Palócz Éva: Nem hiszek abban, hogy most jön az újabb globális válság

Bár sok szakértő újabb globális gazdasági válságtól tart, Palócz Éva nem hisz ebben. A Kopint-Tárki vezérigazgatója a Növekedés.hu-nak nyilatkozva elmondta: vannak helyi problémák, de ezek önmagukban nem okozhatnak globális válságot. Az valószínű, hogy a kivételesen kedvező konjunktúra időszaka hamarosan véget ér, ám ennek nem feltétlenül kell válsággal párosulnia. Palócz Évát a hazai versenyképesség helyzetéről, a béremelések várható hatásáról és a gazdasági növekedésről kérdeztük.

Egyre több szakértő beszél arról, hogy lassan jön a következő válság. Ön miként látja? Milyen hatással lehet a magyar gazdaságra?

Én nem hiszek ezekben a jóslatokban. Nincs kizárva, hogy előbb-utóbb válság lesz, de most túl soknak tűnik a jövendőmondó. Régen azt tartották és tanították, hogy a kapitalizmus velejárója a túltermelési válság. Ma már ez nem egészen így van. A globalizált piac abszolút fragmentált, új iparágak jönnek létre, új igények jelennek meg, új piacok keletkeznek. Ráadásul, mi váltaná ki a válságot? A 2008-as krízis okait tudjuk, azt felelőtlen pénzpiaci magatartás váltotta ki.

Jelenleg viszont a kedvező nemzetközi konjunkturális környezetet nem kísérik súlyos globális pénzügyi egyensúlytalanságok.

Vannak helyi problémák, például Olaszországban vagy Törökországban, de ezek önmagukban nem okozhatnak globális válságot. Az valószínű, hogy a kivételesen kedvező konjunktúra időszaka hamarosan véget ér, de ennek nem feltétlenül kell válsággal párosulnia.

A miniszterelnök programbeszédében bejelentette, hogy javítani kell a versenyképességen, emelni kell a termelékenységet. Mi lehet ennek az útja? Van ebben feladata a kormánynak, vagy maga a gazdaság fogja kikényszeríteni a versenyképesség javulását?

Maga a gazdaság egyedül nem képes a versenyképesség javítására, ha ehhez nem megfelelőek a kormány által teremtett gazdaságpolitikai feltételek. Ezt bizonyítja a rendszerváltás óta eltelt csaknem harminc év. Akkor mindenki azt gondolta, hogy jön a külföldi tőke, emellett kialakul az a magyar tulajdonosi réteg, amely a haszon visszaforgatásával fejleszti a technológiát, invesztál az innovációra. A tőke ugyan bejött az országba, de csak nagyon kevés magyar vállalkozás lett sikeres, túlnyomó többségük nem fejlődőképes, vagy valami miatt nem akar fejlődni. Emiatt továbbra is komoly gond, hogy a magyar gazdaság erősen duális, amelyben nagyon kevés cég – jellemzően a külföldi multik – termelékenysége üti meg a világszínvonalat, a kisebb magyar vállalkozásoké ettől messze elmarad, középréteg pedig szinte egyáltalán nincs.

A 9 főnél kisebb hazai cégek termelékenysége még a nagyon szerény magyar átlagnak is alig a fele. Ezzel szemben az országban termelő nemzetközi cégek termelékenysége másfélszerese a magyar átlagnak.

Ez az arány Európában a legkedvezőtlenebb. Ebben persze benne van az is, hogy a magyarországi multik általában a legtermelékenyebb technológiát alkalmazzák. Az állam dolga tehát az, hogy a gazdaságpolitikai feltételek alakításakor vegye figyelembe ezt az erős dualitást, azaz azt, hogy az egyes kormányzati lépések milyen hatással vannak az egyes vállalatcsoportokra.

Az átlag figyelésével nem lehet sokra menni, mert ahol az átlag van, ott gyakorlatilag nincsen senki, csak a két szélen.

Mivel lehet ösztönözni a megújulást?

A kormánynak fel kellene ismernie, hogy a magyar gazdaság vízválasztóhoz érkezett. Véget ért a nagyon olcsó munkaerő korszaka és súlyos munkaerőhiány van. A gazdaságpolitikai retorikában azonban még mindig azok a szövegek jelennek meg – például a munkahelyteremtés – amelyek már régen nincsenek napirenden. A munkaerőhiány azért is alakult ki, mert alacsony a termelékenység.

A bérek emelkedése a multinacionális cégeknek nem jelent gondot, a kis cégek jó részének viszont igen. Ez részben a piac tisztulásához vezet:

a cégek egy része megszűnhet, más részük beolvad egy nagyobb, termelékenyebb, s ezáltal magasabb béreket fizetni képes cégbe. Ez kedvező és az átlagtermelékenységet javító folyamat lehet. Ugyanakkor a minimálbér drasztikus emelése megzavarja ezt a piaci folyamatot. A cégeknek egyrészt muszáj azoknak a munkavállalóknak a bérét emelniük, akikre égető szükségük van, eközben azonban a minimálbér emelése miatt kénytelenek azok fizetését is felemelni, akiknél ezt a munkaerőpiac nem kényszerítené ki. A kis hazai cégek tehát kettős bérnyomás alá kerültek, ami több vállalkozás megszűnéséhez vezethet, mint amit a piaci körülmények indokolnának.

Elképzelhető-e, hogy a munkabérek emelkedése egy idő után rákényszeríti az életben maradó vállalkozásokat a technológiai megújulásra?

A rendelkezésünkre álló anonimizált NAV-adatok szerint van a cégeknek egy köre, amely képes az ilyen fejlődésre. Velük kapcsolatban az államnak nem sok teendője van, hiszen ezek a kisvállalkozások olyan teljesítményt produkálnak, amely hitelképessé teszi őket. Azok a kisvállalkozások viszont – és ezek igen számosan vannak –, amelyekre igaz, hogy zsebbe fizeti a munkabért, adót csal, az nem tud hitelhez jutni. Éppen ezért hiányzik fájóan a magyar gazdaságból az a középvállalkozói réteg, amely például Németországban nagy tömeget jelent, s amely a fejlődőképes kis-közepes cégekből fejlődik ki.

Amit ebben a kívánatos folyamatban az állam tehet, az egyfajta háttér, inkubátorház biztosítása a növekedésben gondolkodó kisvállalkozások számára. Ez részben oktatást, információnyújtást, piaci megjelenés-támogatást, stb. jelent.

Nem ismeretlen ez a világban, leginkább az angolszász országokban, ahol állami, önkormányzati vagy alapítványi tulajdonban lévő szervezetek kínálnak ilyen szolgáltatásokat. Csehországban például létezik a Czech Trade állami kereskedelemfejlesztési ügynökség, amelynek webfelületén az érdeklődő vállalkozó – regisztrációt követően – díj fizetése nélkül megnézheti, hogy az országban mely vállalkozó és milyen terméket, szolgáltatást kínál. Nálunk a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) ugyan igyekszik Magyarországra hozni a külföldi vállalkozásokat, de ez a nagyon fontos szolgáltatás hiányzik a kínálatából.

Vagyis hiányzik egy nyugati értelemben vett vállalkozói kultúra? Az ügyeskedő, zsebbe fizető vállalkozói mentalitás kádári örökség lenne, vagy máshol kell keresni az okokat? 

Ezt a véleményt én is hallottam, de nem hiszem, hogy csak ez lenne az ok. A rendszerváltás óta eltelt 30 évben már felnőtt egy új generáció. Az ok sokkal inkább az, hogy

az északi és nyugati országokban létező hagyományos protestáns etika – dolgozom, iparkodom, gondolok a következő generációra – úgy veszít az értékéből, ahogy keletre és délre haladunk Európa térképén.

A nálunk mostanában különösen kiterjedt állami korrupció és kontraszelekció pedig nem segít a vállalkozói morálon. Az biztos, hogy sok üzletkötéshez, vállalkozáshoz szükséges ismeretet meg lehet tanítani a magyar vállalkozóknak, de az ambíciót nem. Az vagy megvan valakiben, mert így született, esetleg így nőtt fel, vagy nincs.

Képesek-e a magyar vállalkozások beleilleszkedni az egyre inkább Ipar 4.0 követelményeit megkövetelő gyártási folyamatba? Különösen fontos kérdés ez a magyarországi autógyárak beszállítói esetében.

A magyar cégek nem versenytársai az autógyárak részegység-beszállítóinak, mint például a fékrendszereket szállító Knorr-Bremse vagy az elektronikai egységeket gyártó Bosch. Ezek a vállalkozások ugyanolyan óriás cégek, mint az autógyárak, mindössze annyi a különbség, hogy nem kész autókat, hanem részegységeket gyártanak. A magyar beszállítók apró műanyag- és öntvény-alkatrészeket szállítanak az autógyárak számára. A multiknak egyébként sokkal egyszerűbb lenne, ha a környéken termelő magyar cégek lennének nagy számban a beszállítóik, de

az általuk támasztott magas minőségi követelményeknek sajnos nagyon kevés magyar cég tud megfelelni.

A munkaerőhiány miatt is már évek óta dinamikusan emelkednek a bérek. Meddig folytatható ez a növekedés?

Amíg lesz elég olyan cég, amelyik képes és hajlandó bért emelni, s ezzel bérversenyt támasztani a többi céggel szemben. A Magyarországon működő cégek nagy részének még mindig komoly tartalékai vannak, soknak viszont már egyáltalán nincs.

Jelenleg komoly átrendeződés zajlik a magyar gazdaságban. A munkaerő oda áramlik, ahol meg tudják fizetni a magasabb béreket, amely cégek erre nem képesek, azok kihullanak a rostán.

Mi a véleménye a költségvetés minap megjelent első változatáról?

Amióta tavasszal dobják be a köztudatba a költségvetés első változatát, azóta nem igazán elemezzük azt részletesen, mert az a tapasztalat, hogy az még jelentősen átalakul, mire kész a végleges változat. Az esetek többségében kedvezőbb lesz a végső változat, mint a tavasszal megjelent első. Persze nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a tárgyévi adatok, amelyekre építeni kell a következő évi költségvetést, még távolról sem ismertek. Az viszont tény, hogy idén az adóbevételek jobban jönnek, mint korábban bárki is várta volna. Távolról nézve a költségvetési folyamatokat elmondhatjuk, hogy nagyjából rendben vannak. Ha viszont közelebbről vizsgáljuk, s a várt négy százalék körüli gazdasági növekedést tekintjük, akkor nem 1,8 százalékos költségvetési hiányt kellene tervezni, hanem nullát. Érdemes lenne arra az időszakra félretenni állami pénzeket, amikor a gazdasági növekedés alacsonyabb lesz.

Mi a véleménye a kafetéria-rendszer módosításáról?

Annak látom értelmét, hogy megmarad az üdülés, étkezés, kultúra, ami azért jó, mert ösztönzi a belföldi turizmust. Azt viszont sajnálom, hogy az olyan öngondoskodási formákat, mint az egészség- és az önkéntes nyugdíjpénztár, már nem támogat a rendszer. Különösen, mert nálunk még nem elég tudatos az átlagpolgár saját jövőjének megtervezésében, az öngondoskodásban.

Az uniós források csökkenése milyen mértékben vetheti vissza a növekedés ütemét?

Az uniós pénzek fő célja a lemaradás csökkentése, vagyis olyan infrastrukturális fejlesztések finanszírozása, amelyek aztán segítik a vállalkozások gyarapodását. Nálunk sikerült kiharcolni, hogy több jusson a versenyszektornak, ami számos dilemmát felvet. Ha exportáló cég támogatására kerül sor, akkor nincsenek versenypolitikai problémák, mert az egyes cégek nem zavarják egymást: a világpiac szinte korlátlan. Ha azonban belföldi piacra termelő, jórészt szolgáltató vállalatok támogatásáról van szó, akkor annak versenytorzító hatása van, ha egy térségben az egyik vállalkozó kap támogatást, a másik pedig nem.

Az uniós pénzek kifutása után a gazdasági növekedés természetesen csökkenni fog, hiszen egy fontos finanszírozási forrás esik ki.

Ez történt 2016-ban, amikor az előző uniós ciklus pénzei elfogytak, az új ciklus támogatásai pedig még nem voltak a piacon, s így két százalékos volt csupán a gazdaság bővülésének üteme.

Könnyen meglehet, hogy a mostani 4 százalék fölötti ütem 2-2,5 százalékra mérséklődik, mert nagyjából ennyi a magyar gazdaság belső növekedési képessége.