Merre tovább Európa? Gondolatok az Európai Parlament következő öt évéről

Azon túl, hogy ez növeli a következő parlament és ezen keresztül az általuk megválasztandó magas funkcionáriusok- mint az Európai Bizottság, az új központi jegybankelnök, az Európai Tanács új elnöke mellet saját (EP)elnöke - legitimációját, néhány érdekességre is fel szeretném hívni a figyelmet. Az egyik, hogy

a Brexit után a négy centrumpárt- a néppárt, a szocialisták, a liberálisok és zöldek- együttes súlya nem fog lényegesen változni a EP-ben a jövőben sem.

Ez azt jelzi előre, hogy továbbra is a négy párt közül legtöbbször az első három nagy párt között születnek meg a többségi döntések, csak most nem a néppárti-szocialista vagy a néppárti-liberális egyezkedés lesz minden lényeges nagy szavazás előtt, hanem mind a három nagy párt bevonásával, ami értelemszerűen hoz majd újabb nehézségeket a rendszerbe. (Magam néppárti EP képviselőként 2004 és 2009 között jelentéstevőként tudtam, hogy a másik két nagy párt valamelyikével meg kell állapodnom a többség eléréséhez; most pedig azt kell tudni, hogy a másik két párttal együtt, - vagy a liberálisok helyett a zöldekkel, ami nem lesz túl valószínű - kell dűlőre jutni.)

Ugyanakkor még nagyon messze vagyunk attól, hogy egyoldali, csak jobb vagy csak baloldali kormányzás valósuljon meg az EU-ban, annak parlamentjében, és van olyan gyanúm, hogy ez egy ideig nem is lesz jellemző, mégha logikus irány is volna.

De Európa a maga szintjén nem tud kitörni a centrumpárti konszenzuális politikacsinálásból és elmozdulni egy markánsabb parlamenti váltógazdálkodás felé, ami a legtöbb tagállamban megvalósul, bár látható, hogy a németek után az osztrákok is vissza látszanak térni a nagykoalíció felé.

Az Európai Tanács pártpolitikai összetétele- ami nagyon fontos az ülések előtti egyeztetéseknél- is érdekes, mivel az olaszokon és lengyeleken kívül nem lesz a brexit után senki, aki ne a hármas vezető pártfogathoz tartozna.

Mi várható a következő időszakban és az új Bizottság hivatalba lépése után 2019 november elsejét követően?

A britek őszi kilépése - ez a munkahipotézisem - meghozza azt a sokkot, hogy megéljük az EU első létszámcsökkenését, ami józanságra int minket. Ettől még az európai projekt továbbra is vonzó lesz, senki más nem akar kilépni az EU-ból, és ugyanakkor van kereslet a bővítésre is a Nyugat-Balkánon például.

Ám ebben a ciklusban, 2024-ig nem lesz fogadó készség, még az alapvető politikai gondoktól mentes és legfejlettebb Montenegróval sem a befejezésre, így 27 állam marad a ciklus alatt.

Más kérdés, hogy Európa hogyan számol el magával amiatt, hogy tagsági ígéret nélkül az ukránokat beleugrasztották egy európai uniós társulásba, ahol a megnyíló piacon egyenlőtlenek lesznek az erőviszonyok, ki ne emlékezne a mi tagság előtti társulásunkra.

Mi lehet a fő belső uniós kérdés a közeljövőben?

Természetesen a hétéves költségvetési keret. Ezen belül is kérdéses, hogy az új elnök - most Weber az esélyes - és csapata fenntartja-e a Juncker vezette Bizottság által kidolgozott koncepciót, vagy beleszagolva levegőbe, mással áll elő. Előbbire tippelek, ami persze a belső átstrukturálások miatt nekünk lehet rosszabb a felzárkóztatási és az agráralapok csökkentése miatt, de elfogadható is, ha nő a költségvetés főösszege és a pénzünknél maradunk.

Ugyanakkor az racionálisnak tűnik, hogy a most már három évtizedes stagnálásban lévő nagytestű déli tagállam, Olaszország nettó haszonélvező lesz, akár a migránsok befogadása miatt, akár ettől függetlenül.

Emelni kell viszont a közös kutatási pénzeket, de úgy, hogy a felzárkózó országok hozzáférése jobb lehessen, és régiónk tudományos központjai is többet halásszanak le, mint eddig.

Magam is örülnék neki, ha ezzel együtt ez a forrás nagyobb költségvetési helyet kapna, hiszen közvetlenül is emelné a kontinens versenyképességét. Megjósolhatatlan ugyanakkor, hogy a szuverenitást érintő kérdésekben, mint a belügyi vagy a külügyi kérdések - beleértve a menekültpolitikát és a közös haderőt is - milyen szinten tud a britek nélküli EU haladást felmutatni.

További kérdés az a mélyülési politika, amit Macron megemlített a Sorbonne Egyetemen. Ebből a legizgalmasabb az euróövezet helyzete, vajon bővül-e a ciklus alatt Bulgária, Horvátország és Románia belépésével, és lesz-e külön költségvetése és parlamenti bizottsága a közös valutaövezetnek. Ugyanez a bővítési kérdés vonatkozik Schengenre, hiszen a három tagország erre is aspirál.

A közös külpolitikán belül kiemelkedik, hogy nagyon gyorsan kell megegyezést találni az EU-nak a britekkel az új kedvezményes kereskedelmi rendszerről. Magyarország számára mind az áru-, mind főleg a szolgáltatási exportpiacon az angolok kiemelkedő partnereink, ehhez nagy szükségünk van a WTO szinten túllépő kedvezményes rezsimre az EU és a britek között. Úgy gondolom, hogy két éven belül meg is lesz Brüsszel és London egyezsége.

Azt várom, hogy az USA közeledni fog az EU-hoz a Kína elleni közös harcban, és nagyon rövid időn belül megegyezik az önállóvá váló britekkel, ha nem lesz London és Brüsszel között ezt kizáró vámunió.

Ehhez csak a Brexitet kellene lezárni még az idén. A britek még mindig úgy gondolják, hogy maguk határozzák meg a maradó 27 állam felé a távozásuk feltételeit. Ez ily módon nem reális, újabb kompromisszumra kényszerülnek majd, mégha Trump most arra is biztatja a briteket, hogy egy kemény miniszterelnökkel ejtsék a May által kiharcolt szerződést és ne fizessenek egy fillért sem az angolos távozáskor. Kibicnek persze semmisem drága, de szerintem az angolok más téren a kilépés árát megfizetnék Brüsszelnek, hiszen nem lehet jutalmazni azt, aki kilép.

Szóval lesz itt izgalom elég a következőkben. Csak találjuk meg mi magyarok ebben a forgatagban a stabil helyünket.

A szerző a Károli Gáspár Tudományegyetem tanára, az Európai Parlament volt képviselője