A profi befektetők már látják a járvány végét

Pénzügy2020. nov. 11.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Miközben a koronavírus-járvány egyre kiterjedtebb Európában és Észak-Amerikában, a tőzsdék szakadatlanul emelkednek, sőt, egy hírre hirtelen a csúcsokra ugrottak. Mi történik?

Márciusi összeomlás

Amikor a járvány tavasszal Kínát elhagyva hirtelen kiterjedt az egész világra, a tőzsdék hirtelen összeomlottak, hisz senki nem tudta hirtelen, milyen gazdasági következményekkel kell szembenézni. A kormányok és a jegybankok ugyanakkor gyorsan intézkedtek, utóbbiak a kamatcsökkentések mellett óriási összegeket bocsátottak a gazdaságba a már korábban is alkalmazott eszközvásárlási programok kibővítésével. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyenes korlátlan eszközvásárlási programot hirdetett, leszorítva az amerikai államkötvények hozamát.

Trendek járvány idején

A hirtelen a piacra érkező pénz részben a részvénypiacokra kezdett áramlani, így a nagy márciusi zuhanást követően stabilan emelkedni kezdtek a tőzsdék.

Ennek azonban volt egy jellegzetessége: nem minden részvényt vásároltak a befektetők, inkább csak a részvények egy csoportját, főleg az elmúlt években az emelkedő trend húzóerejévé vált technológiai és internetes cégek papírjait.

Ugyanakkor logikusan kerülni kezdték azokat a szektorokat, amelyeket a járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések megviseltek: az olajipart, a légitársaságokat, a bankokat, és még lehetne sorolni.

Ezek a szektorok lemaradtak, a kedvenc szektorok részvényei, különösen a legnagyobbak, óriási raliba kezdtek. Olyannyira, hogy képesek voltak a legfontosabb amerikai indexeket nyár végére soha nem látott szintre húzni, miközben az európai indexek, melyek kevésbé tartalmaztak divatos papírokat, lemaradtak.

Váratlan fordulat

Október folyamán korrekció kezdődött, de mértéke nem lett nagy, és a hónap végén, az amerikai elnökválasztás előtt abba is maradt, és újabb emelkedés indult. Ezt az elnökválasztás után létrejött, az eredményt érintő bizonytalanság sem szakította meg, úgy tűnt, a befektetőket semmi nem zavarja. Végül hétfőn délelőtt történt valami,

amitől hatalmasat ugrottak a piacok, azonban hirtelen feltámadtak az eddig került szektorok, és esni kezdtek az eddigi sztárpapírok árai.

A hatást az a bejelentés váltotta ki, hogy a Pfizer gyógyszergyár és partnere, a BioNTech által kifejlesztett vakcina hatékonynak tűnik az eddigi kísérletek során, így jó eséllyel rövidesen meglesz az első, a koronavírus megelőzésére tömegesen bevethető védőoltás.

Hangsúlyozták persze, hogy a gyártás időigényes lehet, így nehéz meghatározni, mikor is lehet végleg búcsút inteni a rettegett vírusnak, azonban úgy tűnik a lélektani hatás fontosabb volt.

A befektetők, és általában a világ népessége annyira várja már a járvány végét, hogy az első komolyabb jó hírre bizakodni kezdenek, és ez rögtön visszatükröződött a piaci folyamatokban is.

Feltámadás

Hirtelen felugrott az olajár, elkezdték venni az olajcégek, bankok, légitársaságok részvényeit, de még a leginkább vesztesnek tűnő szegmens, a tengerhajózási cégek papírjai is magukra találtak, hisz felcsillant a remény, hogy ha meg lesz a védettség, ismét útra kelhetnek a több ezer ember nyaralását biztosító óriás óceánjáró hajók.

Hirtelen, gyakorlatilag egy nap alatt az európai piacok is behozták lemaradásuk: a DAX 5, a francia CAC-40 index 7 százalékkal emelkedett, és a hazai tőzsdén is szárnyaltak az árfolyamok, különösen a Mol erősödött nagyot. Az örökös csúcsra emelkedő S&P 500 az amerikai kereskedés végére visszaesett, sőt, a Nasdaq Composite mínuszba is került, ez azonban törvényszerű volt: a nagy technológiai cégek, melyek a járvány idején sokat profitáltak a megváltozott életmódból és a befektetők menekülőeszközei lettek, olyan nagyra nőttek, hogy most önmagukban lehúzták az érintett indexeket.

Töretlen optimizmus

A folyamat a következő nap is kitartott, annak ellenére, hogy a vakcina legyártása és tömeges átoltás időtartama együtt közel egy évig is elhúzódhat, igaz, hogy közben más gyártók hatékony vakcinái is megjelenhetnek. A lényeg azonban, hogy mindegy, hogy pár hónap vagy egy év lesz, a befektetők optimisták: így vagy úgy, demegszabadul az emberiség a jelenlegi járványtól, miközben a tőzsdéket éltető pénz még jó ideig a piacon marad:

a jegybankok nem fognak sietni a gazdasági kilábalást, majd fellendülést támogató rendkívüli eszközök alkalmazásának megszüntetésével.