Sikeres volt az atlétikai VB, de legyen-e olimpia? 

Kezdjük a rémlátomásszerű 2017-es évvel, amikor az ország vezetői már éppen a 2024-es és 2028-as Nyári Olimpiai Játékok kapcsán az azok helyszíneiről döntő limai szavazásra készülődtek.

Reménykedtünk benne, hogy a 2024-ben megrendezendő helyszín európai lesz, amelyen Budapest is eséllyel indult, amit a végén Párizs nyert meg.

A PWC Magyarországon megvalósíthatósági tanulmányt írt, melyben 2015-16-ban megjelentek az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztési elképzelések tervrajzok és makettek formájában.

Magam is emlékszem, hogy ebben az időszakban olyan fejlesztés gyorsítására tettünk javaslatot a közlekedési tárcánál, ami segítette volna a magyar pályázatot. A szükséges közlekedésfejlesztési elképzelések akkor nagyon nehezen indultak el a limai szavazás előtt.

A fogadó irodáknál Párizs és Los Angeles messze favoritok voltak, Hamburg hamarabb bedobta a törölközőt, de a római új polgármester asszony is így tett, a bukmékerek szerint a két nyugati nagyvároshoz képest a magyar és az olasz főváros a „futottak még” esélyével pályázott.

Pedig 2016-ban reménykedtünk benne, hogy a NOB Agenda 2020 koncepciója a szerény költségvetésű olimpiákról a kisebb gazdasági méretű pályázóknak segíteni tud.

Bár 2017-ben a magyar pályázatnak a kegyelemdöfést a „NOlimpia” mozgalom aláírásgyűjtése adta meg, de ez valószínűleg megfosztott bennünket egy újabb vesszőfutástól. (Kísértetiesen rossz emlék a 2006-os döntés, amikor a magyar-horvát közös labdarúgó EB pályázata nem kapott szavazatot.)

Annak ellenére mondható ez, hogy sikeresen megrendeztük - gyorsított beugróként - a vizes VB-t 2017-ben, amit pár év múlva 2022-ben megismételtünk.

Előbb az infrastruktúra

Nyilvánvalóvá vált 2017-ben, hogy néhány év alatt egy ilyen viszonylag kis ország - akkoriban a magyar GDP évi 100 milliárd euróra rúgott, amely azóta is hatalmas költségvetési hiányokkal küzd - csak akkor lehet esélyes, ha szisztematikusan, legalább tíz évre elnyújtott költségvetési beruházásokkal, különböző sportági, európai vagy világrendezvényekkel felépíti az infrastruktúrát, a rendezvények szervezési tudását.

Ezért a Forma-1 szokásos meghosszabbítása után az olimpiai sportágak legfontosabbjainak fejlesztése és vendégül látása vált kiemelkedő feladattá.

Ebben a kontextusban érthető, hogy olyan új csarnokok épültek pl. a kézilabda EB-re aspirálva, melyek hétköznapi logikával, a mi méretünk és fizetési képességeink mellett nemcsak gigantikusan nagyok, de fenntarthatatlanok - sportnyelven szólva bejátszhatatlanok - voltak. Főleg, ha multifunkciós megoldások - ld. a berlini, római stadionokat vagy pl. az amerikai csarnokokat - helyett párhuzamos, egyfunkciós létesítményeket hozunk létre.

Ha az olimpia szempontjából nézzük, akkor nincs más választás - gondoltam 2017-ben - mint az, hogy óriási anyagi áldozatokat hozva megépítjük és megrendezzük a világ jó néhány nagy eseményét, jelezve, hogy ezt ki tudjuk magunkból - kerül, amibe kerül - szorítani.

Analógiaként szoktam említeni a hallgatóimnak azt, hogy ahhoz, hogy még jóval az EU csatlakozás előtti időszakban a nyugati tagországok elhiggyék azt, hogy helyt tudunk állni az uniós belső piaci versenyben, muszáj volt szűkebb régiónkban a társulás alatt, 1992 után lebontani a piacra lépési akadályokat a külföld, főleg az EU 15 állama felé. Máshogy ugyanis nem tudtuk azt bizonyítani, hogy megerősödve és nem belerokkanva éljük majd meg a tagságot. A tagsági versenynek való kitettséget ezzel lényegében nagyrészt előre hoztuk.

A létesítményfenntartás óriási összeg

Százmilliárdos uszodakomplexum a Duna parton, 2022-ben az ismételt VB-n már félig visszabontott oldallelátóval, duplikált aréna - ld. Papp László Aréna és MVM Dóm - és rengeteg önálló stadion, csarnok jött azóta létre. (Elég kevés nagy létesítményről hallhattam - talán a Groupama Aréna a kivétel -, hogy piaci alapon egy profitorientált cég működtetni tudja. )

A főváros is 2017-ben, a vizes VB után úgy gondolta, hogy jobb, ha nemzeti szintű szervezet működteti pl. a Duna Arénát.

Hatalmas áldozatok - beruházások és az építmények fenntartása - az eddig nyíltan ki nem mondott szent cél, az olimpia érdekében.

Mivel időközben a nyugatiak a maguk belső alkuival már Brisbane-nek, az ausztrál városnak adták a 2032-es olimpiát - hol volt a szerényebb méretű „sportországok” preferenciája? -, ezért 2036-ra, vagy páros döntéssel 2040-re pályázhatunk legközelebb európai helyszínnel az évtized második felében.

Ez összevág azzal a felkészülési folyamattal, hogy a szűk költségvetési éveink miatt szükségünk van időre, és kész eseményekkel, ehhez tartozó infrastruktúrával és az olimpiai szereplések sikerországaként fussunk ki a pályára a közeli években.

Olimpiai érmek

Persze egy ilyen viszonylag kis ország esetében nemcsak eltökéltség - nagy a nemzet olimpiai múltja -, hanem a jelek szerint a jelenlegi eredmények is dukálnak a pályázathoz; alkalmanként 20 fölötti nyári olimpiai érem szükségeltetik.

Ennek elérése hatalmas beruházást jelent az olimpiai sikeres sportágainkban, hiszen legtöbbnél új felemelkedő országok jelentek meg vetélytársként kitűnő sportmenedzsmentekkel, nagy tőkeerővel és nehéz gyarmati vagy alávetett múlttal.

A hatalmas nemzetgazdasági strukturális hiányok - ld. az állami egészségügyi vagy nyugdíjrendszer, a közoktatás vagy a vasúti közlekedés fenntarthatósága - ellenére sok pénzt pumpálunk egy sokat vitatott hatékonyságú sportfinanszírozási rendszerbe. Nem véletlen, hogy az élsport finanszírozása az olimpiai sportágak tükrében regionálisan kiemelkedő mintapélda lett, miközben régiónk államai elengedték ezeket a kérdéseket, nem kívánnak nagy versenyeket, főleg olimpiát rendezni, és megelégednek néhány olimpiai éremmel.

Az olimpiától függetlenül kiemelten finanszírozott labdarúgás külön kérdés, bár az felmerül, hogy a sok, de nagyrészt viszonylag kisméretű új stadion mennyire segíti az olimpiai pályázatunkat. 

Valószínűleg a hozott ötkarikás érmek száma még nem elég, mert a két utóbbi olimpia után két MOB elnökünk is megkapta a selyemzsinórt, a harmadiknak még erősebb politikai elvárásokkal kell eredményt hoznia.

Mások nem akarják

Ebbe a képbe érkezett bele az atlétikai világbajnokság. Hogy ez a puritán felfogású országokban mennyire nem fér bele az állami költségekbe, jelzi, hogy már az úszó VB-k kapcsán is csak mi voltunk kétszer is az utolsó pillanatos beugrók, és most az atlétika kapcsán is csak mi voltunk 2018-ban a pályázók. (Több mint elgondolkoztató.) Ez eltérő háttérfilozófiát tükröz.

Az északi/nyugati puritán demokráciákban nem lehet egy magában veszteséges - építkezés+(közvetlen költségek-közvetlen bevételek) - rendezvényt csinálni. (Szélsőséges példa az atlantai olimpia magáncéges rendezése volt.) Nem vevő az adófizető lakosság a pótlólagos nyereséget hozó turisztikai hatásbecslésekre, az ingyenes országimázsra és reklámértékre a CNN vagy az Eurosport képernyőin. Délre és keletre haladva ez már jobban elfogadható szempont, de regionális környezetünkben ezzel is egyedülállóak vagyunk.

A sportok királynőjének mondott atlétika területén, mint egyetlen pályázó 2018-ban nyertünk, és gőzerővel elkezdtük megvalósítani a rendezvényt. A ki nem mondott jövőbeni olimpiai pályázatra tekintettel - hiszen nem a berlini-római modell szerint újítottuk fel a Puskást multifunkcionális létesítménnyé, ahogy tettük az 1998-as atlétikai EB-re -, külön építkezésbe kezdtünk a délferencvárosi Duna parton. (Magyarországon elég kevés fizető nézője van a nem VB vagy EB szintű atlétikai rendezvényeknek. Ezekre elég a fehérvári vagy a margitszigeti létesítmény is.)

Az olimpiához nem elég

Az olimpiára természetesen nem elég a kormány és a magyar sporttársadalom eltökéltsége, kell hozzá az adott város, így Budapest támogatása is. 2019-ben erre érzett rá az ellenzékivé vált főváros, és megpróbált más területeken fejlesztési kedvezményeket kicsikarni a kormányból. Ez persze csak részben sikerült neki, de tudni kell, hogy a politikai szembenállás miatt a VB nélkül sem kapott volna többet, így kissé oktalannak tűnt az ellenállása, főleg ha a létesítmény fenntartása utólag nem reá hárul. Ugyanakkor azt elérte, hogy az olimpia kapcsán befolyásos Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke közbenjárjon a kormány és a főváros között - miért nem pl. a magyar államfő? - és így némi forráshoz jutott Budapest.

Az atlégikai VB remekül sikerült

Az atlétikai világbajnokság megrendezésének értékeléséhez tehát nem azt kell elsősorban keresnünk, hogy az ország tudott-e az atlétikai térképen az elmúlt 6-8 évben mostanáig feljebb kúszni. A válasz egyszerű: nem, bár jó lett volna. De Katar sem a labdarúgó vb előtt.

Inkább az a kérdés, hogy a szent cél érdekében hogyan rendeztük meg az eseményt. Ami szerintem kiválóan sikerült.

Elismerésem a szervezőknek, a lebonyolítóknak és az önkénteseknek.

Sikerült a jegyeket is nagyrészt eladni, ráadásul - hasonlóan az 1998-as EB-hez -, tekintélyes részét itthon. (Azt megjegyezném, hogy sok cég valószínűleg nemzeti szponzorációs elhivatottságból vett jegyeket, amire vagy elmentek az első négy nap alatt a jutalmazottak, vagy nem - a felső karéj helyszíni látványa alapján -, de ez nem egyedi jelenség. Ezért volt sokkal több az internetes eladás, mint sokszor a stadion valós feltöltöttsége, a szerdai napon este láttam jegyet kereső fiatalt pl. a bejáratnál miközben a felső karéjban jócskán voltak üres székek.)

Az országnak és a fővárosnak a Duna melletti roncsterület rehabilitációja - akárcsak a Duna Arénánál - pozitívan jött.

Persze a kérdés az, hogy az olimpiai aspektus nélkül hogyan tudjuk használni a részlegesen visszabontott infrastruktúrát?

Lesznek-e Gyémánt Liga versenyek többezres közönséggel? Lesznek-e játszóterek, kávézók, edzőtermek és pályák némi piaci bevétellel? Sikerül-e az újabb atlétikai centrumnak javítania a tömegsport helyzetén, az atlétikai élsportunk eredményein, és megindítja-e a közönséget a belépőjegyes atlétikai versenyek irányába?

Lesz-e olimpia Budapesten? 

Elérkeztünk a fő kérdéshez. Mekkora esélyünk van, hogy a következő odaítélt olimpiai helyszín Magyarországon legyen? Több, mint 2017-ben a makettjeinkkel, vagy 2006-ban a kész stadionok nélküli foci EB pályázat kapcsán. Nem hallom ugyanakkor a BOM mozgalom hangját, a társadalmi - benne a pénzügyi - vitát, amit most kellene elkezdeni, megrendezni, mielőtt benyújtjuk a pályázatot. Lesz-e ilyen egyáltalán? Milyen lesz erről a politikai párbeszéd, ha 2024-ben marad a kormány és Budapest ellentétes politikai színezete?

Kezdjük el a vitát

Mi lehet a megoldás? El kell kerülni azt, hogy ne legyen társadalmilag kitárgyalva az, hogy mi most valójában olimpiára pályázunk a következő 15 évben, és ezt mi tudjuk-e, akarjuk-e megvalósítani. Időben, és nem lopakodó stílusban, a józan kritikusok hazaárulózását elkerülve, és a fölösleges - a kirekesztés miatti frusztrációból eredő - települési zsarolásokat kizárva. Már legalább három éve várom, hogy beindul a tájékoztatás és a józan vitasorozat.

A magyarok igenis nyitottak az időben felvázolt pro és kontra érvekre. Az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy ezt elkezdjük.

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.