Példaértékű távtanulási hazai ökoszisztémák: a hibrid tanulásé a jövő? 

A fenntartható változásig vezető utat azonban egyre több kérdés övezi! A COVID-19 járvány harmadik hulláma utáni tapasztalatok felvetik a kérdést, hogy beigazolódik-e a jövendölés, miszerint életünk már soha nem lesz olyan, mint azelőtt. A járvány hosszútávú társadalmi hatásaiból számos pozitív változás körvonalazódott. Az otthoni munkavégzéssel kevesebbet autóztunk, több idő maradt a családra, csökkent a munkastressz.

Erősödött az egyéni higiénia, a maszkhasználat számos betegség megelőzésében segített. A sokszor kényszeres utazási szokásaink elmaradtak, a környezetterhelés látványosan csökkent. Hivatali, üzleti, sőt orvosi ügyeinket utazgatás és sorbanállás nélkül tudtuk intézni. Az online konferenciák könnyedebbé tették a szakmai és baráti kapcsolatok szervezését.

A digitális oktatást begyakorolva az egyetemeken és a középiskolákban idővel számos előnyt érzékelhettek tanárok és diákok egyaránt.

A járvány kényszerű és negatív hatásainak dacára egy „fenntarthatóbb” és – bár furcsán hangzik mégis – „emberibb” életforma körvonalai kezdtek kirajzolódni.

Idealizmusunk azonban szétporladni látszik. Újra dugókban ülünk, maszkot szinte senki sem visel, hivatalba és munkahelyre rohanunk. Mintha minden visszazökkent volna a régi kerékvágásba. Talán valóban így akarjuk és így van jól. Vagy mégsem?

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2021. augusztus 26-án rendezett nagyszabású „Ösztönző állam” konferencia oktatási panelbeszélgetése ezeket a kérdéseket vitatta meg Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, Bódis József felsőoktatási államtitkár, Ferencz Orsolya űrkutatási miniszteri biztos és Kis Norbert egyetemi tanár részvételével.

Megtudtuk, hogy a lezárások idején napi egy - hárommillió közötti értékelésszám és 250 ezer körüli házifeladat forgott a KRÉTA rendszerben. A felsőoktatásban a közel kétszázezer diák összesen húszféle online alkalmazáson végezte távolléti tanulmányait.

A jövő megoldásai talán már itt vannak.

Kevesen tudják, hogy a 2015 óta évente 100 ezer tisztviselő vesz részt online továbbképzésen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ProBono digitális tanulási keretrendszerében. Ebben a hazai fejlesztésben több százezer egyéni és közösségi tanulási program, tananyag és értékelés kezelését végzi egy mesterséges intelligenciával is támogatott online képzésmenedzsment rendszer. Ez a rendszer a pandémia alatt zavartalanul működött!

A panelbeszélgetés alapvetése szerint a COVID-19 talán több mint egy világjárvány! Valójában figyelmeztetés a küszöbön álló nagyobb életproblémákra, válságokra, amelyekre sem nagy ellátórendszereink, sem egyéni életformánk nincs felkészülve.

A reziliencia a külső változásokhoz való alkalmazkodás képességét jelenti úgy, hogy közben nem veszítjük el életünk egyensúlyát. Ha értjük a figyelmeztetést, akkor a válságkezelés után nagy döntéseket kell hozni az élet minden területén.

Méltassuk a 2020-2021 közötti válságkezelési ügyességünket, de a következő pillanatban már a jövőre vonatkozó tanulságokkal foglalkozzunk és merjünk nagy változásokat elindítani.

Ideillő W. Pollard szállóigéje: „Változtatni nehéz, de nem tenni fatális!”. A panelbeszélgetés szerint a kormányzati oktatáspolitikákban készülnek az oktatási rendszer rezilienciáját erősítő változtatások, de egyszerre zajlik a visszarendeződés is.

Mit érdemes megtartani a digitális oktatásból a közoktatásban? Beszéljünk-e a jövő köznevelésében hibrid-pedagógiáról, digitális tanulásról? Kell-e egységes online óratartási platform az iskolák számára? Van-e kormányzati rálátás a pedagóguskar digitális képességeire? Kell-e intézkedés a pedagógusok on-line tanító munkájának fejlesztésére? A fentiek nyomán kellenek-e új módszerek a pedagógusfelsőoktatásban?

A panelbeszélgetés következtetése a középút keresése volt. Vissza kell találni az osztályterembe és az iskolapadba tanárnak, diáknak egyaránt és onnan elkezdeni válaszokat találni a pandémia leckéire. A politikának a szakmával közösen kell óvatos alternatív és kiegészítő tanítási és tanulási modelleket kidolgozni.

Az alsó tagozaton alig, a felső tagozaton óvatosan, a középiskolában bátrabban lehet a digitális pedagógia felé mutató új egyensúlyi pontokat keresni.

Az idővel azonban jól kell gazdálkodni, mert a pandémia figyelmeztető leckéi a helyzet javulásával gyorsan feledésbe merülnek. Igaz mindez a felsőoktatásra is, amelyben az online oktatás és tanulás a nemzetköziesítés új lehetőségeit is megnyithatja. Készülnek-e erre az egyetemek, vagy mindent a régi módon csinálnak?

Pedig új lehetőségek is vannak: az online képzést azok az intézmények, tanárok és diákok is megtanulták, akik ezt maguktól soha nem tették volna. Maradjon-e a sokféle online platform az egyetemek digitális oktatásában?

Mit fog jelenteni a felsőoktatási törvénybe újonnan bevezetett „távolléti oktatási” forma?

Szintet lép-e a digitális tudásmegosztás az egyetemek oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységében? A szakpolitikai válaszok még érlelődnek, az egyetemek pedig most készítik programjaikat az emelt kormányzati finanszírozási tervekhez. Sokáig azonban nem várhatnak a döntések arról, hogy merünk-e változtatni abban a jövőben, amelyet a pandémia felvillantott.

Ez pedig a digitális jövő, amelytől az óvatos tartózkodás most még talán érthető, hosszú távon azonban a teljes visszarendeződésnek komoly ára lehet. A végső tanulságokban segít a konferencián bemutatott tanulmánykötet, amely a koronavírus-járvány kezelésének kormányzati eredményeit is bemutatja.(Az ösztönző állam válságkezelése, Ludovika Kiadó, szerk: Parragh Bianka – Kis Norbert)

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztési rektorhelyettese.