Mikor lenne érdemes bevezetnünk az eurót? - Becsey Zsolt írása

1. A téma előtérbe kerülésének két mostani tény adja az aktualitását: egyrészt megjelent a tavalyi év folyamán egy freiburgi kutatóintézet szerkesztésében egy részletes tanulmány arról, hogy az első körös eurózóna alapító tagok mennyire voltak sikeresek egy hasonló adottságú, de szabad árfolyampolitikával működő országcsoporthoz képest, másrészt a közelmúltban (2020. július) lépett be az ERM II mechanizmusba-az euró előszobájába- Horvátország és Bulgária.

Sőt idén júliusban be is jelentette a két kormány, hogy 2023. illetve 2024. január elsején be kívánnak lépni az euróövezetbe. Rajtuk kívül még a román elit gondolkozik a belépésen-korábban hallottunk 2024-es időpontról is-, csak politikájuk nem alkalmas még erre a közeli években, míg a csehek, lengyelek és magyarok döntéshozói megosztottak, és nem kívánnak egyelőre belépni az övezetbe.

2. Szintén a közelmúltban jelent meg az Eurobarométer külön felmérése arról, hogy a hét belépésre kötelezett tagország lakossága miként vélekedik az euró bevezetéséről.

Ebből kiderül, hogy

a svéd és cseh lakosság pesszimistább a belépés országukra gyakorolt várható hatásáról (érdekes módon a már euróövezeti tagokról pozitív a véleményük), míg a többi országban nagy fölényben vannak a belépést támogatók, így a román lakosság 75 %-a, a magyar 69 %-a favorizálja, hogy amint lehet (kérdés, hogy mikor van ez a pillanat?) vezesse be országa az eurót.

De a lengyelek többsége is ezt favorizálja, míg a bolgároknál ez a többség csak enyhe fölényben van a konkrét véleményt nyilvánítók között.

Az első adódó következtetés az lehet, hogy azok az országok, amelyek képesek rögzített, vagy egyoldalúan kvázi követő (irányított lebegtetett) árfolyammal tartani az euró kurzust, azoknál kisebb - „sikeresek vagyunk kívül is” - az euró iránti lelkesedés (Bulgária, Csehország, Svédország), mint azoknál, ahol a leértékelési politika a versenyképesség és a felzárkózás nélkülözhetetlen de inflációt gerjesztő elemévé - „kellene egy kis stabilitás” - vált az elmúlt évtizedben (Magyarország, Lengyelország, Románia).

3. Azt is kiemelném, hogy adott EU tagországnál nyilvánvalóan a minél magasabb gazdasági szint és a közjó emelése a jogos cél, de ennek ellenére nem lehet csak a gazdasági növekedés számszerűségén lemérni azt, hogy érdemes-e bevezetni az eurót. (Azt most nem taglalnám, hogy nem is annyira a GDP, hanem az elosztható jövedelem - vagyis a GNI - mutatója az igazán fontos, de most azt igazoltan feltételezhetjük, hogy a felzárkózó keleti tagállamoknál az utóbbi követi az előbbit.)

De legalább ennyire fontos, hogy más minőségi mutatókban is képes-e valaki akár a zónán belülről, akár kívülről fenntarthatóan felzárkózni, ahova sorolhatjuk az általános versenyképességi mutatón kívül a termelékenységi, az innovációs mutatókat, vagy a működőtőke export és import mérlegének trendjét, általában a saját tőkeképzés szintjét, belső uniós migrációs trendeket, termékenységi rátát stb.

Ha ezeket vizsgáljuk, akkor nemcsak az a sommás kép tárulhat elénk, hogy aki magasabb gazdasági növekedést ért el 2010 óta, az sikeres, aki kisebbet - főleg hozzánk képest -, azok sikertelen teljesítményt nyújtottak.

De emellett az is fontos, hogy milyen egyensúlyi mutatókkal tudták a hasonlított államok a növekedési teljesítményüket elérni. Jó példa erre a párhuzamos minőségi szintű – fenntartható - felzárkózási hiányra Görögország 2010 előtti évtizede, vagy Románia utóbbi néhány évének felületes és korrekcióért kiáltó konvergenciája.

4. Nem lehet csak a reálfejlettségi szintből vagy más integráltsági mutatóból kiindulva megítélni azt, hogy milyen szinten érdemes belépni az övezetbe, hiszen az MNB szakmailag egyébként jól alátámasztott 90 %-os mutatójának élő cáfolata az a teljesítmény, amit 2010 óta Litvánia, Lettország is felmutatott, vagy a nagyon mélyről jövő Bulgária is már kívülről - 23 éves valuta tanácsi rendszerrel - teljesített.

(EP képviselőként a reálkonvergencia témájában a szlovák eurózóna tagság vitájánál 2008 elején volt egy szakmai gondolkodás, hogy mi az a szint - ár és reál GDP felzárkózásban -, ami már emészthetővé teszi a tagság után a versenyképesség és az un. felzárkózási infláció kezelését. Akkor 70-75 % volt a konszenzus a képviselők között, amit Szlovákia majd Litvánia még teljesített a belépés idejére, de utána Lettország ennél alacsonyabb relatív szinten lépett be.) Ha Horvátország és Bulgária 70 % - sőt Bulgária 60 % - alatti GDP szinttel lép az övezetbe, akkor az inflációs hatástól és a fejlettség más szempontú hiányától sem az eurózóna, sem az érintett ország nem fog tartani, és a lett példát tekinti működőnek. (Magyarország fejlettségi szintje 2020-ban az uniós szint 74 %-a volt.)

Nekünk magyaroknak a szlovákok lehetnek gazdasági szerkezetük, történelmi hasonlóságuk miatt a leginkább mérvadóak, ahol valóban alacsonyabb lett 2016 után a reálfejlettségi szint, de ez egy statisztikai korrekciónak köszönhető, hiszen az elmúlt tíz évben növekedésük 20 %-os volt, ami messze felülmúlja az uniós vagy eurózónás átlagot és nem marad el lényegesen az uniós támogatásokat bővebben lehívó magyar 24 %-os szinttől sem. Leginkább árulkodó az, hogy a szlovák lakosság a legutóbbi felmérések szerint pozitívan ítélte meg a közös valutauniós tagságát. (Megjegyzem, hogy a görögök is kitartottak az euró mellett a válság alatt, és inkább elviselték a heves tiltakozások ellenére a nagy szigorításokat, a jövedelemcsökkentést.).

Magam korábban javasoltam, hogy próbálkozzunk meg egy viszonylag stabil árfolyammal, majd lépjünk be vagy egy évtizedre az ERM II-be , hiszen így még viszonylag szabadon maradva le lehet szoktatni a gazdaságot a leértékelésről.

5. Mitől függ akkor a felzárkózási siker? Megítélésem szerint a gazdaságpolitika minőségétől, az egyensúlyi fegyelemtől és a versenyképesség javításától, nem pedig az euróövezeti tagságtól, ami azonban segíthet. Nem véletlen, hogy az eurózóna tag Észtország, Litvánia, de ugyanúgy a leértékelésre erősen játszó Lengyelország 30 % feletti gazdasági növekedést tudott elérni, míg Szlovénia, Horvátország a strukturális stabilizációs reformok elhúzódása - egészen 2017-ig tartott - miatt csak 10 % alattit. Az eurózóna tag Franciaország vagy az abból kimaradt Egyesült Királyság pedig az uniós átlag felé csökkentette fejlettsági szintjét.

6. Hasznos lehet-e akkor az MNB 2020 elején alapos munkával kidolgozott új Maastricht 2 követelmény rendszer a horvát-bolgár belépés fényében? Bár sok számítás finomodott az EU Bizottság és az EKB részéről a 2010 előtti vaskalapos maastrichti feltételek érvényesítéséhez képest, de az is igaz az MNB részéről, hogy szélesebben kellene a konkrét teljesítményeket értékelni. Mostanában megfigyelik a pénzügyi integráltságot, a gazdasági ciklusokat és a folyó fejlesztési mérlegeket is éppen a horvát és bolgár belépés kapcsán.

Ismerve a magyar gazdaságpolitikai gyakorlatot, nekünk hasznos szamárvezető az MNB listája, mégha ennek nincs is brüsszeli visszaigazolása.

De nem vagyok benne biztos, hogy csak a középpontba került 90 %-os fejlettségi szinttel lehet belépni, még ha az alacsony nominális kamatszint miatt az alacsonyabb szintről indított felzárkózással járó magasabb infláció miatt magasabb reálkamatszint igényre jogosan is utalnak. De ha megnézzük az észtek szerkezeti eredményeit - az innovációs mutatójuk az EU átlag 114 %-án (!) állt 2021 júniusában, a szolgáltatások exportjának aránya az áruexport 50 %-a, PISA felmérések stb. -, akkor azért meg lehet birkózni a tagsággal korábban, a mostani fejlettségi szintünkkel is.

Inkább a költségvetési fegyelem, az államháztartás elviselhető méretűvé történő csökkentésére lenne szükség, ami idővel megoldja a lakosság hazaáramoltását vagy az újabb generációk otthon maradását ösztönzi.

Abban viszont maximálisan igaza van az MNB-nek, hogy a kkv-k - vagyis áttételesen a hazai tulajdonú szektor - versenyképességét és termelékenységét emelni kell a nálunk állomásozó multinacionális nagyvállalatok szintje felé - most pont fordítva ösztönzünk - az innovációs képességen keresztül, de ez már egy másik és hosszabb történet része.

A szerző korábbi külgazdasági államtitkár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.