Hogyan vehetünk bitcoint Magyarországon?

Egyéb2017. dec. 12.Növekedés.hu

Mostanában minden a bitcoinról szól, mindenki azzal foglalkozik, az árfolyam az égbe szállt, így egyre többen akarnak a robogó vonat után szaladni, és vásárolni. Igen ám, de ez nem olyan egyszerű, mint egy részvényvásárlás vagy a valutaváltás. Nézzük, mik a lehetőségek.

Mint a mágnes

Az utóbbi hetekben-napokban a sajtót elárasztják a bitcoinról szóló cikkek, egyrészt, mert árfolyama rövid idő alatt az égig emelkedett, másrészt mert mostantól lehet már bitcoin határidős ügyleteket is kötni a legnagyobb amerikai tőzsdéken, és sokan árgus szemekkel figyelik, hogyan hat ez az árfolyamra. Mint minden heves árfolyam emelkedés, ez is vonzza a befektetők hadát, de azokat is, akik nem szoktak ilyesmivel foglalkozni, de miután mindenhol azt hallják, hogy csak venni kell, várni egy kicsit, eladni, és már ott is a hatalmas hasznon, maguk is részt akarnak venni ebben a folyamatban. Igen ám, de ez távolról sem könnyű, ennek a különös eszköznek a megvásárlása egyáltalán nem egyszerű, nem hasonlítható semmilyen más vételi ügylethez.

Hagyományos ügyletek

Ha valaki valutát akar venni, egyszerűen bemegy a valutaváltóhoz és átváltja a készpénzt, vagy bankjában a számlán átkonvertálhatja egyik valutát a másikra, ha pedig nagyobb tételben akar devizákkal spekulálni, nyit egy számlát akár egy hagyományos brókercégnél, akár egy online brókernél, és már kezdheti is a kereskedést. Pénze többé-kevésbé biztonságban van, legalábbis, ha az adott brókercégre vonatkozik a hazai vagy más országbeli betétbiztosítás, így csak az árfolyamkockázattal kell szembenézni. Ha pedig a befektető részvényt akar vásárolni, de még sosem tette, akkor sem olyan nehéz a helyzete: ugyanígy nyit egy számlát akár egy hagyományos, akár egy brókercégnél, és ha pénzét a számlára utalta, megvásárolhatja tőzsdei ügylet keretében az adott részvényt, ami lehet néhány gombnyomás egy online felületen, vagy egy telefon a brókercéhnek, nem egy ördöngös dolog. A részvény utána megvan, nem veszik el (a Buda-Cash és egyéb botrányok óta pláne nem).

Szűz terep

Igen ám, de a bitcoin egészen más dolog, mint minden más, eddig létező deviza vagy befektetési eszköz. Egy elektronikus jel, ami mögött nincs semmi egyéb, nem ismeri el semmilyen bank, nem vonatkozik rá semmilyen befektető védelem, de még csak nem is lehet biztonságosan tárolni, nincs olyan intézmény, amelyik garanciát vállal rá. A vele foglalkozó cégeknek, amelyeket gyakran neveznek bitcoin tőzsdéknek, nem kell engedélyt kérniük senkitől, viszont nem is ellenőrzi senki, mi történik náluk. Ha valaki ezek után is úgy dönt, hogy márpedig meg akar vásárolni akár egy egész, akár egy töredék bitcoint, mégpedig magát azt a valamit, amit ténylegesen ennek neveznek (nem egy belőle származtatott terméket), akkor az hiába fordulna bankhoz vagy hagyományos brókercéghez, szóba se állnak vele. Keresnie kell egy olyan szolgáltatót, ahol létesíthet egy úgynevezett bitcoin tárcát, ami olyasmi, mint egy számla, de mégsem egészen: inkább ahhoz hasonlítanánk, mintha valaki az elektronikus fényképeit őrzi valahol. Őrizheti a számítógépén, egy pendriveon, de akár a felhőben is, vagy bármilyen tárhely szolgáltatónál. Sokakkal megtörtént már, hogy nem jól tárolták az ilyen adatot és elveszett. Nos, ugyanez a helyzet a bitcoinnal és a hozzá tartozó elektronikus tárcával is: elveszhet, sőt, el is lophatják.

Ha elszántuk magunkat

Több olyan szolgáltató van, akinél meg lehet nyitni a bitcoin tárcát és meg lehet venni a bitcoint, a leggyakrabban említett ezek közül a Coinbase, az eddigi tapasztalatok szerint megbízható, nem érték még károk az ügyfeleket. Be kell lépnünk a www.coinbase.com oldalra, ott be kell regisztrálnunk, és a további teendőket megadják, mint bármilyen netes ügyletnél, akár egy online vásárlásnál. Minimális angoltudás nem ártalmas, mivel egyéb nyelveken nem üzemeltetik egyelőre az oldalt. Az online pénztárcánkat tehát itt létrehozzuk, ha itt is tartjuk a továbbiakban, nincs vele egyéb teendőnk. A legkényesebb rész maga a fizetés: vagy bankszámlánk adatait kell megadni, és onnan utálni, vagy bankkártyát kell használnunk. Ha a megfelelő összeg megvan, indulhat a vásárlás, és ha megvan a hőn áhított bitcoinunk, tárolhatjuk ott a Coinbase-nél, ahogy egy részvényt a brókercégnél. Ennek elvileg megvan az a hátránya, hogy a Coinbase rendelkezik így értékeinkkel (ahogy a részvénnyel is a brókercég, bár most már az elszámolóház személyenként tartja nyilván), de csak reménykedhetünk, hogy a Coinbase nem tűnik el, nem megy tönkre, vagy nem rabolják ki. Ha ez történik, senki nem téríti meg kárunkat.

Biztonsági ügyek

Bitcoin tárcánkat és a benne levő bitcoint el is hozhatjuk tőlük, akár saját gépünkre vagy telefonunkra is tehetjük, de ha tönkremegy a gép, megint csak elvesztettük értékeinket. A Coinbase egyébként kínál olyan megoldásokat, amelyek növelik a biztonságot: többszörös elektronikus aláírás, saját kulcsunk, azaz jelszavunk biztonságos tárolása. Teljes biztonság így sincs, hisz a Coinbase-től függünk, de ezekben az esetekben minimális csökken a lopás esélye, vagy az, hogy saját magunk felejtjük el a megfelelő adatokat, és nem férünk hozzá értékeinkhez. Ez azért különösen fontos, mert míg ha a bankszámlánk jelszavát vagy a pin kódunkat felejtjük el, bemehetünk a bankba, igazoljuk magunkat, és utána mindenhez újra hozzáférhetünk, ez a bitcoin esetében nincs így. Természetesen a Coinbase csak egy a sok szolgáltató közül, mások is kínálnak applikációkat, bitcoin tárcákat, kereskedési lehetőséget. Vannak olyan megoldások is, ahol egy igazi pénztárcához hasonlóan egy kis, fizikailag létező szerkezetet kapunk, ami leginkább egy pendrive-ra hasonlít, de van rajta egy kis képernyő és nyomógombok, melyekkel ügyleteinket intézhetjük. Így effektíve magunknál hurcoljuk a tárcát. Ennek legszellemesebb változata, amikor az objektumnak érme formája van bitcoin felirattal, így még azt az illúziót is adja, hogy kézzelfogható, mint egy hagyományos érme.

Automaták

Nézzük ezek után, hogyan használhatók a bitcoin automaták? Ahhoz, hogy automatán bitcoint tudjunk venni, nem elég csak behelyezni bankkártyánkat, hisz a bitcoin, amit kapunk, csak egy meglévő elektronikus bitcoin tárcába helyezhető. Így már rendelkeznünk kell a tárcával, melynek QR kódját a telefonunk képernyőjéről tudja leolvasni a gép, és az alapján rá tudja tenni a bitcoint. Az automata azért próbál némi biztonságot szolgáltatni: meg kell adni mobiltelefon számunk, küld rá egy sms-t, és azt be kell írnunk a gépbe. Felmerül ezek után a kérdés, hogy miért is akarunk bitcoint venni? Ha azért, hogy vásárlásra, vagy akár készpénzfelvételre használjuk az automatánál, szóval effektív valutaként használjuk, akkor valóban jó ez a bitcointárcás megoldás, ráadásul ekkor a legjobb, ha a mobilunkon ott a tárca, és a QR kóddal könnyedén tudunk műveleteket bonyolítani, ahogy a hagyományos banki mobilfizetésnek is ez az alapja.

Származtatott ügyletek

Ha viszont kizárólag spekulálni akarunk, venni, hogy profitáljunk az árfolyam emelkedésből, netán short pozíciót nyitni, mert azt várjuk, hogy az árfolyam essen, akkor válasszuk a most megnyíló határidős tőzsdei termékeket, persze szigorúan figyelve arra, hogy mennyi pénzt kockáztatunk. A CBOE, majd jövő héttől a CME amerikai tőzsdék már kínálják a terméket, ezeket a legtöbb online brókeren keresztül elérjük. Óriási előnyük, hogy nem futjuk velük a bitcoin különleges kockázatát, vagyis azt, hogy ellopható és elveszthető, hisz a nagy amerikai tőzsdéken ilyen nem fenyeget. Marad az árfolyamkockázat, ami nem kicsi. A bitcoin árfolyama felmehet a tízszeresére is, de le is eshet 0-ig, akár nagyon rövid idő alatt is, ezzel tisztában kell lennünk. Egyes brókercégek már eddig is kínáltak olyan termékeket, melyek a bitcoin árfolyamát követik. Ezek is alkalmasak a spekulációra, és ezeknél is csak az árfolyamkockázattal kell szembenéznünk. Fellegi Tamás