1. Az elmúlt időszakban kevesebb figyelmet kapott az, hogy a rendszerváltás és a taxisblokád óta először, az infláció ellenes harc jegyében, a benzin és a diesel alapszintű üzemanyagra hatósági árszabályozást, konkrétan árplafont vezetett be a kormány. Ez új elemként jegyezhető a rezsicsökkentési fronton, hiszen az üzemanyag biztosítása nem igazán helyi szociális és lakossági jóléti szolgáltatásként írható le.
2. Az infláció kapcsán már korábban megjelentek ellenzéki politikai vélemények arról, hogy az infláció nagyon magas és ennek egyik kifejeződési formája az üzemanyagok 500 forint fölé való emelkedése. (2012 tavaszán 450 forint fölött volt a kutaknál az ár, pedig akkor 100 dollár fölött volt a világpiacon a most 83 dolláros olajár, de emlékeim szerint nem maximáltunk hatóságilag fogyasztói árat.) A kormány oldaláról először azt említették meg - helyesen -, hogy most mennyivel több üzemanyagot lehet az átlagfizetésből kapni, mint 10 vagy a 20 évvel ezelőtt.
Ez arra utalt, hogy nem szabad szociális alapon bevezetni egy erős szabályozást, majd az is elhangzott - szintén helyesen -, hogy ez egy olyan összetett rendszer, amibe ha belenyúlunk, akkor annak olyan tovagyűrűző hatásai lehetnek, melyeket alaposan meg kell fontolni.
Mindkét szempont megalapozott. Azt is megtudtuk, hogy az EU-n belül és főleg a környező tagállamokat tekintve még a kedvezőbb árkategóriában vagyunk.
3. Ehhez képest 2021. november közepén mégis úgy döntött egy fordulattal a kormány, hogy infláció ellenes intézkedésként plafonozza a legtöbbet használt alaptermék benzin és diesel üzemanyag árát három hónapig.
A pártok szinte egyöntetűen üdvözölték a lépést, sőt egy gyors lakossági felmérés alapján még a lakosság döntő hányada, 85 %-a is egyetértett vele. Megvan a politikai konszenzus, a lakosság örül az intézkedésnek, nincs itt semmi látnivaló, mehet mindenki tovább. Csak néhány értelmiségi kezdett el azon gondolkozni, amit korábban a miniszterelnök is mondott, hogy hova vezet ez az intézkedés. (A horvátok már októberben fixálták az árakat, de átszámolva, 530 forint fölött, és a piaci árhoz képest ez nem sokkal alacsonyabb.
A fő ok a szomszéd országaik - főleg Bosznia - olcsóbb üzemanyagára volt. De tudjuk, hogy Zágrábban sikeresen harcolnak az infláció ellen, hiszen jövőre szeretnék kicsikarni a politikai döntést az eurózónába való, 2023 elején történő horvát belépésről, és ehhez figyelniük kell az inflációs belépési kritériumra.)
4. Először is nézzük meg, hogy mi okozza az EU-ban egyik legmagasabbnak számító magyar inflációt, amely 2021 októberében elérte a 6,5 százalékot és sok helyről azt lehet hallani, hogy egy ideig az inflációs nyomás nem is fog enyhülni.
A maginfláció rámutat a belső gazdasági folyamatokból eredő okokra, főleg a kereslet és kínálat hazai megbomlása révén mind a jövedelempolitika, mind az államháztartási túlzott egyensúlyvesztés inflációt generál.
Az eddigi laza monetáris kurzus leértékelő politikája miatti gyenge forint is közrejátszik ebben. Tudjuk, hogy 2010 óta több mint 100 forintot gyengült a forint az euróhoz képest - miközben a szintén szabadon lebegő cseh korona inkább erősödött -, és ez a gyengülő folyamat látható a régióban a lengyel vagy részben a román árfolyampolitikán és ennek inflációs hatásán is.
Egy olyan nyitott ország, mint Magyarország, melynek importja meghaladja a GDP 80 százalékát, azonnal behozza az importon keresztül ezt a hatást, főleg a világpiaci nyersanyagokon, az összeszereléshez szükséges komponenseken és a szénhidrogéneken keresztül. Ezért a legfontosabb lépés az lenne, hogy a forint erősítésén keresztül harcoljunk az infláció, közte az üzemanyagárak elszabadulása ellen.
A jegybank tett is lépéseket ez év nyarán, amikor látta, hogy reagálása nélkül az inflációs célkitűzése plusz egy százalékpont - vagyis 4 % - fölött huzamosabban lesz a magyar fizetőeszköz romlása, ahol már elvárta beavatkozása.
Ám az alapkamat emelésének elkezdett ütemét szeptemberben visszafogta, másrészt az alapkamaton kívül egyhetes betéti irányadó kamata emelésével próbálja - félig árnyékba rejtetten - hűteni a forint árfolyamát.
A folyó fizetési mérleg - mely a nemzetközi versenyképességünk és pozíciónk tükre - már kezdi a negatív tartományt érinteni, nem igazán tettünk karakteres lépéseket ennek ellensúlyozására. Kell az olcsó forint a működő tőke vonzásához – többek között az olcsó bérköltség miatt -, másrészt a helyzet valóban nem olyan súlyos, mivel az EU pénzek még érkeznek, ami kitámasztja a külső fizetési képességünket.
Ráadásul az árfolyam erősödése nemcsak az olaj importárán, hanem a kötelező minimum jövedéki adón - melyet az EU euróban, vagyis devizában határoz meg - keresztül is hűthetné az üzemanyag árcsökkenésén keresztül a pénzromlást.
Mivel mi a kötelező minimum szinten vagyunk, ezért, ha romlik a forint, akkor növelnünk kell a beépített minimum jövedéki adót, ha erősödik - de csak akkor -, csökkenthetjük azt forintban.
5. Csökkenthetné még a kormány a külső szempontok szerint a normál ÁFA kulcsot is, hiszen az üzemanyag nem a kedvezményes kategóriában van az EU belső piaci szabályozás miatt.
A kormány ezért, ha csak időlegesen is, általános normál tarifacsökkentést tudna megvalósítani, de hatalmas kincstári bevételkiesésbe kerülne minden érinett tételre 27 %-ról levinni az ÁFÁT mondjuk 25 %-ra.
Ráadásul a 2005 végi nagy ÁFA kulcs csökkentésről (25%-ról 20%-ra) is tudjuk, hogy a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árrés felszívta ezt, nem csökkentette fogyasztói árait. Ezt az opciót ezért a pénzügyi kormányzat nem vetette fel.
6. Nem kellene ugyanakkor a termékeknek kétféle árazását sem bevezetni, attól függően, hogy lakossági vagy ipari fogyasztásról beszélünk, elég, ha csak az olajszőkítés ügyére emlékszünk. Ez valóban a bűnözésnek adna melegágyat, még akkor is, ha sokan a kisvállalkozások esetében a lakossági rezsicsökkentett gáz és áramárakat szeretnének látni.
7. Visszafoghatná a kormány a kiáramló fogyasztáson és az államháztartási hiányon keresztüli keresletnövekményt, melynek megugrása biztos, hogy nem kap kínálati kiegyenlítést, főleg a pandémia idején, amikor sajnos a termelés/szolgáltatás terén is vannak gondok.
Elég csak a chiphiányra vagy a turisztikai problémákra gondolni, melyek vastagon érintik a magyar gazdaságot.
(A politika, beleértve az ellenzéki pártok nagyrészét is, még több juttatást követel, bár időnként megjelennek a fölösleges kiadásokat újra gondoló vékony hangok is.)
8. Milyen hatása lesz az árplafon meghatározásának? A végrehajtási rendeletből megtudunk néhány érdekes dolgot.
Az egyik, hogy benzinkút - vagyis kiskereskedelmi egység - nem zárhat be (eddig ezt megtehette pl. veszteséges működés esetén) vagy nem szüneteltetheti tevékenységét csak azért, mert nem nyereséges.
Márpedig jelenleg rajtuk csattan az ostor, a nagykereskedő MOL vagy ÖMV eddig nem igazán emlegette, hogy a tőle független - nem saját tulajdonú - kiskereskedelem segítségére sietne. Ez a kisvállalkozások (magánkutak) pozitív preferenciája helyett negatív irányú, koncentrációt serkentő következményekkel jár.
A kormány jelezte, hogy az ilyen jellegű kutakat kész átadni egy közeli -nyilván tőkeerősebb- üzemeltetőnek, melynek van akkora likviditása, hogy átvegye a hálózatot és így a nagyhal közben szélesítheti a kishal portékájával a méretnagyságát.
Ennek az intézkedésnek persze alkotmányjogi és tulajdonbiztonsági üzenete messze meghaladja az ügy egyébként nem kicsi gazdasági súlyát, vagyis ma a benzin-diesel üzemanyag árusítása, holnap más területen lehet a kisméretű egységeket felfalni.
Ráadásul tudjuk, hogy ha az egységek túlélik a jelenlegi veszteséges időszakot, biztos, hogy jó ideig nem fogják levenni a fogyasztói árat a plafon alá akkor sem, ha egyébként a piaci viszonyok alapján ezt máskor megteszik, mert szeretnének az elmaradt árbevételhez hozzájutni. Ez romló inflációs következményekkel járhat, igaz idősíkon jobban kisimul az ár.
9. Mi lehet a legnagyobb kockázata ennek az intézkedésnek?
Az egyik az, hogy még jobban keveredik az árpolitika a szociális szempontokkal, ahelyett, hogy más módon – pl. közvetlen szociális támogatás vagy adócsökkentés - kompenzálnánk a nehéz helyzetű társadalmi rétegeket.
Pedig ez a rendszerváltás alaptétele.
Másrészt, keveredni fog a gazdasági szempont is a szociálissal, hiszen az árbefolyásolás közvetlenül érinti a költségeket a piaci versenyben.
(Egyébként itt eltérő a benzin és a diesel szerepe, hiszen a professzionális szállítási szolgáltatásoknál elsősorban az utóbbit használják.)
Harmadrészt, más területeken is el fog terjedni az a gyakorlat, hogy az árszabályozásba építsük bele a szociális elemet - nemcsak a helyi lakossági szolgáltatások kizárólagosságánál -, ami például olyan igényekkel jár majd, hogy a kedvezményes gáz vagy villanyrezsit biztosítsunk a kisvállalkozóknak.
Korábban tudtuk a kisvállalkozókat ösztönözni azzal, hogy a társasági adózásnál sávos megoldással segítettünk egy bizonyos árbevétel összegig, de ha ezt az egyébként jó szándékot az árképzésbe is bevisszük - erre van is javaslat -, akkor valóban elszabadulnak az indulatok. Pl. egy kis péknél olcsóbb lesz a villany és a gáz, mint a pékárukat szintén előállító nagy láncoknál. Ki fogja ekkora tételben mindezt keresztfinanszírozni, hiszen a nagykereskedelmi szolgáltató nem jótékonykodik, a profitot a fejlesztések rovására is kiveszi. Ez versenyjogilag meddig lehetséges, még ha tartalmát illetően népszerű gondolat is lenne?
10. A legrosszabb a polgárok tudatára való hatás lehet.
Vagyis többen gondolhatják, hogy visszafordulunk a kádárizmusba, a direkt árszabályozás egyre több nem alapvető szociális területen és nem is monopol vezetékes infrastruktúrájú szolgáltatásnál (pl. gáz, víz) jelenik meg újra.
Nem is beszélve a gazdasági szempontokkal való összekeveredéssel, ami pedig a bűnözés melegágya. A lakosság modern polgári tudatának erősítése elvész -, újra előtérbe kerül a hatósági árdrágítások elleni közvetlen eljárás követelése a politika és a polgárok egyre nagyobb részéről.
Pedig az árképzés és a szociális/személyes jövedelmi szempontok szétválasztása (az un. decoupling) történt meg az előző évtizedekben például az európai közös agrárpolitika területén is, mi is már ebbe léptünk be. Következtetésképpen adjuk meg, de külön-külön, a piacnak és a szociálpolitikának azt, ami az övé.
A szerző korábbi külgazdasági államtitkár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
