Albániánál is rosszabb itthon a művese kezelések állami finanszírozása, amit tovább rontott a COVID
MAG
Szakértők szerint hazánkban a másfél milliót is elérheti a krónikus vesebetegségben szenvedők száma. A betegség korai stádiumban rendszerint nem okoz panaszokat, ezért csendes gyilkosnak is nevezik. Súlyosabb esetekben már veseelégtelenségről beszélhetünk, melynek végső stádiumában a páciens vesepótló kezelésre – szervátültetésre vagy dialízisre – szorul.
A vesetranszplantáció a dialízishez képest jobb életminőséget és hosszabb élettartamot biztosít, a gyakorlatban azonban tíz betegből legfeljebb három alkalmas transzplantációra.
Tízezer honfitársunk számára a dialízis nélkülözhetetlen az életben maradáshoz.
A dialízis során az erre képtelen vesék helyett különböző orvosi technológiák segítségével tisztítják meg a beteg vérét a méreganyagoktól, ezért művesekezelésnek is nevezik az eljárást. A kezelési módozatok közül a leggyakoribb a hemodialízis. Az érintettek több mint 80 százaléka ebben részesül, melynek érdekében hetente háromszor fel kell keresniük egy dialízis központot.
A koronavírus járvány a művese ellátást is közvetlenül érinti.
A folyamatosan dializált betegek COVID szempontból a leginkább veszélyeztetett csoportok közé tartoznak, akik körében a fertőzés kiemelten súlyos kockázatokkal jár. Másrészt az egyébként egészséges veseműködésű, de a COVID miatt kórházba került embereknél gyakran lép fel a vesét károsító szövődmény.Más egészségügyi intézményekhez hasonlóan a dialízis központok a járvány kezdetétől fogva a védekezés első vonalában álltak helyt. A mindennapi tevékenységükön felül – hiszen az életfenntartó művese kezelések nem állíthatók le – többletfeladatként ellátták a koronavírus fertőzöttek és a kontakt személyek elkülönített helyszínen végzendő dialízis kezeléseit.
A fokozott elővigyázatosság érdekében a járvány előtti időszakhoz képest jóval nagyobb mennyiségben alkalmaztak egyéni védőeszközöket.
Mindez természetesen jelentős többletkiadásokkal jár. Ennek ellenére – a kórházakkal ellentétben – a dialízis központok mindmáig nem kaptak semmilyen pénzügyi ellentételezést a járványügyi védekezés miatt felmerült többletköltségekért. Messzebbre visszatekintve: az utóbbi évtizedekben a magyarországi vesebetegek bizton számíthattak rá, hogy a társadalombiztosítás keretében magas színvonalú dialízis ellátáshoz jutnak.
Ez komoly eredmény, hiszen Magyarországon az 1990-es évek elejéig korlátozott volt a művese ellátáshoz való hozzáférés, és évente többszázan veszítették életüket az ellátási kapacitások szűkössége miatt.
Azóta – döntően a magántulajdonú dialízis szolgáltatók beruházásai és folyamatos fejlesztései miatt – a hozzáférési problémák megszűntek és a hazai ellátás a nemzetközi élvonalba emelkedett.
Napjainkban az államilag finanszírozott művese ellátást túlnyomórészt magántulajdonban álló dialízis központok végzik. A kezeléseket az állam finanszírozza, az ellátás a betegek számára térítésmentes.
Sokak szerint a dialízis a magyar egészségügyi intézményrendszer leghatékonyabban működő szegmensei közé tartozik. A vesebetegek nyugat-európai színvonalú ellátást kapnak, eközben a dialízis központok – az állami tulajdonú kórházakkal ellentétben – mindeddig adósságok nélkül működtek. Az utóbbi évtizedben azonban a művese ellátás állami finanszírozása egyre kevésbé tartott lépést a növekvő ellátási költségekkel.
2010-ben a minimálbér összege 78 ezer forint volt, jövőre 200 ezer forint lesz. Ami ennél is fontosabb:
az egészségügyi dolgozók esetében az elmúlt években nagy horderejű kormányzati béremelések történtek. Ennek fedezetét minden állami tulajdonú kórház megkapta, a magántulajdonú dialízis központok azonban nem, pedig itt is-ott is állami bevételekből gazdálkodik az intézmény. 2011. óta a kórházak és járóbetegellátók állami finanszírozása közel háromszorosára nőtt, ami örvendetes.
Ezzel szemben azonban a dialízis kassza bővülése a 20%-ot sem érte el.
Ma már ott tartunk, hogy Magyarországon az egy dialízis kezelésre jutó állami finanszírozás nemcsak a Visegrád-országok, hanem Románia és Albánia szintjétől is jelentősen elmarad.
Globális összehasonlító adatok alapján Magyarország az utóbbi években egyes latin-amerikai és afrikai országokkal pl. Peruval és Burundival került egy szintre a dialízis ellátás díjtételei szempontjából.
Intézményi hemodialízis kezelés közfinanszírozása egyes közép-európai országokban (egy heti kezelésre vetítve, euróban)
Forrás: ETOSZ gyűjtés
A művese ellátás dolgozóinak megtartásához további állami forrásokra van szükség, hiszen a dialízis központoknak nincsenek privát bevételeik.
Jelenleg a legsürgetőbb kérdés a dialízis központok koronavírus elleni védekezéssel összefüggő többletköltségeinek megtérítése. Pozitív kormányzati döntés esetén ez még ebben az évben megtörténhet.
Ezt követően általános jelleggel orvosolni kell a dialízis ellátás alulfinanszírozottságát, a pénzügyi fenntarthatóság megteremtése és az egészségügyi szakemberek megtartása – végső soron tehát a vesebetegek további színvonalas ellátása – érdekében. Ehhez évi 4-5 milliárd forint szükséges, ami nem csekély összeg, ugyanakkor töredéke annak a kétezer milliárd forintnak, amit az állami költségvetés egészségügyi ellátásra fordít.
Az alulfinanszírozottság problémáját az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) már többször jelezte a szakminisztériumnak. Reményeink szerint sikerül megértetnünk a döntéshozókkal, hogy a nyugat-európai szolgáltatási színvonal nem tartható fenn a balkánitól elmaradó finanszírozási díjak mellett.
A szerző az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének igazgatója
