Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

77 Elektronika: etalon az egészségügyi diagnosztikában

Siker2019. máj. 16.Növekedés.hu

Már közel száz országba exportálja orvos diagnosztikai eszközeit a máig családi tulajdonban lévő 77 Elektronika Kft. A társaság folyamatosan fejlesztett orvostechnológiai készülékeit világszerte etalonnak tartják az egészségügyi diagnosztikában.

A 77 Elektronika születésének körülményei előre világosan kijelölték a cég útját a folyamatos technológiai innováció irányában. Az alapító, Zettwitz Sándor veje az egyetemről frissen kikerült fizikusként

egy rákospalotai családi ház udvarán kifejlesztette a kor személyi számítógépeinek magyar megfelelőjét.

Bár a HomeLab nevű számítógép figyelemreméltó eredménynek számított, a technológia nem volt még teljesen piacérett, és a további fejlesztésekhez akkoriban elérhetetlen méretű befektetésre lett volna szükség. A tehetség azonban így sem veszett kárba: a véletlen úgy hozta, hogy a család nyaralójának szomszédjában egy diabetológus szakorvos lakott, aki egyszer felhívta a figyelmet arra, milyen nagy igény lenne az egészségügyben egy jól működő, otthoni önellenőrzésre alkalmas vércukormérő készülékre. Így indult a 77 Elektronika máig tartó sikertörténete.

„Az első vércukormérőnk még a – kor kelet-európai technológiai lehetőségeinek megfelelően – meglehetősen csúnya és nagy volt. Mivel azonban a gép megjelenése előtt a diabeteszesek vércukorszintjének beállításához a betegeknek 4-5 napra be kellett feküdniük a kórházba, jellemzően senki nem panaszkodott a külcsín miatt” – emlékszik vissza Zettwitz Sándor. A mérőeszköz megbízhatónak bizonyult, és ki lehetett vele váltani a többnapos kórházi vizsgálatokat, így az Országos Egészségbiztosítási Pénztár bevonta a támogatott termékek közé. A készülék gyártása és fejlesztése mai napig folyamatban van; a társaság jelenleg már a hetvenegyedik generáción dolgozik.


Vércukorszintmérő készülékek: az első 1987-ben jelent meg, azóta a vállalat valamivel több mint két készüléket fejleszt évente 

Bár az első sikert a vércukormérők hozták meg, a 77 Elektronika későbbi növekedésének egy másik orvostechnológiai készüléktípus lett a motorja. A vizeletvizsgálat technikailag hasonlóan történik, mint a vércukormérés, így a cég a rendszerváltás után elkezdett kísérletezni egy félautomata laborberendezés kifejlesztésével, melyet ’92-ben már egy nagy nemzetközi egészségügyi kiállításon is bemutattak. A Boehringer Mannheim nevű német egészségügyi vállalat rögtön érdeklődni is kezdett az eszköz iránt, ám számukra a technológia csak akkor lett volna igazán hasznos, ha háziorvosi rendelőben is használható, nem csak laboratóriumban.

Kérdezték, mennyi idő alatt fejlesztünk egy ilyen prototípust, mi pedig rávágtuk, hogy pár hónap. Ők több éves fejlesztési folyamatokhoz voltak szokva, ezért azt hitték, viccelünk. De a kész berendezés végül meggyőzte őket” – mondja a cégvezető.

A vizeletvizsgáló készülékből a társaság mai napig mintegy 170 ezer darabot értékesített, részben saját, részben a – Boehringer Mannheim-et időközben felvásárló – Roche márkaneve alatt. A nemzetközi piacon is ismertté váló 77 Elektronikát a 2000-es években egy Japán diagnosztikai vállalat is megkereste azzal az igénnyel, hogy fejlesszenek a vizeletvizsgálóból olyan változatot, mellyel a háziorvos akár házhoz is mehet a beteghez. Ebből a típusból máig mintegy 30 ezer berendezés készült el.

A következő nagy áttörést az hozta el, mikor a 77 Elektronika a vizeletüledék-vizsgálat területén is sikeresen debütált. Ez a diagnosztikai eljárás még napjainkban is zömében emberi munkaerővel zajlik, ráadásul mivel a vizsgálatot mikroszkóppal vizeletminták fölé hajolva kell elvégezni, az eljárás meglehetősen kellemetlen is. A társaság részben mesterséges intelligencián alapuló technológiája jelentős eredményeket mutatott fel ezen a területen, ám a legnagyobb sikert az hozta el, mikor a 77 Elektronika egyetlen eszközben kapcsolta össze két legfontosabb berendezését, a kémiai vizeletvizsgáló és az üledékvizsgáló készülékeket.

A vállalat ma már teljes exportbevételének túlnyomó részét ezen az összetett, nagylaborokba szánt, teljesen automata eszközön éri el.

A máig családi tulajdonban lévő 77 Elektronika Kft. éves árbevétele 2017-ben mintegy 29 milliárd forint volt, míg adózott eredménye megközelítette a 3,6 milliárd forintot.

Valamennyi Dcont készülék hazai mérnökök fejlesztése – és az összes a cég budapesti üzemében készül