Széchenyi-díjas közgazdász: Az euró sikeres bevezetésének a versenyképesség is az előfeltétele

Az Ön egyik tudományos szakterülete az európai integráció. Milyen hatással volt az Egyesült Királyságra a brexit? Lehetett olyan ellátási nehézségekre számítani, amelyeket manapság tapasztalunk?

Boris Johnson a népszavazás előtt azzal kampányolt, hogy az uniós befizetések megszűnésével akkora összeg szabadul fel, amelyből az egészségügy problémáit meg lehet oldani. Természetesen erről szó sem volt. Nem is lehetett, mert az uniós piachoz való hozzáférés hatalmas előnyt jelent.

Különösképpen viszonylagosan fejlett ország számára, hiszen az élvezheti versenyképessége előnyeit. Ugyanakkor miután a munka és a tőke szabad áramlása alapvető feltétele e piac működésének, szükségszerű, hogy a fejlettebb államok befizetésekkel támogassák a kevésbé fejletteket, mert ennek hiányában egyébként beindulna az elvándorlás. A kilépéssel a belső piaci részvétel lehetősége az érintett (azaz a brit) gazdaság számára megszűnik.

Aláhúzást igényel: a brit csatlakozást követően a kezdeti nehézségek után dinamikus fejlődés indult be részben az uniós piaci lehetőségeknek, részben pedig Margaret Thatcher kormányfő – előbbiekkel is összefüggő – reformjainak köszönhetően.

E lendület azonban két és fél évtized után mérséklődött, majd törés következett be a brit növekedési modellben. 2007-től a termelékenység már csak elenyésző ütemben emelkedik az Egyesült királyságban. A brit termelékenségi paradoxon lényege: bár az Egyesült Királyságban nagy a verseny intenzitása, s alapvetően kedvezők a gazdaság strukturális jellemzői, mégis megállt a termelékenység növekedése.

Ez több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a területi aránytalanságok, a túlzott London-központúság okoznak problémát. Továbbá a korábban is kizárólag nemzeti hatáskörbe tartozó bürokratikus  hatósági, pl. tervezési rendszer problémáit és még sok hasonló tényezőt lehetne említeni.

Az EU elhagyása a legkülönbözőbb modellszámítások szerint egyaránt közép- és hosszútávon lényeges növekedési veszteséget eredményez.

Különösen lényeges az EU tagságból származó dinamikus, a termelékenység növekedését eredményező hatások megszűnése. Mindezek következtében a brit gazdaság kibocsátása a kilépés után alacsonyabb lesz, mint amekkora az unió tagjaként lehetett volna.

E kiesés akár évi hétezer font veszteséget is jelenthet egy átlagos brit család számára. Ez utóbbit nevezhetjük akár Brexit adónak is.

Mi a helyzet az ellátási sokkokkal?

A kilépéssel járó kereskedelmi sokkra számítani lehetett. Hosszas viták után ugyan sikerült megállapodni a termékek vámmentességében az unió és az Egyesült Királyság közötti áruforgalomban, azonban a határokon felmerülő edminisztratív, technikai akadályok lassítják az áruk mozgását.

Hogy az ellátási nehézségeket megelőzzék, a brit hatóságok egyelőre nem érvényesítik saját technikai akadályaikat a beérkező uniós árukkal szemben, miközben az unió már igen. (Így aztán 2021 első félévében rekord összegű, több mint 80 milliárd euró brit kereskedelmi mérleghiány alakult ki az EU27-tel szemben.)

De a mostani ellátási problémák kialakulásához a munkaerő szabad áramlásának megszűnése is alapvető módon hozzájárult. Arra például lehetett számítani, hogy a mezőgazdaságban, az idegenforgalomban és a szállításban is lesznek munkaerő, és ennek következményeként ellátási gondok. A brit kilépés példája, a rövid és hosszabb távú dezintegrációs veszteség elgondolkodtató.

Az európai integráció előrehaladásával, mélyülésével a tagállamokban egyre több terület válhat átpolitizálttá, amikor egyes szakpolitikai területek esetében is a vélemények rendkívüli módon polarizálódnak. A racionális döntések helyét átvehetik a politikai indíttatású döntések.

Az Egyesült Királyság esetében is kiderült: a „visszavesszük az ügyeink intézését”, hamis szlogen volt. Az uniós tagságból származó brit előnyök kiemelkedők voltak, míg a szuverenitás egyes korlátozott és pontosan meghatározott elemei kerültek átruházásra, valójában a többi tagállammal közös döntések körébe. Azaz a brexiter retorika ellenére az integráció keretében csak korlátozottan kellett lemondaniuk az önállóság egyes elemeiről. 

Mekkora gondot jelent a külföldi munkavállalás a magyar gazdaság számára? Egyáltalán, ki tudja használni Magyarország az unió adta előnyöket?

Éppen a legmobilabb népesség vállal munkát, esetleg telepedik le végleg valahol külföldön, jellemző módon valamelyik EU tagállamban. A külföldi munkavállalás egyfelől jelentős előnyökkel járhat az érintettek és a hazai nemzetgazdaság számára.

A külföldi munkatapasztalat, a legkorszerűbb technológiák és menedzsmentmódszerek megismerése a tudás felhalmozásának, a humántőke fejlődésének alapvető tényezője. Ezek az előnyök a magyar gazdaság javára akkor fejthetnek ki erős hatást, ha az érintett munkavállalók előbb vagy utóbb ismét hazatérnek, s felhalmozott tudásukat (esetleg tőkéjüket is) itthon hasznosítják.

Ugyanakkor e tendencia – azaz a a leginkább mobil, többnyire fiatal munkaerő széles körű külföldi munkavállalása – negatívan is érintheti a magyar gazdaság növekedés képességét: ha az érintettek nagy arányban végleg külföldön telepednek le, akkor a demográfiai tényezők miatt egyébként is kedvezőtlenül alakuló hazai munkakínálatot még migrációs veszteség is terheli. Éppen ezért a működő konvergencia mechamizmus kardinális jelentőségű alapeleme az európai integráció rendszerének.

Hogyan alakult a konvergencia mérlege?

A konvergencia mechanizmus funkciója, hogy a fejletlenebb gazdaságokat a fejlettebbekhez közelítse, csökkentve ezzel a – szabad mozgásból következően egyébként lehetséges – tömeges elvándorlás veszélyét. A mediterrán országok esetében például évtizedeken át működött a konvergencia mechanizmus. Ám annak működése a 2008-2009. évi nagy pénzügyi és gazdasági válság után leállt. Azóta a divergencia dominál, amit még a COVID-19 krízis is tovább súlyosbított. A nagy krízissel együtt felszínre kerültek ugyanis korábban is létező, de addig rejtve maradt, az alkalmazkodást és a konvergenciát korlátozó, jellemzően intézményi tényezők . Ugyanakkor az integráció előnyei valamennyi tagállam (közöttük az egyébként önmagukban is erős, és ellenálló nagy országok) javát szolgálják. Például a belső piac valamennyi tagállam számára kereskedelemnövelő és jóléti hatást gyakorol. Ugyanakkor aláhúzást igényel: a jelzett előnyök a leginkább a kisebb, nyitott gazdasággal rendelkező tagállamokat érintik: számukra nyújtják a legnagyobb hasznot.

Egyes politikusok a kelet-európai vendégmunkások nyakába varrják az ellátási láncban jelentkező problémákat. Ez mennyire helytálló megállapítás?

Szó sincs róla. Az más kérdés, hogy a járvány idején valóban kialakultak gondok az ellátási láncokkal. A korábban esetleg távoli országokba kihelyezett gyártási folyamatokban a világgazdaság teljes leállásával is összefüggésben zavarok léphettek fel. Nagy kérdés: hogyan növelhető a globális kínálati láncok sokktűrő képessége, rezilienciája. S utóbbiakkal összefüggésben esetleg most mekkora plusz költség vállalható a biztonságos ellátás fejében. Ha a multinacionális vállalkozások egyre inkább a közelebbi, de biztonságosabb, megbízhatóbb gyártás irányába fordulnak, akkor e változás hazánk számára is lehetőségeket nyújthat. 

Elképzelhető, hogy alapjaiban szervezik át az ellátási láncokat, hiszen erről már uniós tisztségviselők is beszélnek?

Ez alapvetően a globális cégeken múlik. A jövőben valószínűleg fokozott figyelmet kaphat a kínálati láncok térbeli elhelyezkedése és sokktűrőképessége.

Véleménye szerint felkészült a magyar gazdaság az euró bevezetésére? Az MNB is amellett érvel, hogy a megfelelő időpontban, a megfelelő feltételekkel érdemes csatlakozni. Persze politikai érvek is elhangzanak pro és kontra.

A politikai motívumokat nem tudom értékelni, de azzal egyetértek, hogy a feltételek megléte időpontjában érdemes belépni a rendszerbe. A klasszikus portugál példa azt mutatja, hiába növekedett gyorsan a luzitán gazdaság, és teljesítette a maastrichti kritériumokat az ország, mégis másfél évtizedes stagnálás követte a belépést. Ezt mindenképpen el kellene kerülni. Nagyon fontos feltétele a belépésnek a megfelelő versenyképesség, illetve az azt előmozdító intézményi rendszer. De a versenyképesség növeléséhez a hétköznapi magatartási formák fejlődése is szükséges. Feltétlenül szükség lenne például a normakerülő magatartás vagy a teljesítményeket negligáló irígység háttérbe szorulására, mert ilyen társadalmi környezetben nem lehet magas szinten teljesíteni a gazdaságban sem.

Következésképen kiemelkedő jelentőségű a versenyképesség és a termelékenység tekintetében is a társadalmi értékrend és a szélesebb értelemben vett kultúra. Összefoglalva elmondható, hogy a gazdasági egyensúlyon túl a versenyképesség és a termelékenység erősítése a sikeres euroövezeti csatlakozás kulcsfontosságú előfeltétele.

Hogyan emelhető a magyar gazdasági növekedés tempója?

A magyar növekedési potenciálnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Egyfelől alapvető a termelékenység szintje és dinamikája, az előbbieket befolyásoló tényezők,  másfelől a demográfiai folyamatok alakulása. Ezek a növekedési potenciál strukturális tényezői. A kiemelkedő termelékenység automatikusan vonzza a befektetőket, a tőkét. A demográfiai folyamatok befolyásolása nem egyszerű. A magyar kormány számos lépést tett annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, de az egyébként helyeselhető intézkedések ellenére eddig alig látni változást. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nagyon sok jól képzett fiatal hagyja itt az országot, és egy részük sajnos nem is szándékozik visszatérni. Utóbbi tényezők korlátozzák a jövőbeli munkakínálatot, annak révén a növekedési potenciált.

Ám a demográfiai tényezőknél még nagyobb, meghatározó hatása van a magyar növekedés potenciálra a teljes tényezőtermelékenység alakulásának. Ebben a mutatóban nagyon sok minden összpontosul. Az innováción, a technológiai fejlődésen túlmenően a teljes tényezőtermelékenység egyben az intézményi rendszer, a makrogazdasági politikák hatékonyságát is tükrözi. Alapvető módon függ a társadalmi értékrendszertől és a szélesebb értelemben vett kultúrától. Vagyis komplex mutatóről van szó.

Fontos, hogy az innovációval kapcsolatos változások, valamint az intézményi háttér átalakítása nem elegendő, a társadalmi attitűdnek kellene megváltozni, A teljesítmény kultúrájának kellene dominálnia: félrerakni az irigységet, és értékelni a teljesítményt. 

A magyar gazdaság kibocsátása a 2008-as válság után csak 2015-re érte el a válság előtti szintet. 2015-től kezdetben a munka tényező, majd a megnövekvő tőkeaakumuláció, azaz elsősorban extenzív tényezők domináltak a növekedés forrásai között.  

Majd a teljes tényezőtermelékenység is nőtt, ám aztán a COVID-válság ezt elvágta. Vagyis a teljes tényezőtermelékenység növelése tekintetében még bőven van tennivalónk. Jövőbeli növekedésünket döntően e tényező fogja meghatározni. Ebben a tekintetben kiemelt szerepe van az oktatásnak.

A modern világban ugyanis nem szűk szakterületre specializálódott embereket kell képezni, hanem olyanokat, akik akár 4-5 pályamódosításra is képesek a gyorsan változó digitális, a robotikára építő társadalomban, ahol a fizikai munkának egyre kisebb lesz a jelentősége.

Említette a mediterrán országok konvergencia problémáit. Ezzel szenved az euróbevezetés veszteseként számon tartott Olaszország is?

Valóban, de hozzá kell tenni, hogy az olasz példa az 1980-as évek végén még az európai konvergenciamechanizmus sikertörténete volt. Az európai integráció keretei között  dinamikusan fejlődött, így a nyolcvanas években a világ ötödik legnagyobb gazdaságává vált. Ám az elmúlt húsz évben alig tudott növekedni. Akárcsak a többi mediterrán országban, Olaszországban is elsősorban versenyképesség alapját képező intézményrendszer hiányányosságai magyarázzák a növekedés problémákat.

A korrupció visszaszorítása, az intenzív verseny feltételeinek megteremtése, egyebek mellett a közbeszerzési rendszerben is; az átláthatóság növelése, az igazságszolgáltatás kiszámíthatósága egyaránt elengedhetetlen. A hiányzó intézményi feltételek mélyreható strukturális reformokat igényelnének. A kétezres évek elejétől a korábban igen magas fejlettséget elérő Észak-Olaszország is egyre inkább leszakadt a vezető országoktól. Ezt súlyosbítják az ország déli régióinak egyébként is régóta meglévő problémái.

A nélkülözhetetlen strukturális reformok politikai feltételei hiányoztak: a korábbi, mulasztásai ellenére is alapvetően pragmatikus politikák helyét az ezredfordulót követően az emberek érzelmeire alapozó politikai irányzatok vették át. Ilyen volt például az észak-olasz szeparatizmus, amely a szolidaritás teljes hiányát mutatva az északi tartományok elszakadása mellett kampányolt, a déli régiók felemelésének igényét, az abból elérhető nemzetgazdasági előnyöket teljesen figyelmen kívül hagyva.

A lecsúszáshoz persze sok más tényező hozzájárult, például a kiterjedt szürkegazdaság, vagy az innovációt megölő jogi bizonytalanságok. Mert ezek nélkül nem fektetnek be a pénztulajdonosok. Ebből a csapdából csak úgy kitörhet ki az ország, ha olyan mélyreható reformokat hajt végre, amelyek segítik az innovációt, és előmozdítják a teljes tényezőtermelékenység növekedését.

(A képek forrása: MTI)