Miért is ne elemeznénk a Trianon utáni 100 évet, azaz tíz évtizedet a gazdaságtörténet terén annak érdekében, hogy már előre felismerjük évtizedünk, sőt a következő 100 év magyar fejlődésének lehetőségeit és veszélyeit?
A Magyar Nemzeti Bank szerzőgárdája Virág Barnabás alelnök vezetésével ezt teszi, hiszen „Trianon 100” címmel könyvet jelentet meg az elmúlt száz év gazdaságtörténetéről. A mű alapos, tanulságos és valódi kulcs Magyarország Trianon utáni működésének megértéséhez.
Az elmúlt tízszer tíz év lényegének átlátása nélkül esélyünk sem lenne megnyerni a jövőt. Érdemes figyelnünk arra, hogy erős ismétlődő mintázatok rajzolódnak ki gazdaságtörténetünkben a lehetőségek és a kockázatok terén egyaránt. Mindig sikerült felállnunk a minket ért csapásokból, de – eddig – soha nem sikerült felemelkednünk a fejlett európai és ázsiai országok szintjére. Miért nem és hogyan volna lehetséges mégis ennek az elérése?
A tíz évtized közös vonása a folyamatos újrakezdés. A minta kísértetiesen ismétlődik: felálltunk egy végzetes ütésből, éppen megindultunk felfelé, de újabb ütést kaptunk és visszazuhantunk. Évtizedenként e három szakasz végigfut az elmúlt 100 évben: ideje megtörni.
Az ütések zömében kívülről jöttek: az első világháború és Trianon, az 1929-1933-as világgazdasági válság, a második világháború, a szovjet megszállás és kommunista fordulat, a magyar forradalom leverése, az olajsokkok, a szovjet birodalmi keretek szétesése, a ránk kényszerített sokkterápiás piaci átmenet, a 2007/2009-es globális pénzügyi válság, a 2010/2012 közötti euróválság és most a Covid-19.
De érkeztek ütések belülről is. A hazai politika és gazdaságpolitika súlyosan téves döntései azonos erővel formálták az eddigi 100 év kudarcait. Közelebbről nézve: az 1956-os forradalom véres megtorlása, az 1968-as gazdasági reform visszafordítása, az 1970-es évtized külső eladósodása, az 1980-as évek közepének hibás beruházási gyorsítása, az 1990-es évtized liberális sokkterápiája, a 2002 utáni hibás gazdaságpolitikai fordulat, majd a 2008 őszén nyílttá váló államcsőd hibás kezelése legalább olyan mértékben vetették vissza a magyar gazdaságot, mint a külső sokkok.
Akadtak nálunk szerencsésebbek, akik kevesebb külső sokkot éltek át, de voltak – nem kevesen – nálunk okosabbak is, akik elkerülték a belső gazdaságpolitikai műhibákat, és jó válaszokat adtak a külső sokkokra.
Fontos tanulság, hogy még az óriási vereségekből és a történelmileg lehetetlen helyzetekből is fel tudtunk állni, képesek voltunk helyreállítani a magyar gazdaság korábbi fejlettségi szintjét. Ez történt Trianon után, amikor már 1927-re helyreállítottuk a korábbi gazdasági fejlettség szintjét, tehát az osztrák fejlettségi szint 48 százalékát, mégpedig az új országhatárok között. 2010-ig valójában ez volt a Trianon utáni magyar gazdaságpolitika legnagyobb eredménye, ami egy sikeres politikai konszolidáció /Bethlen István miniszterelnök/ és egy példás pénzügyi szanálás /Popovics Sándor MNB elnök/ közös műve.
Ilyen volt tehát a világgazdasági válság okos kezelése 1933 után, majd 1945 után Európa leggyorsabb helyreállítását vittük végbe. 1968-ban elmentünk a falig az Új Gazdasági Mechanizmus bevezetésével, amit –egy ideig - a szovjetek és az állampárt még elviseltek. Az okos lépésekre volt példa az 1998 és 2002 közötti első Orbán kormány sikeres gazdaságpolitikája, amikor a 2000/2001-es európai válság ellenére az akkori EU-átlaghoz képest 3-4szer gyorsabb növekedést értünk el, ráadásul fenntartható egyensúly mellett.
Mindig két területen hoztunk jó döntéseket a Trianon utáni –átmenetinek bizonyult- sikeres időszakok során: a politika és a gazdaságpolitika, ezen belül is kiemelten a pénzpolitika területén. Ahogy mindig ugyanígy két területen hibáztunk, amikor a külső sokkokra nem sikerült jó válaszokat találnunk: a hazai politika és a gazdaságpolitika, különösen a pénzpolitika terén.
A gazdaságpolitikai hibák gyökere mindig a politika volt. A politikai hibák mélyén is két tényező húzódik meg: a munka és munkahely lebecsülése, valamint a növekedés és az egyensúly közül egyik feladása a másik erőltetése érdekében.
Itt érkeztünk el a szerzők és kitűnő könyvük igazi üzenetéhez: a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizede éppen a legutóbbi, a 2010 és 2019 közötti tíz év. Ezt a könyv meggyőzően bizonyítja tényekkel, számokkal, ábrákkal és elemzésekkel.
A sikeres évtized mögött tapinthatóan az húzódik meg, hogy sikerült a politikát és a gazdaságpolitikát úgy összehangolni, hogy azok középpontjában a munka és munkahelyteremtés, valamint a növekedés és egyensúly együttes elérése áll. Ez a munka-alapú társadalom, valamint a „növekedés és az egyensúly” gazdasága.
Az elmúlt 10 év nem volt ugyan hibátlan a politika és a gazdaságpolitika területén, de a sikeres fordulatokat kockáztató komoly tévedés nem történt. Végig a helyes irányokba haladt mindkettő, sőt a haladás sebessége nőtt: a növekedési sebesség már felzárkózást ért, miközben folyamatosan javult az egyensúly.
Az elmúlt évtizedet úgy nyertük meg, hogy először az egyensúlyt állítottuk helyre, amit növekedési és felzárkózási fordulat követett. A politika és a pénzpolitika együtt nyerte meg az évtizedet, mert a költségvetési egyensúlyt egy teljesértékű adóreformmal a bevételi oldalon állítottuk be a kiadási oldal régivágású megszorításai helyett, amivel megőriztük a politikai stabilitást. Mindez 2012 végére sikerült, ehhez társultak a jegybanki változtatások, amelyek legalább olyan, teljesértékű pénzpolitikai fordulatot jelentettek, mint amilyen az 1920-as években az MNB megalapítása, a Népszövetségi kölcsönfelvétel és a pengő bevezetése volt.
Most az a tervünk, hogy 2020-tól fordítva, de megismételjük a korábbi évtizedet: először növekedési fordulatot érünk el, majd visszaállítjuk az egyensúlyt megőrizve a munkahelyeket és a politika támogatását.
Kérjük a most megjelenő gazdaságtörténeti mű szerzőit, hogy már most készüljenek egy 2030-ban esedékes új kötetre, legyenek az események alakitói és íródeák krónikásai egyaránt.
Mert minden magyar felelős minden magyar gondolatáért.
