem, tízmillió eurót adott arra, hogy Milánóban a vásár területén felhúzzák az ideiglenes kórházat.
Ellenmondó hírek érkeztek erről az intézményről. Helyben, önök miként látják?
A kínai példa alapján óriási hévvel, nagy felhajtással indult az építés. El is készült, ám kiderült, hogy jóformán üres.
Jelenleg csupán 21 beteg van a 21 millió eurós intézményben. Egy intenzív terápiás részlegnek egy már működő kórház területén kellene lenni, nem Milánó másik szegletében, nem önálló működéssel.
Egy neves kórház főorvosa is nyilatkozta, hogy a kudarc azért van, mert ezt az új építményt, a milánói kórház belső területén kellett volna felhúzni, mivel ott már létezik két elhagyatott pavilon, amit rendbe lehetett volna hozni.
A többi egészségügyi intézményben most mi a helyzet?
A kezdeti káosszal szemben rengeteget javult. Minden nap ürülnek az intenzív osztályok. Az látom, az orvosok, ápolók is hozzászoktak a helyzethez, felszabadultabbak, kevéssé leterheltek.
Ingyenes arcmaszkot ad egy gyógyszerész a koronavírus fertőzés szempontjából fokozottan veszélyeztetett csoportba tartozó vásárlójának (Fotó:MTI)
Egyre kevesebben mennek elsősegélyre, csökken az új fertőzöttek száma. Itt a hetvenen túli korosztálynak javasolják, hogy maradjanak otthon. De ez is csak javaslat. A boltokban sincs idősáv, mint Magyarországon. Olaszul a karantén úgy hangzik, quaranta, azaz negyven. Ezek után nem értem, hogy egy vírus lefolyásánál miért csak 14 napot emlegettek először. Pedig világos: minden vírusnál legalább negyven napot otthon kellene maradni, karanténban.
Koronavírussal fertőzött beteget ápolnak a milánói Vizzolo Predabissi kórház intenzív osztályán (Fotó: MTI)
De a legnagyobb kérdés: meddig élünk úgy, hogy sokan kerültek kilátástalan helyzetbe, maszkban járnak, nem ülhetnek ki a kávézók, borozók teraszára, nem pihenhetnek, nem szórakozhatnak!
Ez önöknek különösen hiányzik.
Valóban. Az olaszok az életigenlésről híresek. Együtt kell élnünk sokáig ezzel a helyzettel. Persze mindent meg lehet szokni.
Munkáját miként érintik az imént felsoroltak?
Szabadúszó vagyok. Azt biztosan állíthatom, az idegenvezetői munkámat erre az évre elvesztem. Ez már most látszik, hiába oldják majd el a karantént, nem lesznek csoportjaim. Kapcsolatban vagyok a magyar kollégákkal is, ugyanez a helyzet náluk is, azaz önöknél is. Szerencsére van mit csinálom, szobrokat készítek, festek, vannak megrendeléseim illetve rajzot tanítok. Így könnyebb a helyzetem. A tanítás online folyik a tanítványokkal. Nyugodt vagyok. Eddig megúsztam, de biztonság és garancia semmire sincs.
Beszéltem kisvállalkozókkal is, lenullázódtak. Főként a szolgáltatóiparban dolgozók húzhatják le a rolót. Ugyanígy tönkremennek a nyári szezonban dolgozó vendéglátósok is.
A tengerparti strandok, szállodák, megnyílnak ugyan, de nagyon óvatosan, ott is limitálva lesz a vendégszám, és az egymástól kétméteres távolság betartása kötelező.
Mire számítanak?
A gazdasági kár felbecsülhetetlen, az emberéletekről nem beszélve. Milánó tömegközlekedése kilencven százalékkal csökkent, felfoghatatlan a bevételhiány.
A Scalát bezárták, ez heti mínusz egymillió euró. Az ingatlanpiac a vírus miatt kevéssé pörög, de nem áll le.
Terjed az ázsiaiak kiközösítése?
Igen. Hallottam erről a jelenségről más országból is, de tapasztalom is. Az utcákról teljesen eltűntek, rengetegen hazautaztak. Aki maradt, az pedig visszahúzódott a város ázsiai negyedébe, egy kínait sem láttam hetek óta. Az emberek hibáztatják őket, hogy elhallgattak fontos információkat a vírusról. Ettől függetlenül, érdekes dolgot is tapasztalok.
A kínaiak nagyon sokat segítettek rajtunk, küldtek orvosokat, rengeteg felszerelést hozzánk.
Talan hibásnak érzik magukat, így kompenzálták Lombardiát, illetve Rómát. Persze az igazságot sosem tudjuk meg. Ám azt megélni, hogy egy ilyen gyönyörű hely, mint Olaszország hanyatlásnak indul, rettenetes fájdalom.
