Miért dobnak ki némelyik üzletből, ha nincs készpénzem?

Kedvezményes program

Az MNB és a kormány régóta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan lehetne csökkenteni a készpénzhasználatot és a készpénzállományt, növelni az elektronikus pénzforgalmat és persze a nem készpénzjellegű megtakarításokat. Meg is hirdették a programot, miszerint először 30 ezer kártyaelfogadó terminál telepítését támogatják, majd mikor ez a mennyiség elfogyott, újabb 30 ezerre adtak lehetőséget.

Érdekes módon ez a mennyiség nem fogyott el az eredetileg kitűzött idei márciusi határidőig, ezért meg is hosszabbították 2020 júniusáig. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy telítődött volna a piac: összesen nagyjából 120 ezer terminál van az országban, míg a kereskedelmi egységek száma ennek legalább duplája. Miért nem kell vajon a többieknek, amikor most már a feltételek is meglehetősen kedvezők, hisz ezekben az esetekben a kereskedő összes költsége 1 százalék az ügyletek után, és 2 napon belül garantáltan megkapja a pénzt?

Teherré vált a pénztárca

Amióta elterjedt az érintéses fizetés a kártyával (hogy a mobilalkalmazásról most ne is beszéljünk), úgy leegyszerűsödött minden, legalábbis egy értékhatár alatt, hogy aki ehhez hozzászokik, már nem akar pénztárcával bíbelődni, bankjegyek és érmék közt matatni, számolgatni, nagy bankjegy esetén azzal szembesülni, hogy nem tudnak visszaadni, vagy ha igen, akkor időnként nagy adag, esetenként tépett és gyűrött ezrest vagy ötszázast, még rosszabb esetben egy zsák érmét adnak vissza. 

Aki megszokta ezt a fizetési módot, és nem kap a fizetése mellé zsebbe vagy borítékban szürke pénzt, az azt veszi észre, hogy egyszer csak kifogy a készpénzből, és már nem is akaródzik többet felvenni az automatából. Igen ám, de időről időre egy-egy vásárlásnál közlik, hogy nem fog menni a dolog, ha nincs készpénz, ott kell hagyni az árut, az esetlegesen már tálcára tett ételt, italt, süteményt. Legalább a bejáratnál kiírnák, hogy ide készpénz nélkül be ne térjenek, hogy az ember kihagyhassa ezt az élményt.

Megérné a kereskedőknek

Nos, ha ez csak egy-egy vásárló hóbortja lenne, de nem az. Egyre többen vannak így, és mindez ráadásul egybeesik az állami törekvésekkel is. A készpénz ugyanis nagyon nincs ingyen, szemben a közhiedelemmel: előállítása, tárolása, forgalomból való kivonása, cseréje óriás összeget jelent, amely a közösből megy, mindannyian fizetjük. A bankok most már díjat szednek készpénz forgalmazásért, sőt az állam is tranzakciós illeték formájában, de hagytak egy kiskaput a havi 150 ezer forintos ingyenes felvétel lehetőségével.

A kereskedőknek ezzel együtt nyilvánvalóan érdemes elfogadni a bankkártyát, hisz egyre több vevő szeretne így fizetni, ráadásul régóta közismert tény, hogy az emberek hajlamosak többet költeni, ha nem limitálja ezt a tárcájukban vagy zsebükben tartózkodó készpénz mennyisége. Ráadásul most már lecsökkentek a külön költségek: piaci alapon is legfeljebb másfél-két százalék a kereskedő költsége, de az állami program igénybevételével csak egy százalék.

Érthetetlen ellenállás

Ez önmagában sem lehet egy elrettentő tényező, de különösen akkor nem, amikor gyorsan nő a kereslet, így az inflációs nyomás is nagyobb. Konkrét példával élve: egy 520 forintos süteményt 525, maximum 530 forintért kell adni: ez mostanában nem lehet gond. Ráadásul a készpénzzel is van költége a kereskedőnek: időnként hiány van, ha téved a pénztáros, emellett tárolni, szállítani kell azt.

Mindezek tükrében érthetetlen, hogy miért vannak olyan nagyobb forgalmú egységek, ahol még mindig a készpénz az úr. Egy budapesti aluljáró kis mindenes üzletében kérdésünkre nem adott választ a pénztáros. Egy másik, jól láthatóan, sőt talán jelzetten is kínai üzletben közölték, hogy már dolgoznak az ügyön, Vácon egy cukrászdában viszont nem csak, hogy nem sikerült fizetni, de még egy kioktatás is járt mellé, miszerint őket nem érdeklik a nem készpénzes vevők.

Az online pénztárgép útja?

Nos, óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy az állam és a vevők közös érdekes okán (ha már a kereskedő nem ismeri fel a saját érdekét, ez legyen az ő baja) nem lenne-e ésszerű véges határidővel kötelezővé tenni az elektronikus fizetés lehetővé tételét, vagyis első lépésben a bankkártya elfogadást, ugyanúgy, ahogy kötelező lett az online pénztérgép is, legalábbis egy bizonyos üzemméret fölött. Ez a támogatás miatt a kereskedőkre alig róna terhet, a készpénzforgalom csökkenése felgyorsulna, a vevők pedig, ha erre van igényük, végleg elfelejthetnék a pénztárcát.