Ókovács Szilveszter: Az Operaház két tucat bemutatóval készül az új szezonra

Interjú2020. aug. 29.Bozay Gergely

A járványügyi szabályok maximális betartásával készülünk az új szezonra és felkészülünk az esetleges nehézségekre is – mondta a növekedés.hu-nak Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója. Hangsúlyozta: az Operaház felújításával nagy lépést teszünk az irányba, hogy 21. századi színvonalú, a világ vezető dalszínházaival azonos körülményeket teremthessünk a produkciók létrehozásához. A főigazgató arról is beszélt, hogy az opera manapság rétegműfajnak számít, és valószínűleg már nem is lesz olyan népszerű, mint a 19. században volt, amiben szerepe van annak is, hogy ma már a zenés színházon belül vannak más, sokkal szélesebb közönséget megszólító műfajok.

A koronavírus-járvány milyen hatással járt az Operaházban? Történtek-e elbocsátások? Hány koncert maradt el a járvány miatt, ez milyen anyagi kárral járt?

A koronavírus-járvány az egész kulturális szektort hátrányosan érintette, ahogy az élet megannyi területét is. Intézményünk mindent megtesz azért, hogy a pandémia okozta károkat enyhítse, művészeit és a közönségét megtartsa, kárpótolja. Az őszi szezon megkezdését a fokozott óvatosság jegyében tervezzük: számunkra a legfontosabb a munkatársaink és a közönségünk védelme. A járványügyi szabályok maximális betartásával készülünk az új szezonra és felkészülünk az esetleges nehézségekre is.

Elbocsátások mindezidáig nem történtek, és mindent elkövetünk, hogy ez a továbbiakban is így maradjon, és a szabadúszó művészeinknek is sikerült előleg-programot indítani. 

Nemzetközi összevetésben hol tart az Opera, fel tudjuk-e venni a versenyt más nagy európai dalszínházakkal?

Az Operaház felújításával nagy lépést teszünk az irányba, hogy 21. századi színvonalú, a világ vezető dalszínházaival azonos körülményeket teremthessünk a produkciók létrehozásához. Számos művészünk szakmai színvonala és együtteseink léptéke már ma is az európai első vonalba predesztinál minket.

Mikor kezdődik az őszi szezon, lesznek-e új bemutatók, jönnek-e neves külföldi énekesek, karmesterek hozzánk?

Az őszi szezon megkezdését a fokozott óvatosság jegyében tervezzük: számunkra a legfontosabb a munkatársaink és a közönségünk védelme. A járványügyi szabályok maximális betartásával  készülünk az új szezonra, követve a járványveszéllyel kapcsolatos kormányzati intézkedéseket.

Az Opera A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű évadában majdnem két tucat bemutatóval készül,

látható-hallható lesz a Salome, a Hoffmann meséi, a Sámson és Delila, több mint 100 év után újra színpadra kerül az Az ezred lánya, míg a Magyar Nemzeti Balett a Párizs lángjai felújításával készül a világhírű Michael Messerer irányítása mellett. A tavasszal elmaradt premiereket is pótolni tervezzük, így az elmaradt ParsifaltDon Carlost és az István, a király operaváltozatának bemutatója is szerepel az évadtervben. Bővebben akkor lesz érdemes erről beszélnünk, ha már van realitása az évad elkezdésének, illetve új honlapunkra augusztus 17-én este kerül ki a Francia Múzsa Szezonjának frissített kiadása.

Tervezi-e, hogy Ön is fellép valamelyik produkcióban?

Nem, az intézményvezetés nem az ilyesfajta vágyak megéléséről szól. Éppen elég tehetséges kolléga van nálunk, akinek sokkal jobban állnak az ilyen feladatok, arról nem is beszélve, hogy az elfoglaltságaim mellett a megfelelő felkészülésnek sem lenne realitása.

Korábban tévében is vezetett műsorokat. Nem hiányzik-e Önnek a médiaszereplés, vagy ez a mostani főigazgatói munka mellett nem férne bele az idejébe?

Jóllehet az önkifejezésnek napjainkban nem élek ilyen formáival, de azért az Opera Café nyári adásaiban még elbeszélgetek egy-egy operaházi Örökös Tagunkkal, és egy-egy jeles alkalommal az Operaházban is magamra vállalom a konferálás feladatait.

Mennyire népszerű program ma az operába járás, milyen a koncertjeik látogatottsága?

Az opera manapság rétegműfajnak számít, és valószínűleg már nem is lesz olyan népszerű, mint a 19. században volt, amiben szerepe van annak is, hogy ma már a zenés színházon belül vannak más, sokkal szélesebb közönséget megszólító műfajok.

Ezzel együtt a célunk az, hogy közönségünket minél inkább szélesítsük. Ebben segítségünkre vannak olyan „slágerszerzők”, „sikerdarabok”, amik már évszázadok óta kiállják az idők próbáját, és telt házakat vonzanak olyanok köréből, akik nem rendszeres látogatóink. Emellett új impulzusokat adó klasszikus és kortárs művek felvonultatásával, friss, izgalmas színházi alkotókat bevonásával, az ő közönségüket is megszólítva szélesíthetjük azt a törzsközönséget, aminek egyaránt részesei a műfaj szerelmesei és azok, akik inkább a miliő, a presztízs vagy a külsőségek miatt látogatják az intézményünket.

Fontos még a műfajaink megismertetése az fiatal generációkkal, ebben számos beavató programunk mellett a középiskolásokat előadásélményhez juttató OperaKaland és a közelmúltban az EMMI támogatásával életre hívott Lázár Ervin program terén értük el a legnagyobb sikereket, míg számos művészünk az Opera Nagyköveteként járja a vidéket és adja át élményeit a diákoknak.

Bízunk benne, hogy ezek az impulzusok is idővel beérnek, felkeltve a műfaj iránti kíváncsiságot, jó esetben pedig akár kellő lökést nyújtanak a műfaj iránti elköteleződéshez, akár egy művészi pálya elindulásához.