Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Banki robotizáció és az AI: vetélytársak vagy csapatjátékosok?

Pénzügyegy órájaNövekedés

A robotika az emberi döntésekhez hasonlóan működik, míg az AI elemez - a két eszköz pedig nem egymás konkurenciája: egymást kiegészítik a gyorsabb napi működés, a csökkenő hibaarány és a munkavállalók tehermentesítése érdekében.

Banki folyamatoptimalizálás, automatizáció, fejlesztések – mekkora szerepe van mindezekben a mesterséges intelligenciának?

Úgy tűnhet, hogy nemcsak trend, de egyenesen kötelező mindent AI-alapon működtetni. A bankok a belső folyamat-automatizálásuk során meglévő eszközeiket frissítik, vagy éppen új eszközökkel támogatják a mindennapi munkát. Ennek eredményekéntújfajta döntési ponton lesz szükség emberi beavatkozásra - a feladatok pedig tesztelt útvonalakon, néhány adat megadásával megbízhatóan futnak. Ez nem másnak, mint a robotizációnak az eredménye.

Az AI alapú megoldások ezzel ellentétben önállóan működnek, a döntési folyamatokhoz szükséges információkat önállóan összegyűjtve, rendszerezve, és választásaik sem kizárólag előre megrajzolt sémák eredményei. Fontos hangsúlyozni, hogy banki környezetben 2026-ban még kiemelten fontos, hogy a munkatársak az AI munkáját pontról pontra ellenőrizzék.Röviden tehát: a folyamatoptimalizálás és a robotika az emberi döntésekhez, tevékenységekhez hasonlóan működik, míg az AI elemez, dönt, és a két eszköz nem egymás konkurenciája, hanem kiegészítik egymást.

50-40-10-es szabály

Ha a banki folyamatok optimalizálását arányosítva szeretnénk megmutatni, ez a következőképpen írható le: a kezdeti egyszerűsítési törekvések az automatizálandó folyamat első kb. 50 százalékát teszik ki, ezt követik a robotizációs megoldások (kb. 40%), és csupán a fennmaradó (kb 10%) kihívásokat kezelik a pénzintézetek AI alapú megoldásokkal. A K&H-ban alkalmazott RPA (Robotic Process Automation, azaz robotizált folyamatautomatizálás) megoldások olyan szoftverrobotok, amelyek ismétlődő folyamatokat automatizálnak – például banki rendszerekben történő adatfeldolgozást, riportkészítést, számlakezelést, hitelbírálathoz kapcsolódó adatellenőrzést. Ennek eredménye a gyorsabb napi működés, a csökkenő hibaarány és a munkavállalók tehermentesítése. Egy másik megoldás automatizálja a lakossági tervező megtakarítási számlák megnyitását, ellenőrizve a jogosultsági feltételeket és elvégezve a teljes adminisztrációt, ezáltal gyorsabbá és jelentősen hatékonyabbá teszi a folyamatot. De olyan robotot is használ a K&H,amely a vállalati ügyfelek kiemelkedő nagyságrendű, akár több száz milliós betétlekötéseinek feldolgozását segíti, biztosítva a határidőn belüli, pontos ügyintézést, miközben jelentősen csökkenti a manuális terhelést.

A robotizáció és az AI alapú működés különbségei

Az adatkezelés területén jól összehasonlítható a kétféle működés. AI-alapú működésre jó példa a banki visszaélések megelőzése. Az információbiztonság teljes mértékű garantálása mellett digitálisan kezelt adatainkból az AI képes érzékelni a gyanús pénzmozgásokat. Abban is segít, hogy amennyiben a bankoló, akit megkárosítanának, megadta hozzátartozói adatait, akkor az AI javaslatot tesz egy-egy visszaélés esetén arra, hogy rokonokat is riasszanak – ez kimondottan hasznos idősek esetében.A K&H egyik legnagyobb értéket teremtő robotizációs megoldása úgy kezel adatot, hogy automatizáltan ellenőrzi a vállalati ügyfelek kötelező dokumentációját, hiány esetén értesítéseket indít. Tehát javaslatot nem tesz, de a bejáratott útvonalakon tökéletes munkát végez emberi beavatkozás nélkül.