Felelőtlen közös eladósodás vagy szolidaritás? Gondolatok az EU pénzügyi alkuja előtt

MAG2020. júl. 16.Becsey Zsolt
A rovat támogatója:

1. Újra elérkezett az uniós tagállamok közötti harakirik és hosszú kések éjszakája. Meg kell egyezni a következő pénzügyi irányelvről még a nyáron, ráadásul most a vírus miatt több mint másfészer akkora csomag jön, mint az szokványos. Az összesen 1,8 ezer milliárd eurós-két milliárd dolláros- csomag hét évre már jó tűzerő, hiszen például az USA 2,7 milliárdnál tartott a nyár elején, míg Japán kétszer 1 milliárd dollárnál.

Valahogy a sors némileg igazságot szolgáltat azoknak, akik mindig is azt mondták, hogy egy igazi Gazdasági és (főleg) Monetáris Unióban a GNI arányos befizetések nagyobb plafonját kell, hogy koncentrálják, mint most. Ez sokak szerint erősíti majd az euró mögötti zóna presztízsét is, hiszen a fiskális Unió irányába tette lépés lehet ez. Magam is sokszor mondtam azt, hogy

hamarosan legalább két százalékos plafonnak kell jönnie az eddigi egy helyett, ez most meg is érkezik- meg nem is.

2. Az igazi kihívás szerintem nem is annyira a hagyományos MFF (Multiannual Financial Framework), vagyis az alapszerződésbe foglalt hétéves költségvetés keret lesz, még ha azzal is vannak viták. (Eddig mi voltunk GNI-arányosan a legnagyobb haszonélvezők az elmúlt időszakban, de most nekünk a hagyományos MFF-nél ez csökkenni fog.) Márpedig, ha az eddigi kohéziós mechanizmusok - melybe annak idején beléptünk- folytatódnak, akkor a felzárkózásnak - mind a gazdasági fejlettség, mind vidékfejlesztési-agrár metszetben - kell folytatódnia.

Már eddig is tudtuk, hogy ez kettő szempontnak az aránya az új költségvetési periódusban fájdalmasan csökkenni fog, de nem szűnik meg.

3. A külön pénzügyi alkuk lavináját az indította el, hogy a nemzeti politikusok - a közvetlen legitimációjukra hivatkozva és adóügyekben a vétóba kapaszkodva - azt tartották szem előtt, hogy otthon milyen mérleget mutat a nettó befizetésük vagy haszonélvezetük a közös büdzsé felé. Ez természetesen közös politikákat illetően nagyon vitatható megközelítés, hiszen a szolidaritási alapszerződéses eszme és a kohézió alapján, ha vannak jelentős haszonélvezők, akkor lesznek jelentős befizetők is.

Ezt a sorozatot törte meg nyolcvanas években Thatcher asszony- „vissza akarom a pénzemet”- ami dominószerűen további visszatérítésekre vonatkozó igényeket is szült, így kilencvenes évektől most már több ország- a németek, a svédek, az osztrákok, a hollandok és nemrégtől a dánok- is kapnak visszatérítést.

Ezért az utóbbi időben a GNI fél százalékánál senki nem kapott nagyobb éves nettó számlát. Ezt 2007-től még úgy érték el, hogy plafonozták a felzárkóztatási alapokból kapott tagállami összegek maximális GNI alapú nagyságát. Vagyis mennél szegényebb vagy, annál jobban vágunk a meghatározott elvekhez- az un. berlini formulákhoz-képest, ami a déliek által élvezett ,a keleti nagy bővítés előtthöz képest kisebb haszonélvezetet hozott a keletiek számára, de ezt is elfogadtuk 2006-ban.

Logikusnak tűnt, hogy a visszatérítések kusza alkurendszerét az angolok távozása után egyből (vagy átmenettel ) töröljük, ami magával hozta volna annak törlését is,

hogy a további különalkukkal a fejlett államok és térségek is (teljesen megmagyarázhatatlan okokból) egyedi kedvezményeket – egy gazdag városra, tartományra,szigetcsoportra- csikartak ki maguknak, ami jelezte, hogy egy-egy nemzeti politikusnak mi a politikai ára ahhoz, hogy az otthoni hangulat miatt elfogadjanak egy közös csomagot. ( Ezt hívtuk az EP-ben lóvásárnak.) Most az utolsó pillanatokban az látszik, hogy a fukar államok újra kiharcolják a visszatérítés valamilyen formában való maradását, vagyis nem hajlandók automatikusan a képletekkel- pl. mindenki befizeti ( akár átmeneti rezsimmel) a másfél százalék/GNI összeget- a kieső angol nettó befizetés helyébe lépni. Ez a forgatókönyv nekem csalódás.

4. A mostani az un. következő generációs csomagnál - először a csaknem hetven év alatt - az Unió nemcsak a közös befizetésből ad ki forrásokat, hanem ehhez kölcsönöket is vesz fel. Eddig ezt nem engedték meg, még az integrációs mélyülés csúcsán Delors-nak sem, amikor 1993-ban a Transz-Európai Hálózat gyorsabb finanszírozására kötvényt akart kibocsátani. 2008-09-ben sem lehetett ilyet csinálni. Az Unió vett fel olcsó hitelt egyes bajbajutott tagállamok fizetési problémáira, (ld. a mi hitelcsomagunkban 6 milliárd euró értékben 2008 végén), de már bonyolultabb rendszerben alakította ezt ki ez euró övezetnél, hiszen az un. ESM rendszer is csak a tagállami GDP 2 százalékáig enged ilyet.

De a közös gyereket, az Uniót strukturális céllal nem engedték eladósodni, erre nem vállaltak közös fedezetet. A mostani 750 milliárd eurós összeg azért áttörés, mert most közösen veszünk fel mindannyiunknak (kinek ennyit, kinek annyit) hitelt.

Vagyis elindulunk az eddig vehemensen tagadott adósságunió irányába. Persze ez csak az új, friss pénzre lesz igaz, vagyis, az államháztartási hiányok által eddig halmozott adósságra nem. Ezzel szemben sokan berzenkedtek- magam is-, eddig főleg a németek. Igen, volt második görög hitelcsomagnál pl. adósságleírás (haircut) fizetésképtelenség elkerülésének céljával, de közös gazdaságfejlezstési célú hitelfelvétel még nem . Lényegében itt arról van szó, hogy hamarabb kap meg egy tagállam forrást, mint ha az az uniós költségvetésen keresztül több éven átfutna. (Emlékszünk arra, hogy a letárgyalt jogos pénzek számláját is késve fizette ki sokszor Brüsszel, mert még az éves kifizetéseknél is meg kellett várni, hogy bejöjjön a forrás , csak valós pénzt lehetette kiutalni.)

Új gyakorlat, hogy a gyorsan- lényegében 2-3 év alatt- lehívott 750 milliárd euró a tagállamok rendelkezésére áll majd, nem kell megvárni, hogy pl. egy vasútépítkezésénél nemzetileg megelőlegezett forrás ellentétele megérkezzen a befizetési oldalon a brüsszeli központi kasszába. Ennek nagy része a tagállamoknak vissza nem térítendő összegként megy ki, vagyis közösen fogjuk visszafizetni a közös költségvetésen keresztül, és csak 250 milliárd euró lesz közvetlen kölcsön a tagállamoknak. Fő oka, hogy így nem lesz abból precedens a németek és északiak számára, hogy emeltük állandóra , cca.2%-ra költségvetés főösszegét, ez csak egy eseti szituáció. Másik nagy előny, hogy elvileg a közösség olyan jó paritással fogja megkapni a piacról ezt a pénzt, ami alig lesz rosszabb ,mint a jó adós holland és német állam esetében.

Megint más kérdés, hogy az úgynevezett piacról kik -például a kínaiak is - fogják lejegyezni az uniós hitelt.

5. A várhatóan 3 és 30 év között visszafizetendő kötvények kamatai sok eladósodott déli állam számára nagyon kedvezőek lesznek ahhoz képest, mintha ezt magának kellene felvennie. Politikai értelemben a strukturális válságba keveredett déli eurózóna tagok megsegítéséről van szó, akik az elmúlt húsz évben gyengébb növekedési pályán vannak, mint előtte voltak, sőt még nem is tudnak az egységes piacon belül egyensúlyba kerülni, aminek oka az erősebb centrum államok gazdasági fölénye.

Ezt láthatóvá teszi a közös pénz és a leértékelés hiánya, bár nem az utóbbi a fő oka tartós gyengélkedésüknek. Most kapnak egy esélyt, hogy olcsó hitelhez és plusz ingyenes uniós forráshoz jutva, elinduljanak. Új politikai elem még, hogy ebbe a déli szárnyba beletartozik az unió tandemjének egyik pillérét alkotó Franciaország, hiszen Maastricht óta folyamatos versenyképességi vesszőfutásuk van.

Természetesen a pénzt pántlikázzák, hiszen a a zöldügyek, klímaügyek, dekarbonáció stb mellett a digitalizáció és magas munkanélküliség is megjelenik, vagyis azok a szempontok, melyek nem közvetlenül a kohéziós logikát követi.

Mégis, amikor a pénzek nagy részének igényét nemzeti reformtervekben fogják benyújtani a Bizottságnak, és Szemeszteren belül elbírálásban lesz részük, van kohéziós logika is. Ezzel fogják többek között letolni a nagyobb felhasználási önállóság mellett érvelők-így Magyarország- torkán a csomagot. A Keletieknek még azt is mondják, hogy senki nem jár rosszul, hiszen az olcsó friss pénz vagy valakit a piaci paritásához képesti hitelfelvételben segít- ld. spanyolokat és olaszokat - vagy legalábbis nem jár rosszul, vagyis nem kell neki több pénzt kifizetni többet reálértékben az évtizedes törlesztés során, mint amit egy összegben kapott. Hogy nyomatékosabb legyen a keletiek meggyőzése , a lengyelek és a csehek is kapnak jelentős összegeket. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy a szellem elszabadult, mert a tagállamok mellett az Unió egésze is elindult az eladósodás útján, ami a modern világ állami velejárója,de eddig integrációk ilyet nem csináltak.

6. Mi várható? Kompromisszum: ha kell, még a mostani mellett egy további fordulóval a nyáron, ahol mindenki megkapja amit akar: a fukar befizetők a visszatérítést - és formailag továbbra is az erős egy százalékos befizetési határt a normál költségvetésnél, hogy tompítsanak a befizetés egyébként nem jelentős terhén; a déliek esélyt arra, hogy így olcsó plusz forrással kirángathatják őket a stagnálásból.

A keletiek meg olcsó plusz pénzt kapnak, amit amúgy is felvettek volna a kívánt gazdasági reformok finanszírozására, főleg azok, akiknek deficites hagyományosan a költségvetésük, mint a románok, vagy a magyarok.

Ráadásul a keleti fronton ez devizában jön, ami lélegzethez juttatja fizető képességüket is. A rájuk kényszerített adósággal viszont lehet őket a centrumból nyomni az euróövezet felé, hiszen óvatosabban kell bánni ekkora devizakitettség mellett a leértékeléssel.

A szerző a Károly Gáspár Református Egyetem tanára, az Európai Parlament volt képviselője.