Nincs ingyen ebéd, magunk fizetünk az adatainkkal

Nincs kétség, nagy kincs az adat. De mennyire látja ezt a mindennapi ember?

Sokan azt gondolják, amiért nem fizetnek a hitelkártyájukkal, az valóban ingyen van. Pedig ők sajnos tévednek, ugyanis ha nem fizetünk a szó hagyományos értelmében valamiért, akkor valójában magunkat, a szabadságunkat „adjuk el”. Kiszolgáltatottá tesszük magunkat azáltal, hogy információt csepegtetünk, illetve sokszor inkább öntünk rájuk magunkról, azaz lehetőséget adunk arra, hogy minket megismerjenek, és ezáltal befolyásoljanak. De azok a felhasználók se dőljenek hátra, akik fizetős alkalmazásokat használnak – az adat-kereskedés ott is működik.

Akkor tehát azt mondod, hogy a társadalom valójában nem tanulta meg helyesen használni ezeket az eszközöket, és még mindig nem tudatosult, hogy nincs „ingyen ebéd”?

Igen, egyelőre összességében nem tanulta meg ezt a tézist, de azt gondolom, hogy hamarosan mindenki rájön erre. Hogy ez a rádöbbenés mennyire lesz fájdalmas, azt nem lehet megmondani, de bőven lesznek egyértelmű jelek, nagyon is hamar.

Valójában egy bizalmi kérdésről beszélünk, ami nem tudatosult a felhasználókban. Amikor valaki csinál egy fiókot, pl. egy Gmail-fiókot, akkor teljesen kiadja magát az adott cégnek. De nagy kérdés, hogy ezek a társaságok élnek-e a betekintés lehetőségével?

Biztosan állítani semmit nem akarok, de azt gondolom, hogy igenis élnek a betekintés lehetőségével. Bizonyos esetekben szinte biztosan. A felhasználók naívak, amikor azt gondolják, hogy a begyűjtött adatokat csak a „felhasználási feltételekben” megadott célra használják. Gondoljunk a Cox Media Group botrányra, amikor a Google évekig tagadta az aktív hallgatás létezését, majd kiderült, hogy folyamatosan alkalmazták.\
Érdemes nyitott szemmel járni, és végiggondolni, hogy valójában mennyit adunk ki magunkból, ezt vajon mire használhatják fel, és vajon mennyit ér ez az adathalmaz, ami egy email-fiókban lapul. 

Azt érzem, hogy a társadalom sokszor elutasító, és inkább nem is gondol bele a veszélyekbe. Fülemben vannak a válaszok: „nincs rejtegetni valóm, legális, adózott pénzből élek, nem vásárolok illegális dolgokat, én biztosan unalmas vagyok, minek figyelnének meg engem?” Mondhatjuk ezt a hozzáállást struccpolitikának?

Sajnos a sokaság egyelőre ott tart, hogy a digitális teret nem is tekinti „igazinak, valósnak”. Hadd mondjak egy példát: azt senki sem gondolja, hogy este, amikor behúzom a lakásom ablakán a függönyt, akkor titkolózom, és rejtegetni akarok valamit…

Igen, de függönyök használata egy évszádos szokás, a digitális tér története pedig legfeljebb néhány évtizedre nyúlik vissza.

Pontosan, de annak mindenképpen tudatosulnia kellene, hogy nagyon is valós a virtuális tér. Hadd mondjak egy másik példát: amikor egy weboldalt megnyitunk, gondolkodás nélkül elfogadjuk az összes cookie-t. Utánanéztem, ha az egyik legnagyobb magyar hírportálra látogatunk el, akkor a cookie-k elfogadásával annak adunk zöld utat, hogy az adataink több mint 900 helyre jussanak el. Azt gondolom, hogy önmagában ez a szám is sokatmondó.  Természetesen ez a sokszáz adatbróker cég utána eladja az információkat, hiszen ebből él, tehát a sort tovább is lehetne folytatni. Adataink útja tehát kontrollálhatatlanná válik, így igen nehéz ellenőrizni, hogy a folyamat végén mire használják fel azokat.

A biztonsági rendszerek fejlesztőcsapatai tökéletesen ismerik a saját terméküket, bármikor bele tudnak nyúlni. Egyáltalán van bármiféle adathasználat-etika?

Tökéletesen biztonságos rendszer nincs, nem létezhet. Amit megéri támadni, azt támadják is – ebben mindenki biztos lehet. Naponta többezer adat-tárhelyről lopnak adatot, de fontos különbséget tenni. A lopás teljesen más, mint amikor a beleegyezésünkkel tudnak meg adatokat rólunk - ez fontos különbség!

Hogyan lép fel az Európai Unió? Mit próbálnak tenni a döntéshozók? A Chat Control ötlete mennyire lehet alkalmas a csalások kiszűrésére, a rendszer tisztítására?

Nagy különbségek vannak, fontos elválasztani alapvető dolgokat. Szerintem a GDPR-rendszer valamit ér, bizonyos mértékben segíti kiszűrni az adatszivárgásokat. Ugyanakkor privát véleményem szerint a Chat Control, magyarul az, hogy minden digitális kommunikációnkat el tudják olvasni, a mesterséges intelligencia értelmezi, és ha számára gyanús, akkor értesíti a megfelelő hatóságokat, teljesen más céllal született, és igencsak vitatható, személyesen én ellenzem. Az egészet Brüsszel, a kevés konszenzusos kérdés egyikének, a gyermekvédelemnek a köntösébe bújtatta, de szerintem valójában teljesen más célokat szolgálhat. Igen problémásnak tartom, hogy maga az Európai Unió egyébként magyar nyelven is letölthető jelentése szerint a tesztidőszak nem járt sikerrel, a rendszer nem hozott semmilyen mérhető eredményt a szexuális ragadozókkal szemben. Ennek ellenére nem „dobták ki” az ötletet.\
Az pedig csak hab a tortán, hogy folyamatosan lesöprik az asztalról az olyan ötleteket, amik egy réteg felett gyakorolnak kontrolt, de nem járnak tömeges megfigyeléssel.\
És a legszebb, hogy az adott üzenet olvasása a saját eszközön történik, azaz a saját laptopunkba „mennek bele”.

Az az érzésem, hogy az NDK titkosrendőrség, a Stazi ehhez képest gyenge kezdő volt…

Igen, a saját gépünket figyelik, amit a saját energiánkkal üzemeltetünk. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Chat Control kiépítése már eddig is brutális eurómilliárdokba került, és még elképesztő összegeket kellene költeni rá, hogy professzionálisan működjön. Ha egyszer azonban megvan, akkor üzemeltetni aprópénzért lehet, és pár gombnyomással azt is át lehet állítani, hogy milyen típusú üzeneteket figyeljen. Látni kell, hogy mindössze egy szinte ellenőrizhetetlen ígéret, hogy nem használják másra.

Az, hogy nincs a mindennapi ember számára is jól látható, tömeges tiltakozás az utcákon a Chat Control ellen szintén bizonyítja, hogy a technológia fejlődésének üteme lekörözte a társadalom adatbiztonságról való gondolkodásának fejlődését.

Nagyon kevesen foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de a trend bíztató. Sokszor annyian foglalkoznak ma az adatbiztonság kérdésével, mint néhány évvel ezelőtt. Persze a társadalom kevesebb, mint 10 százalékáról beszélünk, de számuk gyorsan nő. Szerencsére megvan a szoftver és alkalmazáskészlet arra, hogy töredékére csökkentsük az adatszivárgást. \
Egy biztos, minden egyes lépés a biztonság felé, egyre „kényelmetlenebbé”, összetettebbé teszi az adott eszköz használatát. Amíg a kényelmet tartjuk mindenek előtt, csodát nem lehet várni, de ez meg fog változni.

De most ott tartunk, hogy egy kétlépcsős azonosításon is felháborodik a felhasználók döntő része – a kényelem feladásától nagyon messze vagyunk, nem?

Igen, és ez egészen addig így lesz, amíg „nem fáj eléggé” az adatszivárgás. De azért nem mindig kell nagy dolgokra gondolni, érdemi lépés már a megfelelő böngésző használata is, kerüljük el a Chrome-ot. Le tudja váltani a Brave, vagy éppen a LibreWolf – de több jó megoldás is van.\
Ha a mobil operációs rendszereket nézzük, ott sem kell kétségbeesni. Vannak például az úgynevezett Google mentesített Androidok, nekünk is van egy fejlesztésünk, a MosaicOS, ami hozza egy hagyományos Android kényelmét, nem kell lemondanunk a Google-szolgáltatásokról sem, de mindent egyesével a felhasználó tud lekapcsolni – így tud nagyon magas szintű védelmet nyújtani.

Tekerjük előre az idő kerekét! Hova vezethet a teljesen lekövethető társadalom? Mire készítsük fel a gyermekeinket?

Nekem a legmegdöbbentőbb, hogy azonnal megtudom a Kréta alkalmazáson keresztül, ha a fiam kap egy egyest – velünk ellentétben tehát már lehetőségük sincs a „megfelelő pillanatban” közölni a hírt. Ők már ebbe nőnek bele. Kínában publikusak már az úgynevezett reputációs rendszerek, azaz gyűjtik a viselkedésünket. Hamarosan megjelennek a CBDC-k, azaz a digitális jegybankpénzek, amik programozhatóak, azaz akár előírhatják, hogy a leadózott fizetésem mekkora részét költhetem pl. alkoholra. Nyilván ígérik, hogy nem fognak korlátozásokat bevezetni. Amikor azonban a reputációs rendszerek, és a digitális fizetések összeérnek, akkor lesz lehetőség arra, hogy a viselkedésünk alapján értékeljék, hogy mit tehetünk – és már el is jutottunk George Orwell 1984 című könyvéig. Az író üzenete most is aktuális: a technikai megfigyelés és a politikai hatalom együtt különösen veszélyessé válhat.