A háború európai gazdaságra gyakorolt pontos hatását ma még nehéz megbecsülni.
Nem tudjuk meddig tart és mekkora pusztítás lesz a vége, ahogyan azt sem, hogy hányan hagyják el végleg Ukrajnát, a háború végén pedig hányan térnek vissza az elmenekülők közül a hazájukba.
Amit érzékelünk, az elsősorban az energia-, élelmiszer- és alapanyagok drágulásából fakadó magas infláció, az ellátóláncokban keletkező zavar, melyek következtében egyes iparágakban akadozik a termelés. Ehhez pedig hozzájárul még a mindent átitató bizonytalanság.
A lassan egy hónapja tartó háború alatt az Unió egységes tudott maradni, ami nagy érték, akkor is, ha ez most kötelező kűr, mondhatni létérdek.
De ezt nem lesz egyszerű tornamutatvány fenntartani, mert igen szerteágazóak a tagállami érdekek; az előbb említett kihívások különböző szekértáborokat hoznak létre.
Tojáshéjakon járunk tehát, s minden korábbinál nagyobb a tétje, hogy ki mit lép.
Az uniós állam- és kormányfők Versaillesban március 11-12-én komoly józanságról tettek tanúbizonyságot.
Sikerült egy közös szöveget alkotni az Oroszországot sújtó szankciókról és a védelmi képességek megerősítéséről, az energiafüggőségünk csökkentéséről és egy szilárdabb gazdasági bázis kiépítéséről, továbbá arról is, hogy a Bizottság kezdje meg Ukrajna uniós csatlakozási kérelmének értékelését (ahogy Moldováét és Georgiáét is).
Azóta még két hét sem telt el, de bizonyos témákat az élet és egyesek törekvései újra kinyitottak. Az állam- és kormányfők e hét második felében ismét találkoznak, ezúttal a szokásos márciusi brüsszeli gazdasági csúcs keretében. De lesz párhuzamosan a NATO-nak és G7-nek, tehát a világ vezető államainak is csúcsértekezlete Brüsszelben.
Mindennek kapcsán érdemes végignézni, mi is a tét a szóban forgó kérdésekben.
Európai haderőfejlesztés
A háború aztán persze mindenkit észhez térített, így a tagállamok elköteleződtek a közös beszerzések és a védelmi képességek együttműködésen alapuló fejlesztése iránt.
Hétfőn a külügyminiszterek elfogadták a Stratégiai iránytűnek nevezett intézkedéscsomagot az EU biztonság- és védelempolitikájának 2030-ig történő megerősítésére.
Májusig a Bizottságnak készítenie kell egy elemzést az EU védelmi beruházási hiányairól, s javaslatot kell megfogalmaznia a védelmi ipar és a technológiai bázis megerősítése érdekében. Valami tehát elindult, még ha a döntés egy 5000 fős, gyorsreagálású, uniós erő felállításáról, maximum a csírája lehet egy majdani uniós hadseregnek. Megkockáztatom, hogy a magyar határ védelmét jelenleg ennél többen látják el.
Ukrajnát a 2021 júliusa óta létező, ún. Európai Békekeretből támogatja az EU, amelyhez a tagállamok a nemzeti jövedelmük arányában járulnak hozzá. Ez egy költségvetésen kívüli tétel, amelyből – először az EU története során – a tagállamok akár halálos fegyvereket is vásárolhatnak (de nem szállíthatnak) Ukrajna részére. 500 millió euró mozgósításáról már megszületett a döntés, a külügyminiszterek pedig hétfőn az összeg megduplázásáról határoztak.
Azt, hogy új szelek fújnak biztonságpolitikai kérdésekben, a tagállami álláspont-változások is bizonyítják.
A közös védelmi politikából eddig kimaradó Dánia parlamenti pártjai úgy döntöttek, hogy 2022 júniusában kikérik a témában a dán polgárok véleményét.
Finnországban és Svédországban újra napirendre került, hogy fontolóra vegyék-e a NATO-csatlakozást. Németországban pedig a baloldali kormánykoalíció egy 100 milliárd eurós haderőfejlesztésről határozott, holott eddig minden hasonlót hevesen elleneztek.
Szankciók Oroszország ellen
Oroszország ellen a Krím megszállása óta vannak érvényben szankciók.
Az Ukrajnával szemben indított háború következtében viszont minden korábbinál sokrétűbb és az orosz elit számára kiváltképp fájdalmas intézkedéseket léptettek érvénybe. A háború kezdete óta már négy hullámban vezettek be a pénzügyi tranzakciókat, a kereskedelmi forgalmat és a befektetéseket igencsak megnehezítő, egyes szektorokban ellehetetlenítő szankciókat.
Látni kell ugyanakkor, hogy Putyint az eddigi szankciós politika nem kényszerítette térdre: 2014 óta az autarkiára törekvés következtében új iparágak, otthon gyártott árucikkek és mezőgazdasági termények jelentek meg Oroszországban, ami jólmutatja az ország rugalmas alkalmazkodóképességét.
Azt is meg kell jegyezni, hogy a korlátozások ellenére jó néhány tagállam még növelte is a forgalmát az oroszokkal, a gázvásárlást is beleértve.
Putyin minden kétséget kizárólag felkészült a mostani háborúra is, komoly deviza- és aranytartalékkal rendelkezik (pár napja még törlesztett is egy jelentősebb devizaadósságot), s egyelőre bírja a nyomást, még ha a tartalék egy részéhez nem is fér most hozzá.
A csata tehát folytatódik a csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson, melynek az elején Biden elnök is jelen lesz.
Illúzióink nem lehetnek, hogy LNG exportőrként, minden kiszolgáltatottság nélkül milyen irányba próbálnak majd az amerikaiak nyomást gyakorolni az Unióra, mikor ők már leállították az oroszokkal az energiakereskedelmet.
Egyes elképzelések szerint a kisebb függőségi tétel, az olajvásárlás kerülne tiltólistára, mint soron következő szankció.
De vannak olyan hangok is, amelyek azt mondják, nézzük meg, milyen hatással járnak az eddig elfogadott szankciók, koncentráljunk azok betartatására, s csak utána mérlegeljük, van-e értelme újakat foganatosítani.
A másik nagy kérdés, hogy Kína mit tesz azon túl, hogy már felháborítónak nevezte a Nyugat által Oroszország ellen kiszabott szankciókat; kisegíti-e anyagi és katonai értelemben Putyint.
Az USA mindenesetre nem hagyott kételyt azt illetően, mennyire súlyosnak tekintené, ha Kína beszállna az oroszok oldalán a konfliktusba.
Hasonló üzenettel készül az Unió is az április elsejei EU-Kína csúcsra.
A rémkép megvalósulása, hogy Putyin egy jüan alapú elszámolórendszer révén ki tudja játszani a szankciókat, s több ázsiai országgal szövetkezve új gazdasági blokkot hoz létre, átrendezné a világot.
Függetlenedés az orosz energiaforrásoktól, visszatérés az energiaár-szabályozáshoz
A Bizottság a március 8-ára sebtében összerakott RePowerEU koncepciójában azt tűzte ki, hogy már 2030 előtt függetlenedni kell a fosszilis orosz energiahordozóktól.
Az állam- és kormányfők óvatosabban fogalmaztak Versaillesban, ők a „lehető leggyorsabban”, de az egyes tagállamok nemzeti körülményeihez igazodva tervezik ezt megtenni. Az energamix nemzeti hatáskör, s a tagállamok adottságai annyira eltérőek, hogy nagyon nehéz volna ennél konkrétabb egységes vállalásokat tenni.
Egyetértés van ugyanakkor abban, hogy felgyorsítják a megújuló energiára való átállást és az energiahatékonysági tervek megvalósítását.
Az európai gáz- és villamosenergia hálózatokat teljes mértékben össze akarják kapcsolni és szinkronizálni (ezt Ukrajnával és Moldovával már meg is tették). Továbbá a földgáztározókat feltöltik, és az infrastruktúra fejlesztés (LNG terminálok) tekintetében nagyobb sebességre kapcsolnak.
A Bizottságnak minderről a konkrét lépéseket tartalmazó javaslatát májusig kell letennie az asztalra, de az ellátásbiztonságról, a közös beszerzésről és a megfizethető energiaárakról szóló előterjesztést már március végére várják az állam- és kormányfők.
Egyre több tagállam követeli ugyanis, hogy lehessen valamit tenni a két-háromszorosára emelkedő energiaárak ellen, akár visszavonulót fújva a piacok teljes liberalizálása és a szabad árazás terén.
Erről a mind gyakoribb tüntetések is segítenek meggyőzni a nyugat-európai vezetőket.
A spanyol és a portugál kormányfő azt javasolja, hogy 180 euró legyen a nagykereskedelmi áramár plafonja az EU-ban, így törjék meg az elszálló gázár miatt az egekig emelkedő áramár káros gazdasági hatását.
Történik ez ott, ahol eddig a szabadárazást dicsőítették.
A két déli miniszterelnök afelől sem hagyott kétséget, hogy amennyiben javaslatuk nem talál támogatásra, ők akkor is meglépik azt.
A hétvégén rajtuk kívül a görög kormányfő is Rómában vendégeskedett Mario Draghi olasz miniszterelnöknél, s a négy mediterrán vezető speciális, viselhető és megvalósítható árak mellett tört lándzsát.
Jelen számítások szerint összesen mintegy nyolc tagállam gondolkodik hasonlóan, a soros elnök Franciaországot is beleértve. Belgiumban pedig már döntöttek is arról, hogy a két atomerőművük működését kitolják 2035-ig, az eddig tervezett 2025-ös bezárás helyett.
A Bizottság még nem döntötte el, hogy a hatósági ár, az árplafon, a gáz- és áramár szétválasztás vagy melyik energiaár-csökkentő megoldást terjeszti elő, de a hétvégi állam- és kormányfői csúcson a „mindenki tekerje lejjebb a radiátort” jellegű, Timmermans bizottsági alelnök (itthon Márki-Zay Péter) által szorgalmazott megoldások már biztos nem lesznek elegendőek.
Óhatatlanul felmerül, hogy az erőltetett ütemű zöld átállást, a 2050-re tervezett zéró kibocsátást nem kellene-e újragondolni. Figyelemreméltó e téren például, hogy Németország tavaly a zöld retorika ellenére is növelte a szén-dioxid kibocsátását.
Az orosz energiaforrások alternatív beszerzése kérdésében pedig napirendre került a még működő atomerőművek késleltetett bezárása, illetve a szénerőművek újranyitása is. Erről a kormányzás terhétől nem önszántukból megszabadult német kereszténydemokraták kaján vigyorral beszélnek, lám, mit tesz a kormányzati felelősség az ideológiai meggyőződésből tett gazdasági vállalásokkal.
Szilárdabb gazdasági bázis kiépítése - de miből?
Már a Covid járvány ráébresztette Európát a kiszolgáltatottságára, azaz arra, hogy bizonyos nyers- és alapanyagokat, árucikkeket csak importból tud beszerezni. Ha pedig egyetlen beszerzési forrásra támaszkodik, akkor ez az árak egekbe szökésén túl akár a termelés leállását is maga után vonhatja.
A volt kommunista blokk lakói edzettebbek e téren, de ma már nekünk is fura, ha egyes építőanyagokra, műanyag árukra hosszú heteket kell várnunk, vagy épp leállnak az autógyáraink az alkatrész-hiány miatt.
Az orosz-ukrán háború tovább zilálja a Covid által amúgy is megtépázott termelési és értékláncokat.
Az Uniónak tehát meg kellen töltenie tartalommal a pandémia elején meghirdetett, Macron elnöknek oly kedves stratégiai autonómia koncepciót.
A stratégiai készletfelhalmozás, a partnerek és szállítási útvonalak diverzifikálása, illetve saját termelés révén kellene az EU-nak csökkentenie az egyes forrásokra való ráutaltságát.
Például emiatt született meg már a háború előtt az ún. európai chip törvény tervezete, melynek célja, hogy 2030-ra az Unió globális piaci részesedése e termékből elérje a 20%-ot. De ugyanígy a gyógyszeripar és a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és hosszú idő után újra az agrárgazdaság is stratégiai ágazati megjelölést kap.
Kérdés, mindezt miből lehet finanszírozni?
A Bizottság alelnöke, Valdis Dombrovskis az energia átmenet gyorsítását a Covid utáni helyreállítási terv hitel komponenséből képzeli el, mivel a 200 milliárdos keretből eddig csak hat ország kérte a neki járó részt.
A déli országok pedig úgy érzik, itt a pillanat, hogy a közös hitelfelvételt állandósítsák, tehát Európa az eladósodás árán erősítse önmagát.
Bár Versaillesban ez a téma hivatalosan még nem került elő és az északi államok ellenzik (ők a meglévő alapok teljes kihasználását szorgalmazzák inkább) a kérdés benne van a levegőben.
Az agrárium újra a középpontban
A múlt héten a liberális Politico egy őszinte pillanatában leírta, sosem gondolták volna, hogy a közös agrárpolitika jó valamire.
Az Uniós költségvetés legnagyobb kiadási tétele garantálja az elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszer előállítását a kontinensen, melyet a mezőgazdasági termelésben nem érdekelt tagállamok folyamatosan támadni szoktak.
A jelenlegi helyzetben, amikor az élelmiszer-, takarmány és műtrágya árak mindenhol erősen emelkednek, s jó eséllyel kiesik a világpiacról az orosz és az ukrán gabona, felértékelődik, hogy az Unió a saját lakosságát el tudja látni.
De azt erősen át kell gondolni, ez-e a megfelelő pillanat, hogy a gazdák nyakába új terheket varrjanak, mint amilyen a zöldítési kényszerből fakad.
Macron francia elnök szerint a Farmtól az asztalig stratégiát adaptálni kell az új helyzethez, hisz az az agrártermelés 13%-os csökkenését hozná magával, ami a jelenlegi helyzetben súlyos hiba volna.
Ebben partnere a lengyel agrárbiztos is, sőt az agrárminiszterek is hasonló nyilatkozatot tettek hétfőn.
Az árakkal való spekuláció is megkezdődött, Brüsszelnek e téren is fel kellene lépnie.
Végezetül Európa sem mentesül majd annak negatív hatásaitól, ha Afrika idén nem jut hozzá az orosz és ukrán gabonaimporthoz.
Beszerzéseiknek a fele e két országból származik, de egyes afrikai államok kitettsége a 70%-ot is meghaladja.
Határozottabb kereskelempolitika
Az Unió aktívabb és harcképesebb kereskedelempolitikára készül, erősebb érdekvédelemmel a harmadik országok agresszív és piactorzító törekvéseivel szemben, ugyanakkor vonzóbb beruházási környezet kialakítására is törekszik.
Ennek szellemében jelentette be a Bizottság 2021. december 1-jén a Global Gateway kezdeményezést, mely révén hét év alatt 300 milliárd eurót kíván mozgósítani az Unió a világban a globális infrastruktúra fejlesztésére, illetve a zöld és digitális átmenetre.
Az Unió a tagállamokkal együtt a világ legnagyobb donorja, s ezt egészítené ki az új kezdeményezés a segélyek, hitelek és garanciák kombinációjával a magánberuházások mozgósítása, s ezáltal az uniós jelenlét megerősítése érdekében a világ kulcsfontosságú régióiban.
A fenti témák mind igen súlyos, az Unió sorsát meghatározó kérdések.
Nagy részük azt célozza, hogy az Unió végre erősebbé váljon.
Egy-egy rossz lépésnek ugyanakkor most minden korábbinál komolyabb következménye lehet. A kérdés az, hogy Brüsszel fel tud-e nőni a feladathoz.
A tét kettős: egyrészt fontos, hogy az intézkedések valóban erősítsék az Unió kohézióját, ne pedig gyengítsék, másrészt pedig, hogy a következmények egyetlen országnak se jelentsenek elviselhetetlen terhet.
Tudni kell tanulni a korábbi tapasztalatokból. Így a szankciók nem sújthatják jobban az Uniót, annak tagállamait, mint Oroszországot.
Nem állhat le a termelés, nem lehetetleníthetjük el a Covid-ból épp csak magára találó európai gazdaságot.
Legyen mersze a döntéshozóknak kiigazítani korábbi vállalásokat.
Így ne tekintsük axiómának a zöld megállapodás és az európai energiaár-képzés minden elemét és ütemtervét, mert ezt a jelenlegi helyzet egyszerűen nem engedi meg. Újabb adósságfelvétel helyett használjuk először a rendelkezésre álló alapokat.
Fogadjuk el, hogy a világ nem feltétlenül az európai mércék szerint működik, de attól még lehet szót érteni másokkal.
Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő a múlt héten e téren meglepő önkritikáról tett tanúbizonyságot:
Az európaiak lassan értették meg, hogy nem alakíthatják át a világot a saját képükre. Tehát abba kéne hagyni az erre irányuló próbálkozásokat.
Fontos továbbá az is, hogy az európai cégeket, különösen a kkv-kat ne terheljük túl az üzletmenetükhöz nem kapcsolódó megkötésekkel és adminisztrációs feladatokkal, amelyek versenyhátrányba hozzák őket a nemzetközi piacokon.
Ideje lenne belátni a korábbi hibákat, mulasztásokat is.
Ki kellene mondani, az Unióban az önvédelmi reflex minimuma is hiányzott sok éven keresztül. Ezt mutatja a katonai képesség jelenlegi alacsony szintje, de az energetikai kiszolgáltatottság is.
Amikor pedig sok évvel ezelőtt voltak tervek az orosz függőség csökkentésére (ha valaki még emlékszik a Nabucco vezeték tervére, mely révén közép-ázsiai gázt lehetett volna Európába hozni), Brüsszel azt végül nem támogatta.
Ezeken dolgozni kell most, de vágyálmot kerget, aki azt hiszi, ezek a fejlesztések pár rövid év alatt megvalósíthatóak, mikor teljes iparágakat kéne technológiailag új vágányra állítani.
A politikai játszmáknak pedig biztosan nem most van itt az ideje. A Bizottságnak mielőbb Magyarország és Lengyelország rendelkezésére kellene bocsátania a nekik járó helyreállítási forrásokat.
Ezzel fel lehetne számolni a tagállamok közötti egyenlőtlen helyzetet, hogy egyesek hozzájutottak a helyreállítási pénzekhez, mások pedig nem.
Most ez különösen fontos, mert e két országra hárul a legnagyobb teher az Ukrajnából menekülők ellátása terén.
E lépésekkel meg lehetne őrizni az egységet, amire minden korábbinál nagyobb szükség van. Bátorságra és elszántságra van szükség, no meg hideg fejre. Forró háború idején nem lehet hibázni.
A szerző a Fidesz európai parlamenti képviselője, korábbi római és madridi nagykövet
