Jelentenek a nagyok a BÉT-en

Pénzügy2021. feb. 21.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Eljött a hazai blue chip részvények számára a jelentési szezon, immár kiderül, hogy teljesítettek a tavalyi, rendkívüli évben. A Concorde elemzői tekintették át a helyzetet a Trend FM Prémium kategória műsorában.

Mol

A Mol már közölte eredményét, az első vendég, Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője a Molt és Telekomot értékelte. Véleménye szerint nehéz környezetben viszonylag jó negyedévet és évet teljesített a Mol, bár a negyedéves EBITDA elmarad az elemzői várakozásoktól, de ez csak egyszeri tétel miatt, egyébként meg is haladta volna.

A finomítói marzsok igen alacsonyak voltak az év folyamán, a finomítói üzletágnak ilyen körülmények között működni, ehhez képest egész jól sikerült túljutni az éven. A petrolkémia sokkal jobb helyzetben van, kedvezőek a feltételek, viszont a Mol nagy vegyipari beruházása csúszik a járvány miatt. A fogyasztói szolgáltatások szegmens remekel, dollár alapon 22 százalékkal nőtt, ilyet csak az internet tech cégek produkálnak.

Mindemellett nem volt még szó az osztaléktól, ami kissé elbizonytalaníthatta a befektetőket, emellett a várható kitermelési számok szerénynek tűnnek, 2021-ben 8-9 százalékos csökkenés lesz, ami több, mint egy mező átlagos hanyatlása. Ennek részben oka, hogy a magyar és horvát kutak teljesen kimerülőben vannak. Feltehetően ezek az okok vezettek kisebb eladási hullámhoz az eredmény megjelenése után, ugyanakkor szerdán a cég komolyabb tájékoztatást fog adni a befektetőknek, akkor mind a jövőbeli tervekről, mind a várható osztalékról sokkal többet lehet megtudni. Gaál Gellért szerint egy biztos: a jövő a vegyipari rész és a fogyasztói szolgáltatások, az olajkitermelés és finomításból pedig ki kell hozni, amit még lehet.

Telekom

Ami a Telekomot illeti, természetesen leginkább az osztalékra fognak figyelni a befektetők, mindazonáltal a társaság vélhetően jó évet hozott, a cég határozottan válságálló, erősek a fundamentumok. A cég túl van a komolyabb aukciókon, 10 éven belül nem várható nagyobb költség, így szinte semmilyen kockázati tényező nincs, a cég elvileg akár 65 forintot is kifizethetne osztalékként, persze a befektetők ennek a felével is abszolút boldogok lennének.

Richter

Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője elmondta, hogy a Vraylar eredményét már meg lehetett ismerni, a devizaárfolyam alapján is lehet számolni, így vélhetően szép negyedik negyedéves bevételt érhetett el a cég, nem is beszélve a profitról. Jó eséllyel 2021-ben is jó éve lesz a cégnek, kérdés, hogy a piac beárazott-e már minden lehetőséget. Vágó szerint, ha a Vraylarból minden bejönne, ami csak elméletileg lehetséges, akár 13 ezer forintot is érhetne a részvény, az átlagos várakozások mellett inkább 9-10 ezer forint ez a szint.

A továbbiakban kérdés, hogy komolyabb terjeszkedés után meghatározó európai céggé nőheti ki magát a Richter, vagy inkább a jelenlegi piacokat és pozíciókat próbálja megőrizni és kihozni belőlük, amit lehet.

OTP

Az OTP-ről Le Phuong Hai Thanh, a Concord Zrt. elemzési osztályának vezetője beszélt, és kiemelte azokat a bizonytalansági tényezőket, amik a járvány megszűnését és a gazdaságok nyitását övezik. Ha elkezdődik a nyitás, lehet egy átmeneti ugrás az inflációban, ez azonban vélhetően nem sarkallja a jegybankokat monetáris politikájuk megváltoztatására, így a kamatmarzsok sem nőnek, hosszabb távon azonban óhatatlanul sor kerül az emelkedésre. Most az OTP esetében azt találja döntőnek az elemző, hogy a moratórium alatt hogyan változik a hitelállomány, ami kedvező, hogy külföldön, ahol már kifutott a moratórium, nem észlelték a rossz hitelek megugrását.

A teljes műsort itt lehet meghallgatni.