Évente 40-50 ezer ember ad vért - Közel egymillió ember életét mentették meg

A vérgazdálkodás miért fontos és hol van szerepe, illetve jelentősége az egészségügyi ellátórendszerben?

A vérgazdálkodás folyamata nagyon hasonlít arra, mint amikor különböző alapanyagokból előállítanak valamilyen terméket, amit aztán biztosítanak az adott felhasználók számára. Az Országos Vérellátó Szolgálat egy olyan egészségügyi szolgáltató intézmény, ahol a véradóktól származó önkéntes adományt, vagyis a levett vért feldolgozzuk, kivizsgáljuk, tároljuk, és felhasználás céljából átadjuk a kórházak számára.

A vérkészlet mellett a donorállománnyal is gazdálkodunk, hiszen folyamatosan szólítjuk meg a már nyilvántartásunkban szereplő-, vagy a potenciális véradókat, ugyanis az ellátásbiztonság az egyenletes véradás folyamatosságában rejlik.

Egy komplex gazdálkodásról van szó, amiben jelentős szerepe van a levett vérből előállított különböző készítmények felhasználhatósági idejének is. Ezért a gazdálkodásunk fókuszában az áll, hogy minden készítményből meglegyen az elegendő mennyiség.

Az önkéntes véradás fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni: még napjainkban is nagyon sok olyan betegséggel kell szembenéznünk és számos olyan beavatkozás történik, amelyekhez a vérkészítmények nélkülözhetetlenek.

Hiányukban a betegek túlélési esélyei drasztikusan csökkennének, egy részük pedig meg is halna.

Mi történik a levett vérrel?

A levett vért minden esetben feldolgozzuk.

Egy egységnyi vérből három különböző típusú vérkészítményt állítunk elő.

A különböző típusú vérkészítmények lejárati ideje és az ezekből átlagosan használt mennyiség is eltérő.

Az öt hétig tárolható vörösvérsejt-koncentrátum az alapkészítmény, miután erre van a legnagyobb igény,

tehát a napi és az éves összmennyiséget ehhez kell igazítanunk. Az ellátás folyamatosságát illetően a mindössze öt napig tárolható vérlemezke készítmény a kritikus elem, ezért kell biztosítanunk a folyamatos vérgyűjtést.

A harmadik vérkészítmény pedig a vérplazma: ennek felhasználási ideje két év, a kórházak ebből használnak fel a legkevesebbet.

A stabil vérellátáshoz naponta 1600-1800 konkrét véradásra van szükség; van ciklikusság a rendszerben?

A rendszerben természetesen van ciklikusság, de jelentős változásokat is látunk, nekünk pedig egészségügyi szolgálatóként arra kell törekednünk, hogy képesek legyünk biztosítani a mindenkori szükségleteknek megfelelő mennyiségű készítményt. A felhasználási igények mértékének hullámzása korábban a felhasználói, vagyis a kórházak oldalán is jelen volt, hiszen például a műtéti szakmák a nyári időszakokban különböző időzítésekkel két-három hétre leálltak. Tehát, noha az ebben az időszakban történő balesetek miatt növekedett, a rutinműtétek oldaláról csökkent a vérkészítmények iráni igény.

Az elmúlt évek során mindez „kisimult”: az igények szezonális ingadozása gyakorlatilag megszűnt.

Az említett ciklikusság inkább a véradók oldalán jelenik meg, hiszen a nyári szabadságok vagy a téli felső légúti megbetegedések időszakában csökken a véradási hajlandóság.

A már korábban említett napi 1600-1800 megjelent véradóhoz sokkal több embert kell megszólítanunk.

Alapesetben 3-4 ezer, az említett nehezebb időszakokban viszont akár 8-10 ezer embert is direktben meg kell szólítanunk a sikeres toborzás, a célok elérésének érdekében.

Mindez persze csak a „békeidőkre” érvényes, mert a Covid-járvány felülírt mindent: megváltozott az emberek attitűdje, a kórházak felhasználási igényei és megjelentek magára a koronavírusra vonatkozó biztonsági protokollok is.

Noha most a Covid egy csendes periódusát éljük, az elmúlt három évben voltak nagyon súlyos időszakok is távolságtartási kötelezettségekkel, lezárásokkal; egy ilyen helyzetben hogyan tudták biztosítani a vérkészítmények megfelelő mennyiségét?

A járvány magas aktivitási szintjein sok magas vérkészítény-igényű ellátástípus szünetelt, így kevesebb vérkészítményre volt szükség. Valójában az aktuális hullámok lecsengése utáni időszakok jelentették a kihívást, hiszen az egészségügyi ellátórendszer újraindulása hirtelen megnövekedett igényeket támasztott. Azt kellett megoldanunk, hogy miközben a járvány idején nem volt lehetőség az úgynevezett kiszállásos véradásokra, mégis megtartsuk a gazdálkodás egyensúlyát. A jó hír az, hogy a donorok többsége megérette és elfogadta a helyzetet, s miután minden vármegye székhelyén és számos kórházban vannak vérgyűjtési pontjaink, így gyakran sok-sok kilométert is utaztak a véradók, hogy segíthessenek embertársaikon.

Természetesen, amint a járványügyi helyzet lehetővé tette, azonnal újra indítottuk a kitelepüléseket – jelenleg is napi szinten negyven-hatvan külső helyszínen van lehetőség a véradásra.

A biztonság kérdése nem a készítmények oldaláról – hiszen a Covid vérrel nem vihető át – hanem a véradás helyszíneinek védelme felől jelent és jelenik meg. Szigorú protokollokat alakítottunk ki és tartunk fenn napjainkban is a véradók és a szolgálat szakszemélyzete védelme érdekében.

A véradás mégis csak egy speciális terület, hiszen amikor vért adunk, az egy másfajta adományozás, mint például egy bizonyos összeget elutalni egy állatmenhely számára. Tehát kik a potenciális donorok és hogyan lehet őket megszólítani?

A különböző generációkat különböző üzenetekkel és csatornákon szólítjuk meg, az OVSz elsődleges toborzó partnere a Magyar Vöröskereszt, amely szervezet számára a toborzás és a potenciális donorok megszólítsa is az alapfeladatok egyike. Maga a toborzás is egy több lábon álló rendszer: az üzeneteinket elvisszük a középiskolákba, a felsőoktatási intézményekbe és a munkahelyekre is, folyamatosan növeljük a követőink számát a különböző közösségi portálokon. Alapelvünk, hogy ott kell lennünk az emberek között, a legfőbb üzenetünk pedig az, hogy véradóként az emberek hozzájárulnak a vérellátás biztonságához és nagyon sok ember életét tehetik jobbá és menthetik meg.

Ezek mellett a donorrá válás hajlandóságát növelheti az is, ha valakinek az ismerősi-hozzátartozói körében már vannak véradók, vagy ha egy hozzátartozó életét sikerül valamilyen vérkészítménnyel megmenteni.Utóbbi esetében gyakran megszületik az „én ugyanígy segíthetek másoknak” gondolat.

Ezen túl minden 18 és 60 év közötti egészséges felnőtt potenciális donornak számít, éves szinten pedig 40-50 ezren szánják rá magukat a konkrét véradásra. A donorok 2020-ban több mint 980 ezer ember életét mentették meg azzal, hogy vért adtak.A véradás szempontjából hajlandóságát, motivációját illetően a hazai lakosság uniós viszonylatban hol helyezkedik el? Van-e okunk büszkének, elégedettnek lenni, vagy van még tere a fejlődésnek, a tudatosság növelésének?

A véradói aktivitás egy olyan mutatószám, ami azt mutatja meg, hogy egy évben ezer emberre vetítve mennyi véradási aktus történik. Ez az érték Magyarországon jelenleg egy 40 körüli szám, amire abszolút büszkék lehetünk, hiszen így az uniós középmezőny felett helyezkedünk el.

Fontos kiemelni: a véradás Magyarországon a kezdetek óta térítésmentes.

Más ország esetében ez csak az EU-csatlakozás után valósult meg és még mindig vannak olyan nem EU-tag, de európai országok, ahol a donoroknak fizetnek a vértadásért.

Ez azért lényeges körülmény, mert a véradás térítésmentessége a készítmények biztonságának egyik legfontosabb záloga, hiszen így a donor nem érdekelt, nem tesz szert haszonra a véradás által.

Aki ellentételezés nélkül is véradóvá válik, az valóban a segítés szándékával teszi azt.

Nem titkol el olyan tényezőket, amelyek esetleg növelnék a vérkészítmény kockázatát, vagy akár veszélyt jelentenének magára a donorra is.

Ha azt nézzük, hogy a magyar lakosság szűrési hajlandósága milyen alacsony, akkor a véradásban talán ott van az a plusz is, hogy a donorokat és a készítményt is megvizsgálják, így kiderülhetnek addig nem ismert betegségek is…

Ez részben igaz, hiszen a véradás során valóban elvégzünk olyan vizsgálatokat, amelyek célja annak feltárásra, hogy maga a véradás jelent-e bármilyen kockázatot a donor számára és ekkor valóban szembesülhet olyan információkkal, amelyek valamilyen egészségi problémára utalnak.Rendszeresen találkozunk magasvérnyomás betegségben vagy vérszegénységben szenvedőkkel, akiket minden esetben a szakellátás felé terelünk.

Több olyan gyógyszeres kezeléssel karban tartott betegeség is van, amelyek megléte nem kizáró ok a véradásra. A szakszemélyzet minden, a jogszabályokban előírt vizsgálatot elvégez a donor védelme érdekében is, de a vizsgáltok elsődleges célja nem a „szűrés”, hanem a betegek és a készítmények biztonságának szavatolása.

Miközben a véradás térítésmenetes, az ön által is említett vérplazmáért csinos summát kapnak a donorok a magáncentrumoktól – az OVSz jelen van ezen a piacon?

A vérplazmát kétféle eljárással – teljes vérből, centrifugálás útján történő elválasztással és gépi afarezissel – lehet előállítani. Előbbi esetében a levett vérből egyebek mellett a plazma is előáll. A másik eljárás során csak a plazmát vonják ki a donorból.

Az OVSz által teljes vérből előállított plazma bőségesen elegendő a betegek ellátásához.

Ugyanakkor, miközben a források korlátozottak, a plazmából előállított immunglobulinokra folyamatosan növekvő, szinte korlátlan igény mutatkozik a kórházak részéről, ezért nélkülözhetetlen alapanyag a plazma.

Az előállítás módja mellett vannak eltérések az országok „plazma-politikáját” illetően is.

Például az USA egy hatalmas vérplazma-gyűjtő területté nőtte ki magát, az ipar számára legnagyobb mennyiséget gyűjtő ország.

Más országok egyáltalán nem gyűjtenek ipari plazmát, inkább beszerzik a plazmaalapú gyógyszereket, míg megint más országok a két mindkét lehetőséggel élnek.

Magyarországon elvált egymástól a két módszer: az OVSz kizárólag teljes véradásból származó plazmát állít elő és csak a kórházi felhasználáson felüli mennyiséget értékesíti az ipar számára, míg a hazai privát centrumok kizárólag gépi aferezissel gyűjtik, és jelentős arányban külföldi felhasználásra értékesítik a plazmát.

A hazai jogszabályi környezetet viszont előírja, hogy az OVSz által átadott plazmát felhasználó partnereknek részt kell venniük a plazma eredetű gyógyszerek beszerzésére irányuló magyarországi versenyben, szavatolva ezzel Magyarország biztonságos ellátását.

Az OVSZ mekkora volumenben értékesít vérplazmát az ipar számára és mekkora lehet a hazai piac?

A Vérellátó Szolgálat által évente levett 370-380 ezer egységnyi vérből 50-70 ezer egységet használnak fel a kórházak, a fennmaradó rész ipari felhasználásra kerül.

Évente körülbelül 80 ezer kilónyi vérplazmát adunk át a gyógyszeripar számára, ám a privát centrumok ennek a többszörösét gyűjtik be.

A volument illetően a különböző adatok érhetők el, de összességen milliárdos hazai piacról van szó.

A donorok és a készítmények biztonságának érdekében, az OVSz és a privát centrumok között a jogszabályokban előírt módon szakmai együttműködés és információmegosztás is megvalósult.

Az OVSz szakmai kontrollt biztosít, az információk megosztása pedig az készítmények biztonságát garantálja, hiszen, ha valahol fennakad egy donor valamilyen kockázatot jelentő fertőző betegséggel, donorként az egész rendszer bezárul előtte.

Az jól látszik, hogy a vérkészítményeknek szinte stratégiai jelentősége van, de mégis adódik a kérdés: mennyire jellemző az országok kölcsönös megsegítése, akár piaci alapon is? Vagy tényleg egy nagyon zárt rendszerről van szó?

A vérgazdálkodás egy abszolút zárt rendszer.

A nemzeti önellátás minden országban prioritás, mindenki szigorúan gazdálkodik a donorállományával és nem vesz le több vért annál, mint amennyi a saját ellátásához szükséges.

Természetesen vannak kivételese esetek, hiszen a külföldön kezelt magyar betegek speciális vérkészítmény igényeit ki kell elégítenünk, ellátjuk a külföldön állomásozó magyar katonákat, valamint segítünk a NATO tagságunk okán vagy valamilyen katasztrófa okán hirtelen megnőtt vérigény esetén is. A vonatkozó jogszabály lehetővé teszi, hogy az OVSz humanitárius céllal, de a nemzeti önellátást nem veszélyeztetve rendelkezésre bocsáthat vérkészítményeket. Mennyiségi készletáramlás viszont nincs az országok között, hiszen a vérgazdálkodás nem üzlet.