Az extra terhek ellenére is jó eredményt ért el az Erste Bank

Pénzügy2022. nov. 9.Sz.A.
A rovat támogatója:

Az extraprofitadó, a kamatstop és a Sberbank ügyfeleinek kártalanítása miatt ugyan jelentősen, közel 60 százalékkal csökkent az Erste Bank eredménye, de még így is 18,3 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az első kilenc hónapban. Az új hitelek összege 44 százalékkal emelkedett - ismertette Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója.

Az Erste Bank 18,3 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első kilenc hónapot, az adózás utáni eredmény közel 60 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.A bank működési bevétele 5,6 százalékkal emelkedett, a működési költség azonban ennél sokkal nagyobb arányban, 26,7 százalékkal emelkedett, ami jelentős részben az Országos Betétbiztosítási Alapba (OBA) befizetésének tudható be - mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató az első három negyedév eredményait ismertetve.

A főbb mutatók:

  • Az ügyfélbetétek egy év alatt 30 százalékkal emelkedtek,
  • az ügyfelek hitel- és kötvényállománya összességében 15,5 százalékkal növekedett, miközben
  • az új hitelkihelyezés 44 százalékkal nőtt a tavalyi szinthez képest.
  • Az extraprofitadót (18,7 milliárd), a kamatstopot (21 milliárd) és a Sberbank ügyfeleinek kártalanítását, ez 40-50 milliárdos extra teher, amelynek hatására 60 százalékkal csökkent a profit.
  • A nemteljesítő hitelek aránya 2,9 százalékról 2,5 százalékra mérséklődött egy év alatt.
  • 22 nap múlva lezárul a Commerzbank megvásárlása, az átállás bankszűnnappal jár, de a legfontosabb funkciók működnek.

- A bank tőkemegfelelése kiemelkedő, a hitelportfolió minősége az ügyfelek nehézségei ellenére is stabilan jó, a magyar Erste sokktűrő képessége magas - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Továbbra is magas szinten áll a lakossági megtakarítási kedv, nőtt a részvényekbe fektetők aránya,emellett a bank ügyfeleinek 65 százaléka digitálisan aktív, 80 százalék feletti a mobilt használók aránya.

Jövőre 0,2-0,5 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulálnak a bank elemzői

- mondta el Jelasity Radován.

- Az Erste Bank működési bevételei az idei első kilenc hónapban – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

- Ezen belül a nettó kamatbevételek 62,6 százalékkal nőttek, a díj- és jutalékbevételek pedig 17,4 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevételek azonban 18,3 milliárd forinttal estek vissza.

- A működési bevételt 28,2 milliárd forinttal csökkentette az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség.

- A működéssel kapcsolatos kiadások jelentős mértékben, 26,7 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 11,3 százalékkal 67,3 milliárd forintra csökkent, a költség/bevétel arány szeptember végére 53,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 44,4 százalékról.

- A teljes lakossági hitelállomány 1 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések értéke az idei első kilenc hónapban 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

- A lakáspiac bővülése a második negyedévben megtorpant, ezért az új lakáshitelek folyósítása 3 százalékkal elmaradt 2021 azonos időszakának eredményétől.

- A személyi kölcsönök esetében a kihelyezés 11 százalékkal ugrott meg éves összevetésben.

- A Babaváró hitel iránt 14 százalékkal csökkent a kereslet 2021 azonos időszakához viszonyítva. - Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon 21 százalékkal gyarapodott 2021. szeptember végéhez képest.

- A privátbanki üzletág szeptember végén 853 milliárd forintos vagyont kezelt, amely stabilan a második helyet jelenti a hazai privátbanki szolgáltatók között.

- A vállalati üzletágban a kötvény- és a hitelállomány együttesen 33,9 százalékkal nőtt egy év alatt, és szeptember végén meghaladta az 1000 milliárd forintot.

- A kis- és középvállalkozásoknál a hitel- és kötvényállomány 20 százalékkal, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 29 százalékkal, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 54 százalékkal gyarapodott tavaly szeptember végéhez képest.