Bye, bye, London: mennyibe kerül a kilépés a briteknek és nekünk?

MAG2020. jan 31.Győri Enikő
A rovat támogatója:

Január 31-én éjfélkor az Egyesült Királyság - három és fél éves kínlódás után - elhagyja az Európai Uniót. Mennyibe került eddig s fog még kerülni a távozás a briteknek, az EU-nak, és Magyarországnak?

Január 31-én az Egyesült Királyság - három és fél éves kínlódás után - elhagyja az Európai Uniót. A népakarat két miniszterelnök fejébe került. A népszavazást kitaláló, azzal a helyzetét megerősíteni gondoló és az EU-ellenesek száját hosszú időre befogni szándékozó Cameron, illetve a brexitet kötelességtudóan végrehajtani akaró, de ehhez a Westminsterben a támogatást összehozni képtelen May belebukott. Boris Johnson pedig, aki meglátta a távozásban a politikai lehetőséget, semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy megvalósítsa a szigetország lakói többségének döntését.

De bejött neki, kényelmes, nyolcvanfős többségre tett szert, igy januárban könnyedén átvitte a törvényhozáson a Brüsszellel és a tagállamokkal kitárgyalt kilépési megállapodást. Január 29-én az Európai Parlament is áldását adta rá.

A legutóbbi strasbourgi ülésszak mentén a 73 brit képviselő megehette az utolsó choucroutját, leöblítve azt - ki örömében, ki bánatában - egy jó kis elzászi borral. A búcsúbeszédeik jó része - ahogy mindig - szónoklati szempontból irigylésre méltó volt, no meg persze a tökéletes angolságuk - könnyű nekik - is hiányozni fog.

Lehetett szeretni vagy nem szeretni, amit a brexiterek mondtak, de a megszólalásaik kereksége és velőssége, no meg humora párját ritkította.

Kezdjük azzal, a szigetországnak mennyibe került eddig s fog még kerülni a távozás. Azt le kell előre szögezni, hogy egzakt adatok nem igen léteznek; sokféle számitás látott eddig napvilágot, de minden attól függ, milyen típusú kapcsolatrendszerben állapodik meg végül egymással az EU és az Egyesült Királyság. Erről pedig egyelőre keveset tudunk.

Milyen költségek merültek fel eddig?

A businessinsider.com-on megjelent számítás szerint a brexit rövidesen többe fog kerülni az Egyesült Királyságnak (eddig 130 milliárd font, az év végéig további 70 milliárd), mint amennyit összesen befizetett az Unió közös kasszájára a 47 év tagság alatt (215 milliárd font).

A 2016 óta tartó bizonytalanság következtében a brit gazdaság a G7-ekhez képest alulteljesített, s összesen 3%-kal kisebb növekedést ért csak el.

Csökkent az üzleti bizalom, a befektetések visszaestek (a magánberuházások 15%-kal kisebbek, mint 2015-ben), az évi növekedés 2% helyett csak 1% volt. A 2020-as kilátások már kedvezőbbek: immár van stabil többséget maga mögött tudó kormány, nincs rendezetlen kilépés (legalább az év végéig szabályozott mederben haladnak a dolgok), nő a nemzetközi kereslet, ami segíti az exportot, a háztartások biztonságérzete erősödése következtében nő a fogyasztás, Johnson pedig az elmúlt 15 év legexpanzívabb fiskális politikájával ösztönzi is a magánkiadások emelkedését.

Mindez hat a gazdaság szerkezetére is: míg a feldolgozóipar és a technológiaintenzív ágazatok gyengélkednek, a kiskereskedelem és az építőipar fellendülőben van. A foglalkoztatási adatok kedvezőek: 2019-ben rekord magasságot ért el (76,2%), míg a munkanélküliség 3,8%; a hetvenes években volt utoljára ilyen alacsony. A szilárd alapok és kedvező tendenciák ellenére továbbra is ott tornyosul a félelem a 2020 utáni időszaktól:

lesz vagy sem megállapodás az Unióval, szétszakadnak-e a közel ötvenéves együttműködés szálai, el tudják-e továbbra is szívni a legjobb európai agyakat.

Ez a kérdés jelenti jelenleg a brit gazdaság, különösen a pénzügyi szektor és a font sterling számára a legnagyobb rizikót, amellett, hogy a világkereskedelemben mutatkozó veszélyek (kereskedelmi háborúkkal való fenyegetőzés, protekcionista intézkedések bevezetése) is rontják a kilátásokat. Fontos még megjegyezni, hogy

több nagy cég hagyta el a brit szigeteket, uniós székhelyre költözve. Az Európai Bankhatóság is Párizsba távozott, ami mágnesként vonzott el pénzintézeteket, érzékeny veszteséget okozva.

A költségvetésnek komoly teher lesz, hogy amit eddig Brüsszelben végeztek el az „eurokraták”, arra most briteket kell foglalkoztatni: vámtiszteket, ellenőröket stb. kell felvenni, százezres nagyságrendben. Érdekesség még, hogy az Egyesült Királyság területéről sugárzó tévécsatornák piaci részesedése már mostanra 5%-kal csökkent.

Mit veszít az Unió?

Az Unió vesztesége is számottevő: elveszíti területének 6%-át, népességének 13%-át, GDP-ben mért gazdasági erejének 15%-át a brexittel.

Súlya a világban zsugorodik, amikor egyébként is komoly versenyképességi problémákkal küzd, s lemarad, vagy csökken az előnye a világ felemelkedő régióival szemben. Az OECD 1%-kal kisebb gazdasági növekedést jövendöl a britek kilépése következtében uniós szinten. A becslések persze attól függnek, lesz-e 2020 utánra vonatkozó megállapodás. Ha nem, 1,2 millió ember veszítheti el a munkáját, elsősorban az élelmiszeripar, vegyipar és textilipar területén.

Elsőrendű kárvallottak a kis- és középvállalkozások lesznek, akik kevésbé alkalmazkodóképesek, mint a nagyok.

Magyarország esetében a számítások 0,1-0,7% közé teszik a brexit által generált negatív GDP-hatást.

Vannak olyanok, aki szerint akár 30%-kal is visszaeshet az Egyesült Királyságba irányuló kivitelünk, tehát a 2015-ös 3,5 milliárd eurós export bő 1 milliárd euróval csökken.

A 2017-es és 2018-as kivitel és a behozatal ténylegesen lassult is. Kevesebb jármű, gép és villamossági cikk érkezett hazánkba a szigetországból. Ha nincs megállapodás a 2020 utáni időszakra, akkor kiszorító hatással is kell számolni, azaz a brit piacon megszűnne a versenyelőnyünk, s immár Európán kívüli, például amerikai, kínai, japán, koreai termékekkel kellene versenyeznünk. A hazautalásokra negatívan hatna a font növekvő inflációja, csökkennének a megtakarítások. Azt azonban akár nyereségként is felfoghatnánk, ha a romló kint maradási feltételek következtében többen a hazaköltözés mellett döntenének. Persze az is lehet, inkább egy másik uniós tagállamba távoznak...

Hogyan tovább?

A hogyan tovább az elkövetkező 11 hónapra, az átmenet idejére világos, az azutáni időszakról pedig még keveset tudunk. A kilépési egyezmény biztosítja a rendezett távozást, a jogbiztonságot 2020. december 31-éig. Addig a cél a gazdasági sokkhatás csökkentése, azaz minden marad nagyjából a régiben. Az Egyesült Királyság alkalmazza a teljes uniós joganyagot, még befizet a közös költségvetésbe, működik az egységes piac, az ott dolgozó európaiak, igy a magyar munkavállalók is élvezik eddigi jogosultságaikat, Írország felé nem épül ki kemény határ. A britek ugyanakkor már nem vesznek részt az uniós döntéshozatalban, tehát nem tudják befolyásolni a belső történéseket, de kötik őket az EU döntései.

Hogy mi lesz a kilépési megállapodás lejárta, azaz 2020. december 31. után, arról még keveset tudunk. Michel Barnier uniós főtárgyaló már előre megüzente,

a britek csak ne szemelgessenek kedvükre

az egységes piac tételei között. Boris Johnson ugyanakkor kanadai típusú megállapodást szeretne, azaz hogy az áruk minél szélesebb köre vám- mennyiségi korlátozás nélkül áramolhasson az Unió és az Egyesült Királyság között, de ne terjedjen ki általánosságban a halászatra és a szolgáltatásokra (külön megállapodás legyen, hogy melyekre igen), és szabad kezet hagy, hogy ki-ki milyen kereskedelmi megállapodást köt harmadik partnerekkel (tehát kizárja a vámuniót).

Az Egyesült Államok már be is jelentkezett, mint aki készen áll széleskörű gazdasági megállapodás megkötésére a britekkel, azzal a nem is titkolt céllal, hogy borsot törjön az Unió orra alá. Igy fenntartja a kereskedelempolitikai fenyegetéseit az autóvám bevezetésére, illetve arra az esetre, ha a digitális óriásait (Google, Facebook stb.) megadóztatja az Unió (ahogy Franciaország már teszi, amiért a francia pezsgő és bor kénytelen jót állni, azaz ezeket a termékeket magasabb vám terheli), akkor vámokkal vág vissza.

Apró zavaró tényező, hogy az Egyesült Királyság a tavaszra tervez 2%-os adót bevezetni a digitális szolgáltatásokra, és az USA által biztonságpolitikai fenyegetésnek tartott Huawei beszáll a brit mobilhálózat 5G fejlesztésébe (a napokban dönt a brit kormány erről). Persze a briteknek azt is mérlegelniük kell, hogy a náluk gyártott autók, mint a Land Rover, az Aston Martin vagy a Jaguar 20%-a tengerentúlon lel gazdára.

Milyen megállapodás várható?

Amit még tudunk: a britek hallani sem akarnak arról, hogy az Európai Bíróság joghatósága érvényes legyen rájuk; ez önmagában is kizárja, hogy az egységes piac részesei legyenek. Ami marad, a környezetvédelmi, állat- és növényegészségügyi előírások betartása; ezeket a szabadkereskedelemhez az Unió már Vietnámtól Dél-Amerikáig bármely partnerétől megköveteli, s a briteknek sincs szándékuk ebből lejjebb adni. Ugyan brit politikusoktól elhangzik olyan, hogy inkább saját standardokat alaktanának ki, majd az EU-val kölcsönös elismerési megállapodásokat kötnének, de ez a szigetországban az Unió piacára termelő vállalatoknak nem érdeke, hisz csak akadályozná a termékeik bejutását.

Amin biztosan lazítanak majd, az az eddigi szigorú szabályok az állami támogatásra és a versenyre vonatkozóan.

Fontos továbbá, hogy legambiciózusabb szabadkereskedelem esetén is lesz, eseti jelleggel, vámellenőrzés, mivel az Egyesült Királyság immár harmadik félnek fog minősülni; ez pedig minden bizonnyal bosszúságot fog okozni a gazdasági szereplőknek, mondjuk a fuvarozóknak.

A közúti áruszállításban sok magyar cég és munkavállaló is érintett; esetükben nem a vámteher, hanem a vámeljárás időigényessége és bürokratikussága plusz költséghez vezet.

Az Európai Bizottság szerint kétséges, hogy ilyen rövid idő alatt egyáltalán bevonható-e a szektor a tárgyalásokba, már pedig számunkra kulcsfontosságú, hogy ne maradjanak a kedvezményezetti körön kívül.

A mezőgazdasági termékforgalom esetében elsőrendű magyar érdek, hogy a földrajzi árujelzők oltalma továbbra is vonatkozzon a mi cikkeinkre, tehát hogy véletlenül se találkozhassunk brit tokajival vagy pálinkával, Pick szalámival.

Az uniós költségvetés is szerényebb lesz a brit befizetés nélkül. Az Egyesült Királyság a második legnagyobb nettó befizetőként többet adott be a közösbe, mint amennyit onnan kivett (a büdzsé 11%-át, a brit gazdasági teljesítmény 0,57%-át fizette, az uniós forrásokból pedig csak 5,09%-kal részesült). A torta kisebb lesz, s ahogy a dolgok állnak, már az is csodának számítana, ha csak arányosan csökkenne a magyar szelet, azaz annyival kapnánk kevesebbet, amennyivel a britek távozása miatt csökken a közös büdzsé.

Szorít az idő

A fentiekből kiderül, sok tehát a bizonytalanság. Ami biztos, nem hogy 11, inkább csak 8 hónap áll rendelkezésre a tárgyalásokhoz, hiszen utána kell időt hagyni a szöveg rendbetételére, aláírására és parlamenti megerősítésére is. Johnson pedig már kijelentette, hogy semmiképp nem kívánja meghosszabbítani az átmeneti időszakot. Csöndben jegyzem meg, a korábbi szabadkereskedelmi megállapodások tető alá hozása eddig mindig évekig tartott.

A brit export 25%-a irányul az Unióba, az EU kivitelének pedig 7%-a megy az Egyesült Királyságba. 

Ebből levonhatnánk azt a következtetést, hogy a brit ráutaltság jóval nagyobb, mint az Unióé a gazdasági szálak fenntartására, de ha azt nézzük, hogy a nemzetközi termelési láncban már szinte semmit nem egy országban állítanak elő, akkor a kisebb uniós kitettség is okozhat nagy nehézséget az uniós termelőknek. A józan ész tehát azt sugallja, felül kell emelkedni a sérelmeken, el kell kerülni a semmibe zuhanást, a közel ötven éve alatt összenőtt gazdasági szálak szétszakítását, és mielőbb meg kell állapodni a britekkel.

A szerző a Fidesz EP képviselője, korábbi római és madridi nagykövet