Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A 4iG megvásárolhatja a DIGI magyarországi cégcsoportját

Pénzügy2021. márc. 29.Növekedés.hu

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorciummal, a tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek megvásárlásáról. A DIGI az egyik vezető távközlési szolgáltató Magyarországon, amelynek megszerzése jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon bejelentett növekedési terveibe, illetve az Antenna Hungáriával tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásába. A felek előzetes szándéka szerint a tranzakció legkésőbb szeptember végéig zárulhat - olvasható a 4iG közleményében.

Stratégiai akvizícióval folytathatja terjeszkedését a 4iG a hazai távközlési piacon, miután előzetes – nem kötelező érvényű – megállapodást kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, azaz Invitel Zrt. és az I TV Zrt. megvásárlásáról.

A Budapesti és a Bukaresti Értéktőzsde honlapján bejelentett ügylettel a 4iG 100 százalékos tulajdont szerezne Magyarország vezető telekommunikációs és médiaszolgáltató vállalatcsoportjában.

A tervezett tranzakció a társaságok átvilágítását, a végleges adásvételi szerződés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követően szeptember végéig zárulhat.

A 23 éves tapasztalattal és széles körű szolgáltatási portfólióval rendelkező DIGI Csoport Magyarország egyik vezető távközlési vállalata. A cégcsoport a kábeltévé, a vezetékes internet és adattovábbítás, a mobil távközlés, a vezetékes telefon, valamint DTH (Direct to Home) műholdas szolgáltatások piacán is jelen van. A DIGI országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki, és több mint 2,5 millió bevételt biztosító előfizetéssel (Revenue Generating Unit, RGU) rendelkezik. A DIGI által üzemeltetett hálózatok többsége fejlett száloptikás technológián alapul.

A Nemzeti Média- és Információközvetítési Hatóság adatai alapján a DIGI a második legnagyobb szereplő az előfizetéses televízió, a szélessávú internet, illetve a vezetékes hangszolgáltatók versenyében. 

A piacon egyedülálló módon a DIGI saját gyártású televíziós csatornákkal is rendelkezik, sportadói mellett további négy tematikus csatornával van jelen a televíziós műsorszolgáltatók között. A DIGI Csoport magyarországi alkalmazottainak száma meghaladja a 3000 főt. 2020-ban konszolidált árbevétele 70 milliárd forint volt, korrigált EBITDA-ja pedig elérte a 19 milliárd forintot. A DIGI 61, míg leányvállalata, az Invitel további 16 ügyfélszolgálati irodával rendelkezik Magyarország nagyobb városaiban.

„Hatalmas lépést jelenthet majd a 4iG számára az akvizíció sikeres lezárása, amellyel egy új stratégiai iparágban szerezhetünk meghatározó pozíciót. Az Antenna Hungáriával közösen tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásában fontos szerepet szánunk a DIGI-nek, amellyel új fejezetet nyithatunk a hazai telekommunikációs piacon.” – hangsúlyozta a bejelentés kapcsán Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója. „A csoport a legmodernebb technológiákat használja a földi műsorszórás, az optikai jeltovábbítás és a szélessávú internetes, valamint a vezetékes hangszolgáltatások területén is. A DIGI jelentős potenciállal rendelkezik a hazai mobiltávközlési piacon is, emellett az informatikai igények kiszolgálásában és közös szolgáltatások fejlesztésében is komoly szinergiákat, illetve további növekedési lehetőséget látunk”

– tette hozzá Jászai Gellért.

Serghei Bulgac, az RCS & RDS S.A. vezérigazgatója elmondta:

„A DIGI Csoport meghatározó vállalat a magyarországi távközlési piacon, büszkék vagyunk az elmúlt évtizedekben elért eredményeinkre. Ugyanakkor folyamatosan elemezzük és mérlegeljük nemzetközi jelenlétünket, illetve vizsgáljuk a további növekedési lehetőségeket. Ezek alapján úgy látjuk, hogy a megfelelő feltételek mellett mindkét fél stratégiájában fontos továbblépési lehetőséget jelenthet a mai napon bejelentett ügylet. Egy hosszú és izgalmas folyamat elején járunk, de bízunk benne, hogy eredményesen zárhatjuk majd a 4iG-vel a tranzakciót.”

Egy sikeres akvizícióval a 4iG a legnagyobb hazai műsorszolgáltatók, szélessávú internetes, valamint vezetékes és mobiltelefon szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok közé léphet be. A tulajdonszerzés jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon az Antenna Hungáriával közösen bejelentett expanziós terveibe, amelyet a vállalat tavaly indított útjára az első magyar kereskedelmi műhold pályára állítását megcélzó, állami és magántőke együttműködésével létrehozott CarpathiaSat megalapításával, illetve a műholdas távközlési szolgáltatások területén piacvezető Hungaro DigiTel többségi tulajdonának megszerzésére irányuló tranzakciókkal.